Bauer Tamás

Nyomtatóbarát változat

– Mi nem szavazni, mi választani hívjuk Önöket, mi dönteni hívjuk Önöket! – hallottuk Horváth Balázs belügyminisztertől az MDF sportcsarnoki nagygyűlésén, hogy aztán ezt halljuk vissza a rádióban és a televízióban a választási reklámokban. Az ország népe pedig hallgatott Horváth Balázs szavára, és döntött. Azzal, hogy és ahogy szavazott, vagy azzal, hogy nem ment el szavazni. És ezzel valami nagyon fontos dolog eldőlt szeptember 30-án és október 14-én.

Mi lesz itt? – kérdezte az SZDSZ választási plakátja, milliók bizonytalanságát fogalmazva meg. Milliók bizonytalanságát amiatt, hogy a kormánykoalícióról mindinkább bebizonyosodott: az az állítás, hogy megrázkódtatás nélkül tudja átvezetni az országot a szociális piacgazdaságba, nem volt több vonzó választási ígéretnél. Bebizonyosodott az is: az új vezetői garnitúra politikai stílusában, az állampolgárokkal való kommunikációjában legalább annyira a jelszavak, szónoki tirádák helyettesítik az egyenes beszédet, mint elődeikében. A kormánykoalíció választási kampánya megbukott, minthogy röplapjaik tele voltak olyan állításokkal – mint hogy az ellenzék akadályozza a földkérdés rendezését, vagy hogy az ellenzék kelt tüntetésekkel zűrzavart –, amiről nyilvánvaló volt mindenki számára, aki a röplapokat elolvasta, hogy hamisak. Az ellenzéki pártoknak a kormánypártokat bíráló állításai viszont megegyeztek az emberek mindennapi tapasztalatával.

A kampány végén az MDF magabiztos válaszplakáttal jelent meg a falakon: Mi leszünk itt! Az ügyes válaszban nem egyebet mondtak ki, mint amire mindig is törekedett az MDF: a maga „szellemiségét” tenni uralkodóvá szerte az országban, az élet minden területén. Az önkormányzati választásoktól azt várták, hogy miként tavasszal átvették a hatalmat a kormányban, a minisztériumokban, most kormánykoalíciós kézbe kerülnek a falvak és városok. Azt várták, hogy miként az elmúlt alig több mint négy hónapban az országos szervek hatáskörébe tartozó pozíciók egész sorába ültették a maguk embereit, most megtehetik ezt a városi, falusi állásokban is. Kezdett valósággá válni az, amit februárban egy vezetőjük kikotyogott, majd a márciusi választások előtt alig győztek cáfolni: az újfajta párthűség, az igazodás az újfajta hivatalos ideológiához. Ezt teljesítette volna ki a győzelem az önkormányzati választásokon. Azt várták, hogy az MDF – két koalíciós partnerének együttműködésével – mindinkább újfajta állampárttá válik, az ország pedig MDF-országgá. Az MDF vezetőinek nem egy kijelentése mutatta: meg sem fordult a fejükben, hogy egy újabb választáson kicsúszhat kezükből a kormányhatalom.

A kormánykoalíció egyik pártja, a kisgazdapárt az első fordulóban, szeptember 30-án szenvedett súlyos vereséget, amikor kiderült a falvak népe a kisgazdákkal szemben nagy többségben a „függetleneket”, a volt tanácselnököket és -titkárokat, falusi párttitkárokat, tsz-vezetőket választja. A második forduló viszont a vezető kormánypárt, az MDF súlyos vereségét hozta: egy-egy kivétellel minden budapesti kerületben és minden megyeszékhelyen alulmaradt, és elveszítette a budapesti főpolgármesterségért folytatott versenyt. SZDSZ–Fidesz-többség jött létre olyan, tavasszal MDF-túlsúlyos nagyvárosokban, mint Miskolc és Szeged.

Az országban ezután rendkívül bizonytalan politikai szituáció alakult ki. A kormány helyzete névleg stabil, hiszen négy évre szól annak az Országgyűlésnek a mandátuma, amelyben a koalíciónak biztos többsége van. Az ország megtanulta, hogy a szavazógép megbízhatóan működik. Ugyanakkor a kormánynak abban a tudatban kell hozzálátnia a gazdaság szanálásához szükséges, az önkormányzati választások utánra tolt megszorító intézkedések végrehajtásához, hogy már ezt megelőzően elvesztette a választók bizalmát, s szemben áll egy szakmailag is felkészültebb és a választók által is többre becsült ellenzékkel. Kiderült, hogy a magyar választókat a nemzeti-keresztény retorika nem állítja a kormánykoalíció mögé, ha nem számítanak eredményes gazdaság- és társadalompolitikára. Vasárnap éjjel a leginkább megdöbbentő számadat nem egyik vagy másik város választási eredménye volt, hanem a Gallup közvélemény-kutatási eredménye, mely szerint a megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka véli úgy, hogy a kormány képes a gazdasági gondok megoldására. (A Németh-kormány idején ugyanerre a kérdésre még 30-40 százalék válaszolt igennel.) Ez, és nem a földkérdésben a kisgazdákkal fellépett konfliktus teszi a kormány helyzetét rendkívül labilissá.

Az, hogy miképpen oldódik meg ez a helyzet, nem dőlt el az önkormányzati választásokkal. Egyvalami dőlt el. Az, hogy az országban a felvilágosult szociálliberális pártok versenyben maradtak a nemzeti-konzervatív irányzattal, hogy – ha göröngyös úton is – az ország a plurális demokrácia felé, s nem egy új tekintélyelvű rendszer felé tart. Nemcsak ők lesznek itt, Magyarországon, az MDF-hitű magyarok, hanem mi, nem kevésbé magyar szabadelvű magyarok, de még a szocialista és szocialista-munkás magyarok is. Magyarország nem lesz évtizedekre, még csak évekre sem MDF-ország.

• Beszélő