Skip to main content

Nyílt (válasz)levél az állítólagos mezítlábas vég(i) tag (?)-hoz, Dömötör Istvánhoz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Nyílt levél az állítólagos „kemény maghoz” (Beszélő, 1991. dec. 7.)


Kedves István!

Nyílt levelet intéztél hozzám a Beszélő december 7-i számában, így kénytelen vagyok hasonlóan válaszolni.

Kezdem azzal, hogy nem egészen értem a Beszélő szerkesztőit, miért érezték nélkülözhetetlennek leveled közreadását. Én bizony, ha engem (az azóta megbukott) Kocsis L. Mihály Új Magyarországával vagy Csurka lapjával zsarolnak mint alternatív közlési lehetőséggel, dafke sem segítettem volna a nyilvánossághoz. Kedves István! Neked csak az MDF túlszéle létezik a Beszélővel szemben, olyan fontos, hogy gyanúsítgatásod, sértődöttséged mindenki olvashassa?

Na de a lényegre. Haragod okát inkább csak következtetem, mintsem leveled alapján világosan értem. Ha jól veszem ki szavaidból, azért haragszol, mert nem vállaltam, ill. az ún. köménymag nem vállalt ügyvivőséget, és talán még azért is, mert hallottál valamit a platformkialakítási szándékokról. Rajtam vered el, hogy – ahogy írod – egy csapat 26 embere kiszállt valamiből, és valaki ellen kezd dolgozni.

Kezdjük a végén. Nem tudom, mi ez a bűvös 26-os szám, de ha azokra gondolsz, akik más és más okból nem vállaltak ügyvivőséget, akkor ezúton újra elmondom: túl azon, hogy sokféle megfontolás állhat különböző emberek hasonló eredményű döntése mögött, feltételezd – ahogy nevezed – a csapat legjobbjairól, hogy egyéni elhatározásukról van szó, és nem – mondjuk – általam kierőszakoltról.

De honnan veszed, hogy valami ellen (mármint, gondolom, a megválasztott elnök ellen) kezdek, kezdünk dolgozni? A pozíció nem vállalására azért ezt rásütni kicsit erős túlzás! Csak halkan kérdezem: Kedves István! Mit vágnál a fejemhez, ha vállaltam volna ügyvivőséget, maradok frakcióvezető, és úgy nem értek egyet az elnökkel?

Megvallom, kicsit zavarosnak látom normáidat. Leírod, hogy Te is segítetted szavazatoddal Tölgyessyt – ahogy fogalmazol – a győzelemhez, majd utána néhány sorral alább kiosztasz, mert úgy nyilatkoztam: egy következő választáson a mostani elnök legyőzhető. Közben azzal vádolsz, hogy én az MDF helyett akarom az elnököt legyőzni. El kellene döntened: most szabad győzni az SZDSZ-en belül, vagy nem, s ha szabad, akkor az SZDSZ, ill. az MDF javára vagy kárára válik-e ez?

Ugyanígy kettős mércével mérsz, amikor engem (és másokat) abban hibáztatsz, hogy nem sorakoztunk fel önfeledten a megválasztott elnök mögé, miközben Te olyan elnököt választottál, aki sok mindent csinált az elmúlt évben, de hogy a megválasztott elnök mögé nem sorakozott föl, az bizonyos. Azt csak mellékesen jegyzem meg:

Tölgyessyt nem kipilinckázták, -tuk a frakcióvezetésből, mint írod, hanem kétszer is rendes, legális szavazással döntötte el a képviselőcsoport, hogy nem ő lesz a vezető, kétszer is igen erőteljesen kérték, -tük, hogy a vezetésnek legyen tagja, de – ezt se felejtsd, Kedves István!, mert tudni tudod, legfeljebb nem akarsz emlékezni – nem vállalta. Van ilyen! És – mondhatni – nem sorakozott fel a megválasztott frakcióvezetés mögé – sem.

De, tévedés ne essék, én nem azért nem vállaltam az új elnök csapatában szerepet, mert ha neki szabad kivonulnia, nekem is. Újra leírom: én politikainak nevezhető megfontolásból tettem, amit tettem. Én ugyanis nem arra esküdtem (magamnak), hogy akármi történik is, akármilyen politikát folytat is az SZDSZ, én azt feltétel nélkül, vezetőként szolgálom. Én arra vállalkoztam, hogy olyan politikához adom a nevem vezetőként, amivel azonosulni tudok.

Akik holmi ellensúlyokról meg az SZDSZ, esetleg a nemzet érdekéről beszélve tesznek szemrehányást az úgymond kivonulóknak, azok az én szememben hasonlítanak azokra az emberekre, akikre én egyáltalán nem akarok hasonlítani. Azokról beszélek, akik úgy szoktak politikai szerepet – nem is jelentéktelent – vállalni, hogy azzal igazolják magukat: még mindig jobb, ha ők vannak ott, ők képeznek ellensúlyt, mint ha egy olyan kerülne a helyükre, aki még azonosulna is a dolgokkal. A Kádár-korszak jól ismert magatartása ez.

Még azt sem vonom kétségbe, hogy nem egyszer hittek is szerepükben az így érvelők, sőt egy részüknek igaza is lehetett, és nemcsak alibiként nyomták a fenti szöveget. De én soha nem akartam és nem is vállaltam ilyen szerepet, nem is érzem alkalmasnak magam erre a kettős játékra.

Persze mondhatod: a keretek az SZDSZ-ben alapvetően mások, itt mégsem arról van szó, hogy egy rendszeren belül vagy kívül vagyok-e. Igaz, s a különbséget jelzem is azzal, hogy csak vezetőként nem vállalok most szerepet, de maradok az SZDSZ, a parlamenti frakció tagja. Arra azonban, hogy éppen most vállaljak olyasmit, amivel nem tudok azonosulni, hiába vártad és várták mások is, nem lehet rávenni. Amit a megválasztott elnök ígért a küldöttgyűlés előtt, amit a küldöttgyűlés többsége részben az elnökválasztással, részben más megnyilatkozásokkal képviselt, azzal én nem azonosulok, azon a szinten semmiképpen nem, hogy vezetőként én jelenítsem meg ezeket a törekvéseket. (Mindezt előzetesen is világossá tettem, így még csak azzal sem érzem magam vádolhatónak, hogy bárkit is becsaptam.)

Ami pedig a platformokat illeti: szorosan a fentebbiekhez tartozik az ügy. (Persze lehet, hogy előzetes rettegésed a platformok züllesztő, betartó tevékenységétől már elszállt. Talán a Konzervatív Unió és a Szabadelvű Kör leveled kelte óta megjelent nyilatkozatai, az együttes fellépés, a mindkét nyilatkozatban kimondott szándék a liberális koalícióról megnyugtatott.) A platformoknak ti. nem az a célja, hogy szétverjék az SZDSZ-t, mint Te feltételezed, hanem éppen ellenkezőleg! Ahhoz ugyanis, hogy én (vagy mások) Berthával, Bileczcel, Mózzsal, más értelemben Békivel, Méccsel vagy a küldöttgyűlés sok szereplőjével egy frakcióban, de akár egy pártban is maradjanak jó lelkiismerettel, bizony valahogy el kell (belül) különülnöm. A platformok célja éppen az, hogy a meglévő elvi különbségek mentén (is) tagolódjon az SZDSZ, és ne (csak) személyi rivalizálások, netalántán érzelmek, esetleg indulatok mentén.

Kedves István! Nem bántam volna, ha nem nyílt, hanem intimebb levélben érdeklődsz véleményem iránt, ha lehet így nevezni vádaskodásod. Akkor elkerülhető lett volna, hogy olyasmiről írjak, amiről a küldöttgyűlés után már nem akartam nyilvánosan szólni. Ha aggódik az ember az SZDSZ-ért, Kedves István, Kedves Beszélő!, ilyesmire is érdemes figyelni.

Budapest, 1991. december 9.

Üdvözlettel:


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon