Skip to main content

Üzenet a lovaknak,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


akiket úgy teremtett az Isten, hogy szeressék a kockacukrot, utálják a korbácsot, és mindezeken túl egyéb szempontjaik is legyenek:

„Milyen nyomorban vergődtem, és te mennyire rajta voltál, hogy érezzem ezt a nyomorúságomat azon a napon, midőn beszédre készülődtem a császár dicséretére. Sok hazugságot szőttem a beszédbe, hadd tapsoljanak nekem, hazugnak, a mindent tudók. Ilyen gondok között tépelődött, és sorvasztó ötletek tüzében égett a lelkem. Milánó egyik utcasorára tértem és ott egy szegény koldust láttam. Azt hiszem, fölöntött már a garatra, de vidám volt és alig fért a bőrébe. Sóhajtozva szóltam az éppen velem levő jóbarátaimhoz: mennyi tömérdek fájdalom fakad a mi balga cselekedeteinkből. Minden hasonló törekvésben, amilyenben én is fáradoztam akkor, gyötrelmes vágyakkal cipelve boldogtalanságom kölönce terhét és ez egyre nagyobbra nőtt a cipelésben, nem akarunk egyebet, csupán hogy elérkezzünk a nyugodt boldogsághoz. És lám, ez a koldus ebben már megelőzött minket. Mi talán sohasem érünk el odáig. Ez a koldus elért oda kikoldult, potya garasaival, ahová viszontagságos, görbe útjaimmal és kelekótya vargabetűimmel magam is törekedtem: a tovasuhanó boldogság öröméhez. Nem volt igazi öröme szegénynek, de törtetéseimmel, én sokkal hamisabb örömök nyomában loholtam. Annyi biztos, hogy ő legalább örült, én pedig nyugtalan voltam. Ő biztos volt, én tele zűrzavarral. Ha megkérdezi akkor valaki tőlem: mi kellene inkább, öröm vagy félelem? Azt feleltem volna: csak öröm! És ha újra kérdezi: akarom-e, hogy olyanná legyek, mint ez a koldus, vagy inkább maradok amilyen akkor voltam? Mégis magamat választottam volna, bár marcangolt a gond és a félelem. Ámde helytelen lett volna a választásom. Vagy igazam lett volna? Nem kellett elébe tennem magamat csak azért, mert tudósabb voltam, hiszen nem fakadt ebből öröm. Ezzel csupán az emberek kegyét hajkurásztam. Nem tanítani akartam őket, hanem csupán tetszésüket kerestem.

Ne zavarják meg lelkemet a hozzá így beszélők: az a fontos, hogy valaminek örüljön az ember. Az a koldus iszogatásban lelte örömét, te meg a dicsőségben vágyakozol örömre.

Milyen dicsőségben? Nem benned van ez, Uram. Amint nem volt igazi a koldus öröme, nem igazi ez a dicsőség sem. Sőt, a tetejében még az elmémet is csavarja. Az a koldus kialudta részegségét még azon az éjszakán, de én az enyémmel tértem nyugovóra és azzal virradtam, hogy újra így feküdjek, majd virradjak ismét. (…)

Sok mindent mondottam akkor szeretett barátaimnak efféle gondolataimról. A kérdések során gyakran ráfürkésztem arra is, hogy én miképpen vagyok? És úgy találtam, hogy rosszul áll a szénám. Bánkódtam ezen, de így csak a nyomorúságomat kettőztem meg. És ha rám mosolygott valami üdvös gondolat, rest voltam arra, hogy feléje kapkodjak, hiszen elröppent, mielőtt elcsíptem volna.”

(Augustinus: Vallomások, VI. könyv, VI. fejezet: A törtetők nyomorúságos állapotáról, Gondolat, 1982, 158–159. old., ford.: Városi István)












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon