Skip to main content

[Olvasói levelek]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szektaüldöző szekták (Beszélő, 1993. január 16.)


Kedves Olvasótársaim!

Először cikket akartam írni a szektaüldözött szektákról, de elriasztott az első cikk sajátos kinyilatkoztató stílusa.

A levél szubjektív műfaj, elmondhatom saját tapasztalataimat, ami mégiscsak más, mint egyik vagy másik oldal interpretálásában számunkra ismeretlen emberekkel megtörtént események.

A levél szubjektív műfaj, kategorikus kijelentései is könnyebben megkérdőjelezhetőek, mint egy kinyilatkoztatásnak, s éppen ezt szeretném elérni. Gondolkodjunk együtt.

A levél szubjektív, tehát jó, ha tudod rólam, hogy én szerveztem ama „szektaestet” a Kossuth Klubban. Nem védem a mundért, de félek, elfogult vagyok, a szektaüldöző szekták uszályába kerültem. Ráadásul ezért is üldözött szekták tagjait okolom. Hadd meséljem el két saját élményemet.

Az egyik idén nyáron történt. Egy stoppos srác olyan kifejezésekkel dobálódzott, mint pl. „tévelyeg”, „bűnben él”, volt barátja, aki elhagyta a csoportot, „a sátán szolgájává vált”. A legmélyebb meggyőződéssel tájékoztatott, hogy az ő hite és csoportja biztosítja egyedül az üdvözülést, sőt, az is kiderült, hogy a Silva-féle agykontroll a „sátán műve”. Modern átiratban megjelent az ifjú, a bűnösöket még sajnáló Savonarola. Lelki szemeim előtt már égtek a máglyák.

A másik történet nem ilyen költői. Távoli unokatestvérem keresett meg, hogy szeme fénye bukásra áll matekból. Mivel Szemefényét intelligens lánynak ismertem, azt hittem, csak a szokásos maradékelvű matektanár lehet az ok. De nem… Szemefénye pontosan megérkezett, majd kijelentette, hogy csak a szülők határozott kívánságára jött el, őt a matek nem érdekli (ifjú hölgyről lévén szó, ez nem lepett meg), és tanulni úgyse kell, mert az ő feladata az, hogy segítse az elesetteket. Rajta meg majd az Úr segít, ha bajban lesz. Az olyan profán megjegyzés, hogy „a mindenhatóságba ugyan az ötös matekdoli is belefér, de az Úrnak lehet más gondja is” persze nem ért célt. Nagy nehezen azért sikerült odáig eljutni, hogy a szülők által óhajtott főiskolai végzettség talán a segítéshez is nagyobb teret nyújt. Eleinte több időmbe került ez az amatőr „deprogramozás”, mint a Pitagorasz-tétel és társai, később javult az arány. A sikeres felvételi után (nem matematikus lesz) megkérdeztem, hogy mit szólt a „gyüli” a szép eredményéhez. Kiderült, hogy büszkék, mert mindenkit felvettek a „gyüli”-ből. Az éles fordulat elképesztett. Elrémisztett a hatalom, amelyet nem érhet kritika.

Ilyen előzmények után azt hittem, profi vagyok a témában (ebből is látszik, hogy mennyire amatőr), tehát vállaltam a Budapesti Condorcet Kör és a Flamand Humanista Szövetség közös vitaestjének rendezését. Három meghívottunk, Németh Géza, Iványi Gábor és a Flamand Humanista Szövetség részéről Luc de Droogh volt.

Németh Géza bevezető mondataiban – miképp a másik két előadó is – hitet tett a gondolat és vallásszabadság mellett. Definiálta a destruktív szekta fogalmát mint vallási köntösben megjelenő gazdasági és politikai szervezeteket, majd ismertette ezek sajátosságait.

Szó sem volt tehát arról, amit a cikk bevezetőjében említ, hogy „minden nem tradicionális vallás ellen indult támadás”, mert ez „vallás- és kultuszellenes mozgalom”. Németh Géza különben sem tagadta, hogy maga az Erdélyi Közösség is szekta, sőt, szekta az Iványi Gábor vezette közösség is. (A szekta az én szememben új utakat kereső közösség, és inkább pozitív, mint pejoratív értelmű.)

Lassan rátérek a cikk kritikájára. A cikk a destruktív szekták elleni vádakat próbálja elég átlátszó módon visszafordítani. (Látod, milyen ellenséges máris a hangom. Vigyázz, ne kerülj a hatása alá! Gondold végig az érveket és ellenérveket a saját fejeddel!)

Azt, hogy ki kit tekint tévelygőnek, magad is tapasztaltad néhányszor, hiszen térítő szándékkal biztos te is többször találkoztál.

A másik vissza-visszatérő vád a külföldi kapcsolat. A kapcsolat létezik, de ez a „bagoly mondja…” tipikus esete. Amíg a Segítő Barát tudtommal magyar szervezet, amelyik segítséget kér külföldről (honnan máshonnan, ha ott van a tapasztalat), addig a destruktív szekták szinte kivétel nélkül külföldi szervezetek magyar lerakatai.

Az, hogy Németh Géza ismeri a Moon-féle esküvők magyar résztvevőit, valóban meglepő, s talán ijesztő is, de ha belegondolunk, a koreai (mellesleg adócsaló) fegyvergyáros nemzetközi hálózatával csak egy hatékony szervezet veheti fel a versenyt. S ezt a hatékonyságot a gyermekeikért küzdő szülők biztosíthatják. Azok a szülők, akik a cikk szerint – bár gyermekükkel felhőtlen a viszonyuk – egy újságcikk és egy telefon hatására üldözni kezdik gyermekeiket, és ezzel felborítják a családi idillt. (Ez a verzió számomra akkor se lenne hihető, ha nem tudnám, hogy Szemefénye családi boldogsága még a Segítő Barát indulása előtt borult.)

A szekták felbukkanását mindenütt először a szülők veszik észre. Ez magyarázza, hogy a destruktív szekták ellen a szülők egyesével, majd összefogva lépnek fel. A család ifjú tagjai tagjai a társadalomnak is, s a szekta, amely elutasítja a családot, elutasítja a társadalmat is. Nemcsak a család veszíti el az iskolát és családot elhagyó fiatalt, hanem a társadalom is. A destruktív szektákra jellemző merev hierarchia, dogmatikus gondolkodás elnyomja a kritikai szellemet, az alkotó gondolatokat, és tiltja a szabad véleménynyilvánítást, pedig ezek a demokrácia alappillérei. Szélsőséges esetben a külföldi központú, tagjait pszichés függésben tartó szervezetek akár a nemzetbiztonságra is veszélyesek lehetnek. Ilyen és ehhez hasonló indokok késztetik az egyes nyugati államokat, hogy szembenézzenek a destruktív szekták kihívásával. Németországban és Franciaországban főleg a törvényi szabályozás érvényesül, míg Belgium és Hollandia a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Az iskolában az „osztályfőnöki óra” tananyaga az ifjúság „immunizálása” (ez a technika hasonlít a kábítószer terjedése ellen már bevezetett szerepjátékokhoz).

Szeretném felhívni a figyelmedet az újságírók viselkedésére. Először meghallgatják Ursula Zöpfelt, és hitet tesznek mellette, aztán átlendül a hinta, és a Szülői Kezdeményezésből „vallásellenes mozgalom”, az utolsó mentsvárnak tekintett Segítő Barátból családok szétdúlója, a szegény elhagyott szülőkből pedig gyermekeik farkasa lett. (Ha a sokat tapasztalt újságírók véleménye ily kiforratlan, befolyásolható, képzeld, milyen esélye lehet itt egy még önmagát is kereső fiatalnak.)

A következő érdekes pont a „bírósági per”. Ez szintén a „bagoly…” esete. A nyugati „szektaellenes irodalom” minden destruktív szektával szemben fel tud mutatni bírósági döntéseket. Hiszen azért tekinti őket destruktívnak, mert törvényszegők. Erre persze Magyarországon még nincs sok példa, de nem eshet messze az alma a fájától. (Remélem észrevetted, hogy ez előítélet.) A fent említett esetben az anya két bűntársával emberi jogaiban korlátozta lányát. Meg is kapta a magáét. Saját lánya a bíróságon ellene vallott (bár erre senki sem kötelezhette)… Miért kellett egy anyának csaláshoz folyamodnia, hogy a lányát láthassa, esetleg elvigye valahová!? Mi vehet rá egy anyát, hogy ezt tegye a gyerekével!? Mi vehet rá egy gyermeket arra, hogy a bíróságon anyja ellen valljon, s ezzel esetleg börtönbe juttassa!? (Vigyázz, most az érzelmeiden keresztül próbállak meggyőzni. Ne dőlj be! Gondolkodj!)

Ezt követi a „sugallt levél”. Én személy szerint nem várom el egy átlagszülőtől, hogy egyáltalán tudjon az „állampolgári védelem” létéről és arról, hogy ez mi módon kérhető. Azt se tekintem nagy problémának, ha a levél sugalmazásra született. A bíróság előtt tett vallomások sem spontán születnek, igazságértékük mégis csak indokolt esetben kérdőjelezhető meg. Arról nem beszélve, hogy mi érdeke lenne a szülőknek bemártani szegény scientológusokat!? Az egész történet kicsit zavaros. Hogyan indul el valaki Floridába jegy nélkül!? Ez azért több mint különös… A scientológusok körül pedig nem kis vita, hanem bírósági perek és öngyilkosságok sorozata volt.

A „svájci angyalok” történettel nem tudok mit kezdeni, a 40 000 Ft olyan piti összeg. Egy idegen nyelvet beszélő, gépírni tudó titkárnő fizetését és tb-jét sem fedezi. Jelentősége alig több mint szimbolikus.

Befejezésül a „Krisna Fesztivál”. Ha egyszer a krisnásokat tartja föl valaki, és próbál rájuk valami szórólapot tukmálni, az szerintem jogos bosszú. Az már az ő Krisna-tudatukat dicséri, ha ezért „szent folyadékokkal” jutalmazzák ellenfeleiket.

Végezetül biztosítalak arról, hogy engem az egész cikkben a „többség tűrési határa” kifejezés háborított fel leginkább. A Hare Krisna akkora kampányt szervez, amekkorát a költségvetése elbír. A rendőrségtől elvárom, hogy az erőszakos deprogramozástól védje meg őket. De megkövetelhetem a Hare Krisnától is a törvények betartását, és ha szabad kérnem, ne rágalmazzon meg vallásellenességgel, ha elmondom róla, hogy külföldi csoportjai fegyver- és kábítószertartás miatt álltak már bíróság előtt. Ez ugyanis tény, és erről a magyar társadalomnak joga van tudni. Hát csak ennyit akartam mondani.

Szervusz.

Surány Gábor
Budapesti Condorcet Kör



Ui.: Én, és bárki más tépheti a száját, ha Magyarországon az emberek nem találnak másutt megértést, közösséget. A destruktív szekták az igaz értékeket hordozó élő közösségek hiányát töltik ki, s az ilyen közösségeket kereső embereket vonják befolyásuk alá. Ezért igazi megoldást csak az ilyen közösségek léte hozhat. Ez pedig mindannyiunkra ró feladatot.




Írásuk két helyen is tartalmazza az „agykontroll” szót, méghozzá téves, a Silva-féle agykontroll számára hitelrontó értelmezésben. Ezért az alábbi fogalomtisztázó helyesbítés közzétételét kérem:

Az „agykontroll” szóösszetétel a magyar nyelvben José Silva „Mind Control” című könyvének 1989-es kiadásával honosodott meg, a cím műfordításaként. Így az jogilag többszörösen védett elnevezés: nemcsak a szerzői jog védi, de az eredeti angol elnevezés fölött a laredói Mind Control International Inc. rendelkezik, s annak jóváhagyásával a magyar elnevezés egy bejegyzett módszer és egyúttal cég neve Magyarországon. Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk a sajtóban, hogy az Önök cikkéhez hasonlóan a jogilag védett agykontroll tulajdonnevet olyan szövegösszefüggésben (pl. szektákkal kapcsolatban), s ráadásul „agymosás'' értelemben szerepeltetik, aminek hatására feltehetőleg sok, finom distinkciók megtételére felkészületlen olvasó – akiben csak annyi marad meg, hogy az Agykontroll benne volt valami „kabátlopásban” – elriad egy nagyszerű lehetőségtől, a Silva-módszertől.

