Nyomtatóbarát változat

Kőszeg Ferenc főszerkesztő úr részére

Tisztelt Főszerkesztő úr!

A Beszélő ez év január 13-án megjelent 2. számában „Ligaliba” címmel nagy terjedelmű írást közölt, az abban foglaltak hitelességének ellenőrzése, a megtámadottak véleményének ismertetése nélkül.

A „jereváni rádió tudósításait” is megszégyenítő cikk szerzője Kozák László, a Liga Szakszervezetek főállású alkalmazottja, akinek munkáját a sajtócsoport másik két munkatársával együttesen közvetlenül a Liga elnöke irányítja. A cikkben foglalt durva hazugságok súlyosan sértik az amúgy is nehéz helyzetbe került Ligát. A magunk részéről nem kívánunk partnerek lenni a Liga érdekeivel ellentétes sajtókampányban, a Kozák-féle stílus és módszerek alkalmazásában. Ám nem hagyhatjuk válasz nélkül a céltudatos elferdítéseket, valótlanságokat. Ezért a következőkben csupán a Kozák László által jegyzett „írás”-sal összefüggő, közvetlenül a Liga Választmányát, a Liga Tanácsot, a Liga Küldöttgyűlés által választott bizottságokat érintő tények és dokumentumok közlését várjuk el.

1. Kozák szerint feltűnően sokan gyűltek össze a Liga január 6-i választmányán, szerinte a plusz 10 mandátumot csak részben indokolja az a lehetőség, amit a Liga alapszabálya választási koalíció létrehozásával megenged. A választmányon valóban feltűnően sokan voltak, mert az előzetes tények ismeretében ott a Liga további sorsát meghatározó kérdések kerültek eldöntésre. Éppen ezért alakítottak az önállóan mandátummal rendelkező tagszervezetek választási koalíciókat, és ezt az alapszabály szerint tették. Bizonyíték erre a Liga részéről egyetlen e kérdésben dönteni jogosult testület, a mandátumvizsgáló bizottság jegyzőkönyve, e bizottság szóvivőjének nyilatkozata.

2. A Kozák által közreadott „B” változat szerint a választmányon interpellálóknak a választmány ügyrendje alapján nem volt joguk interpellálni, éppen ezért az elnök nem is lett volna köteles arra válaszolni, de ha egyszer válaszolt, akkor mind az interpellációban foglalt vádakat és magát az elnök válaszát dokumentálni kellett volna. Ennek épp az ellenkezője igaz. Az ügyrend világosan és egyértelműen rendelkezik erről. Az alapszabály szerint kizárólag a mandátummal rendelkező szervezetek dönthetik el, kit tekintenek az adott időszakban választmányi tagnak. Az elnöknek kötelessége a válaszadás, és nem feladata a választmányi tagság ellenőrzése, főképpen nem annak eldöntése, ki tag, és ki nem.

Az interpellációnak, mint „műfajnak” lényege, hogy abban egy adott témakör problémáival kapcsolatban kérdések fogalmazódnak meg. A válaszadó lehetősége az, hogy válaszát dokumentumokkal, adatokkal tegye meggyőzőbbé. A Liga elnöke nem élt ezzel a lehetőséggel. Az elhangzott válasz elfogadásáról egyfajta bizalmi szavazásként a testület dönt. A választmány a választ 23 igen, 30 nem, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Egyéni mérlegelés és ízlés kérdése, hogy ilyen helyzetben egy szervezet elnöke felajánlja-e lemondását, de ennek elmaradása esetén a testület részéről a bizalmatlansági indítvány felvetése több mint természetes.

3. Kozák verziójával szemben tudniillik a mandátumvizsgáló bizottság feladata lenne a Liga által támogatásban részesült szervezetek elszámolását megvizsgálni, a tény az, hogy ez a Liga gazdasági vezetőinek, illetékes pénzügyi ellenőrző bizottságának a dolga. A mandátumvizsgáló bizottsághoz egyetlen felkérés sem érkezett az erre feljogosítottaktól, annak érdekében, hogy az elszámolás elmulasztása miatt bármely szervezetet alapszabályban rögzített jogai gyakorlásában függesszen fel.

4. A Kozák által közreadottak szerint az elnök és az egyik alelnök felfüggesztése már csak azért sem érvényes, mert éppen e szavazás előtt az elnök felfüggesztette a választmányi ülést. A valóság az, hogy sem az alapszabály, sem a választmány ügyrendje nem ad a Liga elnökének lehetőséget a választmány felfüggesztésére. Az elnök erre javaslatot tehet, de dönteni a választmánynak kell, az pedig éppen ellenkezőleg foglalt állást.

5. Kozák legelképesztőbb állítása, hogy a választmányt követő Liga Tanács nem volt határozatképes, döntést csak a Liga volt tisztségviselői, sőt egy külföldi állampolgár szavazatával tudott hozni. Ezzel szemben a valóság az, hogy a tanács határozatairól kiadott alábbi közleményt a Liga Tanács 7 tagja külön-külön is ellátta kézjegyével. (Az ominózus választmányi ülést megelőzően a tanács 13 tagból állt. A közleményt a Beszélő főmunkatársa, Eörsi János személyesen vette át a tanácsülést követően, de ennek ellenére a lap nem tartotta szükségesnek, hogy akár csak említést tegyen róla. A tanácsülésről természetesen hangfelvétel és hitelesített jegyzőkönyv is készült.)

6. A Beszélő szerkesztősége az írás végén helyt ad a Liga Választmány szavazásainak érvényességét megkérdőjelező hírnek, elmulasztva megjelölni a forrást, azt, hogy ki vagy kik milyen felhatalmazás alapján, milyen minőségben érezte magát feljogosítva arra, hogy döntést hozzon ilyen fajsúlyú kérdésben. Elvárjuk a Beszélőtől, hogy helyt adjon az egyetlen illetékes, a Liga mandátumvizsgáló bizottsága szóvivője nyilatkozatának!

Budapest, 1994. január 14.

Hegedűs Gyula és Károlyi Menyhért tanácstagok,

Szabó Hajnal, nemes Lajos, Vajda Miklós, Csizmadia Sándor

Levél a Főszerkesztőnek

Kedves Feri!

Nem akartam hinni a szememnek, amikor a Beszélő legutóbbi számában elolvastam a „Ligaliba” című „írást”. A Beszélőhöz hosszú idő óta sok kötődés fűz. „Másságát” következetesen őrző szigetnek tartottam a gyorsan változó hazai sajtópalettán. Sohase gondoltam volna, hogy ez az újság teret ad a bulvárlapokat is megszégyenítő stílusnak és módszereknek, teret ad a legkedveltebb napilapot és a legnézettebb televíziós hírműsort gyakran jellemző tudatos manipulációnak.

Ha Kozák László cikke a bulvárlapok egyikében jelenik meg, nem méltattam volna válaszra. Ha a Beszélő olvasottságából indulok ki, szintén nem ragadok tollat. Hogy mégis megteszem, azt egyrészt azért teszem, mert nehezen formálok megalapozott véleményt bármiről, egy újságról, egy csapatról különösen, de ha megteszem, nehezen változtatok rajta. Másrészt azért, mert a Beszélő olvasói előtt szeretném a velem, a nevemmel kapcsolatos valótlanságokat helyretenni.

Írását Kozák azzal kezdi, hogy „a mai helyzet a hónapok óta véglegesen el nem fogadott, különböző szervezetépítési elképzelések vitája során mérgesedett el”. Ezzel szemben a Liga október 1-jei választmánya elfogadta a szervezetépítési koncepciót. Az egyetlent, amely, elkészült, azt, amelyet az általam vezetett munkabizottság nevében, a Liga Tanács nagy többségű támogatásával terjesztettem elő. Más koncepció egyszerűen nem volt. (Sem a munkabizottság, sem Liga Tanács előtt leírt vagy akár szóban összefoglalt formában más koncepcionális anyag nem volt. Aki ezt cáfolni kívánja, nyilván birtokában van legalább egy emlékeztetőnek, amely az ellenkezőjét tanúsítja.) Más kérdés, hogy a vita lezárása után már lett. Igaz, készítői nem vállalták, hogy az ténylegesen egy másik koncepció, mint az elfogadott. Szerényen, módosító javaslatokként tálalták akkor, amikor már a koncepció végrehajtásával kapcsolatos döntéseket kellett volna meghozni.

