„Azt mondják, Magyarországon nem történik semmi.” Ezzel a mondattal indult a Beszélő, pontosan nyolc évvel ezelőtt. Mi azt tartottuk, hogy a felszín alatt már megkezdődött a rendszer bomlása. Gyülekszik az elégedetlenség, szaporodnak az engedetlenség apró jelei. Ezt az akkor még alig észrevehető folyamatot akarta a Beszélő láthatóvá tenni. Tudatosítani akartuk, hogy az ország gazdasági és politikai válsághoz közeledik. Meg akartuk törni a közmegegyezés kádárista mítoszát.
Olyan lapot akartunk csinálni, amely igazat ír. Olyan lapot akartunk csinálni, amelyben megbízhat az olvasó. A Beszélő volt hosszú évtizedek után az első független lap Magyarországon. Meg kellett küzdenünk azért, hogy túlléphessünk a cenzúra és öncenzúra nyúlós-nyálas kötöttségein. Küzdenünk kellett a hatósággal, és küzdenünk kellett önmagunkkal is. Mert a Beszélő attól is óvakodott, hogy saját különleges helyzetét a társadalom egészének helyzetével azonosítsa. Nem próbáltuk össznemzeti ellenállássá felstilizálni az önállósulás még tétova, időleges, elszórt próbálkozásait. Olyannak akartuk mutatni a politikai közállapotokat, amilyenek. Ahhoz az országhoz akartunk szólni, amely még éppen csak elkezdett kibontakozni a kádárizmus veszedelmes öleléséből.
Ma Magyarországon minden megtörténhet. A kommunista pártállami rendszernek vége. Talán felzárkózunk a nyugat-európai fejlődéshez, talán eljutunk a liberális demokráciához és a modern piacgazdasághoz. Vagy tekintélyelvű rezsimek fogják váltogatni egymást, miközben folytatódik gazdaságunk szétzilálódása.
A Beszélő eztán is független lap lesz, s ezután is az igazat fogja írni. Tükröt kívánunk tartani a magyar társadalomnak, nem andalító meséket vagy hátborzongató rémtörténeteket mondani neki. Szerkesztőségünk nagyobbrészt a szabad demokraták közül kerül ki, politikai eszményeink benne foglaltatnak az SZDSZ Elvi Nyilatkozatában. De lapunk éppoly tárgyilagos, ha kell, kérlelhetetlen lesz az SZDSZ-szel, mint bármely más politikai csoportosulással szemben.
Képviselni ugyanazt fogjuk, mint nyolc éven át. Demokratikus lap vagyunk, szemben állunk a demokrácia mindennemű korlátozásával. Nemcsak a kommunista (vagy fasiszta) típusú totalitarizmussal, de a tekintélyelvű diktatúra bármely változatával is. Nemcsak a hadseregre támaszkodó diktátorokkal, de a közfelkiáltás útján megválasztott, a tömegre hivatkozó diktátorokkal is. Valódi többpártrendszert akarunk, szemben állunk az olyan kezdeményezésekkel, hogy a kommunista egypártot valamiféle antikommunista egypárt szorítsa ki a hatalomból. Azt kívánjuk, hogy a legjobb kormányzó pártnak is legyen erős, kormányképes ellenzéke. Azt kívánjuk, hogy a többségi akaratot megképző, képviseleti intézmények uralma az egyéni és kisebbségi jogok szilárd védelmével párosuljon. Toleranciát kívánunk a társadalomban együtt élő sokféle világnézet, kultúra és életmód számára. Szót fogunk emelni az ellen, hogy a magas kultúra terjedését állami kényszerrel biztosítsák, s hogy állami kényszert vegyenek igénybe a „kultúrmocsok”, a tömegkultúra visszaszorítása érdekében. Szót fogunk emelni az ellen, hogy állami kényszerrel véget vessenek a nők abortuszhoz való jogának. Fel fogunk lépni az ellen, hogy az állam bármi módon beavatkozzék az egyéni és közösségi vallásgyakorlásba – de az ellen is, hogy állami kényszerrel erőszakolják rá a vallásos nevelést e hon polgáraira.
Szociálliberális szellemű lap vagyunk, piacgazdaságot akarunk. Szembeszállunk a magántulajdon elleni demagógiával.
Nem fogjuk támogatni a termelő és a fogyasztó között közvetítő kereskedelem elleni hangulatkeltést. Bírálni fogjuk a gazdasági nacionalizmust. De támadni fogjuk a privatizálásnak azokat a formáit, melyek részvénytársaság teremtése ürügyén a régi menedzserelit régi típusú hatalmát mentik át. Támadni fogjuk az állami tulajdon elkótyavetyélését.
Tisztában vagyunk vele: a bérből és a nyugdíjból élők helyzete a legkiegyensúlyozottabb piacon sem teljesen biztonságos. Az állam politikai és gazdasági túlhatalmának megszüntetése nem számolja föl teljesen a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Újfajta hatalmakkal kerülnek szembe, s ezekkel a hatalmakkal szemben ellensúlyokra van szükség. Hívei vagyunk az erős, független szakszervezeteknek. Hívei vagyunk a dolgozói beleszólás és együttdöntés intézményeinek. Hívei vagyunk a munkástanácsoknak mint érdekvédelmi szerveknek, és mint az átalakulás ideiglenes, forradalmi ősszerveinek.
Egyszóval: hívei vagyunk a modern, európai Magyarországnak.
Akárcsak a régi Beszélő.
Csak most már – egy rövid előkészületi idő után – hetente fogunk megszólalni.
És, szerencsére, nem egyedül.
Friss hozzászólások
6 év 13 hét
8 év 38 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét
8 év 43 hét
8 év 43 hét
8 év 43 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét