(Haskó László)

Nyomtatóbarát változat

A legutóbbi számban megjelent, az OTF Felügyelő Bizottságának tagjával készült interjú olvastán az a gyerekmese jutott eszembe, amikor a róka meghívta vacsorára a gólyát, és lapostányéron tálalt levessel kínálta. Mintha ilyesfajta vacsorát szánna a tb az egészségügyi vállalkozásoknak. A finom leves a szektorsemleges finanszírozás ígérete.

A lapostányér: „ez csak rendkívül szigorú szabályok között lehetséges.”

A szigorú szabályokkal ebben a műfajban természetesen mindig számolni kell, és alapjában véve ez helyeselhető. Szóba kerül azonban néhány megalkotásra váró „szigorú szabály”, amelyek véleményem szerint egyik fél érdekeit sem szolgálják, a megalkotásukra való várakozás késlelteti az egészségügyi vállalkozások megindulását, elkészültük viszont rendkívül megnehezítené!

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az egészségügyi ellátás javulása a következő 15 évben csak a magántőkétől és a magánvállalkozásoktól várható, hiszen az állami költségvetés (vagy akár a tb) belátható időn belül nem lesz képes beruházásokra, nem kis részben azért, mert minden pénzét felemészti az állami egészségügyi hálózat válságának menedzselése.

A Felügyelő Bizottság képviselője szorgalmazza a szabad, független orvosi tevékenység törvénybe foglalását. Ez szükségtelen, hiszen a jelenlegi szabályozásból ez természetes lenne. Minden orvosnak joga, hogy diplomájának vagy szakvizsgájának megfelelően orvosként tevékenykedjen. Ilyen tekintetben semmilyen különbség nem tehető orvos és vízvezeték-szerelő között. Ha a törvényben előírt végzettséggel rendelkeznek, és az illetékes hatóság megfelelőnek találja a „műhelyt” és a felszerelést, a működési engedély nem tagadható meg. Ilyenkor szokták azt az érvet felhozni, hogy igen ám, de micsoda különbség vízvezetéket vagy vesevezetéket szerelni! Igaz. Csakhogy kb. ugyanekkora különbség van az ipariskola és az orvosegyetem között.

Az utolsó pont az „előzetes normakontrollra” az államvizsga, illetve a szakvizsga. Aki ezeken átment, annak joga van szándékát bejelenteni orvosi tevékenység folytatására. Ha működése során szakmai, jogi vagy adózási hibát vét, rá is ugyanolyan törvények vonatkoznak, mint bárki másra: ügyében bíróság határoz.

Igen súlyosnak látszó aggály, hogy a magánorvosi hálózatban felesleges beavatkozásokat is fognak végezni magas honoráriumok reményében. Ezt a finanszírozni szándékozó tb el akarja kerülni, és azon gondolkodik, hogyan lehetne mindezt ellenőrizni. Ez valóban óriási feladat. De hogyan ellenőrzi most ugyanezt az állami egészségügyben? Sajnos, meggyőződésem, hogy az állami egészségügy rendkívül magas költségeit igen nagy részben a felesleges tevékenység okozza. Vajon a paraszolvenciaéhség és -rászorultság nem veszélyesebb-e? Ha valahol biztosítható az elégséges és szükséges ellátás kontrollja, akkor az az új magánvállalkozás, ahol minden tétel apró részletekig való könyvelése megkövetelhető, minden beteg kiadása kiemelhető, összegezhető.

Többféleképpen felvethető kérdés a „szolidaritási alapon működő biztosítás” igénye. Természetesen ez is helyes alapelv. De az már csak a nélkülözésben való szolidaritás, hogy addig ne épüljön pl. Győrben szívsebészeti magánklinika, amíg nincs ilyen Kisvárdán és Ózdon! Hogy mi hol létesül, azt a piac szabja meg, vagy szebben fogalmazva: az igények! A tb, ha valóban szektorsemleges, akkor nem kell neki (vagy a minisztériumnak) „tervezni a piacot”! Elég, ha nem „tünteti el” a fizetőképes keresletet azáltal, hogy a járulékot beszedi, de a felhasználásáról nem engedi, hogy maga a járulékfizető döntsön! Nem tartom helyesnek, ha a tb „átnyúl” a járulékfizetők feje fölött, és a szolgáltató intézménnyel (rendelő, kórház) próbál egyezkedni.

A jó az lenne, ha a járulékfizető maga választaná ki az intézményt, ahol a szolgáltatást igénybe veszi. Az már a tb (mint akármelyik más biztosító) joga, hogy a terítési összeget limitálja, természetesen magával a biztosítottal kötött szerződésben és előre. Az intézmények versenye abban állhatna, hogy minél olcsóbban, minél jobb szolgáltatást kínáljanak. (A biztosítók versenyét pedig az nyerné, aki a legkisebb befizetésből a legnagyobb térítést vállalná.)

Ilyen feltételekkel gyümölcsöző és magas szakmai színvonalú egészségügyi szolgáltató hálózat épülhetne ki igen rövid idő alatt. A tb pedig az így megtakarított (igen!) pénzből (és a befolyó hatalmas adóból) bőkezűen finanszírozhatná az egyetemi klinikákat, az országos intézeteket, még a kutatást is. A közkórházakat, amelyekre „nem lehet kitenni a tatarozás miatt zárva táblát”, de évek óta kinn van az „átépítés alatt a munka zavartalan” című hazugság, fel lehetne készíteni az általuk ellátandó és a magánszféra számára vonzóvá aligha tehető feladatokra.

• Visszabeszélő