Skip to main content

Rekviem egy politikai embrió fölött

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt szerelminek éppen nem nevezhető, ám józan megállapodásának egyik kis gyümölcse, a családiasan csak PTB-nek vezett Pártatlan Tájékoztatási Bizottság szívós, hosszas parlamenti vita után meg nem születésre ítéltetett.

Az MDF alapítói, akik egy nagy hagyaték, a Nemzeti Média örököseinek tudhatták magukat, s nyilvánvalóan fájt is a foguk erre a jussra (részben bele is ültek, mint afféle legkisebb királyfi), elejétől fogva nem titkolták, hogy ellenükre van a frigy, s aggasztja őket e magzat, aki megszületésével korlátozni fogja a birtoklás minden hasznát és édességét. Megmutatták tehát, hogy ők az erősebbek, és rituálisan megölték a kis PBT-t, paktum ide, paktum oda.

Az igazi szándékhoz nem férhet kétség. Az előzetes bizottsági viták során, amíg a megállapodáscsomag egyéb tételeinek végrehajtása folyt, módosító indítványok özönével toldozgatták-szabták a szerencsétlent, ám amikor ütött az óra, leszavazták saját módosító indítványaikat is, hogy mindenestül dobhassák ki az egészet a szemétbe.

A sajtószabadságot immár a kormány garantálja – meg kell hagyni, rögtön elég dörgedelmesen. A miniszterelnök mindenesetre azzal kezdte, hogy jól letolta a rakoncátlan sajtót, amelyet pedig olyan liberálisan hosszú pórázra engedett, hogy még őt magát is bírálhatták mindmostanáig. S mit tesz az elkapatott? Kiviszi a nemzet-otthon falai közül a házi perpatvart, s kis családunk hitelét rontja a külvilágban.

Néha aggódtunk, hogy a kormánykoalíciót összetartó politikai egyetértés túlságosan gyönge, s az erős különérdekek – az MDF populista kultúrszárnyáé, a kisgazdáknál megszólaló hagyományos birtokos parasztságé és az államegyházi pozíciókra áhítozó kereszténydemokratáké – maguk tépik szét azt a konzervatív színezetű, de mégis európai, parlamentáris formákban építkező centrumot, amellyel szemben európai, parlamenti ellenzéknek lenni értelmes és felelősségteljes szerep.

Úgy tűnik, nincs miért aggódni. A koalíciós partnerek közötti új szövetség megköttetik. Győz a kisgazdák földprogramja, az állami kultúrhitbizomány egyben marad, a miniszterelnök a maga távolságtartó módján kiállt a PTB kiirtói mellett. A kormány nem szorul rá az ellenzék kegyelmére. Jön a feldolgozatlan múlt bugyraiból elég erő, amely fenntartja, összetartja.

Az ellenzéknek nem kell a kormányt óvnia. Lesz egyéb dolga bőven.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon