Skip to main content

Laptársunk, a Magyar Fórum

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Magyar Fórum 1991. június 13-i számában megjelent egy nyílt levél Mécs Imréhez, dr. Mészáros Istvánhoz és szerény személyemhez. Vajna Iván budapesti rokkantnyugdíjas többé-kevésbé megátkozza benne a három szabaddemokrata-képviselőt, mert az SZDSZ „manapság az istentagadó-rabló-nemzetromboló kommunistákkal egy húron” pendülve támadja mindazt, ami nekünk, magyaroknak szent!” – Még hozzáfűzi, hogy mélységesen szégyelli, hogy valaha anyagilag is támogatott bennünket. S mellékel a levélhez egy-egy fotókópiát három postai pénzesutalványról, háromszor ötszáz forintról, melyeknek címzettje én vagyok. (Egyiknek a dátuma is kiolvasható: 1988. V. 19.)

Nem voltam rest, azonnal írtam egy válaszlevelet a Magyar Fórumnak címezve. Ugyanis emlékeztem Vajna Ivánra, emlékeztem, hogy a Beszélőket küldözgettem neki, miután levélben vagy talán egyenesen a pénzesutalvánnyal jelentkezett. (A Beszélők árát is lelkiismeretesen postára adta. Egy szelvényt meg is találtam, ezt is mellékeltem a Magyar Fórum számára.) Emlékeztem arra is, hogy tavaly, egy parlamenti felszólalásom után – mikor Kéry Kálmán korábbi szavaira reagáltam – már megírta nekem ugyanezt a levelet (abban Mécs Imre és Mészáros úr nem szerepelt). Én már akkor felhívtam telefonon, mert szerettem volna megérteni Vajna Ivánt, a régi Beszélő-olvasót: mit olvasott ki a hajdani Beszélőkből, hogy ennyire feldúltuk, mint szabad demokraták? Nem sikerült megtudnom. Mint ahogy azt sem, hogy én miért lennék kevésbé magyar, mint például ő? Erre azt válaszolta, hogy nem mondja meg, mert hátha magnóra veszem a szavait, s különben sem hagyja magát provokálni.

Mindezt megírtam a Magyar Fórumnak, s azt is, hogy hiába akar Vajna úr immár nyilvánosan megszégyeníteni, én nem szégyellem magam azért, mert ő annak idején rossz helyre fektette be a rendszer megdöntésére szánt forintjait. Ő az én nézeteimet 1988-ban is megismerhette, én az övéit 1990-ben is csak kitalálhatom.

Viszontlevelemet postára adtam, de a biztonság kedvéért egy másodpéldányt a Parlamentben személyesen nyomtam Csurka István, az MF szerkesztőbizottsági elnökének kezébe. (Vajna úr köszönő szavaival ékes postai értesítőm másolatával együtt.) Azóta a Magyar Fórumnak két száma jelent meg. Az én levelem nem volt bennük.

Így immár nemcsak Vajna Ivánnak, hanem a Magyar Fórumnak is válaszolok: Tisztelt Magyar Fórum, Önök nem tájékoztatnak, hanem egyszerűen uszítanak. Önöket nem a tények érdeklik, hanem a gyűlölet. Most legalább tudjuk. Végül is egymásra találtak Vajna Ivánnal.

(Utóirat: hogy Vajna úrnak mi baja van éppen Mécs Imrével, azt nem tudom. Talán az, hogy nem az ő nézeteiért ítéltette halálra magát Kádár bíróságával. Mészáros dr.-ral más a helyzet. Ő mint a demokratikus ellenzék ingyenes Jogvédő Szolgálatának munkatársa, hajdan 1989-ben elvállalta egy büntetőügyben Vajna úr védelmét. Vajna úrnak szerencséje volt, hogy rágalmazási pere Németh Miklós amnesztiájával zárult, mert Mészáros dr. minden erőfeszítése ellenére alighanem elvesztette volna.)












Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon