Skip to main content

Kelet-európai barátnő

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tegyük fel, hogy itt, Kelet-Európa szívében én is rendelkezem barátnővel, mint az angolszász írók többsége, és én is, akárcsak ők, novellafüzért, kisregényt kerekítek belőle. Attól tartok, hogy máris a képtelenségek vizein hajózom, sőt megkörnyékez az érzés, hogy az elhatározás pillanatában már sem én, sem a barátnőm nem vagyunk kelet-európaiak; ellenkezőleg, én jómódú amerikai író vagyok, barátnőm régészetet tanult Oxfordban, és minimum japán.

Egy időben kezdett idegeimre menni, hogy ugyanaz az eredeti tehetséggel megáldott, melegszívű, töprengő szellemű íróember „kötődik” ugyanahhoz a kiszámíthatatlan, röpke, de éntudatos leánykához. Céline-nél az amerikai epizódban felfedeztem eme jó viszony ősképét, és nem lepett meg, mikor Kanadából Henry Miller-albumot kaptam, melyben teljes oldalon színesben pingpongozik az író mezítelen barátnőjével, de a jelenség lényegét nem tudtam megragadni: miképpen jutottak az angolszászok irodalmi kincsesbányához azáltal, hogy rátaláltak a barátnőtémára, és ez a lehetőség itt számunkra miért nincs nyitva. Szórványos, kedélytelen ágyjeleneteken kívül miért nem szivárgott át semmi az amerikai újprózából ide, miért időznek íróink olyan kamaszfantáziának való részleteknél, mint a vetkőzés, és a nők miért olyan felelősségteljesen keserűek ezekben a helyzetekben, a hiábavaló egymáskeresés tragikuma miért szárít fel minden humort, mikor a tengeren túl ezek a kapcsolatok teljesen illúziómentesek, és felbomlásukat legkevésbé a női fél keserüli meg. Az egyszerű magyarázat elesik, tabletta itt is régóta kapható minden nagyobb nehézség nélkül; akkor vajon miért?

A stílus laza iróniája mit ironizál ott, és miért csengene hamisan itt? Az iróniamentesség miért cseng mégis hamisan itt, és miért uniformalizálódott a felszabadult eredetiség ott? Volt ez fordítva is. Bovarynék, Nórák, Karenina Annák nagy tragikus hulláma Közép-Európát lényegében elkerülte, a polgári házasság válsága itt azzal a kívülről kezelt, kedélyes, nosztalgikus bájjal jelentkezett, amellyel a barátnőviszony válságát elsősorban az amerikai írók kezelik. Krúdynál nem vált semmi tragikussá, minden búbánat Szindbád szívében rakódott le, a nők sértetlenül és dekoratívan úsztak ki a képből.

Ha gyanítható is, hogy az összes felvetett kérdésre nem tudok kielégítő válasszal szolgálni, a fenti Krúdy-párhuzam mindenesetre támogat abban a felismerésben, hogy az eleganciával viselt férfibú jól emészthető, némelykor elragadó írói stílushoz segít, ha az író férfi. Igazságtalan, torzult korok férfi bűnbánata is nagy formateremtő erő. De nyitva marad a kérdés, hogyan fest a nemek viszonya ma Kelet-Európában, tekintve, hogy az erőltetett, sérelem és hivatás alternatíva hamis konfliktusokhoz vezetett. Kelet-Európában a barátnők létezése kétségesnek mondható.

(1981 körül)










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon