Skip to main content

Miért rosszalkodnak a magyar filmírók?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Különben mi van? Hoztál valamit?

– Hoztam – mondta Fodor határozottan.

– Ide vele – mondta Gergely.

– Csak egy ötlet – mondta Fodor, és kinézett az ablakon.

Az udvaron két díszletmunkás egy pocsék gipszszobrot cipelt át.

– Halljuk – mondta Gergely.

– Egy szobor – mondta Fodor.

– Mi?

– Egy szobor – ismételte Fodor. „Most fogom az isten lábát?” – gondolta Fodor.

– Milyen szobor?

„Milyen szerencse, hogy háttal ül az ablaknak” – gondolta Fodor.

(…)

„Nagy húzás volt” – gondolta Fodor, amikor négy óra tájban kilépett a filmgyár kapuján. Jólesett kint lenni, jólesett a gyaloglás, a távolodás, a szabadság. „Micsoda baromság” – gondolta Fodor, és mosolygott, de nem sokáig. Minden lépessel világosabb lett, hogy az egész csak önámítás. „Végül is mit adtam el?” – tette föl a kérdést önmagának. Jó lett volna megmaradnia a kellemes, kaján érzésben, hogy egy rossz, légből kapott ötletért kap pénzt, de Fodor tudta, hogy nem így van, s hogy nem így lesz, tudta, hogy akármilyen is az ötlet, ismét önmagát adta el, olcsón, áron alul, szánalmasan. Tudta, hogy nem menekülhet, mert kapcsolatai emberi kapcsolatok. „Gergelynek nincs könyve, nekem nincs pénzem – gondolta Fodor, ezért most szeretjük egymást.”

Ment Fodor az utcán, és minden további nélkül énekben tört ki, a járókelők legnagyobb csodálkozására.

„Ich bin Lohengrin genannt” – énekelte, aztán pedig köpött egyet.






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon