Skip to main content

Példázat a próbálkozásról és a várakozásról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


– Mit csinálsz?
– Megyek.
– Merre mész te?
– Körbe.
– Körbe-körbe?
– Arra körbe.
– Mi van a batyudban?
– Minden.
– Rádió van-e? – Van.
– És még mi?
– Falevelek.
– Hát egyéb?
– Harisnya, kismadár, kalapács, tányérok, virág, a tudományos akadémia, mókus, légitársaság, egyszóval minden.
– Hogy fért bele?
– Belegyömöszöltem.
– Olyan kis helyen nem fér el annyi minden.
– Hogyne férne bele, ha egyszer belegyömöszöltem.
– Nem nehéz?
– Szörnyű nehéznek találom.
– Miért nem dobod el azt a sok mindent?
– Mert viszem.
– Na és ha nem viszed?
– Ha nem viszek semmit, úgy nem érdemes járkálni.
– Inkább talán ülj le.
– És mit csináljak?
– Várj, gondolkozom és megmondom. Megvan. Sírj. Ülj le sírni. Abban benne van a járkálás is.
– Igazad van, nagyon jó ötlet, meg az egész többi.
– Vagy inkább nevetni.
– Buta vagy. Abban nincs benne a sírás.
– És a sírásban a nevetés?
– Abban eléggé benne van.
– Meglehet, hogy igazad van.
De akkor minek gyűjtöttem mindent össze, és gyömöszöltem a hátizsákomba? Hiába gyűjtöttem és gyömöszöltem.
– A sírásban az is benne van, hogy hiába gyűjtöttél és gyömöszöltél.
– Nagyon is igazad van, leülök és sírok.

– Most meg más baj van!
– Mi megint?
– Nem lehet folyton ülni és sírni.
– Tényleg nem.
– Felkelhetnék pihenésképpen járkálni a zsákkal, de az sokkal nagyobb butaság, mint járkálni a zsákkal, és pihenésképpen leülni néha sírni.
– Ha pihenésképpen sírsz, az már nem igazi sírás. Abban nincs benne minden, például a nevetés is.
– Akkor pihenésképpen én nevethetek is.
– Épp erre gondoltam. Pihenésképpen akármit csinálhatsz.
– Akkor még belegyömöszölöm a hátizsákomba a távcsövek mellé és a báli ruhák közé a világ összes sírását is, körbe-körbe járok, és visszajövök pihenésképpen nevetni.
– Jó, megvárlak.

– Hát megint csak újabb baj van!
– Mondd csak, mi?
– Túl nehéz!
– A sírás?
– Együttesen az.
– Kétféle lehetőség kínálkozik. Vagy kirakod és itthagyod a sírást, vagy a többit.
– A többit semmi esetre sem. Hanem a sírást sem!
– Ugyanakkor hogy próbálsz közlekedni?
– Mindegy, hogy hogy. Járkálok és sírok pihenésképpen, és nevetek. Mindent pihenésképpen csinálok, csak amire nem vagyok képes, azt próbálgatom nem pihenésképpen.
– Én nézlek és várok.

(1967 körül)




























































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon