Skip to main content

Öngól égen és földön

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A műsorváltoztatás joga (Beszélő, 1994. november 17.)


Vajon tudnak-e az emberek értelemszerűen filmet nézni, terjed-e a filmvakság? – tette fel a költői kérdést néhai B. Nagy László filmkritikusunk a Dillinger halott című opus apropóján, Benedek István professzor értetlen reagálása olvastán, 1969-ben.

Majd így folytatta: „…kiderül, hogy Benedek voltaképpen el sem döntötte, hogy tetszik-e neki a film vagy sem, szóval nem tudja, hogy hányadán áll vele, tőle lehet szép vagy nem szép, jó vagy nem jó »szinte remekmű«, egyedül a vaskonklúzió fontos, hogy a film helytelen. Hogy egy film, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy esztétikailag milyen, miképpen lehet »helytelen«, az Benedek István titka marad.”

Ha hozzáadjuk, hogy valaki nem is látta a filmet, az még különösebb eset. Mint 25 évvel később Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspöké. Nem szép dolog persze Isten fiának (vagy bárki másnak) a jó hírét kikezdeni, de erről nekem egy – uram bocsá’ – kerületi választási fogás jut eszembe, mely alapján bizonyos erők a Kacsa Magazin című periodika jeles lapjain azt találták mondani a szociálpolitikai bizottság választáson újra induló elnökéről, hogy egy „clochard” (csavargó), akinek azért juttatott az önkormányzat lakást, hogy ne a hivatal épületében fürödjön.

Remek húzás. Öngól.

Aki értelemszerűen tud „filmet nézni”, annak egy élet által megtépázott, amúgy megfelelő végzettséggel és szakirányú tapasztalattal rendelkező „clochard” a lehető legkiválóbb biztosíték arra, hogy azt kapja a képviselőjétől, ami elvárható tőle: a szociális terület tisztességes, megalkuvásmentes képviseletét.

Már nem kell sokáig várni, rögvest rátérek a lényegre.

Az én kedvelt periodikám – amely nem a Kacsa, Besz-szel kezdődik és élő-vel folytatódik – volt az egyetlen, ahol leíratott: Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmje helyett Truffaut 451 fok Fahrenheitjét vetítették. Viszont egy lényeges adat kimaradt: Ray Bradbury írása ihlette az alkotót.

Nagy bosszúságot okozott nekem, hogy nem tudtam, mi lesz a helyettesítő program, ugyanis régóta vadásztam erre az örökzöldre, fel akartam venni videóra, de sajnos elmulasztottam.

Ray Bradbury neve nem maradhat ki a „buliból”. Minden rendű és rangú gondolatrendőrség ellenlábasa, egy pap (bár nem szeged-csanádi), az emberi jövőről alkotott tétova, esendő elképzelései, az ezzel kapcsolatos félelmek, a várható társadalmi problémák előrejelzésének papja, aki McCarthy Amerikáját alapul véve felvázolta, milyen lenne egy világ, ahol a könyveket – a pikantéria kedvéért – tűzoltók égetnék el, mert az irodalom nem a való világról szól, megtéveszt, eltereli a figyelmet az akármilyen izmus építéséről. Borzalmas szépségű „tisztességes” feljelentőkről mesél, és megalkotja a könyvember típusát. A könyvemberek egy Robin Hood becsületére váló kies táborban kívülről megtanulnak egy-egy regényt, hogy jobb időkben reprodukálni lehessen a művet.

A film végén a főhős előtt elvonuló táborlakók bemutatkoznak, mindenki bemondja egy-egy irodalmi alkotás címét, amit bebiflázott. Csattanóul egy fiú közli, ő a Marsbéli Krónikák, Ray Bradburytől.

Ha nem muszáj, ne korrigáljuk így az 1994-es magyar kiadást: Krisztus utolsó megkísértése vagyok, Martin Scorsesétől. Ha lehet, tekintsünk el attól, hogy csak a marsbéli Második Usher-házban lehessen megnézni az utolsó mozielőadást a végső megsemmisülés előtt, már csak azért is, mert nem éppen felebaráti szeretettel járnak el azon a tájon a Gondolatrendőrség ügynökeivel.

Gratulálok a televízió műsorszerkesztőinek, talán nem is tudják, milyen slusszpoént kreáltak a Bradbury-film bemutatásával.

Püspök úr – öngólt lőtt.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon