Skip to main content

Nyitni kell

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A helyzet, amiben politizálnunk kell, és amiben el kell jutnunk a ’94-es választásokig, nagyon nehéz. Nagyon nehéz, mert az ország és a társadalom hanyatlásban van. A hanyatlás megállítása jelentős politikai változást követel. A fő veszély véleményem szerint nem a jobb- és baloldali szélsőségekben keresendő. A fő veszély az, hogy a hatalom anélkül, hogy e kérdéseket megoldaná, hogy a lefelé csúszó magyar társadalom ügyét érdemben kezelni lenne képes, olyan rendőri erőt alakít ki, amely képes a hanyatló magyar társadalom fölött a rendet fönntartani, a gyerekeink, az unokáink kárára. Az Antall-kormány nem mert szembenézni a gazdasági-társadalmi nehézségekkel, a privatizáció, a költségvetés bajaival, a túlosztás feszültségeivel. És mivel ezt nem merte megtenni, de stabilizálni akarja magát, hatalmi szerkezeteket épít ki.

Elégedetlen társadalom

Igaz, ez a tevékenység nem jár átütő sikerrel, a lakosság depolitizálódik, és elégedetlen. Elégedetlen azonban nemcsak az Antall-kormánnyal és az őt támogatók köreivel, hanem a politikával, az átalakulás, a kommunizmus bukása után megfogalmazott ígéretek valóra váltásának elmaradásával. Elégedetlen avval, hogy a bűnös kommunista időszakban jobban élt, mint most, és nem tudja, hogy mikor fogja elérni azt a színvonalat, amit a kommunista évek utolsó hónapjaiban elért. Nem tudja, hogy mikor éri el azt a stabilitást, amire ’88-ban, ’89-ben családja tagjai számíthattak. A munkanélküliség növekedése, a fiatalok elhelyezkedési problémái és sok-sok más miatt. Evvel az elégedetlenséggel és a tényleges gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie annak a kormánynak, amely képes ’94-ben megalakulni, legyőzve az MDF által vezetett mai koalíciót. (Taps.)

Ez a politika nem lesz könnyű politika, mert nem lehet megváltoztatni a kialakult kedvezőtlen jelenségeket és tendenciákat anélkül, hogy további nehézségekkel ne nézzünk szembe. Olyan politikát kell tudnunk csinálni, amely a ’94–98-as időszakban megteremti a fölemelkedést. De ez nem jelenti azt, hogy ’94 végére már fölemelkedést lehetne ígérni.

A helyzet súlyos, és tönkretehető Magyarország sorsa, nem egy évre, nem két évre, hanem évtizedekre, ha nem tudunk szembenézni a feladatokkal. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni, ahhoz minden populista gondolattal szemben föl kell venni a harcot. Föl kell venni a harcot minden olyan gondolattal, amely holnapra, áldozatok, nehézségek nélkül fölemelkedést ígér. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni, nyitni kell a politikában. Nem elegendő a Fidesz és az SZDSZ. Nyitni kell a nemzeti-keresztény liberális erők felé, akik megérthetik ezt a feladatot, és nyitni kell azok felé is, akik a szocialista gondolattal, a liberális szocialista gondolattal rokonszenveznek. (Taps.)

Jobb és bal

A két szélsőség veszélye jelen van az országban. Mi is ez a két szélsőség? A szélsőjobb, a fasizmus, a fasiszta gondolat még nem jutott el oda, akármilyen jelentős is Csurka István politikai befolyása, hogy közvetlenül hatalomra törjön. Csurka negatív szerepe, társadalomromboló szerepe abban nyilvánulhat meg, hogy odaáll Antall József és barátainak a táborába, és a stagnáló, süllyedő Magyarországot rendőri eszközökkel, a jobboldali mozgalom támogatásával tartja féken, tartja rendben, miközben az ország süllyed. Ilyen tapasztalatai az ország népének már voltak, ez a modell nagyon hasonlít a két világháború közöttire. Antall József gyakran hivatkozni is szokott arra, hogy ő az akkori Belügyminisztérium munkáját példamutatónak tekinti. Pedig tudjuk, hogy a rendőrség és a csendőrség, egy kasztszerűen szervezett Magyarország, egy gyöngén fejlődő Magyarország, egy a világtól elmaradó Magyarország hatalmi struktúrája volt. Mi nem akarunk ilyen Magyarországot.

Veszély-e a baloldal? Van-e ma a kommunizmus restaurációjának veszélye Magyarországon? Meggyőződésem – és minden tapasztalatom azt mutatja –, hogy szovjet hadsereg nélkül, szovjet katonai jelenlét nélkül Magyarországon a szélsőbal, a kommunisták meg sem tudnak moccanni. Mi az, ami veszélyes? Veszélyes az, ha azt híresztelik, hogy a Kádár-korszakban jobban mentek a dolgok, ha azt híresztelik, hogy a Kádár-vezetés jobban meg tudta volna szervezni az átmenetet, mert ez nem igaz, ez egyszerűen téves, hazug állítás. (Taps.) Ez a populista veszély jelentős veszély, és ezzel szemben föl kell lépni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a szociáldemokrata gondolat, a szociális és a liberális gondolat kapcsolata (amivel én a magam részéről nem is értek egyet), az nem képezi alapját egy potenciális szövetségnek. Ennek jegyében lehet és kell politizálni, mert különben nem lehet az ország gondjait megoldani, különben elérhetünk ugyan elfogadható eredményeket a ’94-es választásokon, de a ’94-es választások után, ’94 és ’98 között nem fogjuk tudni megoldani azokat a feladatokat, amelyek megoldására vállalkozni emberi kötelességünk.

Meggyőződésem, hogy a kasztjellegű és rendőri eszközökkel kezelt Magyarország helyett a civil társadalom Magyarországát, a polgárok szabadságára épülő Magyarországot, a gazdasági fellendülés Magyarországát csak nagyon széles körű nyitás alapján lehet megteremteni. Feladataink megoldásához nemzeti összefogásra, együttműködésre van szükség. Ezt a nemzeti együttműködést pedig csak akkor tudjuk megvalósítani, ha egymás között megtaláljuk a szövetséget, ha mi egymás között megtaláljuk annak az útját, hogy hogyan kell együtt dolgozni. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy a szabad demokrata képviselők parlamenti munkája az elmúlt évben ebben a vonatkozásban jó példát mutatott.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon