(Kálmán C. György)

Nyomtatóbarát változat

Kosztolányi becsületes városában a kereskedők nem hazudnak; nagy betűkkel hirdetik a kirakatokban, hogy árujuk csapnivaló, hamisított, ízléstelen és megfizethetetlen. Ennek ellenére a városban az üzlet virágzik, s mindenki elégedett.

A becsületes város egy olyan világ, ahol a mi világunk következtetésformái nem működnek, logikája nem érvényes; ennek a világnak megvan a maga külön rendje, vannak alapelvei és szabályai. Ha ebbe a városba csöppenünk bele, igazodnunk kell törvényeihez, különben bolondnak néznek – még akkor is, ha mi magunk is őrültségnek nézzük ezeket a törvényeket. Kosztolányi novellája – miként, mondhatnánk, minden irodalmi mű – egy lehetséges világot teremt meg. Elvileg végtelen sok szabályrendszer, lehetséges világ létezhet; a közöttük való választás hagyományok és konvenciók dolga. Persze, mi mindig azt gondoljuk, hogy a miénk az igazi, a valóságos, az egyedül logikus.

Ezt tévesztik szem elől azok az ellenzéki politikusok, akik lépten-nyomon a nyugat-európai precedensekre hivatkoznak. Nem átallják példaként állítani a bontakozó magyar demokrácia elé azokat az eseteket, amikor egy félresikerült beszéd miatt ez vagy az a nyugati politikus lemondásra kényszerült, amikor nem egészen feddhetetlen ügyletek puszta gyanúja buktatott meg minisztereket, amikor interpellációk válságba sodortak kormányokat. Az ő szemükben az, ha egy kormánypárt élesen bírálja a kormány egyik legfontosabb törvényjavaslatát, a koalíció széthullását kellene hogy jelentse; kijelentik, hogy az interpellációra adott válaszok sorozatos el nem fogadása felér egy bizalmatlansági indítvánnyal; a miniszterek elégtelen teljesítménye lemondásukhoz kellene hogy vezessen; az, ha egy államtitkár nevéhez kétes tisztaságú pénzügyek tapadnak, vagy egy másikéhoz irredenta hanbadandázás, az állásuk elvesztését kellene hogy eredményezze.

Kialakult a koreográfia: morgolódás, követelőzés („hát itt mindent lehet? mikor mond már le? miért nem reagál?”), hallgatás, fittyhányás, fülbot („nekünk senki ne írja elő”). Sajnálatos, hogy a hatalmon nem levők még mindig nem veszik észre, hogy más játékszabályok érvényesek kis hazánkban, mint másutt. A türelmetlen ellenzéki politikusokat nem hatja át a sajátos magyar hagyománygondolat. Nem, kérem szépen, nálunk a dolgok nem úgy működnek: mások az előfeltevések, más a következtetés logikája, más a nyelv. Miért is hódolnánk be nyugati diktátumoknak? Mi, magyarok, különös anyagból vagyunk gyúrva.

A fejeket követelők, válaszokat és koncepciókat erőltetők híján vannak minden lelki finomságnak, érzéketlenek a játékszabályok változatai iránt. Itt az ideje, hogy felhagyjanak e faragatlan viselkedéssel. Elvégre az igazi tolerancia ott kezdődik, hogy elismerjük: ahány ház, annyi szokás. Ha partnerünk a kanaszta szabályai szerint rak lapot, nem römizhetünk vele. Sok szabály, sok logika, sok erkölcsi parancs lehetséges. Végül is ki mondta, hogy az a lehetséges világ, amelyik itt van körülöttünk, kevésbé valóságos, mint bármelyik másik?

• Visszabeszélő