Skip to main content

Litvánia

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Akkor legyen Litvánia az első” – ezzel a címmel közölte a hetilap Beszélő első tudósítását 1990 kora tavaszán a szovjet függetlenségi mozgalmak elindulásáról, s a kelet- és közép-európai régió országai közül talán épp a litvániai eseményeket kísértük figyelemmel legkövetkezetesebben. Új vezetőinek politikai merészsége, polgárainak civil bátorsága egyaránt lenyűgözött bennünket. Most, hogy a Beszélő évek című sorozatunkban az 1991-es évhez érkeztünk, amely Litvánia számára egyszerre volt tragikus és euforikus esztendő, összeállításunkhoz exkluzív interjút kértünk a köztársaság elnökétől, Valdas Adamkustól, a 72 éves kora ellenére a „fiatal antikommunista generációhoz” sorolt politikustól.


Hivatkozott cikkek

A kétszáz éves háború

Megjelent: Beszélő folyóirat, 2. szám, Évfolyam 5, Szám 2


Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon