Gy. A. [Gyekiczki András]

Nyomtatóbarát változat

Először arról kaptunk híradást egy munkásnőtől, hogy a hozzá közel álló ellenzéki párt parlamenti képviselője nem igazából ölelte keblére munkástanács-ötletüket. Aztán levél is jött, levelet mellékelve:

Dr. Molnár Rudolf Vezérigazgató Úrnak!
Budapest X., Pataki I. tér 20. Pf. 64.

Tárgy: megkeresés

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

A Magyar Demokrata Fórum Szombathelyi Szervezete Elnöksége 1990. június 25-ei ülésén megvitatta a Szombathelyi REMIX Leányvállalatnál kialakult helyzetet.

Áttekintettük az ügyben ez idáig keletkezett iratokat is.

Mindezek alapján az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogy a Leányvállalat érdekeit a legkevésbé sem szolgálja az, hogy egyszemélyes kft.-vé alakítsák át. Az 1400 szombathelyi munkavállalót foglalkoztató üzem megítélésünk szerint képes és alkalmas a teljesen önálló működésre.

Tekintettel arra is, hogy e hét csütörtökén a kormány elé kerül a vállalati törvény módosítása, amely lehetővé fogja tenni – a jelenlegi jogi helyzettel szemben – a leányvállalatok önállósodását is, tisztelettel arra kérjük Önt, hogy a törvénymódosítás parlamenti elfogadásáig függessze fel az egyszemélyes kft. megalakítása irányában tett lépéseit. A vállalati tanács ezirányú határozatának nem teljesítése megítélésünk szerint sokkal kisebb érdeksérelmeket fog okozni, mint amilyen negatív következményekkel járhatna a – szerintünk jogos – indulatok elszabadulása a szombathelyi üzemben, különös tekintettel a munkástanács megalakulására is.

Jó volna elkerülni, hogy sztrájkra, vagy önkényes gyárfoglalásra kerüljön sor az ügyben, amely akciók politikai feszültséget okoznának, ugyanakkor politikai megfontolásokból azokat mi támogatnánk, ha nincs más megoldás.

Tájékoztatom, hogy egyidejűleg levélben fordulok Bod Péter Ákos Ipari és Kereskedelmi Miniszter Úrhoz is.

Szombathely, 1990. június 26.

Tisztelettel:

dr. Hende Csaba
az MDF Szombathelyi Szervezete elnöke

Ismét rólunk, nélkülünk

Egyszemélyes kft.? Jogos indulatok elszabadulása? Politikai feszültségek?

Az első kérdésekre már dől a szó Simonyi Zoltánból és Dénes Rudolfból. Az SZDSZ helyi irodájában ülnek le, ahol mindketten nagyon otthon érzik magukat. Simonyi fejlesztőmérnök, a Munkástanács elnöke, Dénes osztályvezető, a szállítás és raktározás felelőse, ő is az elnökség négy alkalmazotti tagjának egyike. „1989 végén belső kezdeményezésként jött létre a Munkástanács, ’90 elején megtorpant a belső vállalati erőviszonyok, a még mindig munkáló félelem együttes hatására. Februárban tudomásunkra jutott a központ terve, hogy egyszemélyes kft.-vé kíván bennünket alakítani, amivel egycsapásra a budapesti gazdasági társaság alkalmazottai lennénk. A konzorcionális vagy szindikátusi szerződéstől függetlenül az alapító okiratban határozzák meg – nélkülünk – a kft. működését, így jogszerűen elvonhatják az általunk termelt nyereséget, ők határoznák meg az ügyvezető igazgató feladatkörét, leváltásának feltételeit.”

A szombathelyi Remix leányvállalatisága öt éve kezdődött. A pesti és tiszakécskei gyáregységekkel együtt a vállalati létszám kétharmadát adja, a termelési értéknek 65%-át, ami évente eddig 850-900 millió forint volt. Az öt év során adózott nyereségükből, mintegy 360 milliót vont el „szülőanyjuk”, a pesti központ. „Leány” lévén a vállalati tanácsban nincs szavazati joguk, nem csoda, hogy a központ átalakítási tervét egy tartózkodással hagyta jóvá. A gyárban ellenállások, kondenzátorok, passzív alkatrészek, ún. nulldefektes, színes magnódeckek készülnek. Műszaki színvonala hagy némi kívánnivalót maga után, a legmodernebb gyártósor Philips-tulajdon, rajta világszínvonalú bérmunka folyik, „balkáni bérekért” – ahogy Simonyi mondja. A munkások bérszínvonala úgy 100 ezer körüli, tömegével vannak a minimálbér alatt. Ez az év ígér először veszteséget, ebben főludas a rubelexport bedugulása. „Ne fogjunk mindent a külső tényezőkre, legalább 40%-ig a hiba bennünk van” – mondja Dénes. „Amit akarunk, az nem sok, engedjenek bennünket önállókká válni, reméljük, a törvényi lehetősége ennek nemsokára meglesz. Az lehetetlen, hogy 28-30 év alatt a mesterségesen alacsonyan tartott fizetésekkel megteremtett a kollektíva egy vagyonegységet, és most esélye se legyen tulajdonosként fellépni.” Az elnök kellő elánnal tudja képviselni érdekeiket, mély hatást tesz az emberre. Ami azt illeti, fellépésre adtak már példát. Az eredeti változat szerint július 1-jétől már a kft. tulajdonaként működtek volna, az erről tárgyalni érkező vezérigazgatót azonban egyszerűen nem engedték be a gyárba. Az akcióról tudtak a rendőrségen, és elszántan vártak: „Milyen témában jöttél, Rudi?” – kérdezte a Munkástanács elnöke a fő-fő-főnököt. „A vállalat vezérigazgatója vagyok” – szólt a magabiztos válasz. Végül is akkor léphette át a gyárkaput, miután kijelentette, hogy a gyár önállóságáról jött tárgyalni. „Nem gondoljuk, hogy 1400 fő irányítani tud egy vállalatot, ezért egészséges, ösztönző arányban kellene a privatizációt végrehajtani, hogy legyen a részvényeknek értéke. A részvények 30%-a lenne a gyár dolgozóié, ennek akkor van értelme, ha a részvények mozognak, s hogy ennek tőkefedezete legyen, be szeretnénk vonni bankokat, más vállalatokat, és nyugati érdeklődőket.” Néha egymás szavába vág a két – munkások által is respektált – vezető. Simonyi a higgadtabb, a mértéktartóbb, de szerinte is „ha önállók lennénk, már a plafonon ugrálhatnánk”. A privatizáció során alapkövetelmény, hogy a vállalat prosperáljon, piaca legyen termékeinek. Ezt a szempontot kell magáévá tenni minden vezetésnek.

Munkástanács, mint szakszervezet

„Nálunk a végponton van mindenki, a dolgozók nagy része a létminimum alatt él, ha ma nyugdíjba mennének, nem kapnák meg a legkisebb nyugdíjat.” A kilátástalanság, a nélkülözés, a szegény embert az ág is húzza helyzet Dénes szerint időnként lincshangulatig fokozódik. „Nagyon vastagszik ám az ág, mondd meg a kollégának”, interpretálja Simonyi a múltkori helyzetet, amikor a gyár egyik vezetőjével látták.

A munkástanács vezetői úgy vélik, hogy a vezetésnek ki kell mondani, hogy milyen feladatra mekkora létszám az ideális, és ehhez átképzési formákat, átszervezéseket kell csinálni, korengedményes nyugdíjazást kell bevezetni, és egy csomó olyan módozatot találni, hogy egy 53 éves nő ne kerüljön egyik pillanatról a másikra utcára. Dénes Rudolf: „Sokan vagyunk, és a létszám nem ott van, ahol kell. Akinek a Philips-soron már remeg a keze, rossz a látása, nem tudjuk tartani. 40 év fölött a nők nagy része tönkre van téve, 8 mikronos vezetéket beforrasztani lupa alatt jó szem, biztos kéz, fiatal kell.” Miért az vigye el a balhét, akit minden rendszer megnyomorított? „Az a kitétel, hogy nincs rá fedezet, nem fogadható el, sőt nem is érdekel attól fogva, hogy egy 52 éves nő félelmében, hogy elveszti állását, lehajtott fejjel jár, nehogy a nézését is rossznak vegyék” – dörög rám Simonyi, aki 17 évesen dobtáros géppisztollyal ült a rádió előtt, és hallván, hogy Nagy Imre kilépteti az országot a Varsói Szerződésből, felkiáltott: Hol van nekünk erre erőnk, hát nincsen! Most is úgy tartja, hogy nem kell állandóan frontálisan menni a szituációkba. „Nekünk a kezünkben nincs semmi, csak egy főügyészi állásfoglalásunk arra nézve, hogy ugyanolyan jogok illetnek meg bennünk, mint a szakszervezeteket, és be vagyunk jegyezve mint társadalmi szervezet, önálló jogi személy. Én nem igénylem azt, hogy a munkástanács munkáltatói jogot kapjon. Gondoljuk el, ha van egy tőkés, a munkástanács mondja meg neki, hogy kit válasszon igazgatónak? Ez vicc. Én nem mondom meg. Válassza az unokaöccsét, a szeretőjét. Én azt akarom ebből az igazgatóból, ebből a tőkésből kihajtani, hogy azért a munkáért, amiért dolgozom, megkapjam a tisztességes béremet, megfelelő szakértőgárdával rendelkezve, ő pedig lekapja a rám eső extraprofitrészt, őneki is legyen, de ahogy nő a profitja, nekem is nőjön a fizetésem, ha neki is nő, nekem is javuljanak az életkörülményeim, hát én ezért vagyok.”

Feltett szándéka, hogy Szombathelyen és Vas megyében osztrák mintára, ottani tapasztalataira hagyatkozva megszervezik a munkavállalói kamarát. Egy kicsit csalódott amiatt, hogy a miniszterelnök a májusban elküldött levelükre mind ez idáig nem méltóztatott válaszolni, vagy „beduinjaival valamit kinyögni.”

• Belföld