Fentiekkel függ össze Kozák állítása, vagyis „A Kalmár-terv szerint »A szervezetépítés fő iránya a terület, a területek azonban az ágazatok, szakmák számára szerveznek.«” Az idézet eredetijét a szerző bizonyára ismeri, én nem. Az októberi választmány elé terjesztett, általam jegyzett dokumentum a Liga struktúrájának változtatásáról ugyanis így fogalmaz: „A Liga szervezetépítési és szolgáltatási munka fő iránya az 1995. évi ÜT/KT választásokon… esélyes ágazati-szakmai szövetségek megerősítése legyen.” Idézet ugyanebből az anyagból: „…a területi szolgáltatóközpontok támogatják a Liga ágazati-szakmai szövetségeinek munkáját…” Előzőek teljes mértékben megfelelnek a Liga programjának, amit Kozák, valószínűleg véletlenül, pontosan idéz, és amely valóban a szakmai szövetségek szervezésére helyezi a hangsúlyt. Ennek a régóta elhúzódó súlypontváltásnak a gyakorlati megvalósítása volt az általam jegyzett koncepció alapja.

Jellemző Kozák alaposságára és tényismeretére, hogy „1993 januárjában a sikeresebb éveket maguk mögött tudó szakmai és nehezebb létfeltételekkel küzdő területi szövetségek vitájáról” beszél. Az, hogy ki mit tekint sikernek, választás kérdése. Az viszont tény, hogy a Kozák által említett időszakban a különböző ágazatokhoz tartozó munkahelyi ligás szervezetek összességüket tekintve sokkal több segítséget kaptak kollektív szerződéseik megkötéséhez, tisztségviselőik megvédéséhez a területen, mint a sokszor még nem is, vagy csak formálisan létező szakmai szövetségeiktől. Már csak azért is, mert létfeltételeik, működési körülményeik, ha relatív módon is, de a Kozák által állítottál szemben jobbak voltak, mint az ágazatoké általában.

A pénzekkel kapcsolatos híresztelésekkel lehet a leginkább és a legkönnyebben hírbe hozni valakit. Kozák László bizonyára tudja valamilyen formában dokumentálni, hogy kik is voltak, és milyen módon nehezteltek azok a Liga-tisztségviselők, akik a szövetségeknek juttatott támogatáscsomagot ellenezték. Én tudom dokumentálni, hogy a „tűzoltó” jellegű támogatás minden korábbinál nyilvánosabban, ellenőrizhetőbben lett szétosztva a megalázó gondokkal küszködő Liga-szövetségek között. Tudom dokumentálni azt is, hogy ezen egyszeri támogatások egyike sem érte el azt az összeget, amelybe Kozák havonta kerül a Ligának, mint a Liga alkalmazottja, a Liga sajtómunkatársa.

„Felmerült, hogy az amerikai támogatást adományozó netán a Kalmár-párti, zömében területi szövetségeket részesítette volna előnyben” – írja a szerző, természetesen elfeledkezve arról, hogy kiben merült fel e gondolat, mint ahogy nem beszél arról sem, hogy a támogatás projektjellegű, és nem a támogatónak, éppen a dec. 17-én összeült választmánynak kellett volna dönteni arról, mely területen legyenek a szolgáltatóközpontok. „Kalmár sokaknak ígért területi szervezői állást, magas fizetést” – állítja Kozák másutt. A választmány tagjai a Liga történetében valószínűleg először, írásban, a meghatározott időben, a testület ülése előtt megkapták azok névsorát, akik számításba jöttek a főállású szakszervezeti munkatársi státus betöltésére. Megkapták azt a költségvetést is, amelyből a bérek nagyságrendje kitűnik. Egy biztos. Októberben a választmányon felhívtam mindenkit arra, hogy tegyen személyi javaslatot. Nem volt tolongás. Talán, ha az a bizonyos „magas” fizetés legalább megközelítette volna a „Ligaliba” szerzőjének Liga-beli bérét, más lett volna a helyzet…

Nem akarok kitérni arra, hogy ki, mit, hogyan és hol szedett ízekre a szervezetépítési vita kapcsán, mint ahogy arra sem, mit gondolok az Őry-csapat és a Kalmár-csapat Kozák által leírt küzdelméről. Arra az egyetlen dologra térnék ki csupán, amelyben Kozák igazat állít. Nevezetesen: „mivel decemberben a választmány már nem állt teljes mellszélességgel elképzelései mögé, lemondott”. Egy picit azért ez is másként volt. A választmány decemberben saját októberi döntése mögé nem állt ki teljes mellszélességgel. Akárhogyan, akármi miatt is történt ez, a tény az tény maradt. Éppen abban a kérdésben manifesztálódott a Liga megosztottsága, amelyért én voltam felelős. Le kellett mondanom.

Végezetül valamiről még azért szót ejtenék. Akámilyen módon próbálja beállítani Kozák az Őry–Kalmár-viszonyt, hiába fáradozik. Őry Csaba sokkal többet tett a Ligáért, a Liga sokkal többet köszönhet neki, minthogy arra a „segítségre” szorulna, amit Kozák akar nyújtani neki…

Kedves Feri!

Bár Kozák írása nem alkalmas arra, hogy annak egésze vagy részletei kapcsán kifejtsem gondolataimat arról a sok mindenről, ami a Ligában vagy ami a Liga kapcsán történtekről felgyülemlett bennem, van mondanivalóm. Kedvem is van leírni gondolataimat. Most, hogy nem terhel a Liga vezetésében való részvétel felelőssége, az ezzel együtt járó temérdek feladat, már elkezdtem papírra vetni ezeket. Bízom benne, hogy a Beszélő, mint korábban, számít írásaimra, bízom abban, hogy nem számít majd hiába.

Budapest, 1994. január 17.

Üdvözlettel:

Kalmár Béla

Kalmár Béla részére Liga Szakszervezetek

Kedves Béla!

Bizony könnyű volt megértenünk egymást, amikor arról volt szó, hogy kell független szakszervezet, mert az állampárt szakszervezete lejáratta a szakszervezeti eszmét. Könnyű volt egyetértenünk akkor is, amikor azon gondolkoztunk, hogyan lehet az „alkotmányos forradalom” szabályait tiszteletben tartva kiváltani a régi szakszervezetek milliós tagságát a pártállam idejéből örökölt kényszertagságából.

Egyetértettünk 1990-ben, hogy mondja ki törvény: a munkavállaló fizetéséből a szakszervezeti tagdíjat csak akkor szabad levonni, ha ezt új, a szabad választások után kiadott nyilatkozatban kéri. (A kormány mesterkedései nyomán a javaslatból két év késéssel lett törvény, s így a koalíció – részben – maga az oka, hogy az MSZOSZ mára a fejére nőtt.) És egyetértettünk 1992-ben is: a majdani szakszervezeti választások előtt meg kell teremteni az esélyegyenlőséget a konföderációk között. A VIKSZ mellett kardoskodva akkoriban könnyűszerrel elviseltük, hogy az MSZOSZ-oldalról megveszekedett antikommunistának, sőt szakszervezet-ellenesnek bélyegezzenek. Két éve talán még a Beszélő stílusa se szégyenítette meg a bulvárlapokét. Holott hajhásztuk a szenzációt, írtunk a Frohburg Unionról, amelynek az lett volna a tiszte, hogy megszüntetve-megőrizze az MSZOSZ vagyonát, s írtunk az Építők Székházának elzálogosításáról… Ha az ellenzéki sajtó meg a közvélemény-formáló értelmiség erkölcsileg negyedannyira felháborodik ezeken a stikliken, mint a Fidesz székházügyén, most talán nem kellene azon méláznunk, hogy fél év múlva több szakszervezeti funkcionárius ül majd a parlamentben, mint Kádár János legszebb éveiben. Az idő tájt még az se számított etikátlannak, hogy a szakszervezeti cikkeink egy részét Kozák László írta, pedig ő már akkor is a Ligánál dolgozott.

Mi változott meg, hogy a szemedben – és sok barátunk, a Beszélő sok barátja szemében – a Beszélő „mássága” ezúttal nem erény, hanem lealacsonyodás és hitszegés?

Liga-ügyben a törés nyilván akkor kezdődött, amikor a küldöttgyűlésetek többek elgondolása ellenére Őry Csabát választotta a Liga elnökévé. Mi itt a Beszélő szerkesztőségében a Ligát szerettük, a Ligát becsültük, mint az első alulról szerveződött szakszervezeti konföderációt, és őszintén szólva nem voltunk érdekeltek abban, hogy ki az elnöke. De semmi okunk nem volt rá, hogy bármi kivetnivalót találjunk Őry Csabában, aki néhányadmagával a szemünk láttára alapította meg az első független szakszervezetet, a TDDSZ-t, amelyhez hamarosan mi, régi beszélősök is csatlakoztunk. (Lehet, van ebben valami nem is méltányos arisztokratizmus, hogy az ember olyan sokra tartja azokat, akik ott voltak valaha a Rüttli-réten.)

Annál nagyobb volt a megdöbbenésünk, amikor arról hallottunk, hogy a régi Liga-nagyok sorra kijelentették: Őry megválasztása esetén nem vesznek részt többé a vezetésben, majd ténylegesen kivonultak a Ligából. Úgy gondoltuk, a demokrácia tisztelete ott kezdődik, hogy az ember a neki nem tetsző többségi döntést is tudomásul veszi. A szervezethez való lojalitás pedig ott, hogy a nemszeretem vezetőt is támogatja. Úgy is gondoltuk, a képviseleti demokrácia lényeges eleme, hogy a megválasztottat mandátuma lejárta előtt legfeljebb rábizonyított súlyos jogsértés esetén lehet visszahívni. S bár a vezetővel szemben a bizalmatlansági indítványnak van létjogosultsága, még egy rossz vezető is jobb, mint egy válságból válságba tántorgó szervezet.

Ezért nem tudok és nem akarok azzal foglalkozni, hogy ki járt el az alapszabálynak megfelelően, s hogy melyik kritikai megjegyzésre milyen ellenmegjegyzést lehet tenni. A cikkét érintő konkrét kifogásokra majd válaszol Kozák László. Amennyire a tényismeretét át tudom tekinteni, nem tartok tőle, hogy ne tudna megfelelni akár a Te, akár a Liga Tanács észrevételeire. Csupán egy félreértést szeretnék tisztázni: a cikk nem állította, hogy a csonka. Liga Tanácsban Te vagy Horn Gábor illetéktelenül szavaztatok. Kozák csupán azt írta, hogy jelenlétetek meg a lelkesedésük pótolta a határozatképességet.

Persze lehet, hogy úgy véled, a csonka Liga Tanács valójában határozatképes volt. Meglehet. De régen rossz, ha egy szervezetnek a belső ügyei rendezéséhez közjegyzőre és külső döntőbíróra van szüksége. Te régebben lemondtál, Horn Gábor eltávozott, Őry Csaba most jelentette be, hogy nem vállalja a jelölést: csupa à la mode gavallér – de ki fogja vezetni ezt a szerencsétlen Ligát?

Kozák cikkéből megítélésem szerint az olvasó jobban megérthette a Liga akut problémáit, mint a napisajtóból. Az akut problémáknál mélyebbre nem ásott – ha megteszi, még több érzékenységet sért. De egymás mellé helyezve mutatta be a válság két interpretációját – hogy lehet ezt bulvármódszernek nevezni?

Tudtam természetesen, hogy Kozák Őry javára elfogult lehet. Ezért megkértem a szakszervezeti ügyekben ugyancsak járatos munkatársunkat, Eörsi Jánost, vegyen részt a tények felderítésében. Eörsi többekkel beszélt a másik táborból, interjút is készített, s bár a gyűjtésének eredményéből nem lett önálló cikk, ismereteit a szerkesztés során érvényesítette. Úgy vélem, az újságírás szakmai követelményeinek eleget tettünk.

Kedves Béla! Nem vagyok bizakodó, nem hiszek benne, hogy a dráma katarzissal végződik. Azzal is tisztában vagyok, hogy barátaink, a másság barátai olykor igen kevéssé toleránsak, ha valakiknek a saját körükből lényeginek ítélt kérdésekben más a véleményük. Az ilyesmi a csoportszolidaritás feladásának minősül, és tartok tőle, hogy ez ügy nyomán a Beszélő újabb fontos barátokat veszít el. Azt a cikket azonban, amelyben a Liga kapcsán felgyülemlett gondolataidat mondanád el, azt a cikket nagyon várom.

Üdvözöl:

Kőszeg Ferenc



Bulvárválasz

1. A Liga választmánya – bár Kalmár a szervezésért július óta felel – a mai napig nem döntött véglegesen arról, milyen irányba mozduljon a szervezetépítés. Nem született döntés a Kalmár-féle szolgáltatóközpontok helyszínéről, arról, hogy melyek legyenek a kiemelten támogatandó szövetségek. Én ezt gondolom végleges döntésnek. Igaz, az októberi választmány valóban elfogadta a szervezetépítési anyagot – de ez a tény szerepel a cikkemben. Az anyag címe koncepció volt, bár éppen azok a koncepcionális elemek hiányoztak belőle, amelyek megindokolták volna, hogy a támogatások kedvezményezettjei milyen elvek szerint, milyen célok érdekében részesülhettek volna e támogatásból.

2. „»A szervezetépítés fő iránya a terület, a területek azonban az ágazatok, szakmák számára szerveznek.« Az idézet eredetijét a szerző bizonyára ismeri, én nem” – állítja Kalmár. Az idézet lelőhelye egy novemberi, Varga Anna által készített Kalmár-interjú (a gépelt szöveget Kalmár aláírásával hitelesítette). Szó szerint: „Azt gondolom, azt is egyértelműen kimondta a választmányi döntés, a szervezetépítési stratégia, hogy a Liga szervezetépítésének fő helyszínei a területek, a területeken azonban nem területi szövetségeket kell szervezni, hanem ezeket az ágazati-szakmai szövetségeket.” Akárcsak a Liga-programot, ezt is pontosan idéztem, bár nem szó szerint.

3. „A pénzekkel kapcsolatos híresztelésekkel lehet a leginkább, a legkönnyebben hírbe hozni valakit” – írja Kalmár. Bizonyára ezért süti el kétszer is a fizetésemről szóló poénját. Szerencsére szükségtelen dokumentálni, hogy kik és miért neheztelnek pénzelosztás-ügyben – és ez nem magánügy –, elképzelhetetlen, hogy a szövetségekkel tiszte szerint kapcsolatot tartó Kalmár erről ne tudna. Természetesen nem a kis összegű, „tűzoltó” támogatásokról van szó.

4. Az ígérvényekről onnan van tudomásom, hogy a jövőbeli kedvezményezettek némelyike elmondta azoknak, akik nem kaptak ígéretet. Az utóbbiak felháborodottan számoltak be az ügyről. A területi központok tisztes és becsülettel vállalt szakszervezeti harcokban munkanélkülivé lett vezetői számára nem lehetett elutasítandó ajánlat egy szolgáltatóközpont vezetése, hiszen ők a szakszervezetért akarnak dolgozni.

5. Megjegyzés: egy évvel ezelőtt a januári küldöttgyűlésről szóló beszámolómhoz Kalmár még személyesen gratulált. Az elismerés annak is szólt, hogy sajnálatomnak adtam hangot, hogy a Liga volt vezetői otthagyták a szervezetet. Úgy gondolom ma is, szükség lett volna munkájukra – Kalmár Bélát is beleértve – a tb-választások előtt. Az eltelt időben viszont nehéz volt olyan eredményekről beszélni, amelyek Kalmár nevéhez kötődtek volna. Sőt, ahogy ő maga fogalmaz: „Éppen abban a kérdésben manifesztálódott a Liga megosztottsága, amelyért én voltam a felelős.” Nem állítottam mást én sem.

K. L.

• Liga-vita