Upor Péter

Nyomtatóbarát változat

Mi, ilyet, soha

Ha péntek, akkor Panoráma. Nézem a műsort, s miközben Járai Judit műsorvezető egy, a központi idegrendszert megtámadó, ismeretlen eredetű betegség tüneteit produkálva: heves ajakrángások, szemdüllesztés, fejremegés, erőteljes szemöldökmunka stb., általa fensőbbségesnek, gúnyosnak ítélt hangon rakja helyére Jugoszláviát s ezen belül is a szerbeket, én azon gondolkodom, immáron sokadszor, kit és mit képvisel a Panoráma. Honnan ez a magabiztosság, ez a megfellebbezhetetlen hang? Mindazonáltal megnyugszom egy kissé: ha Járai ilyen biztos a dolgában, akkor ezek tudnak valamit. Akkor ennek az egész fegyvereladási ügyletnek még sincs semmi alapja.

A képernyőn időközben kezdetét veszi a bizonyítási eljárás. A szerb tévések által készített videót mutatják, Sugár András kommentárjával kísérve. Sugár kritikai megjegyzéseket tesz a film címének hosszúságára, majd gúnyosan megjegyzi, hogy a film készítői névtelenek kívánnak maradni. A képernyőn az egyik horvát minisztert láthatjuk, ahogy egy terített asztalnál két emberrel tárgyal a Magyarországról vásárolt fegyverek behozatalának részleteiről. Figyeljük meg a pontatlannak tűnő szájszinkront – búgja Sugár. Kétségbeesetten meresztem a szemem, mindhiába. Nekem úgy tűnik, mintha a miniszter tényleg azt mondaná, amit mond. Most nézzük meg ugyanezt a jelenetsort, a zágrábi televízió játékos kedvű, szellemes munkatársainak szinkronizálásával – mondja a kommentátor. Hálás vagyok Neki. Jómagam a jugoszláv tévé belső viszonyait nem ismervén, örülök, hogy így eligazít: mint egy jó westernben, rögtön tudom, kikkel kell azonosulnom, s kiket kell gyűlölnöm, kik a jó és kik a rossz fiúk. A képernyőn közben ugyanazt a jelenetet láthatjuk. A miniszter most egy oktávval magasabb hangon egy Skoda eladásáról tárgyal ugyanazzal a két emberrel. A Sugár által megfigyelésre ajánlott szájmozgás és hang közötti disszonancia most valóban jól megfigyelhető. Ugye milyen könnyű egy jelenetet manipulálni? – sugallja Sugár. Tovább peregnek a képsorok. Közönséges kamionok, közönséges géppisztolyok, unalmas fuvarlevelek – siránkozik a Panoráma kommentátora. Engem meggyőz. A film esztétikailag valóban csapnivaló, rossz cím, érdektelen képek, semmi történés, hatásvadász zene. De azt, hogy mi bizonyítja a filmben állítottak valótlanságát, még mindig nem tudom.

A Panoráma fürge riportere Jugoszláviába is elment megkérdezni egy-két érintettet. Miheztartás végett újabb eligazítást kapunk: megtudhatjuk, hogy Zágráb békés hangulatú város, miközben a kamera egy barátságos terecskét mutat. Belgrádból csak a Politika szerkesztőségének randa épületét láthatjuk, ohne békés hangulat. Sugár megkérdezi a horvát miniszterelnöktől, vettek-e fegyvereket a magyaroktól. A miniszterelnök szerint mindenütt vettek, ahol tudtak.

Aha – mondom én –, akkor ez jelentheti azt is, hogy a magyaroktól is vettek. Nem így Sugár. Vannak bizonyítékai, honnan veszik az egészet? – kérdi szemrehányóan a Politika egyik szerkesztőjétől. Nem gondolja, hogy a magyaroknak nem érdekük Jugoszlávia destabilizálása – mondja végső érvként. A későbbiekben mély megértéssel közli a meglepett nézővel, hogy a zágrábi Astra vállalattól, a fegyvereladás egyik lehetséges lebonyolítójától nem kíván senki nyilatkozni. Nem akarják a magyarországi sikeres kapcsolataikat kockára tenni. A fegyverkereskedelemmel foglalkozó magyar vállalat, a Technika illetékesei sem akarnak nyilatkozni, és a vádakat sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánják.

Für Lajostól megtudhatjuk, hogy Jugoszlávia még októberben levélben fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz a fegyvereladás ügyében. A miniszter a levélre adott válaszában kifejtette, hogy a Honvédelmi Minisztérium nem exportál és nem importál fegyvereket. Ennyi. A felelős magyar kormány az október óta eltelt időszakban mindössze ennyit tett, hogy megcáfolja az őt ért vádakat. Ha nincsenek azok a fránya szerb tévések a vacak filmjükkel, talán az egész ki se derül.

Elképedve meredek magam elé: mégis, a Panoráma honnan az ördögből szedi, hogy az egész nem lehet igaz? Időközben visszakapcsolnak a stúdióba. Járai Judit, akinek állapota az eltelt tíz percben szemmel láthatóan romlott, és most kontrollálhatatlan fejrángásokba kezd, elfúló hangon közli: Magyarország nem folytatott, és a jövőben sem folytat kalandorpolitikát! Magyarország nem… Aha – esik le végre a tantusz –, itten a mi nemzeti öntudatunkba gázoltak, magyarságunkban lettünk megtámadva. Magyar ember ilyen csúnya dolgokat nem csinál! Kikérjük magunknak!

Arra gondolok, hogy ha engem, a magyar nép egy parányi részét, egyszerű fiát, a jugoszláv Panoráma munkatársai valamelyik aluljáróban elkapnának, hogy megkérdezzék a véleményem, mit mondanék? Én a magam részéről mindenfajta fegyvereladást ellenzék, a csúzlitól a kalasnyikovon át egészen a Scud rakétáig. Meggyőződésem, hogy a fegyvereket azért veszik, hogy előbb-utóbb használják őket. Ennek ellenére, elképzelhetőnek tartom, hogy volt olyan magyar vállalat, amelyik adott el fegyvereket a horvátoknak. A fegyverkereskedelem ugyanis elsősorban üzleti és politikai alapokon nyugszik, s igen keveset törődik az én morális megfontolásaimmal. Mindenesetre fontosnak tartanám, hogy a magyar kormány mielőbb vagy megcáfolja a vádakat, vagy, ha igaznak bizonyulnának, kérjen elnézést Jugoszláviától. Tekintse ezt Jugoszlávia belügyeibe való beavatkozásnak, és adjon garanciát arra, hogy a jövőben az ilyesmi még egyszer nem fordulhat elő. Hát ilyesmiket mondanék én a jugoszláv Panoráma munkatársainak, mindezt persze ők izgatott színészek drámai hangbemondásával fűszereznék, ahogy ezt a mi Panorámánk is csinálja, és ahogy ez egy objektív hírműsortól el is várható.

A relatív idő problémája

Ellentétben velem, a magyar nemzet egy másik, nálamnál sokkal fontosabb és nemesebb része, Jeszenszky Géza külügyminiszter, nem nézi a televíziót. Így aztán csak késve értesülhetett arról, hogy a szerbeknek valami nem tetszik. Jeszenszky úr feltehetően a napilapokat sem olvassa elég figyelmesen, és Für Lajossal sincs beszélő viszonyban. Mit is mondhatnánk erre? Javasoljuk, hogy mielőtt a külügyminiszter úrnak repülőgépet vennének az adófizetők pénzéből, találjanak módot arra, hogy meglepjék egy hordozható Junoszty televízióval? Kérjük meg, hogy beszélgessen időnként Für Lajossal? Szólítsuk fel, hogy vonja le annak konzekvenciáit, hogy külügyminiszterként a botrány kipattanása után egy teljes hétig semmi mondanivalója nem volt az üggyel kapcsolatban, majd első megszólalása után néhány órával saját kormánya cáfolta meg állításait? Minek? Ebben a mi kis magyar Abszurdiánkban megszokhattuk az ilyesmit. Ha egy miniszter biológiai szükségleteire hivatkozva országos válság idején megszakíthatja a tárgyalásokat; ha vezető politikusok különös nézeteiket úgy védik meg, hogy az magánvélemény; ha a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője szerint a rossz telefonvonal fecseg el államtitkokat, akkor a pakliba ez is belefér.

Jeszenszky úr a 168 óra riporterének az egy hét hallgatásra vonatkozó kérdésére válaszként sajátos filozófiai megközelítést ajánlott: „először is ugye, figyelembe kell venni itt a napok múlását, hogy egy hét nagy idő-e vagy kis idő”. A külügyminisztertől a metafizikai fejtegetésen túl megtudhatjuk azt is, hogy az embernek nagy gonddal kell megválogatni munkatársait. Akcentussal beszélő macedónokkal például soha ne kezdjen az ember, így elkerülhetőek azok a roppant kínos szituációk, hogy amíg a miniszter úr békésen kvaterkázik a jugoszláv követtel, addig macedón munkatársa mindezt egy rendkívül éles hangú jugoszláv nyilatkozat átadási ceremóniájának lássa.

A főnök ismét közbelép

Mint azt a napilapokban többször is olvashattuk, Antall József miniszterelnök úr úgy döntött, hogy kézbe veszi az ügyet. Mint azt napirenden kívüli felszólalásában elmondta a parlamentben, javasolja, hogy a honvédelmi és a külügyi bizottság tartson közös ülést, melyben a kormány tájékoztatást ad a nemzetközi fegyverkereskedelemben való magyar részvételről és a jugoszláviai fegyvereladások ügyéről. Így hát minden rendben van. Egészen biztos vagyok benne, hogy a vizsgálat csakúgy, mint az eddigi kormányvizsgálatok, mindenki legteljesebb megnyugvásával fog zárulni. Vagy hogy Jeszenszky Géza nagyszerű szavait idézzem: „ez az egész kérdés rendezett mederbe terelhető, és ennek a nemzetközi vonatkozásait nagyon helytelen lenne kinagyítani, felnagyítani, úgyhogy a dolog tulajdonképpen megnyugtató irányban halad.”

Engem most már csak egy dolog izgat: végül is mit vett a horvát miniszter, géppisztolyt vagy Skodát?

• Belföld