Skip to main content

Egy nézet a gyüjtőmedencéből

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Válasz Eörsi Istvánnak)
Bevágtam az ajtót (Beszélő, 1992. május 30.)


Kedves Eörsi Pista!

Engedd meg, hogy mellőzve az ilyenkor szokásos tiszteletköröket, azzal fejezzem ki irántad érzett tiszteletemet, hogy vitába szállok veled.

Kinek-kinek szíve joga, hogy akkor vágja be az ajtót, amikor akarja. El lehet persze azon tűnődni, mit ér meg egy országosan (ez itt a Beszélő-reklám) bevágott ajtó, s hogy létezik-e még egy párt a világon, amelyik ennyire elkofáskodná a hálószobatitkait, mint ez az SZDSZ-ben szokás újabban, ráadásul úgy, hogy az a szenzációs rejtelem csupán unalmas ügyrendi eset.

Tollat persze nem azért fogtam, hogy a gyermeteg őszinteségi roham és a halálmegvetően bátor leleplező tett különbségéről tűnődjem. Azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy a tényekre is rávágod az ajtót, miután azok semmiképpen nem akarnak a kényelmes prekoncepcióhoz igazodni: itt a „B-közép” (168 óra), veszélyben az eszme!

Írod, hogy Kis János két hónapja határozati javaslatot terjesztett az Országos Tanács (továbbiakban OT) elé az SZDSZ egyházpolitikájáról. Valójában levelet írt az OT-nek és az Ügyvivői Testületnek (továbbiakban ÜT), sürgetve egy ilyen tárgyú előterjesztés megfogalmazását. Eredmény híján maga írt javaslatot, ami azonban nem általános egyházpolitikai indítvány, hanem határozati javaslat „az állam és az állami intézmények semlegességéről”, gyakorlatilag a hitoktatás és az önkormányzati iskola viszonyáról. Hadd mondjak le itt én is „a szöveg pontos ismertetéséről”, még inkább arról, hogy pontatlanul találgassam a tartalmát. Nem szeretnék ugyanis abba a hibába esni, hogy a júniusi vitára váró pártbeli anyagról vitát nyissak – az ajtón kívül.

Írsz továbbá olyasmiről, hogy az ÜT vállalta, a májusi ülésre kidolgozza állásfoglalását. Ügyvivőként erről nem tudok, tudok viszont arról a beszámolóról, amit valóban ígértünk, s ezt az ígéretünket teljesítettük írásban, dicstelen, ámbár könnyen nem feledhető nevem alatt.

Eddig az elhanyagolható tények. S most hadd térjek rá a következtetéseidre.

Azt mondod, felháborított, amiért az ügyvivői küldöttség „jóváhagyásunk” (OT? pluralis maiestatis, vagy más többes számú intézmény?) nélkül ment el tárgyalni az egyházi vezetőkkel.

Csak nem gondolod, hogy ehhez is párthatározat kellene, előre? Vagy talán az a baj, hogy tárgyaltunk velük? Megjegyzem, ezt a frakció is megtette anno, akkor mégsem vágtad ránk az ajtót. Vagy egyik küldöttség nem tartozik elszámolással, a másik igen? Az egyik „politikailag megbízható”, a másik nem? A beszámoló elhangzott, írásban is olvasható. Mire jó ez a gyanakvás, Pista?

Azt mondod, az SZDSZ „nyilván fél az egyházellenesség” pecsétjétől. Meg kell mondjam neked, bár nem vagyok az SZDSZ, én igenis félek ettől a pecséttől. És lehet, hogy mások is vannak így ezzel, talán az a csekélyke 63 százalék, aki vallásos szabad demokratának vallja magát. Ugyanis sokan – vélem – úgy jöttünk közétek, alapító atyák közé, hogy ez a párt nem lesz egyházellenes, mint a másik volt. Őszintén remélem, nem számunkra akarod „megkönnyíteni az elfordulást”. Viszont veled együtt vallom, a Szabad Demokraták Szövetsége nem lehet „össze nem egyeztethető nézetek gyűjtőmedencéje”. A liberális politika tényleg nem fér meg se a bigott klerikalizmussal, se a bigott egyházellenességgel.

Szóvá teszed, hogy „a pártvezetés …retteg a döntéstől…”. Itt valami nem stimmel. Föntebb azt kifogásoltad, hogy a vezetés engedély nélkül úgy döntött, tárgyal a főpapokkal. Aztán meg azt, hogy nem mer dönteni semmiről. Ne haragudj, erről nekem a nyuszi, a róka meg a hózentrágli jut az eszembe, hogy témámhoz nem illő metaforával éljek.

Faggathatnám még berlini írógépedet, hogy fért bele a dezertőr képviselő, a horthysta pártállam, Ady, meg az elnök magánya országos-tanácstalan ajtócsapásod dühébe, s mindehhez hogy jön magányod, de az már a te „édes titkod” marad.

Egyébként nem hiszem, hogy Göncz Árpád egyedül lenne. Ő képes a párbeszédre, arra, hogy figyeljen másokra, a tényekre, na meg, jó emberismerő, legalábbis nem téveszti össze az ellenséget és a barátot.

Aki viszont csak monológot folytat, hogy beigazolódjanak az előfeltevései, az előbb-utóbb magára marad.

Kedves Pista, szeretném, ha visszajönnél a bevágott ajtód mögül!






























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon