Békés Erzsébet

Nyomtatóbarát változat

A Westminster alsóházi üléstermében csütörtökön annyi képviselő jelent meg, hogy többeknek csak állóhely jutott. A parlamenti ülések tévéközvetítései jóvoltából nem titok, hogy a padsorok gyakran tátongnak az ürességtől, legyen bár oly fontos dolgokról szó, mint az északír helyzet, a szociálpolitika vagy éppen a környezetvédelem. A csütörtöki parlamenti vita azonban ennél sokkal életbevágóbb kérdés körül forgott: a képviselők anyagi érdekeltségeinek korlátozását javasló Nolan-jelentés körül.

Shakespeare – alsónadrágban

A Nolan-bizottságot még tavaly ősszel bízta meg John Major miniszterelnök, tegyen javaslatot arra: miként lehetne olyasfajta etikai kódexet létrehozni, amely egyértelműen lefektetné a közéleti személyiségektől – köztük a törvényhozóktól – elvárható magatartási normákat. A több mint másfél évtizede hatalmon lévő Tory-kormányt ugyanis az elmúlt években szinte havonta rázták meg a kisebb-nagyobb botrányok. Áprilisra már 17-re emelkedett azoknak a kormánytagoknak a száma, akik John Major miniszterelnöksége alatt nem politikai nézeteltérés, hanem erkölcsileg kifogásolható viselkedés miatt távoztak az adminisztrációból.

A sort David Mellor kulturális miniszter nyitotta meg, akiről a bulvárlapok fotókkal illusztrált cikkei nyomán kiderült, hogy nem csupán csalja a feleségét egy harmadrangú statisztával, de a légyott meghitt pillanataiban – kedvenc focicsapatának mintás reklám-alsónadrágjában – Shakespeare-szonetteket recitál, már amikor nem az ifjú hölgy lábujjait harapdálja. De nem ez volt a baj. Mellor sorsát az pecsételte meg, hogy a skandalum tetőpontján csúnyácska, szemüveges feleségét gyerekeikkel együtt házuk elé terelte, és családi fényképhez pózolt az összecsődült újságírók előtt. Az angol közvéleménynek körülbelül ekkortájt lett elege a „Vissza az alapokhoz!” néven meghirdetett Major-kampányból, amely a család és a munka tradicionális értékeinek becsületét volt hivatott visszaállítani.

A botrányok pedig az angliai esők csökönyös kiszámíthatóságával követték egymást. Volt a kabinetnek olyan tagja, aki értékes ajándékot küldött egy kétes hírű üzletembernek. Másról kiderült, hogy pénzt adott kölcsön a szomszédjának egy olyan tanácsi ingatlan kedvezményes megvásárlásához, amelyet később ő maga megvett tőle. A magánéleti szabadosságok komédiája olykor tragikomédiába vagy egyenesen tragédiába torkollt: a később lemondott közlekedési miniszternek öngyilkos lett a felesége, mert tudomást szerzett férje félrelépéseiről, egy másik képviselő bizarr szexuális rítus következtében saját magát fojtotta meg (ráadásul az egyik mentős kifecsegte, hogy mindez a konyhaasztalon történt, csipkés női alsóneműben).

A pohár akkor telt be, amikor két konzervatív képviselő egyenként 1000 fontért vállalta, hogy egy adott parlamenti vitában felteszi azt a kérdést, amelyet megbízójuk fogalmazott számukra. Viselkedésüket az sem mentette, hogy kiderült: az ajánlat a Sunday Times provokációja volt. A két törvényhozót 10, illetve 20 napra felmentették a parlamenti ülések látogatása alól, ez pedig arányos fizetéscsökkenést is jelentett.

Istállótakarítás


A konzervatív kormány erkölcsi bizonyítványa eddigre tele volt elégtelennel: a recessziótól sújtott középosztály rossz közérzete, amelyet az ingatlanpiac összeomlása és az állásbizonytalanság csak növelt, rányomta bélyegét az 1994-es évre. Ebben a helyzetben a képmutatásnak, illetve a harácsolásnak minden újabb megnyilvánulása végtelenül irritálónak bizonyult.

A Nolan-bizottság pedig nekilátott az istálló kitakarításának. A tíztagú testület képviselőket, befolyásos kormánytagokat, független szakértőket és professzorokat hallgatott meg, majd elkészítette ajánlásait. A jelentés elöljáróban leszögezi, hogy a brit parlament tagjai túlnyomórészt korrupciótól mentesen tevékenykednek, de a bizottság fontosnak tartaná, hogy a képviselők pontosan és összegszerűen is számot adjanak anyagi érdekeltségeikről (elsősorban olyan konzultánsi megbízásokról van szó, ahol az érdekek ütközése nem zárható ki), továbbá két évnél hamarabb csak kivételes esetben helyezkedhessen el valamely kabinettag a magánszektorban (például annál a cégnél, amelynek privatizálásához miniszterként még köze lehetett).

Egy nappal a parlamenti vita előtt a Channel 4 tévétársaság és a Guardian című napilap jóvoltából kiderült, hogy egy volt államtitkár – aki az adófizetők pénzén éppen Dél-Afrikában járt az ottani és az angliai gyümölcstermesztés (többek szerint nem létező) párhuzamait tanulmányozandó –, Sebastian Coe volt olimpiai futóbajnok, jelenleg konzervatív képviselő nevében módosító indítványt adott be az egyik törvényjavaslathoz. Ez még önmagában nem lett volna baj, csak erről elfelejtette Coe-t is értesíteni. Jerry Wiggin azért folyamodott ehhez a körmönfont eljáráshoz, mert ő maga nem volt tagja az érintett parlamenti bizottságnak, míg Coe igen. Az indítvány kedvezett volna annak a gázszolgáltató vállalatnak, amelynél Jerry Wiggin fizetett konzultánsként dolgozik. Mivel az ügy a Nolan-jelentés vitája előtti napon pattant ki, többekben felmerült, hogy Wiggint nemcsak az említett cég, de a Tony Blair vezette ellenzék, sőt talán maga a Nolan-bizottság is fizetett tanácsadóként foglalkoztatja…

A csütörtöki vita erre az utóbbira rácáfolt: a Wiggin-ügy sem tette elfogadhatóbbá a tervezett korlátozásokat a képviselők szemében. Rámutattak, hogy a konzervatív törvényhozóknak általában csökken a fizetése, ha a Westminsterbe kerülnek (évi 34 ezer fontot kapnak), és bizonyos reprezentatív üzleti érdekek megjelenítése a parlamentben csak akkor lehetséges, ha a képviselőknek módjuk van a fizetés kiegészítésére, különben nem is lesznek kaphatók a politikai pályafutásra. A vita végül azzal zárult, hogy a Nolan-féle ajánlások áttekintésére pártközi bizottságot állítanak fel, amely elkészíti a végső ajánlásokat: akkor mindenki szabadon, pártfegyelemtől függetlenül szavazhat. „A pulyka leszavazná a karácsonyt…” – tartják az angolok, akik máris érdeklődéssel várják, hogy a Nolan-bizottság a közélet melyik területét kívánja majd következőként megtisztítani. A párttámogatások mögött álló személyek és szervezetek kilétének vizsgálatát a jelek szerint – éppen az ügy kontroverziális jellege miatt – el kell halasztani a választások utánra. Maradnak a szabadkőművesek…

(London)

• Külföld