Skip to main content

[Olvasói levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Solt: Éljen a haza, menjetek haza (Beszélő, 1992. április 25.)


(…) Abban az országban, ahol nincs kisebbségi törvény, teljesen felesleges számon kérni az idegenrendészeti törvényt, mert egyik a másikhoz kapcsolódik. Született ugyan egy törvény, az 1989/XXIX. számú, de ez a bevándorlásról szól, nem pedig az Erdélyből áttelepülni, munkát vállalni, igazi egzisztenciát teremteni vagy ideházasodni akarókról.

A házassághoz például az Igazságügyi Minisztérium engedélye szükséges. Az Igazságügyi Minisztérium olyan igazoló okmányt ad ki a kérelem benyújtásakor, ami bizonyítja, hogy.a házasságkötésnek jogi akadálya nincs. (…)

Nem mindenki kapja meg zökkenőmentesen ezt a néhány soros irományt, hanem egyszerűen elutasítják, mondván, hogy a külföldi fél hozzon a hazájából, az illetékes külföldi lakhelye szerinti polgármesteri hivatalból egy olyan tanúsítványt, mely… szerint nincs törvényes akadálya a frigynek. (…) A külföldi fél – alkalmasint a magyar ajkú román állampolgár – hazautazik, a polgármesteri hivatalban éri őt a következő meglepetés, az orra elé tolnak egy két évvel ezelőtt kiadott rendeletet, ami kimutatja, hogy ez esetben ők már nem jogosultak a kért okmány kiállítására, hanem, ugye, hogy könnyebb lehessen az eljárás (végre!), a budapesti román konzulátuson kell azt kérelmezni. Többek közt ezért vannak, nem?

A fél tehát egy hosszú, hiábavaló és költséges út után visszajön, a konzulátus 2300 forint ellenében 2 perc alatt kiállítja az okmányt, ebben viszont nem szerepel az a szövegrész, hogy nincs törvényes akadálya a házasságkötésnek, és ezt nagyon jól tudják a minisztériumban! És – talán – éppen ezért „kérik”, és – talán – azt is tudják, hogy a polgármesteri hivatal már nem ad ki ilyen igazolást. Kezdődik a pokoljárás. A fordíttatás 1000 forintba kerül, s mikor végre az anyakönyvi eljárásra kerülne a sor, ragaszkodnak a polgármesteri igazoláshoz, amit tehát már két éve nem adnak ki. Hiábavaló az az érv, hogy nem adnak ki ilyet, nekik ez kell.

Hosszas idegtépő huzavona után, ha mégis kiadják azt a papírt, lehet iktatni a házassági kérelmet, de még előbb a hiteles fordítóba kell újra ellátogatni, ahol újra pénzt kell adni, éspedig 926 forintot.

(…) Szeretném hinni – de erre képtelen vagyok –, hogy ez az „igazságügyi” huzavona csupán felületes, kellően át nem gondolt határozatok eredménye, de inkább hajlamosabb vagyok arra, hogy úgy véljem: így kívánják megakadályozni, hogy a magyar végre itthon legyen Magyarországon.

(…) Azonkívül hiába engedélyezik – esetleg – a házasságot, amennyiben a külföldi tartózkodási engedélye lejár, simán kiutasítható az országból. A tartózkodási engedélyt meghosszabbítják ugyan, de csak abban az esetben, ha van munkavállalási engedély, munkát viszont nem vállalhat, mert külföldi. Letelepedési engedélyhez csak akkor folyamodhat, ha párja a Földhivatal által igazolt és közjegyző előtt bemutatott tulajdonlap szerint rendelkezik saját – illetve önkormányzati lakással, ingatlannal. Ebben az esetben a közjegyző kiállít egy befogadó nyilatkozatot. Ha párja nem rendelkezik lakással, akkor valaki mást kell megkérni ezen befogadó szerepére, ami:

1. a hatóság tudatos megtévesztése;

2. a befogadó nyilatkozatot általában olyan személy adja, akinél valójában nem is lakhat a befogadott személy, viszont – kihasználja Antall úr és Boross úr tizenötmillió magyar iránt érzett predesztináltságát – fizethet neki 100–300 ezer forintot egy ilyen nyilatkozatért, de itt még az sem mindegy, hogy az a lakás hány négyzetméter, mert ha nem elég „tágas”, akkor oda nem lehet „befogadni”.

(…) Dr. Boross mostanában azt fontolgatja, hogy egy olyan rendeletet hozzanak be, amely kimondaná, hogy a Magyarországra való házasodás esetén is csak 8–10 év múlva nyerheti el a külföldi a magyar állampolgárságot.

Dr. Boross dccemberben–januárban tett olyan nyilatkozatot, melyben olyan lépések szükségességéről beszélt, amelyek megkönnyítik mindenkinek, „akit magyar anya szült”, a Magyar Köztársaság állampolgárságának a megszerzését. Most akkor – mit és hogyan gondoljunk?

(…) Dr. Boross akkor még az áttelepülők magyar állampolgárságának gyorsított megadásáról beszélt, most pedig 8–10 évről akar hatályos törvényt kiadni. Kíváncsian várjuk, melyik álláspontjához ragaszkodik.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon