Skip to main content

Lehetséges világok

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kosztolányi becsületes városában a kereskedők nem hazudnak; nagy betűkkel hirdetik a kirakatokban, hogy árujuk csapnivaló, hamisított, ízléstelen és megfizethetetlen. Ennek ellenére a városban az üzlet virágzik, s mindenki elégedett.

A becsületes város egy olyan világ, ahol a mi világunk következtetésformái nem működnek, logikája nem érvényes; ennek a világnak megvan a maga külön rendje, vannak alapelvei és szabályai. Ha ebbe a városba csöppenünk bele, igazodnunk kell törvényeihez, különben bolondnak néznek – még akkor is, ha mi magunk is őrültségnek nézzük ezeket a törvényeket. Kosztolányi novellája – miként, mondhatnánk, minden irodalmi mű – egy lehetséges világot teremt meg. Elvileg végtelen sok szabályrendszer, lehetséges világ létezhet; a közöttük való választás hagyományok és konvenciók dolga. Persze, mi mindig azt gondoljuk, hogy a miénk az igazi, a valóságos, az egyedül logikus.

Ezt tévesztik szem elől azok az ellenzéki politikusok, akik lépten-nyomon a nyugat-európai precedensekre hivatkoznak. Nem átallják példaként állítani a bontakozó magyar demokrácia elé azokat az eseteket, amikor egy félresikerült beszéd miatt ez vagy az a nyugati politikus lemondásra kényszerült, amikor nem egészen feddhetetlen ügyletek puszta gyanúja buktatott meg minisztereket, amikor interpellációk válságba sodortak kormányokat. Az ő szemükben az, ha egy kormánypárt élesen bírálja a kormány egyik legfontosabb törvényjavaslatát, a koalíció széthullását kellene hogy jelentse; kijelentik, hogy az interpellációra adott válaszok sorozatos el nem fogadása felér egy bizalmatlansági indítvánnyal; a miniszterek elégtelen teljesítménye lemondásukhoz kellene hogy vezessen; az, ha egy államtitkár nevéhez kétes tisztaságú pénzügyek tapadnak, vagy egy másikéhoz irredenta hanbadandázás, az állásuk elvesztését kellene hogy eredményezze.

Kialakult a koreográfia: morgolódás, követelőzés („hát itt mindent lehet? mikor mond már le? miért nem reagál?”), hallgatás, fittyhányás, fülbot („nekünk senki ne írja elő”). Sajnálatos, hogy a hatalmon nem levők még mindig nem veszik észre, hogy más játékszabályok érvényesek kis hazánkban, mint másutt. A türelmetlen ellenzéki politikusokat nem hatja át a sajátos magyar hagyománygondolat. Nem, kérem szépen, nálunk a dolgok nem úgy működnek: mások az előfeltevések, más a következtetés logikája, más a nyelv. Miért is hódolnánk be nyugati diktátumoknak? Mi, magyarok, különös anyagból vagyunk gyúrva.

A fejeket követelők, válaszokat és koncepciókat erőltetők híján vannak minden lelki finomságnak, érzéketlenek a játékszabályok változatai iránt. Itt az ideje, hogy felhagyjanak e faragatlan viselkedéssel. Elvégre az igazi tolerancia ott kezdődik, hogy elismerjük: ahány ház, annyi szokás. Ha partnerünk a kanaszta szabályai szerint rak lapot, nem römizhetünk vele. Sok szabály, sok logika, sok erkölcsi parancs lehetséges. Végül is ki mondta, hogy az a lehetséges világ, amelyik itt van körülöttünk, kevésbé valóságos, mint bármelyik másik?










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon