Skip to main content

Notórius nyilatkozók

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Szabad Európa Rádió a minap egy, a nyugati hírügynökségek és napilapok által közölt nyilatkozatot sugárzott, 122 magyar és más országbeli aláíró nevével. Hogy milyen alkalomból, azt könnyű kitalálni. Az apropó „a magyar forradalom évfordulója”, mely szavak egyébként a nyilatkozat kezdősorában olvashatók.

Aki hallotta, olvasta, elcsodálkozik: milyen kevés muníciót sikerült összeszedniük. Merthogy 1956. október 23-án egy sor kérdésben jogos elégedetlenség nyilvánult meg, az nemcsak közismert, hanem általunk is elismert történelmi tény. Akkor minek hát a nyilatkozat? Azért, hogy aláírói elmondják: „A harminc év alatt sokak számára könnyebb lett az élet, némelyek kimondják véleményüket, mégsem vetik börtönbe őket?” Alighanem inkább azért, hogy hozzátehessék: „…a forradalmárok alapvető követelései nem valósultak meg.”

Való igaz, hogy azoknak a követeléseik, akiket ez a nyilatkozat forradalmároknak nevez, nem teljesültek, különösképpen „alapvető” követeléseik, mint például a néphatalom megdöntése, a Magyar Népköztársaságnak a szocialista közösségből való kiszakítása stb. De vajon hogyan állunk azoknak a követeléseivel, akik a szocialista rendszert jobbítani, az ötvenes években elkövetett súlyos torzulásokat korrigálni és a megismétlődésük lehetőségét kizárni akarták? Ki tagadhatná, hogy – miközben megvédtük, megerősítettük az új rendszert, és megőriztük nemzeti függetlenségünket – a magyar sajátosságoknak megfelelő pályához igazítottuk a szocialista fejlődés útját? Ha az évfordulón van mire emlékezni, akkor az éppen az, hogy a tapasztalatok alapján kialakított politika történelmileg helyesnek bizonyult. A lapunkban megjelenő sorozat is, mint sok más publikáció, ennek a fejlődésnek a világszerte is elismert eredményeit vázolja fel. Ha más nem jutott eszébe a rövidke kiáltvány fogalmazóinak, mint „a magyar ügynek” azok az avítt érvei, amelyek az ENSZ irattári dossziéiban immár negyedszázada porosodnak, kár volt tollat ragadniuk. Az újdonság legfeljebb annyi, hogy ez alkalommal a hazai aláírók mellett 68 külföldi elvbarátjukkal is aláíratták az irományt. Ezeknek a fogadatlan prókátoroknak meg nincs mit mondanunk. Ami 1956-ban Magyarországon történt, az a mi ügyünk, és az is marad.

Ami pedig a magyar aláírókat illeti, azon csodálkoztunk volna el, ha a nyilatkozók között új nevekkel is találkozunk. Ám a lista a régi: azok a „független gondolkodásúak”, ahogy a SZER nevezi őket, akik függetlenítik magukat az 1956 óta követett úttól, az akkori jogos követelések teljesülésétől, a történelmi tényéktől. Mert azt, hogy rendszerünk legyen demokratikus, államunk független, s hogy az önigazgatás nyerjen mind szélesebb teret a gazdaságban, a közéletben – ugyan miért azoktól követelik, akik ezt az ügyet nemcsak szavakban vállalták? Ezek után mit gondolhatunk az ötvennégy magyar aláíróról? Egy biztos: az effajta szereplés csak odaát kamatozhat. Itthon legfeljebb egy glossza erejéig, minthogy mi is – a SZER szavaival élve – „eleget akarunk tenni hírközlési kötelezettségünknek”.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon