Skip to main content

[Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Mink András: Megáll az ész? (Beszélő, 1994. november 10.)


Tisztelt Szerkesztőség!

1994. november 10-i számukban közlik Mink András „Megáll az ész?” című írását. Ennek végén a szerző köszönetet mond nekem az adatokért és az értékes „információkért”. Félreértések elkerülése végett kénytelen vagyok közölni, hogy az adatok és információk egy része valóban tőlem származik. A cikkben ugyanakkor számos olyan állítás és következtetés szerepel, amivel sem tudománypolitikával foglalkozó kutatóként, sem akadémiai dolgozóként nem értek egyet. A jórészt meghatározatlan forrásból származó nézeteket erősen vitatom; azok képviselőivel nem kívánok azonosulni.

Mink Andrást megkértem, hogy küldje el nekem faxon az elkészült cikket, még megjelentetés előtt. Erre nem került sor. Most a szerkesztőséget kérem: szíveskedjenek levelemet legközelebbi számukban közölni.

Fried Judit
tudományos munkatárs
MTA Kutatás- és Szervezetelemző Intézet



Tisztelt Fried Judit!

Engedjen meg két apró megjegyzést.

1. Azért, mert a szerző megköszönte a cikkéhez nyújtott segítségét, Önnek még nem kell felelősséget vállalnia az írás tartalmáért.

2. Örülnénk, ha lapunk hasábjain cikk formájában részletesen is kifejtené, hogy mivel és miért nem értett egyet.






F. Havas Gábor













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon