Skip to main content

Kronológia

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


ápr. 15. Az Országgyűlés egy ellenszavazattal felhatalmazta a kormányt az uniós csatlakozási szerződés aláírására. Az egy ellenszavazatot Simicskó István (Fidesz) adta le, aki másnap lemondott a Fidesz-frakcióban és a honvédelmi bizottságban betöltött tisztségéről.

ápr. 16. Medgyessy Péter és Kovács László aláírta Athénban a csatlakozási szerződést. A Holocaust emléknapján több helyen, többek között a Terror Házában is emlékünnepséget tartottak

ápr. 17. Bejelentették, hogy a korábbi közleményekkel ellentétben az április 10-én bekövetkezett paksi üzemzavar nem kettes, hanem hármas fokozatú volt.

92 éves korában meghalt Muráti Lili.

ápr. 18. A kőszegi Vármúzeumban bezárt a Horthy katonái – Szálasi nyilasai című kiállítás, mivel a kiállított tárgyak és dokumentumok tulajdonosainak egy része visszakérte a kölcsönadott kiállítási tárgyakat.

ápr. 22. Nem hivatalos felkérés érkezett brit és amerikai részről a magyar kormányhoz, hogy Magyarország küldjön békefenntartó alakulatokat Irakba. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter négypárti egyeztetést kezdeményezett a felkérésről.

Schmitt Pál belépett a Fideszbe, és elfogadta a jelölést a párt alelnöki tisztére.

A bírósághoz fordult az egyik kismama, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalása miatt nem teheti sejtbankba születendő gyermekének a köldökzsinór-vérből kinyert őssejtjét.

ápr. 24. A Fidesz sajtótájékoztatón ad hangot annak a gyanújának, hogy korrupció útján nyerhette meg egy volt modellügynökség a MALÉV több százmilliós munkavédelmi tenderét.

Szőnyegekbe itatva próbált átcsempészni Ferihegyen, a határon két férfi ötszázmillió forint értékű kokaint.

Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.

ápr. 25. Az Egyesült Államok hivatalosan is felkéri Magyarországot, hogy vegyen részt az iraki békefenntartásban.

A fővárosnál és Martonvásárnál a 7-es úton félpályás útlezárással tiltakoztak a helyi lakosok a magas autópályadíjak és a településeken áthaladó utak megnövekedett kamionforgalma ellen.

ápr. 26. Szeged fölött összeütközött egy vitorlázó és egy motoros repülőgép. A vitorlázó gép mindkét utasa meghalt.

ápr. 27. Időközi önkormányzati választásokat tartottak negyven településen.

ápr. 28. Az Alkotmánybíróság döntött az eutanáziával kapcsolatos tíz évvel ezelőtt benyújtott keresetről. A döntés szerint a beteg önrendelkezési joga kiterjed arra, hogy döntsön élete lezárásáról, de nem terjed ki arra, hogy ehhez aktív eutanáziát kérjen. A kereset benyújtói és az ítélet számos elemzője szerint a döntés az aktív eutanázia törvényesítésére is lehetőséget ad.

A Fidesz és az MDF képviselői nem szavazták meg, hogy az Országgyűlés a házszabálytól eltérve megtárgyalja a kormány előterjesztését Magyarország részvételéről az iraki békefenntartásban.

ápr. 29. A brit védelmi miniszter Magyarországra látogatott, és az iraki békefenntartásban való magyar részvételről tárgyalt Kovács Lászlóval és Orbán Viktorral.

Az MSZP elnöksége megszavazta azt a határozatot, hogy a párt lecseréli rossz emlékekkel terhes Köztársaság téri székházát.

A Fővárosi Bíróság még egy évre engedélyezte a rákospalotai szemétégető üzemeltetését.

ápr. 30. A kormány döntött arról, hogy Budapest nem pályázik a 2012-es olimpia rendezésének jogára.

A Fidesz és az MDF bejelentette, hogy csak akkor támogatja az iraki békefenntartást, ha arra egy nemzetközi szervezet ad felhatalmazást.

máj. 1. Törökországban nagy erejű földrengés pusztított.

máj. 3. Mundruczó Kornél Szép napok című filmje elnyerte az Európai Filmfesztivál nagydíját, az Írisz-díjat.

máj. 4. A világ kétszáz városában tüntettek a könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért. A budapesti tüntetést a Vörösmarty téren félbe kellett szakítani, mert a rendőrség nem védte meg a békés tüntetés résztvevőit a rasszista jelszavakkal, erőszakosan fellépő és a tüntetők testi épségét veszélyeztető, garázda ellentüntetőkkel szemben. A tüntetést a Kendermag Egyesület, az ellentüntetéseket a Szabad Magyarországért Mozgalom és a Friss Levegőt Polgári Kör szervezte. A kormány szóvivője és több tagja elhatárolta magát a Kendermag Egyesület céljaitól.

máj. 5. Medgyessy Péter bejelentette, hogy a kormányban „fiatalításra” van szükség. A kulturális tárcát Görgey Gábortól Hiller István, az ifjúság- és sportügyi tárcát Jánosi Györgytől Gyurcsány Ferenc, a környezetvédelmi tárcát Kóródi Máriától Persányi Miklós vette át. Juhász Endrét az EU-csatlakozásért, Lévai Katalint az esélyegyenlőség előmozdításáért felelős tárca nélküli miniszterré nevezték ki. Jánosi György a leváltásával kapcsolatban kritikusan szólt a kormányfő döntéséről.

Kilépett a Fidesz frakciójából Balogh Gyula nagyvállalkozó, akit a Független Kisgazdapárt alelnökévé választottak.

máj. 6. A Miniszterelnöki Hivatal megállapodást írt alá 15 felekezet képviselőjével a kiegészítő támogatások elosztásáról. A kiegészítő támogatás eredetileg azokat az egyházakat illette volna, amelyek rosszul jártak azzal, hogy a népszavazási eredmények helyett az 1 százalékos felajánlások alapján osztották el az egyházaknak járó normatív támogatást. Végül olyan felekezetek is kaptak kiegészítő támogatást, amelyek jól jártak a kormánytöbbség által visszaállított számítási móddal.

Egy gyógyszergyártó cég bejelentette az egészségbiztosító főigazgatójának, hogy az egészségbiztosító egyik munkatársa el akarta adni neki az orvosok gyógyszerfelírási adatait.

máj. 7. Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy minisztersége idejére felfüggeszti tulajdonosi jogainak gyakorlását a cégeiben, vagyonkezelőt nevez ki cégei élére.

Pakson gáz képződött a megsérült fűtőelemeket tartalmazó medencében. Az illetékesek ennek az újabb rendellenességnek a nyilvánosságra hozásával is késlekedtek.

Járai Zsigmond nagy vitát kavaró nyilatkozatot tett arról, hogy a nagy költségvetési hiány és a laza pénzügypolitika miatt csak az évtized vége felé lehetséges az euróra való áttérés.

máj. 8. Siófokon a vasúti átjáróban belerohant a vonat egy német turistákat szállító autóbuszba. Harminchárman meghaltak, öten súlyosan megsebesültek. A balesetet az autóbusz sofőrje okozta, aki szintén a halálos áldozatok között volt.

A miskolci képviselőtestület a lakosság követelésére úgy döntött, hogy fölszámolja az ország egyetlen „türelmi zónáját”.

máj. 9. Pakson a sorozatos rendellenességekre és mulasztásokra való tekintettel több vezető állású mérnököt fölmentettek beosztásából. Kocsis István vezérigazgató a helyén maradt és elhárította magától a felelősséget.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított öt autópálya-építő cég ellen, mert felmerült a gyanú, hogy egyeztették egymással a közbeszerzési pályázatokra benyújtott ajánlataikat. Amennyiben a gyanú beigazolódik, és a Versenyhivatal kizárja az autópálya-építésből az elmarasztalt cégeket, akkor gyakorlatilag csak a Vegyépszer építhet majd autópályákat Magyarországon.

máj. 12. Álarcot viselő, felfegyverzett egyének kiraboltak egy pénzszállító autót Aszódon.

máj. 13. Egy rendőrnyomozó életét vesztette egy rablásért körözött bűnözővel, Engel Zoltánnal vívott tűzpárbaj során. Az ilyesféle feladatokra kiképzett és megfelelő felszereléssel rendelkező kommandósok helyett a hivatalos indoklás szerint idő híján küldték ki a rendőrnyomozót és társait a veszélyes bűnöző elfogása és újabb bűncselekményének megakadályozása végett. A lövöldözésben Engel is súlyosan megsérült.

A KSH közzétette legfrissebb adatait, melyek szerint az utóbbi negyedszázad legalacsonyabb inflációs értékét mérték 0,1 százalékkal áprilisban.

máj. 14. A Gazdakörök szervezésében szerte az országban kb. háromezer gazda tüntetett a sertésválság megoldásáért.

A kormány döntött a 4-es metró megépítéséről.

máj. 15. Érvénybe lépett a magasabb gázár. Ettől a naptól a lakossági fogyasztók 12%-kal, az egyéb fogyasztók 15%-kal többet fizetnek a gázért. A gázár-kompenzációt októbertől, a fűtési szezon kezdetétől fizetik.

Áder János cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy a Fidesz átalakulása kapcsán konfliktusba keveredett volna Orbán Viktorral.

Az MNB rekord mértékű, egymilliárd eurós folyó fizetési mérleghiányt regisztrált az első negyedévben.

A Gazdakörök és a minisztérium között megállapodás született a sertés felvásárlási árának emeléséről, ezért a Gazdakörök lefújták a másnapra tervezett tüntetést.

A rendőrség vádemelési javaslattal átadta a Postabank-ügy iratait a Fővárosi Főügyészségnek.




























































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon