Skip to main content

A feudalizmus építésének útján

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ha mindaz, ami a múlt héten az orosz politikában történt, egy közép-amerikai banánköztársaságban történt volna, jót nevethetnénk. De Oroszország még mindig a világ második legerősebb katonai hatalma.

Miután Jelcin szabadságra ment, a jó ok nélkül gyakran orosz parlamentnek becézett, demokratikusan nem legitimált Legfelsőbb Tanács néhány napon belül egy sor olyan határozatot hozott, amelyek célja a jelcini gazdasági reformpolitika aláásása. Hatályon kívül helyezte Jelcin egyik fontos, privatizációs rendeletét; megszavazott egy 22 billió rubeles – ez az orosz GNP 25 százaléka – deficitet tartalmazó költségvetést; reformellenes szellemben megváltoztatta a banktörvényt (korlátozta a külföldi bankok tevékenységét, és szorosabb ellenőrzése alá vonta a központi bankot); és felfüggesztette Vlagyimir Sumejko első miniszterelnök-helyettes, Jelcin közeli szövetségese mentelmi jogát.

De mindez még nem volt elég. Az igazi bomba szombaton reggel robbant. Kiderült, hogy nemcsak a Legfelsőbb Tanács meri semmibe venni Jelcint. A központi bank bejelentette, hogy minden 1993 előtt nyomott bankjegy azonnali hatállyal érvényét veszti. Tette mindezt Jelcin, az Amerikában tartózkodó pénzügyminiszter és a kormány tagjainak tudomása nélkül. A TASZSZ viszont azt jelentette, hogy a bank intézkedését az orosz kormány támogatja. Neveket azonban, a régi idők modorában, nem említett. Jelcin megszakította szabadságát, Fjodorov pénzügyminiszter is hazatért. A hétfőn kiadott elnöki ukáz nem vonta ugyan vissza a rendeletet, de nagymértékben enyhítette a bankjegycsere következményeit. Figyelemre méltó, hogy a Legfelsőbb Tanács is elhatárolta magát a központi bank intézkedésétől. A legfőbb ügyész pedig egyenesen alkotmányellenesnek találta.

Itt tart a történet lapzártakor. Egyelőre nem érdemes azon töprengeni, hogy ki mennyit hazudott, ki kit akart lejáratni és kivel szövetségben. Azt a tanulságot azonban levonhatjuk a történtekből, hogy valószínűleg igencsak megszépíti a valós helyzetet az a közkeletű vélekedés, mely szerint Oroszországban kettős hatalom van. Hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom küzd egymással. Sokkal inkább úgy fest a dolog, hogy még Moszkvában is annyi a hatalmi központ, ahány az intézmény. S ezek – a hatalommegosztás elvének örve alatt – feudális kiskirályságokként működnek.

A brezsnyevi időkben szovjetológusok körében közszájon forgott az a provokatív tétel, hogy a Szovjetuniónak feudalizmusra van szüksége ahhoz, hogy később demokratizálódhassék, hiszen Oroszország az államhatalomtól független feudális úr típusát sem ismerte még meg.

Legyünk optimisták. Oroszország feudalizálódása sínen van.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon