Skip to main content

Konrád György köszöntése a Károly-díj elnyerése alkalmából

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kedves Barátaim!

Ma végre egyszer megint ünnepelni jöttünk össze. Mesterünk és barátunk, Konrád György a minap megkapta a legmagasabb európai kitüntetést, a Károly-díjat.

Konrád jelentőségének és hatásának a titka az, hogy egy lépéssel mindig előttünk és a történelem előtt jár. Nem kettővel vagy hárommal, mert akkor mi, kortársai és barátai nem tudnánk követni – és Konrád tudja, amit Ady úgy fejezett ki, hogy „jaj annak, aki kihull a Mából”. De nem is lohol a történelem után, hanem előre megsejtve haladási irányát, a maga megfontolt tempójával megmutatja azt nekünk és a világnak.

A Károly-díj ezt a gondolkodó, útmutató Konrádot méltatja, Európa citoyenjét, miközben a regényíró Konrád ettől a szereptől függetlenül is olvasók szívében él az egész világon.

A hetvenes évek elején, amikor még híre-hamva sem volt a Demokratikus Ellenzéknek és közös aláírási akcióknak, Konrád vádlott-társ, majd tanúként a szolidaritás szervezője az első magyar szamizdat-perben, Haraszti Miklóséban. Majd Szelényi Ivánnal közösen megírta, és – más lehetőség híján – Nyugaton publikálta az első rendszerbíráló elméleti könyvet, amely tovább öregbítette nemzetközi hírnevét. Mindezek után visszautasította az emigrációt, amelyre a hatóságok felszólították. Jól tette, mindnyájunk érdekében, hiszen attól kezdve az egész világ demokratikus közvéleménye figyelt a szavára, akárcsak Vaclav Hávelére vagy Adam Michnikére.

Büszke vagyok arra, hogy néhány évvel később szamizdat-kiadóként én adhattam ki Magyarországon Konrád új műveit. A Kádár-rendszer alatt ezekből a művekből tanulta a magyar közönség a polgári tisztességet, a civil kiállást, a cenzúramentes beszédet. Cinkos: Ha kibontakozol az államkultúrából, az „írás kalanddá változik” – írja. Ez a mondat sokunk életének a mottójává vált.

Konrád György a hetvenes évek végétől már a magyar demokráciáért küzdő ellenzék tagjaként a közép-európai összefogás élharcosa volt. Nagy szerepet játszott abban, hogy a Demokratikus Ellenzék a csehszlovák és lengyel ellenzékkel egyeztetve vívhatta harcát a szabadságért, a szovjet elnyomás ellen.

A nyolcvanas évek elején, a hidegháború újabb felerősödésekor az egységes, szabad, demokratikus, békés Európa racionális vízióját vázolta fel Konrád. Sem a nyugati, sem a keleti közvélemény, sem a nyugati, sem a keleti politikusok nem hittek neki. Ám megint ő érezte meg jól, merre halad a történelem. Racionális próféciája az évtized végére egy csapásra valósággá vált.

Ekkor, a kilencvenes évek elején Konrád az egész magyar demokratikus közvélemény legfőbb tekintélyévé emelkedett. Az emberi jogok tiszteletben tartásának ügyét szolgálta itthon, az európai országok között és külföldön is. Magyar író létére őt hívták meg a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia élére, amely a keletnémet és a nyugatnémet írók első közös szervezete. Azért hívták személyesen őt, mert tőle várták, hogy a politikai újraegyesítés után kulturálisan is újraegyesítse Németországot. És ezt olyan sikerrel tette, hogy nemrégiben újra megválasztották erre a pozícióra.

Azt hiszem, mindezek után világos, hogy első vonalbeli világpolitikusok után idén miért neki ítélték oda Aachenben az európai ügyet szolgáló legrangosabb kitüntetést.

Barátaim!

Konrád György alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének, a kezdetektől megszakítás nélkül tagja Országos Tanácsunknak. Az SZDSZ-ben is mindig egy lépéssel előttünk járt. 1992-ben nemcsak felismerte a politikai inga szélsőjobb felé történő átlendülésének veszélyét, de tekintélyét is latba vetve mozgósította a közvéleményt a jobboldali extremitásokkal szemben. A legutóbbi időkben pedig nemcsak felismerte a magyar politikai kultúra végleges kettészakadásával járó veszélyeket, hanem szavaival, kiállásával megpróbált tenni is ellene. Nem rajta múlt, hogy ezt a szakadékot, ez idő szerint, úgy látszik, nem lehetett betemetni.

Akik ma itt vagyunk, mindannyian valóban civilizált, valóban európai, valóban polgári, valóban szolidáris társadalmat kívánunk teremteni a Duna mentén, Magyarországon. Többféleképpen gondolkodunk arról, milyen stratégiával érhetjük el ezt a közös célunkat. De éppen Konrád György toleráns és elkötelezett szellemisége vezet bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy csak egymásban bízva, hogy vitázva, de együtt cselekedve jutunk csak el a célunkig. Ezért jelképes erejű az a tény, hogy a szabad és toleráns gondolkodású, az ellenvéleményt mindig megfontoló, de liberális eszméihez ragaszkodó Konrád Györgyöt együtt köszöntik ma a Szabad Demokraták Szövetségének eddigi elnökei, tagjai és szimpatizánsai.

Drága Gyuri!

Köszönjük és gratulálunk!

A köszöntő az SZDSZ Gizella úti székházában 2001. június 20-án hangzott el.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon