(nl) [Neményi László]

Nyomtatóbarát változat

Boldogtalan az az ország, amely Nobel-békedíjat nyer – állítja fel a tételt a londoni Times Nelson Mandela és F. W. De Klerk kitüntetését kommentálva. A díj ugyanis általában annak a jele, hogy a kitüntetett hazájában sajnálatos módon nincs béke. Ennél is rosszabb, hogy a díj jó néhány alkalommal az erőszak újbóli fellángolásának előhírnöke volt – indokolja a lap a provokatív állítást.

Bizony ez Dél-Afrikában is megtörténhet. (Amelynek egyébként már volt egy Nobel-békedíjasa, Desmond Tutu johannesburgi püspök személyében.) Korántsem biztos, hogy a két férfi – az 57 éves államelnök és 75 éves valószínű utódja – képes lesz békét teremteni Afrika déli csücskében. Ma az erőszak nagyobb mértékű, mint három évvel ezelőtt, a dél-afrikai rendszerváltás kezdetén. A polgárháború továbbra is reális veszély. De Klerk éppúgy kevéssé képes garantálni mondjuk a rendőrség jó magaviseletét, mint Mandela a fiatal fekete radikálisokét. S akkor még nem is beszéltünk a zulukról, a fekete többségen belüli ellentétekről, pedig ha tényleg kitör a polgárháború, az nem szép szabályosan a feketék és a fehérek közt fog folyni, hanem kaotikusan, sok-sok fronton.

Ha a Nobel-díjat kizárólag a béketeljesítményért adományoznák, akkor a dél-afrikai páros kitüntetése elsietett lenne. Nem először fordulna ez elő, különösen a párosok esetében nem. Henry Kissinger és Le Duc Tho vietnami külügyminiszter kitüntetése után az öldöklés még két évig tartott Vietnamban. A két ír háziasszony, Betty Williams és Mairead Corrigan 1977-es díjazása sem volt különösebb hatással a republikánus vagy unionista terroristák kedélyvilágára. Még Menahem Begin és Anvar Szadat 1978-as kitüntetése tűnik visszafelé a legsikeresebbnek, hiszen a Camp David-i egyezmény hatása végül is máig kitartott, s azóta sem volt fegyveres konfliktus Egyiptom és Izrael között.

Mi is akkor az a béketeljesítmény? És lehet egyáltalán mérni? A norvég parlament által kinevezett bizottságot a díj odaítélésénél nyilván most sem egyedül az a szempont vezérelte, hogy Mandela és De Klerk mennyire jutottak közel a béke megteremtéséhez megosztott hazájukban. A magas kitüntetést azért kapták meg, mert jót akarnak, s mert figyelemre méltó személyes bátorsággal vállalnak kockázatot e jó érdekében. A bizottság azt üzeni Dél-Afrikába: a világ decens közvéleménye örömmel veszi az apartheidrendszer békés lebontását, helyesli a demokratikus többségi uralom megteremtésére tett kísérleteket, és örülne, ha az új rezsim strukturális biztosítékokat adna a fehér kisebbségnek.

Ezzel az üzenettel – úgy hisszük – egyet lehet érteni.

• Harmadik oldal