(Csoknyay Judit)

Nyomtatóbarát változat

Amikor az új elnök bemutatkozott – ismerve Hankiss Elemér társadalomtudományi írásait –, bizakodva tekintettem a megújuló magyar televíziózás jövője felé. Teltek a hónapok. Nagy változást nem, sőt mintha leépülést észlelnék. Megkaptuk az Angyalbőrbent, a Dallast, megszűnt a Hírháttér, a kitűnő Pályázati Híradó nem folytatódik, megszűnőben a Napzárta, és szürkébb – igaz, jól fegyelmezett – híradósok néznek rám a képernyőről. Azért tovább vártam az „európai televíziót”. Majd amikor a parlament is megszavazta az emelt dotációt, még mindig bizakodtam. Ekkor megkaptuk a Compack reklámot és újabb édes-bús sorozatokat. Tudom, hogy nagyon nehéz mindenki megelégedettségét kivívó műsortervet készíteni, de mégis úgy gondolom, hogy nemcsak az „elandalításra” van szüksége népünknek.

A Statisztikai Évkönyv 1989-ben közzétett adatai szerint (lásd A 7 év feletti és idősebb népesség legmagasabb iskolai végzettsége című rovatban) hazánk népességének 35 százaléka az általános iskola 1–7. osztályát, 30,6 százaléka a 8. osztályát végezte el. Az Iskolai végzettsége nincs rovatba pedig 1,3 százaléka tartozik. Ha valóban a sokat emlegetett Európa felé akarunk haladni, akkor igen nagy szerepet vállalhatna ezen út egyengetésében a televízió is. A rendelkezésre álló szakembergárda bizonyára tudna olyan műsorokat készíteni, amelyek nem „szájbarágóak”, mégis nevelő, okító hatásúak. Igen sok téma adódna.

Például: a környezetünk tisztaságának megóvása, hogy ne romboljuk, verjük szét (telefonfülke, buszmegálló stb.), ami már elkészült. Esetleg a „kandi kamerát” fel lehetne használni azon egyének megszégyenítésére, akik gátlástalanul dobálják a szemetet az utcán, erdeinket szeméttárolónak használják (ha már megsértjük a személyiség jogait, talán ez jobb cél érdekében történne, mint a gyanútlan emberek ország-világ előtti nevetségessé tétele). Nem ártana egy „illemtanóra”-sorozat beindítása sem. Jó lenne, ha megtanulnánk egymásnak köszönni, egymást megbecsülni. Kallódó tizenéves fiataljaink számára is készülhetne olyan sorozat, amely például bizonyos pályák iránti érdeklődés felkeltését szolgálná, vagy a helyes viselkedés-, szexuális és öltözködéskultúra kialakításában segítene.

Kicsi gyermekeinkre is gondolva – hogy ne csak az agresszivitást kiváltó piff-puff-filmeket nézzék – készülhetne a magyar népmesék csodálatos kincseiből vagy Benedek Elek írásaiból filmsorozat.

Biztosan nem kerülne sok pénzbe a magyar filmgyártás fél évszázadának sikeres filmjeinek levetítése. Ha már újak úgysem igen készülnek.

És nem ártana olyan Híradót is beindítani, amely országunk helyzetét, külföldi megítélését őszintén, szépítgetés nélkül tárná fel. Mert a valóság ismeretét az ország apraja-nagyja igényli.

Nem merem folytatni a felsorolást, hiszen nem vagyok televíziós szakember. Lehet, hogy az illetékesek pillanatok alatt kiderítik mérhetetlen tájékozatlanságomat, bebizonyítva a Magyar Televízió nagyszerűségét. Bár nekik lenne igazuk…

A napokban nyilatkozott a Tv1 intendánsa az újabb, nagyszabású terveikről, bár – mint mondotta – kevés a pénz. Ez igaz. A pénz mindig kevés, de kevés a polgár zsebében is. Az idén a Magyar Televízió a megemelt állami dotáció és a 400 Ft-ra! felemelt tévédíj beszedése után 7,8 milliárd forintos költségvetéssel fog működni (HVG, 1991. 11.). Ajánlatos lenne a tévében is az ésszerűbb gazdálkodást szorgalmazni, biztosan vannak ott még rejtett tartalékok. Remélem, nem gondolkodnak újabb, emelt összegek beszedéséről, mert előfordulhat, hogy a polgárok egyszer azt fogják mondani, nem ilyen Magyar Televíziót akartunk, köszönjük, nem kérjük.

• Visszabeszélő