Az „agykontroll” = „agymosás” szóhasználat azért is alapjaiban téves, mert a Silva-féle Agykontroll saját tudatunk ön-agykontrollja, tehát éppen arra tanít meg minket, hogyan vehetjük saját kezünkbe életünk irányítását, hogyan védekezhetünk nem kívánt hatások, pl. az úgynevezett agymosás, vagyis többek között – ha vannak ilyenek – a destruktív szekták hatásai ellen. Ugyanakkor a Silva-módszer eszköze, a kontrollált relaxáció, a meditáció ragyogó eszköz ahhoz, hogy a merev szembenállások, például a generációs ellentétek oldódhassanak, ne tegyen a fiatal ember gyerekes dacból fölösleges kerülőutakat az életben, a szülő ne akarjon agresszív módszerekkel felnőtt gyermeke életébe beleavatkozni, vagyis mindaz, amiről az Önök cikke szólt, eleve ne legyen probléma. Úgy is mondhatnám, meggyőződésem, hogy a Silva-féle Agykontroll egy nagyszerű lehetőség ahhoz, hogy növekedjen a megértés, a tolerancia, és azt hiszem, ez nemcsak kis országunkra, de az egész világra ráfér. Ezért oktatom, terjesztem, védem a félreértelmezéstől a Silva-módszert. Köszönöm segítségüket ebben: jelen észrevételeim közlését.

Tisztelettel:

Domján Gábor
agykontroll-oktató
a magyarországi Agykontroll-szervezet helyettes vezetője








Tisztelt Szerkesztőség!

Tévedés azt gondolni, hogy a lelkes szektaellenes tevékenység a nagy történelmi egyházaknak hasznára van. Az a „szekularizált női társadalom” ugyanis, amely a hisztériakeltés célpontja, nem tesz különbséget szekta és egyház között, számára mind egyformán idegen és furcsa. Hogy személyes példámra hivatkozzam, amikor elkezdtem templomba járni, anyám első kérdése az volt, hogy ugye nem valami szektába keveredtem a katolikus egyházon belül. A kérdés ilyen formában persze nem valami bölcs, de egy mélyebb igazságot takar. Azt tudniillik, hogy azon a szinten, ahol a hisztériakeltők bírálják, a felületi jelenségek szintjén, minden egyház, felekezet és szekta egyforma. Ha megtámadják az egyiket azért, mert tagjai különös dolgokat művelnek, mindegyiket megtámadják.

Ha szabad, pl. a nagy történelmi egyházak támogatásával szervezett bécsi taizéi találkozót elemeznem, ott egy nap mintegy három órán keresztül imádkoztunk egy bejegelt vásárcsarnokban. Az ima többnyire érthetetlen nyelvű énekek mormolását jelentette. Ismeretlenekkel beszéltünk magánügyeinkről. Az újévet egy templomban virrasztva vártuk. Aki akart, öt napon keresztül teljes csendben is maradhatott. Stb. Mindeközben olyan boldogok voltunk, hogy az már kóros. Így viselkedik egy normális ember? Egy konkrét szektát bírálni azért, mert valamely konkrét cselekedete vagy tanítása ostobaság, jogos dolog, bár akkor alkalmat kell adni a védekezésre, és el kell viselni a bennünket érő támadásokat. Az viszont, ha a „szektákat” általában megtámadják azért, mert tagjaik különös dolgokat tesznek és mondanak, a legfelháborítóbb és legveszélyesebb dolog Krisztus ügyére nézve. Különösen szomorú, hogy mindezt egy református lelkész nem látja át.

H. G.

































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon