Karsai László

Nyomtatóbarát változat

Szálasi Ferencet, miután 1935-ben nyugállományba helyeztette magát, politikai ellenfelei többször is dilettáns kalandornak, vallási hóbortban szenvedőnek vagy egyszerűen tébolyodottnak nevezték.1 Hívei szerint ő volt a magyar politikai élet félelem és gáncs nélküli lovagja. Az 1945–1990 közötti magyarországi szakirodalom általában Szálasi ellenfeleinek álláspontját visszhangozta, míg C. A. Macartney professzor monográfiájának a nyilasokkal foglalkozó részeit2 már-már Szálasi teljes rehabilitálására tett kísérletnek is tekinthetjük. A Szálasival foglalkozó régebbi szakirodalom3 és néha még a mai publicisztika is általában meglehetősen egyszerű, ugyanakkor téves választ ad arra a kérdésre, melyet még 1938 őszén Horthy egyik bizalmasa, Payr Hugó országgyűlési képviselő vetett föl: „hogyan lett ebből az egyébként jelentéktelen századosból a mai magyar politikai élet jelentős tényezője? Amikor szónokolni, írni nem tud, se sajtója, se pártja, se pártvezéri képessége, sőt még világos gondolata sincs.”4 A hagyományos válasz erre az, hogy a németek pénzelték Szálasit.5 Szögezzük le: a korabeli magyar hatóságok komoly erőfeszítéseket tettek annak kiderítésére, hogy tisztázzák, miből fedezik a nyilasok a választási hadjáratokat vagy pártjuk más kiadásait, de semmiféle bizonyítékot sem találtak a „guruló márkákra”. Csakis további kutatásokkal lehet tisztázni, Szálasi radikális, antiszemita és antikapitalista elemeket hatásosan ötvöző rendszerkritikájával hogyan tudott száz- és százezreket maga mögé állítani.

A legfrissebb szakirodalomban Gyurgyák János egyenesen sikeres politikusnak nevezi Szálasit, hivatkozva az 1939-es képviselőházi választásokon – szerinte – bekövetkezett nyilas „áttörésre”, és arra, hogy 1944. október 16-án végül nemzetvezetőnek nevezték ki.6 Gyurgyák megfeledkezni látszik arról, hogy az 1939-es „pünkösdi” választások idején Szálasi már jóval több mint nyolc hónapja a szegedi Csillag börtönben raboskodott. A nyilasok választási propagandájukban gyakran és hatékonyan hivatkozhattak az eszméiért a mártírsorsot is, a súlyos börtönt is bátran vállaló vezérükre, de választási sikerüket csak nagyon áttételesen lehet Szálasi érdemének tulajdonítani. Szálasi „nemzetvezetőként” semmit sem tudott megvalósítani eszméiből, az alábbiakban is olvasható gondolataiból, terveiből. Önerejéből, Pártja és Mozgalma7 élén soha nem volt esélye hatalomra jutni, tehát sikeres politikusnak semmiképpen sem lehet őt nevezni.

Amikor hatalomra jutott, ő volt Adolf Hitler Nagynémet Birodalmának utolsó szövetségese. Szálasi jó évtizeddel korábban már készült arra, hogy otthagyja a m. kir. hadsereget, és politikai pályára lép. Az ő esetében nem beszélhetünk szakmai vagy magánéleti frusztrációról, a Trianon utáni „Csonka-Magyarország” maradék hadseregének vezérkarában fényes, biztos karrier állt előtte. Csak további kutatásokkal lehet tisztázni, miért, kiknek, mely titkos vagy ismert katonai, politikai köröknek a biztatására vonult Szálasi 1935. március 1-jén nyugállományba. Miután megalapította első pártját, melyet a hangzatos Nemzet Akaratának Pártja névre keresztelt, Szálasi néhány éven belül a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett rendszer leghatalmasabb szélsőjobboldali ellenzéki mozgalmát szervezte meg. Szálasi 1935–1938 között, három év alatt többet ért el, mint Hitler 1920-tól 1928-ig, vagy Mussolini 1914-től 1921-ig. Igaz, őt és mozgalmát már segítette a Duce és a Führer mozgalmának és politikájának példája. Ha a nyilasoknak lett volna elegendő pénzük ahhoz, hogy az 1939-es parlamenti választásokon minden választókörzetben egyéni jelöltet indítsanak, valószínűleg megnyerhették volna a választásokat. Berlinben szinte az első pillanatoktól, vagyis 1935–­1936-tól bizalmatlanul, majd egyre ellenségesebben figyelték a nyilasokat. Szálasi nem volt hajlandó lemondani a hazai németekről, őket is megpróbálta a Nyilaskeresztes Párt irányítása alá vonni, pedig Berlinben a Volksbundot tekintették az egyetlen igazi, feltételek nélkül nácibarát szervezetnek.

Szálasi saját eszmerendszerét, a hungarizmust nem egyenrangúnak tekintette az olasz fasizmussal vagy a német nemzetiszocializmussal, hanem azoknál lényegesen magasabb rendűnek. Eszmerendszerének (világ)történeti jelentőségét abban látta, hogy nem csak Délkelet-Európa vezető népének, a magyarnak az ideológiája. Szálasi 1943. június 15-én a Hűség Házában tartott beszédében kijelentette: „…míg a fasizmus kimondottan római és imperialista gondolat, a Völkische Bewegung kimondottan német gondolat, addig a Hungarizmus nemcsak magyar, hanem egyúttal gyakorlati európai gondolat és eszmerendszer.”8 Valamivel rövidebben ugyanezt a gondolatot ismétli meg a „C”-füzetben is 1943 őszén: „Né­ze­tem: a hungarizmus eszméje tud csak a gyakorlatban tényleg úgy összefogni népeket és érdekeiket, hogy ez hasznos legyen mindenki számára.” (883.)

Szálasi 1940-től kezdve egyre élesebben és egyre többször bírálta, olykor még a nyilvánosság előtt is, a náci Németországot. Ameddig Horthy megbízható szövetségesnek tűnt Berlinben, a náci vezetőknek semmiféle érdekük sem fűződhetett ahhoz, hogy a román Vasgárdához hasonló mozgalmat, és annak nagyon is önálló, fékezhetetlennek és kezelhetetlennek tűnő vezetőjét a kormányzóval szemben támogassák. A trianoni békében elszakított területek jó részének 1938–1941 közötti, német és olasz segítséggel történő visszaszerzése, majd a háborús konjunktúra megerősítette a Horthy-rendszert. Nem utolsósorban a kemény hatósági üldöztetés is reménytelenné tette, hogy Szálasi hatalomra jusson. A politikai elitnek eszébe sem jutott új parlamenti választásokat kiírni. A Vasgárda 1941-es puccskí­sérletének tanulságait pedig Szálasi is levonta. A reménytelenül szűk politikai mozgástérben Szálasi szinte mániákus makacssággal bízott abban, hogy hatalomra jutásához csak egyetlenegy kell: Horthy Miklós kormányzó hajlandó legyen őt fogadni. Biztos volt abban, hogy ha Horthy elé jutna, meg tudná győzni a kormányzót arról, hogy az ország egyedül hivatott vezetője csakis ő, Szálasi Ferenc lehet. (891.) „Tudta”, hogy a kormányzó, ha egyszer végighallgatja, azonnal hajlandó lesz őt miniszterelnökké kinevezni, e döntést pedig az emberek népszavazáson fogják szentesíteni. Az alábbiakban olvasható naplóban Szálasi éppen ezért dühöng, hogy Horthy mindenkit, még ellenzéki, kisgazda, sőt szociáldemokrata politikusokat is hajlandó fogadni, csak őt, akinek igaza van, sőt IGAZSÁGA van, nem. (891., 892.)

Szálasi, amennyiben politikai dilettáns vagy tébolyodott lett volna, nem tudta volna egységes pártba, mozgalomba szervezni az 1930-as évek elején Magyarországon szinte gomba módra szaporodó, az olasz fasisztákat és főleg a német nemzetiszocialistákat csodáló, példájukat követni akaró magyar szélsőjobboldali pártokat, mozgalmakat. A Horthy-rendszer a plebejus-ellenzéki-osztályharcos indulatok baloldali megszervezésének minden formáját keményen elfojtotta. A fentebb idézett Payr Hugó is, de más politikai vezetők is hamar felismerték, hogy a nyilasok tulajdonképpen „zöld inges9 bolsevikok”. A Szálasival foglalkozó szakirodalom eddig nem sok figyelmet fordított a nyilasok politikai programjának mélyebb elemzésére, pedig a néptömegeket a rendkívül hatásos propagandamódszerek önmagukban nem győzték volna meg. Szálasi gazdasági békét, társadalmi békét, politikai békét ígért. Meghirdette az igazságos szociális jövedelemelosztást, a magánkapitalista rendszert elavultnak minősítette, a tervezés, a munka és a tőke harmonikus összhangját pedig szocialista „szabadgazdálkodás” bevezetésével kívánta megteremteni. Szálasi következetes és meggyőződéses híve volt a – szerinte – „igazi”, vagyis zsidóktól, marxistáktól, bolsevistáktól mentes szocializmusnak. A nemzetiszocialista államba hatékony, a kisipar fejlődését és a szilárd árakat biztosító nagyipart, rögzített, nyilvánvalóan a Központi Vezetés által meghatározott árakat és béreket akart „beállítani”. Mind­ezt, mint az alábbiakban olvasható Naplóból is kiderül, törvényekkel és rendeletekkel akarta a „gyakorlati életbe átültetni, és hogy könnyebben érthetők is legyenek, akasztófát is állítani kell” – fogalmazta meg Szálasi. (880.)10 Szálasi a nyilvánosság előtt is többször hangoztatta, hogy le kell térni az aranyalapról, meg kell szüntetni az árak és a bérek közötti nagy különbségeket. A nemzet rendelkezésére álló javakat (megfogalmazása szerint: „jószágkészletet”) pedig úgy kell elosztani, hogy a nemzet „minden egyes családja jólétben és életbiztonságban élhessen.”11 Szálasi még ebben a csak saját magának írott naplóban is volt, hogy a valóságtól teljesen elrugaszkodott adatokkal operált, hogy az általa még az 1930-as évek elején rögzített és benne megcsonto­sodott „elméleteit” igazolhassa. Antikapitalista és antimarxista hevülettel ostorozza a – szerinte – havi 1000 pengőt kereső munkást, aki mégis lázad a havi 500 pengőt kereső burzsuj ellen. (936.) A valóságban Magyarországon az 1929–1933-as nagy gazdasági válság alatt a munkások életszínvonala katasztrofálisan süllyedt, a reálbérek 1938-ban sem érték el az első világháború előtti szintet.12 Berend T. Iván és Ránki György számításai szerint 1938-ban a gyáripari munkások évente kerestek 1200 pengőt, a szakmunkások ennek kb. a dupláját.13 1943-ban a Külügy­minisztérium magas rangú diplomatái havonta kerestek 1120-1340 pengőt, a királyi ítélőtáblai bírák és ügyészek, szolgálati idejüktől és rangosztályuktól függően akár ennek dupláját is kaphatták. Az állami kőszénbányák, acél- és gépgyárak vezetői a IV. és I. rangosztály között havi 750–1620 pengő fizetést kaptak. Körülbelül ugyanennyit kerestek az egyetemi nyilvános rendes tanárok, míg a gimnáziumi, főreáliskolai tanárok fizetése, szolgálati időtől függően havi 335–810 pengő volt.14

Jómagam csak egyetlenegy teljesen érthetetlen bejegyzést találtam ebben a naplóban. Egy helyütt Szálasi azokról a „nagy” férfiakról elmélkedik, akik nem mertek cselekedni. Történeti példatára négy, párba állított nevet tartalmaz: Krisztus–Pilátus és Széchenyi–Kossuth. (937.) Bevallom, nem értem, miért lett volna „nagy” Pilátus, aki ki merte végeztetni Krisztust, és milyen alapon kerül a cselekedni nem merő nagy emberek közé Kossuth Lajos?

Szálasi őszinte ember volt. Nem nagyon fedezhető fel ellentmondás a nyilvánosság előtt elmondott beszédei, publikált írásai és az alábbiakban olvasható, csak önmaga számára papírra vetett feljegyzései között. 1943 őszén Szálasi igen elfoglalt volt. Többször is „országjárásra” indult, felkereste a helyi nyilas pártszervezeteket, beszédet mondott, válaszolt a feltett kérdésekre. „Országjárása” rendkívül hasznos volt Szálasi számára, legalábbis a Hungarista Napló szerint. A meglátogatott nyilas pártszervezeteket előre felszólították, hogy tegyenek fel kérdéseket, amelyeket előzetesen nem közölnek Szálasival, ő viszont ezekre azonnal válaszol. Szálasi válaszai: „tanítások, irányelvek: a Hungarista ideológia gyakorlati alapjai, [a] hatalomra törés útja, módja. A PV számára ezek az értekezletek azt a hatalmas jóhasznot jelentik, hogy egyrészt a torlódó eseményekben a PV és a párttagok között közvetlen marad a kapcsolat, másrészt PV az elkövetkező időkre versenyen kívülállóan vitaképessé lesz, végül ezen az úton tudta ellenőrizni azt, hogy intézkedései milyen megértésre találtak.”15

Ezeken a politikai gyűléseken ugyanazt mondta, hirdette, amiről a naplóban is többször említést tesz: tudja, hogy Németország és szövetségesei meg fogják nyerni a világháborút. (896.)16 Egészen 1945 áp­rilisáig nem hajlandó Szálasi elhinni, hogy a német hadsereg Sztálingrádnál, Kurszknál (is) hatalmas vereséget szenvedett, hogy a Vörös Hadsereg legkésőbb 1943 nyarától már végérvényesen visszavette a taktikai és stratégiai, a harcászati és hadászati kezdeményezést a Wehrmachttól. Szálasi bizonyosan komolyan gondolta, hogy valahol Németországban hatalmas katonai tartalékok vannak, jól elrejtve, átképzés, átszervezés és átfegyverzés alatt. (986.) Úgy hitte, és a nyilvánosság előtt is hirdette: „Nyil­ván­való…, hogy a németek valahol hatalmas erőket tartalékolnak, csoportosítanak, időt akarnak nyerni, és hatalmas csapásra készülnek… Valószínű, hogy a németek az Anglia elleni megtorló légitámadások megkezdésével indítják meg azokat a hadműveleteket, melyek a döntést hivatottak kicsikarni.”17 Nehéz eldönteni, hogy Szálasi komolyan úgy vélte-e, hogy a német hadsereg, a légierő, a tengeri flotta valóban csak „eltűnt”, és tartalékban, nagy titokban, érintetlen, hatalmas erőkkel várja a megtorlás megfelelő pillanatát? Ha igen, akkor nem hallgatóságát szándékosan megtéveszteni akaró, cinikus politikus volt, hanem a valóságtól teljesen elszakadt, lázálmokban élő fantaszta. Aki még 1944 áprilisának végén is TUDJA, hogy Németország rövidesen halálos csapást fog mérni Angliára, és ebben Japán, Itália, az USA és a Szovjetunió is segíteni fogja, hiszen mindegyiknek lesz elvennivalója Angliától. (999.)

Szálasi önmagáról azt gondolta, hogy jó keresztény, Krisztusban hívő katolikus. Az alábbiakban olvasható napló jó néhány bejegyzéséből viszont látszik, hogy Szálasi a katolikus egyházat, a pápát és általában a papokat gyűlölte, megvetette. (924.) A papokat az állam szolgáivá, az igazi nemzetiszocializmus, vagyis a hungarizmus pártpropagandistáivá akarta tenni. (939., 940.) Sőt, komolyan fontolgatta a katolikus papok nősülésének engedélyezését is. (951.) Ebbe a gondolatmenetbe jól illeszkedik Koppány vezér dicsőítése, a magyar középkor történetének totális újraírása is. (941.)

A Nyilaskeresztes Párt hivatalos mozgalmi Naplója alapján eddig úgy tűnhetett, hogy Szálasi már hosszú hetekkel a megszállás előtt tudta, hogy a németek meg fogják szállni Magyarországot.18 Ha ez igaz, akkor nehezen érthető, a „C”-füzetben miért nem utal egyetlen bejegyzés sem arra, hogy előre tudott volna a megszállásról. 1944. március 19., Magyarország megszállása után a németek hetekig még szóba is alig akartak állni Szálasival. Ráadásul egyik fő politikai riválisát, Heinrich Himmler SS birodalmi vezető magyarországi bizalmi emberét, Baky Lászlót ültették az egyik belügyi államtitkári székbe. Bizonyosnak látszik, hogy Szálasi csak önmagának írhatta a „C”-füzetet, máskülönben hogyan merte volna a nácikkal lelkesen kollaboráló Sztójay-kormányt „plutokrata-marxista-judaista-álnemzetiszocialista egyveleg”-nek nevezni. (994.)

Szálasi zsidópolitikáját a régebbi szakirodalom nemigen különböztette meg a megszállás után hatalomra került Sztójay-kormányétól. Az alábbiakban olvasható naplóból is világosan látszik, hogy Szálasi dühödt antiszemita volt. Minden rossznak a zsidók az okai, világuralomra törnek, ők a háborús uszítók, a gyújtogatók. A plutokrata, a marxista, a liberális Szálasi szóhasználatában vagy a zsidó szinonimája, vagy mindezek a zsidók szolgái, cinkosai. (356–357.) Már a német megszállás utáni csalódottság és düh munkálhatott benne, amikor az 1921–1938 közötti magyar történelmet a „plutokrata-marxista-judaista virágzás és teljhatalom kora”-ként jellemzi. (1001.) Jól mutatja szinte az idegösszeroppanáshoz közeli elmeállapotát, hogy 1944. május 24-én finoman fogalmazva is furcsa számmisztikával próbálja bizonyítani, hogy a Sztójay-kormánytól semmi jót nem lehet várni. (1009.)

Egy nagyon fontos kérdésben, úgy tűnik, perdöntő bizonyítékkal szolgál ez a napló. Eddig is úgy vélték a történészek, hogy Szálasi valószínűleg tudott arról, mi történik Európa-szerte a zsidókkal.19 Ebben a naplóban viszont találunk három olyan bejegyzést, amelyekből szinte teljes bizonyossággal arra kö­­­vet­keztethetünk, hogy Szálasi biztos és pontos in­for­mációkkal rendelkezett a holokausztról. 1943 októ­be­rének végén vagy november elején Szálasi ér­tetlenkedve kérdezi naplójában: a zsidók „miért csodálkoznak, hogy fegyverrel fognak elmúlni, ha már fegyvert fogadtak és fogtak?” (904.) 1944. március elején Szálasi leszögezi: „…nagyon is elhisszük, hiszen évezredekre menő tények bizonyítják, hogy a zsidóság egyedüli fegyvere a destrukció. Elhisszük, hogy a háborúnak ezt az eszközét és fegyverét az angolszász hatalmak, helyesebben a zsidóvezetés alatt álló hatalmak, el is fogadták és alkalmazzák is. De ne csodálkozzanak azon, ha viszont mindazok, akik ellene védekeznek, ezt kíméletlenül teszik, és kiégetik minden eszközzel a fegyvert is, és a hatását is.” [saját kiemelésem – K. L.] (947.) 1944. június 18-a után (ne feledjük: 1944. május 15-től naponta átlagosan 6-12 ezer zsidót deportáltak Magyarországról az auschwitz-birkenaui haláltáborba) Szálasi, szinte szó szerint átvéve Hitler gondolatmenetét és szóhasználatát, arról elmélkedik, hogy a zsidók baciluséletet élnek világszerte. „Így viszont ne csodálkozzanak, hogy bacillustermészetük ellen a földgömb népei védekeznek, és úgy viselkednek velük szemben, ahogyan bacillus-természetük ellen viselkedniük kell.” (1010.) Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a nyilvánosság előtt Szálasi élesen bírálta a Sztójay-kormány zsidópolitikáját. Kifogásolta, hogy több százezer munkaképes zsidót deportálnak az országból, pedig munkaerejüket Magyarországon is jól lehetne hasznosítani. Ráadásul még azt is fölvetette, deportálás helyett meg kellene próbálni az orosz fogságban lévő magyar hadifoglyokért cserébe kiadni a zsidókat.20 1944 tavaszán–nyarán Szálasi csak azért bírálta a németeket, mert a Weiss Manfréd család tagjait Lisszabonba juttatták. Ennek kapcsán Kemény Gábor, Szálasi utasítására, Sztójay Döme miniszterelnökhöz fordult, és felvetette, hogy esetleg meg kellene próbálni magyar hadifoglyokra cserélni a zsidókat.21 De e „zsidómentő” ötlet mellett Kemény azt is megkérdezte, hogy nem kellene-e kivonni a zsidó munkaszolgálatot a honvédség keretei közül, és a belügyi kormányzat alá rendelni. Lehetséges, hogy az egyébként igen jól informált Szálasi tudott arról is, hogy a HM azzal, hogy a zsidó munkaszolgálatosokat a magyar hadicélok szolgálatába állította, ekkor ténylegesen, nolens-volens zsidómentő szerepet játszott, míg Jaross Andor belügyminisztériuma buzgón állt Adolf Eichmann rendelkezésére.

1944 nyarán Szálasihoz is eljutott az a rémhír, hogy a „Szovjet” azzal fenyegetőzik, ha meg nem szűnnek a zsidóellenes intézkedések, akkor megtorlásul 40 000 magyar hadifoglyot fognak kivégezni. Szálasi, hitelt adva e teljesen alaptalan pletykának, kijelentette: ha Pártja lenne hatalmon, és nem a gyáva Sztójay-kormány, akkor minden „különösebb érzékenység nélkül” megüzennék a Szovjetnek: „40 000 magyar hadifogoly kivégzése esetén mi 400 000 zsidót küldünk a másvilágra.”22 Szálasi jól tudta, hogy akkor, amikor a Hűség Házában 400 000 magyar zsidó legyilkolásával fenyegetőzött, már nem volt 400 000 zsidó Magyarországon. Le­het­séges, hogy csak azért mondott 400 000 zsidót, hogy érzékeltesse hallgatóival: a Párt kész minden egyes meggyilkolt magyar hadifogolyért akár tíz zsidót is megölni. Ezek után joggal merül fel a kérdés: a saját magának írott naplóban miért nem bírálja a német megszállók és a Sztójay-kormány zsidópolitikáját?

Úgy vélem, e téren is revízió alá kell venni jó néhány sztereotípiát. Sztójay lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva. Bár a németek kemény nyomás alá helyezték, 1944. november közepén ennek ellenére megszerveztette a nagy és a nemzetközi, más néven „védett” gettót. A nagy gettót a főváros élelmiszer-készletéből élelmezték. Bár a német illetékesek figyelmeztették, hogy a különféle védlevelek, védőútlevelek a nemzetközi jog szerint érvénytelenek, Szálasi mégis elismerte a különféle Schutz­pas­sokat, Schutzbriefeket. Zsidópolitikája formálásában szerepet játszott az a vágya, hogy rendszerét a világháborúban semleges államok is ismerjék el, tekintsék őt legitim államfőnek. Mint fentebb arra utaltunk, képzett katonatiszt voltát meghazudtoló módon még 1945 tavaszán is bízott a tengelyhatalmak végső győzelmében, az esetleges felelősségre vonástól való félelem tehát nem lehet magyarázat zsidópolitikájára. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy Himmler 1944 októberében már leállította az auschwitzi halálgyárat, és a nyugati hatalmakkal folytatott különbéke-tárgyalásait bizonyára zavarta volna közel 200 000 budapesti zsidó lemészárlása. A fővárosban tomboló, nyilaskeresztes karszalagot viselő banditák több ezer zsidót lőttek a Dunába. Mégis, a náci meg­szállás alatt lévő Európa utolsó, legnagyobb gettói­ban közel 100 000, a fővárosban, keresztényeknél vagy nem-zsidók elhagyott lakásaiban bujkálva további 30-35 000 zsidó élte túl a nyilas uralmat.

A nagy népbírósági perek sorában eredetileg elsőként Szálasit és kormánya tagjait akarták, már 1945 augusztusában felelősségre vonni. Hatalmas anyagot gyűjtöttek össze peréhez, amelyet 1946. február 5. és március 1. között tartottak meg Buda­pesten. Szálasit és kormánya hat tagját halálra ítélték és kivégezték. Gyurgyák János szerint Szálasi eszméit végig vállalva, férfiként halt meg.23 Azt hiszem, félreérti Szálasi népbíróság előtt, majd a Markó utcai börtön udvarán, az akasztófa árnyékában tanúsított magatartását. Szálasi Ferenc saját eszmerendszere, valamint az Andrássy út 60. 39-es számú cellája, végül a Markó utcai börtön foglyaként másként nem is viselkedhetett. Ő „tudta”, hogy eszméi előbb vagy utóbb diadalmaskodni fognak. Saját magát gyakran képzelte, hasonlította Jézus Krisztushoz. Saját igazságába vetett hite oly erős volt, hogy még naplójában is megvallotta: „nem az igazság megy át megpróbáltatásokon, hanem az ember, aki hordozója…” (1016.) A magyar nép, Közép-Kelet-Európa, sőt, az emberiség megváltója, az „igazságot hordozó ember”, vagyis Szálasi Ferenc, ha kell, márpedig tudta, hogy kell, kész volt meghalni, hogy eszméi győzedelmeskedhessenek.

Szálasi 1943. szeptember 15. és 1944. július 18. közötti naplója, talán nem túlzás, ha azt mondjuk, reflektorként világít be gondolatvilága sötét barlangjába. Izzó dühvel szidalmazza a zsidókat, a szerinte a zsidók érdekében háborúzó antifasiszta koalíció nagyhatalmait. Ugyanakkor élesen bírálja Német­országot is. Nagyon valószínű, hogy 1943 késő őszén fogalma sem volt arról, hogy Edmund Veesenmayer, a német Külügyminisztérium Kelet-Európa-szakértője hosszú napokat töltött Budapesten, ahol tárgyalt Bethlen István és Imrédy Béla volt miniszterelnökkel és más politikusokkal is. Ha tudott volna Veesen­mayer magyarországi látogatásáról, bizonyára ismételten tett volna néhány megjegyzést arról, hogy Berlin képtelen felfogni, csakis ő, Szálasi Ferenc az igazi barátja, szövetségese, sőt tanácsadója. Szálasi természetesen azt sem tudta, hogy Veesenmayer 1943 végén hosszabb jelentésben számolt be ma­gyarországi útjának tapasztalatairól. Ebben csak mellékesen említette meg Szálasit, a szerinte „félig örmény, félig szlovák származású” nyilasvezért, aki tönkretette mozgalmát, mivel az harckészséget mutatott és különb volt nála.24

Szálasi nem ír naplójában a hadiesemények alakulásáról sem, vagy arról, hogy az 1942-es januári újvidéki mészárlásért felelősöket bíróság elé állították, majd a főbűnösök az ítélethirdetés elől 1944 elején Németországba szöktek. Az már érthetőbb, hogy 1944. március 19. után miért ritkulnak meg a bejegyzések a naplóban. Az első napokban, sőt hetekben Szálasi annyira fel volt háborodva azon, hogy a németek még szóba sem akartak vele állni, hogy még a napló írásától is elment a kedve. Nem jegyezte föl ebben a naplóban, hogy április 3-án végre fogadta őt Edmund Veesenmayer, majd 13-án Sztójay Döme miniszterelnök is. Veesenmayer és Sztójay segítségével pedig május 3-án végre teljesült réges-régi vágya, fogadta őt Horthy kormányzó, de erről a találkozóról sem jegyzett föl semmit a „C”-füzetbe. Majd május–júniusban valószínűleg minden energiáját a Hitler számára készített és végül általa németre fordított memoranduma írása kötötte le.25

Szálasit, mint e naplóból is kiderül, főleg és elsősorban az érdekli, hogyan kerülhetne hatalomra. Természetesen úgy, hogy őt Horthy Miklós miniszterelnökké nevezi ki, és e döntést az emberek népszavazással „szentesítik”. Erre készült, erre várt, ebben reménykedett, erről beszélt nyilas hallgatósága előtt országjáró körútjain. Bár a naplóból nem derül ki, ez az időszak, 1943 ősze, 1944 eleje, amikor a „C”-füzet zömét írta, és az országot járta, volt pártja történetének talán legnehezebb periódusa. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, a nyilas „Országépítés” egyik vezetője és Gera József, Szálasi egyik legodaadóbb híve 1943. szeptember–októberi levélváltásából is jól látszik, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezetői is tudták, pártjuk és mozgalmuk reménytelennek tűnő, súlyos helyzetben van. Kőfaragó-Gyelnik szeptember 28-i levelének bevezetőjében elkeseredetten írta: „A párt aktivitása folyton kisebb, mind jobban megmerevedik. A Hűség Háza őrségváltásra és purifikálásra szorul. Az ügyeket elfektetik, aktákat tologatnak. A személyi és fegyelmi ügyeket folytonosan elodázzák, híre sincs a katonás fegyelemnek.” Kőfaragó-Gyelniknek egyre több nyilas testvér panaszkodott, hogy: „a központ alszik, a szervezetek magukra vannak hagyva, nincs híranyag, de ha van, nem jut el hozzájuk vidékre és a kerületekbe, haszontalan fickók vezetnek sok szervezetet, és akik szót emelnek, azokat sorra leterrorizálják, vizsgálat sohasem jön, elégtétel sem…”26 Kő­fa­ragó-Gyelnik a párt helyzetét olyan súlyosnak ítélte, hogy november 30-án egyenesen Szálasihoz fordult. Hosszú levelében az egyik legsúlyosabb „kórtü­netnek” nevezte a néhány éve még 200 000 főnél na­gyobb tömegű párt létszámának állandó lemorzsolódását. Mint írta, „igen sok vezetővel” való beszélgetései alapján, pontos adatok hiányában csak becsülni tudta, hogy a párt létszáma most már nem lehet több 90 000 főnél. „De ez a 90 ezer fő is kíméletlen határozottsággal, lassan, de állandóan tovább morzsolódik” – állapította meg Kőfaragó-Gyelnik.27

Szálasihoz hasonló önjelölt népvezérek az első világháború utáni években Európa-szerte felbukkantak. Codreanu28, Degrelle29 és Szálasi is a Bibó István által „hamis realistáknak” nevezett agresszív kispolgárokhoz tartoztak, akikre – Bibó találó megfogalmazása szerint – általában jellemző volt a túlzott öndokumentálás, a morális, etikai igények állandó hangoztatása, ugyanakkor a tényleges, tettekben is megnyilvánuló morális felelőtlenség.30 Dr. Málnási Ödönnek, aki harcostársból Szálasi ellenfelévé, sőt ellenségévé vált, hosszú éveken át volt alkalma Szálasit megfigyelni. Ha módjában lett volna a „C-füzetet” elolvasni, bizonyára igazolva látta volna még 1940 végén Szálasiról keserűen, gúnyosan megfogalmazott „lélekkórtani és elmekórtani diagnózisát”. Málnási dr. már évekkel e napló megírása előtt jól látja, hogy Szálasi „szentebbet nem ismert, mint saját egyéni, hatalmi érvényesülését”. Igaz az is, hogy Szálasi hajlamos volt „saját énjének a lehetőségekkel ellentétes módon való” értékelésére, túlbecsülésére, „magyar Duce-ségre és európaszervezési rendeltetésű hungarista ideológia termelésére való öntúlbecsülés”-re.31 Mindezek a jellemvonások a több mint kétéves, végig magánzárkában töltött börtönbüntetése alatt Málnási szerint csak súlyosbodtak, társulva klausztrofóbiás kényszerképzetekkel. Kiszabadulása után nem szívesen tartózkodott kisebb szobákban, mindig szabad levegőre, nagy sétákra vágyakozott – írta róla. Szálasi mindenkitől vak engedelmességet követel meg, ezért pártjából nem nemzetiszocialista mozgalom, hanem „egy személyhez tapadt hitbuzgalmi egyesület lett” – fogalmazta meg Málnási dr., aki nem tette fel a kérdést, hogy ez kizárólag Szálasi jellemtorzulásának az eredménye, vagy Szálasi tudatosan másolta-e Hitlert és Mussolinit. 1940 végén Málnási még nem tartotta Szálasit közveszélyesnek. „De mihelyt az európai események alakulása pártjával való tevékenységének közveszélyes lehetőséget biztosít, büntetőjogi beszámíthatatlansága folytán therápikus eljárást igényel” – szögezte le Málnási dr. Javasolt gyógymódja meglehetősen egyszerű: Szálasit elmegyógyintézetbe kell zárni, kellő minőségű táplálás mellett esetleg néha 32-34 fokos fürdőt, sok sétát, szabadban mozgást kell neki biztosítani. Egyéni hajlamainak megfelelően szórakoztatását stratégiai, hadtörténeti, szociálpolitikai könyvek, folyóiratok, napilapok olvasásával, jegyzetelésével kell biztosítani.32 Elmegyógyintézet helyett Szálasi hatalomra került.

1944. október 15-én Szálasit a németek jobb megoldás hiányában, kényszerűségből juttatták hatalomra. Szögezzük le: Szálasi a szó köznapi értelmében bizonyosan nem volt tébolyodott, őrült, „csak” fantaszta, megszállott, a hatalom akarásának mániákusa. Önálló gondolata, politikai filozófiája nem volt, az őt körülvevő gazdasági, társadalmi vagy akár ka­tonai valóságról csak annyiban vett tudomást, amennyiben a külvilágból érkező információk megerősíthették mély meggyőződését: előbb vagy utóbb hatalomra fog kerülni, és diadalra viszi a hungarizmust. Szálasi, bár ez ebből a naplóból nem derül ki, sokat olvasott. Nem azért, hogy új ismeretekhez jusson, hanem azért, hogy világnézetét, eszmerendszerét újabb és újabb, akár szövegösszefüggéseikből is kiragadott idézetekkel erősítse meg. Szálasi 1943 őszén–telén, 1944 első hónapjaiban a számára adott, rendkívül szűk mozgástérben szinte semmit sem tehetett. Ezért töltötte napjait, heteit országjárással és elmélkedéssel, „öndokumentálással”, ez utóbbi eredménye pedig az alábbiakban olvasható napló.

A Napló

2007 őszén, engedve a mind sürgetőbb és erőteljesebb kollegiális, baráti és rokoni „nyomásnak”, elkezdtem írni Szálasi Ferenc politikai életrajzát.33 Legközelebbi munkatársaimat, a Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportja tagjait külön kör-emailben kértem, hogy ha saját kutatásaik során Szálasiról, Szálasitól vagy a nyilas mozgalomról találnak valamit, értesítsenek. Január elején hívott fel Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár levéltárosa, hogy most került a kezébe az MZSML hajdani igazgatója, Benoschofsky Ilona (ő 1963-tól 1993-ig állt az intézmény élén) irathagyatéka. Toronyi a telefonban csak annyit mondott, hogy a Benoschofsky-hagyatékban „van valami Szálasi”. A Dohány utcában azután a kezembe adta Szálasi Ferencnek az eddigi szakirodalomban szinte ismeretlen, kézzel írott naplóját.34 A napló mellett csak gépelt másolatok voltak, de semmiféle adat, irat sem arról, hogyan, mikor, miért, honnan került ez Benoschofsky Ilona birtokába. Benoschofsky 1984-ben rövid tartalmi ismertetőt és elemzést közölt a naplóról, de ebben az írásában sem árulta el, hogyan került az az MZSML-be.35

Szálasi mániákusan pontos, kínosan rendszerető ember volt. Ez a napló egy sorozat harmadik darabja, a „C”-füzet. Bizonyos, hogy Szálasi talán 1943 tavaszán–nyarán egy-egy teljes négyzetrácsos füzetet teleírt, azok lehetnek (voltak?...) az „A”- és „B”-füzetek, melyek valahol még lappanghatnak. A fennmaradt „C”-füzet lapjait, mielőtt folytatta volna gondolatainak, elmélkedéseinek lejegyzését, akkurátusan megszámozta. A „C”-füzet első lapjára a 335-ös sorszámot írta, ezek szerint az „A”- és „B”-füzetben összesen 334 lapot írt tele. A „C”-füzetben csak a 405. lapig jutott, pedig oldalszámai szerint a 492. lapig írhatott volna, de az utolsó 87 lapot már üresen hagyta.

Szálasiról azt eddig is tudtuk, hogy írt naplót, többek között a szegedi Csillag börtönben 1938. szeptember 22-től kiszabadulása napjáig, 1940. szeptember 17-ig.36 Írt kétféle naplót is 1945. október 3-tól, Budapestre szállításától 1946. január 24-ig az Andrássy út 60.-ban, a 39. sz. pincezárkában, majd 1946. március 12-ig, kivégzése napjáig a Markó utcai fegyházban.37 A kisebb-nagyobb eseményeket az Esemény Naplóban, az általa fontosabbnak tartott eszmefuttatásokat a Gondolatok jegyzetében rögzítette. E kézírásos naplófeljegyzések a Szálasi-per iratanyagában találhatók.38 Az alábbiakban olvasható napló talán tartalmi és formai szempontból is legjobban az 1945–1946-os Gondolatok jegyzetéhez hasonlít, annak előzménye lehet.

Szálasi valószínűleg csaknem mindennap írt 1943 őszén és 1944 első két hónapjában a „C”-füzetbe. Egyik bejegyzéséből úgy tűnik, ha úgy vélte, azt hitte, hogy új, fontos gondolat jutott eszébe: azonnal beírta ebbe a füzetbe, hogy majd később, pl. a Nyilaskeresztes Párt Nagytanácsa előtti beszédében felhasználja. (893.) A bal margón az általa fontosabbnak tartott gondolatokat utólag, más színű ceruzával sorszámozta. A „C”-füzet a 876-os számú elmefuttatással kezdődik, és az 1026-os számot viseli az utolsó. 1944. március 22-től július 18-ig mindössze 34 gondolatát sorszámozta meg, míg 1943. szeptember 15-től március 22-ig 116-ot. A szöveget teljes terjedelmében, betűhíven közöljük, a durvább helyesírási hibákat [sic!]-kel jelezzük, illetve az esetleg hiányzó betűket szintén szögletes zárójelben pótoljuk.

Folytatás a B. füzetből

C füzet

1943. szept. 15.

876. A nemzetiszocializmus szüksége nem attól függ, hogy megnyeri-e ezt a háborút, vagy nem. Az új közösségi koreszme megvalósulása parancsoló szükség, életszükség, mert úgy a liberalizmus, mint a marxizmus, mint az univerzalizmus csődöt39 mondottak, nem tudták megoldani azokat a problémákat, melyeket a közösségi élet megteremtésének szüksége felvetett, nem tudták megvalósítani az egyének, a családok és a népek magasabb és nemesebb társadalmasításának erkölcsi, szellemi és anyagi követelményeit.

877. Véleményem szerint nemcsak az ellenség katonai műveleteit kell megelőzni, hanem az ellenségnek azt a diplomáciai és propaganda hadjáratát is, mellyel országokat rothaszt társadalmilag, zülleszt el és porlasztja ellenállóképességét.

878. A lengyel emigráció Magyarországon40 azt mondja, hogy demokrácia kell, de zsidó nélkül. Helyes: ugyanis ebben az esetben egészen biztosan nemzetiszocialista gyakorlat fog kialakulni.

879. A nézsai41 körorvos németajkú felesége – va­ló­színűen osztrák – határozottan kijelentette: strategisch kann Hitler den Krieg nicht mehr gewinnen.42 Nézsán! Egy körorvos felesége!! Remélem, a nő a konyhában jobb sztratéga [sic!], mint a katonai események bírálatában, mely – úgy sejtem – nem is az övé, hanem papagájmódra adja tovább, valószínűen abban a szent meggyőződésben, hogy valami igen okosat és félelmeteset mondott.

880. Az átmeneti idő számára olyan nagyipari termelési módszert kell beállítani, amely lehetővé teszi, hogy az ipari árak megszilárduljanak és a kisipar igen erőteljesen tudjon felfejlődni gazdasági életünkben.

Nemzetgazdálkodásunkban a jólét anyagi alapjai így határozhatók meg a legjobban:

Először: meg kell állapítani és rögzíteni az élelem, a ruházat, a fedél és termelőeszközök értékösszhangját és árösszhangját;

Másodszor: a családoknak olyan pengőmennyiséget adni, amellyel szükségleteit fedezni tudja az árösszhangolt termelésből.

Ezt a két alapot törvényekkel és rendeletekkel kell a gyakorlati életbe átültetni, és hogy könnyebben érthetők is legyenek, akasztófát is állítani kell.

IX. 22.

881. Magyar nemzetünk mindezideig [sic!] mindig diktatúra alatt állott, parancsuralom alatt, mely nem azért volt káros, mert diktatúra volt, hanem azért, mert soha nem magyar vezetők csinálták, hanem mindig idegenek vagy idegeneket kiszolgáló gyászmagyarok és mert sohase a magyar nemzet érdekében volt, hanem mindig nemzetidegen, fajidegen, egyoldalú és önző érdekek szolgálatában állott. A H[ungarista]. M[ozgalom]. is diktatúra lesz, de csak a nemzet szolgálatában és csak addig, amíg be nem tudja állítani az[t] a politikai, gazdasági és társadalmi rendet, mely teljesen ki fogja és ki meri zárni azt a lehetőséget, hogy idegenek vagy gátlásnélküli csatlósaik újra zsarnokság alá hajtsák nemzetünket.

Amelyik diktatúra nem a nemzet érdekeit szolgá[l]ja, hanem egyéni önzést elégít ki az erőszak hatalmánál fogva, nem diktatúra, hanem zsarnokság. Ennélfogva: magyar történelmünk kevés kivételtől eltekintve és a mai helyzet zsarnokság[ok] sorozata.

882. Alulról és felülről jövő osztályharc van; de mindig az alulról jövő osztályharc marad alul és mindig a felülről jövő diadalmaskodik, egyszerűen azért, mert ennek a birtokában vannak azok a hatalmi eszközök, amelyekkel hatalmát és uralmát védeni tudja és le tudja gázolni mindazokat, akik az osztályharc elve alapján harcolnak. Ebből is világosan folyik, hogy a legnagyobb butaság és ostobaság az osztályharc alapján küzdeni az uralomért, mert céltalan, hanem népmozgalmat kell szervezni, az egész nemzetet be kell állítani a harcba és vele érte harcolni, mert csak ezzel lehet célt érni, csak ezzel lehet egyes osztályok önző bitanguralmát véglegesen megtörni.

883. Határozott véleményem, hogy az itáliai események dacára43 az új világképet és gyakorlatát a Völkische Bewegung44, a Fasizmus és a Tu­ra­nizmus fogja változatlanul megépíteni. Sze­rin­tem nemcsak a Hármashatalmi egyezmény45 és az antikomintern egyezmény46 állanak fenn teljesen csorbítatlanul, hanem az 1943. február végén tartott Duce-Ribbent­ropp47 és az 1943. márciusban volt Duce-Hitler találkozó48 alkalmával leszögezett hivatalos kijelentések Európa vezetését és a világkép vezetését illetően. Nem látok okot fennforogni, hogy mindez már ne legyen érvényes. Mert, ha érvényes a Hár­mas­hatalmi és antikomintern egyezmény, úgy érvényes mind az is [sic!], ami belőlük folyik. Itália impériuma – felfogásom szerint – csak abban az esetben fog véglegesen megszűnni, ha Mussolini nem tudja úgy felrázni Itália népét, hogy ez az árulók által rajtuk esett gyalázatot és becstelenséget nem tudná megtorolni és nem tudná fegyverrel a kezében visszaszerezni Itáliát. Máskülönben az itáliai impériumot meg kell alkotni, csak más alapokon, mint eddig, mert ezek is rosszak voltak.

Nézetem: a hungarizmus eszméje tud csak a gyakorlatban tényleg úgy összefogni népeket és érdekeiket, hogy ez hasznos legyen mindenki számára.

884. A szívemmel és az eszemmel csinálom a politikát és ez így van csak egyedül rendjén. Nem jó csak a szívvel, de nem jó csak az ésszel a politikát csinálni. E kettő kell feltétlenül hozzá, egymástól elválaszthatatlanul.

885. Szerződéseknek csak addig van értelmük, amíg azt mind a két szerződő fél be akarja tartani. Amint az egyik a szerződést nem akarja a továbbiakban is tartani, a helyzet olyan lesz, mint a reménytelen szerelmesé: vagy öngyilkos lesz, vagy pedig gyilkos.

X. 17.

886. A Ny[ilaskeresztes] P[árt]-ot és a H[ungarista] M[ozgalm]-at készenlétbe kell helyezni a háború alatt olyan kísérlet ellen, mely Nemzetünk becsülete, élete és jövője, hivatása ellen van.

A kormánynak döntenie kell arról, hogy vagy Londont választja, vagy pedig Berlint, de tovább hintáznia nem lehet, nem azért, mert Nemzetünk végtelen türelme ilyen magatartást talán kizárna, hanem azért, mert London és Berlin nem fogják tovább tűrni a kormánynak ezt az alávaló játékát.

887. A NyP-nak és HM-nak fel kell lázadnia mindazok ellen, akik a háromhatalmi egyezmény és az antikomintern egyezmény, valamint az új korszellem ellen merészeli[k] Nemzetünket beállítani, de meg fog akadályozni minden olyan kísérletet is, mely mesterségesen akarja porlasztani Nemzetünk ellenállóképességét az anarchiakeltés valamilyen eszközével.

888. Fel kell vetni a kérdést, mit akar tulajdonképpen a kormány: ha az angolszászokat választja, visszakapja Trianont még rondább és komiszabb alakban, mint 1921-ben49; ha Moszkvát választja, úgy a katyni elintézést50 várhatja; ha egyiket sem választja, úgy minden körülmények között felmorzsolódik abban a kilátástalan harcban, melyet az új koreszme ellen visel az elaggott ember makacsságával, konokságával, rövidlátásával. A kormánynak ilyen viselkedésével szemben minden tiszta és igaz agyú és lelkű magyar embernek szervezkednie kell abban a pártban, mely az új, parancsolóan szükséges, feltétlenül bekövetkező életet szolgálja és készíti elő hittel, hűséggel, megnemalkuvással, hősi életszemléletből fakadó, példaadó magatartással és kitartással. Ez a párt tényleg egyedül és kizáróan a NyP, ez vezeti Nemzetünket abban a harcban, mely Hitler-Mussolini-Tenno51 vezetése alatt a végső győzelem záloga és a kiontott szent vér képezi alapját az új nacionalista és szocialista világrendnek.

890. Eden-Majszkij tárgyalások szerint, melyeket Londonban tartottak, megállapodtak volna abban, hogy MO. szovjet érdekterület.52 Hogy ennek dacára a magyar kormány mégis az angolok felé akarja vezetni Nemzetünket, csak arra vallhat, hogy Edentől ígéretet kaphattak arra vonatkozóan, hogy a Majszkijnak tett ígéretet csak kényszerből tették az angolok és abban a biztos tudatban, hogy ebből a háborúból győztesként csak az angolok fognak kikerülni, a szovjet és a nácik ellenben biztosan el fognak pusztulni.

891. A NyP. ugyanolyan elbánást követel, mint amilyenben részesülnek a szocdem vagy kisgazdapárt. Ha tehát az államfő53 fogadja Peyer Károlyt54 és Tildy Zoltánt55, valamint a többi nem nemzetiszocialista pártok politikus tagjait bizonyos alkotmányos tényezők javaslatára, úgy a NyP. is megköveteli, és nem kéri, hogy ugyanezek az alkotmányos tényezők javasolják az ő vezetőinek is az elfogadását az államfő részéről.

Az 1939 pünkösdjén megtartott választások óta az államfő nem fogadja az ellenzéki politikusokat, hogy ne kelljen szóba állnia a nemzetiszocialista politikusokkal. 1943-ig ezt az elvet tartotta, de ettől az időponttól az alkotmányos tényezők valamelyikének javaslatára eltért ettől az elhatározásától és fogadja mindazokat a politikusokat, akik vagy kimondottan angolbarátok, vagy akik ugyan ellenzékiek, de egyáltalán nem nemzetiszocialisták, mint amilyen Jaross56.

1943. január 13-án a NyP P[árt]V[ezető]-je [ti. Szálasi Ferenc] kijelentette a kormányelnöknek, hogy tisztában van azzal, hogy az államfő és minden más személy joga, hogy azt fogadja el, akit akar. A PV-nek a megállapítását a kormányelnök teljes egészében elfogadta. De elfelejtette, hogy ezzel a buzgó beleegyező bólintásával tulajdonképpen az egész felelősséget rábólintotta az államfőre, még pedig azt a felelősséget, hogy miért fogad az államfő éppen olyan politikusokat, miért hallgat meg éppen olyan közjogi személyeket az állapotok felől, akikről ország-világ tudja, hogy a legélesebb ellentétben állanak az új korszellemmel, Hitlerrel, Mussolinivel és a Tennoval szemben. A kormányelnöknek semmi körülmények kö­zött nem lett volna szabad bólintania; hanem vállalnia kellett volna a felelősséget azért, hogy kit fogad, vagy nem fogad az államfő. Nyugodt lehet a kormányfő, hogy buzgó bólogatása dacára is a felelősség rajta van teljes egészében és a felelősség egy paránya sem terhelheti az államfőt bármely cselekedete miatt sem, legalább is a jelenlegi alkotmány és érvényes törvények szerint.

Bizalmatlanságot is jelent az államfő részéről saját miniszterelnökével57 szemben, hogy azt fogadja, akit akar, és jelenti, hogy államfő olyan politikát is folytathat, amilyent akar, függetlenül a miniszterelnök politikájától.58

892. A kormányzót egyoldalúan tájékoztatják. Nem engednek eléje olyan személyt, aki az érem másik oldalát is bemutatná, vagy minden elvakultság és gyűlölet nélkül mutatná be az új élet követelményeit, és tájékoztatná őt arról, hogy a magyar nemzet, Európa és egész földgömbünk nem merevedett bele a liberalizmus, a plutokrácia és a marxizmus által létrehozott gyakorlati anyagelvűségbe, hanem hogy az emberiség erkölcsi-szellemi-anyagi életét élni akarja minden zsidó-kapitalista-szabadkőműves-bolsevista-klerikális zsarnokuralom nélkül.

893. A kormány részéről semmibe se veszik a 3400-as rendeletet és az azt kiegészítő és pótló rendelkezéseket.59 Egy nagytanácson fel­használni.

894. A német vezetés eddig két hibát követett el, melyet eddig még nem küszöbölt ki, s melyért eddig sok-sokezer német katona ontotta ki feleslegesen vérét:

először: a háború alatt akarta megvalósítani a nagynémet birodalmat és mindent ennek a céljának elérésére állított be, ebből a szempontból ítélt meg;

másodszor: hogy szövetségben áll még mindig olyan kormányokkal, amelyek világnézetileg az ellenség oldalán kívánják a győzelmet.

A második hiba az elsőnek észszerű [sic!] folyománya, mint minden hiba, ami eddig történt, az elsőből folyt.

A német nép célja Hitler szabatos meghatározása szerint 1943. január 30-a óta: a német nemzet germán állama.60 Ez helyes, jó, igaz, szép, hasznos, szükséges, a fejlődés természetes folyománya. Ezt a célt azonban a háború győzelmes befejezése után kell megvalósítani kemény, kitartó, bölcs és szívós munkával. A háborúban minden erőtényezőt a háború győzedelmes vége szempontjából kell bevetni; ez pedig parancsolóan megköveteli, hogy a háború által érintett népek ne érezzék, hogy ők csak addig jók, amíg a német érdekekért harcolnak, de amint sajátjukról is szó lenne, ezt a németek türelmetlenül, sőt durván és kíméletlenül mint sovinizmust leintsék.

895. A mai harc nem politika, hanem erkölcsi kérdés eldöntése. Totális erkölcs, jellem, hűség harcol a totális erkölcstelenség, jellemtelenség és aljasság ellen. Nem kérdéses, ki fogja megnyerni. A hungarizmus, az új koreszme harcol az erkölcs, jellem, hűség fegyvereivel, a túloldal minden tartozékával pedig harcol az erkölcstelenség, jellemtelenség, aljasság fegyvereivel.

X. 19.

896. A szovjet és az angolszászok nyári hadászati meglepetése és terve teljesen kudarcot vallott, és csődöt mondott; egész tervük ennélfogva taktikai mozdulatokra zsugorodott. Németek és japánok viszont igen nagy hadászati előnyökre tettek szert, nagy hadászati kezdeményezéseknek előfeltételeit rakták le. Várható igen erőteljes fellépés az angolszászok ellen úgy a németek, mint a japánok részéről, amint a szovjet felé a harci helyzet teljesen megszilárdult.61

897. Hitler, Mussolini, Sztálin, Roosevelt, Churchill egyszerre történő hirtelen halála esetén a német nép tudná a leghamarább beállítani a rendszerét kiváló átlaga, minőségi kiválósága miatt.

898. A liberalizmus és a plutokratarendszer táptalajára volt szükség, hogy a zsidóság hatalomra kerüljön, és mindent birtokába és tulajdonába vegyen. Meg kell vonni tőlük ezt a táptalajt, és a zsidóság biztosan elpusztul.

899. Rendkívül érdekes tény: a zsidóság soha nem tudott hatalomra vergődni, amíg egymás között élt Palesztinában; amint azonban szétszórták, mint a jó táptalajba került baktériumok, úgy szaporodtak és hatalmasodtak el.

900. Vannak ostobák, akik úgy gondolják, hogy abban az esetben, ha elugranak a németektől, nem kell többé harcolniok, hanem fura célkitűzéseik sült galambként fognak a szájukba repülni. És még: mindezek a harcolni nem akarók alig várják, hogy gyilkolhassanak, természetesen törvényes és alkotmányos alapokon. Mindenkinek harcolnia kell ebben a világnézeti háborúban vagy az egyik, vagy a másik oldalon. Semlegesség nincsen már a régi értelemben. Mindenki csak addig semleges, amíg jó alkalma nem nyílik, hogy valamelyik fél oldalán rejtett céljait elérje.

Badoglio jellegzetes alakja ennek a világnézeti háborúnak. Először puccsot hajt végre, hogy az olasz népet kihozza „becsületesen” a háborúból, megkapja a „béketábornok” dísznevet, becs­telen fegyverszünetet köt, és utána a béke nagy apostola hadat üzen a németeknek. Nem csodálkoznék, ha a háború folyamán ez a csirkefogó az angolszászokat is elárulná.

901. Az emberiség ebben a világnézeti háborújában vívja emberi történelmének a pun háborúk óta a második totális háborúját. Erre az összes hadviselő felek 1943-ban döbbentek rá. Meg­is­mer­ték törvényeit saját bőrükön, pedig volt példa előttük: a pun háború és Clausewitz munkája62. Dehát hiába: mindenki a saját bőrén akar okulni, úgy látszik, nem tudják jobbra és hasznosabbra használni és fordítani bőrüket.

A totális háború lényegét a németek és a japánok találták meg a leghamarabb, míg az angolszászok a lényegkeresés közben közönséges gyilkosokká lettek.

X. 20.

902. Mondják, a cél szentesíti az eszközt.63 Attól eltekintve, hogy rosszul idéznek – mert hiszen nem bármilyen cél szentesíti az eszközt –, hagyjuk a legteljesebben érvényben ennek a mondásnak meghamisított rövidített alakját – melyet ugyancsak a liberális-plutokrata-marxista rendszer hamisított meg –, de akkor viszont ne csodálkozzanak azok, akik ezt a mondást úgy alkalmazzák, hogy olyan célt is fognak elérni, amilyen eszközt szentesítenek; ha tehát eszközük az aljasság, a hűtlenség, a hitetlenség, a hazugság, úgy a cél is ennek megfelelő kell legyen, tehát olyan, amely csak ezekkel érhető el. Éppen ezért ne is csodálkozzanak, ha a népek, még saját népeik is, nem fogadják el a célt, mert egyetlen népnek sem eszköze és fegyvere az aljasság, a hűtlenség, a hitetlenség, a hazugság – csupán a zsidóé, mely éppen ezért célt sohasem fog érni.

903. A blöffháborúnak vége; kezdődött 1942. november 7-ével az észak-afrikai partraszállással és végződött 1943. október 19-én a moszkvai hármas értekezlettel64; kezdték az angolszászok, és befejezésére kényszerítették Moszkva és Berlin; Moszkva a kikényszerített konferenciával, Berlin a kikényszerített hadműveletekkel. Az angolszászoknak verekedniök fog kelleni, akár akarják, akár nem. És ez lesz a vesztük.

904. Kérdések: mit várhatunk az angolszászoktól, mit a szovjettől, mit a nemzetiszocializmustól?; mindhárman a világrendet akarják megépíteni; angolszászok csődöt mondanának, mert a társadalmasítást nem tudják végrehajtani; szovjet csődöt mondana, mert rosszul hajtotta végre; nemzetiszocializmus jól hajtja végre, mert a jó társadalmasítás szüksége miatt született meg a másik kettő ellen, amely meddő;

a zsidók miért tiltakoznak az ellen, hogy rendes, határok közötti állami és társadalmi rendet és életet éljenek?; miért lázadtak fel ez ellen, és lázítottak más népeket is?; miért csodálkoznak, hogy fegyverrel fognak elmúlni, ha már fegyvert fogadtak és fogtak? Megját[s]szák most a két világeshetőségüket: az angolszász és a szovjet lehetőséget, melyek mindegyikében csak eszközt látnak, hogy világhatalmukat egyszer s mindenkorra biztosítsák;

a nemzetiszocializmus a legreálisabb politikai alap;

miért hintázik még a kormány?; tisztában van-e azzal, hogy London és Berlin nem fogják tovább megtűrni ezt a hintázást?, vagy legfeljebb London addig, amíg benne jó eszközét látja Délkeleteurópa [sic!] ledestruálásának, ellenállóképessége elporlasztásának; Berlin pedig, amíg teljes bizonyítékot nem szerez a magyar kormány ellen, hogy hintázásában inkább az angolszászoknak hintázott, mint Berlinnek;

megkövetelheti-e a NyP és HM, hogy ugyanolyan alkotmányjogi elbánásban részesüljön, mint a szocdem, a kisgazda és a M[agyar] M[egújulás] P[ártja] vezető férfiai?; megkövetelheti-e, hogy az államfő meghallgassa a NyP és HM vezetőinek is véleményét a helyzetről, avagy vegye tudomásul, hogy egyedül az Államfő dönt abban, hogy elfogad-e vagy nem?

905. Badoglio békét akart és háborút aratott. Becstelen, tehát nem becsület kezdeményezésének eredménye. Badoglio tehát nem a békét akarta, hanem a háborút, az érte súlyosan vérző szövetséges ellen, ezt azonban csak úgy érhette el, ha először becstelenül megját[s]sza a látszatbékét.

906. Fischer egyszer kijelentette, hogy a zsidóknak is vannak utóvégre idegeik.65 És íme: kiderül, hogy éppenséggel nekik nincsenek, mert a háborúnak minden felesleges förtelme nekik köszönhető. Vajon mikor fog rádöbben[n]i Fischer úr, hogy a magyar nemzetnek is vannak idegei.

907. J. Davies: Als USA Botschafter in Moskau. Grill.66 Megvenni.

908. Angliában két tábor van; mind a kettő fel akarja számolni az angol világbirodalmat, mert mindkettő tisztában van az angol világbirodalom teljes csődjével és hasznavehetetlenségével; az egyik tábor, Churchill a vezetője, a teljes beolvadást készíti elő az USA-ba; a másik tábor, Eden a vezetője, a szovjettel való teljes egybefűzést készíti elő. A zsidók mind a két eshetőséget ját[s]szák meg.

Tény, hogy ezektől eltekintve, Angliában is megvan az új korszellemnek az irányzata, mely Angliát az új marxista és szocialista Euró­parendbe [sic!] akarja beépíteni. Képviselői egyelőre internáló táborokban vannak.

909. A szabadság kötelez. Az a szabadság, amelyik nem kötelez, nem szabadság, hanem anarchia, vagy ennek ma elfogadott alkotmányos alakjai: liberalizmus, a kapitalizmus, a marxizmus, a demokrata-plutokrata rendszerek, az összes zsarnokságok a szovjettel és az USA-val az élen, a judaizmus.

XI. 30.

910. Szövetségkötés előtt kell meghatározni és eldönteni, hogy mi a közösen elérendő cél, milyen úton és módon érhető el, milyen eszközöket kell alkalmazni a cél elérése érdekében, és – ami a legfontosabb – az érintett népek tényleg elfogadják-e a meghatározott célt. Ha nem fogadják el, úgy legfeljebb a kormányok között jön létre a szövetség, és nem a népek között. Ez pedig mindig baj – mindenkire nézve, és csak egynek busás haszon: aki ellen a szövetséget kötötték.

911. Faji asszimiláció nincs, de van népi asszimiláció, tehát nem elnémetesítés vagy elmagyarosítás, hanem elnémetesedés és elmagyarosodás. Ez elvitathatatlan. Sőt van elzsidósodás is, ahogyan van elzsidósítás is. A zsidó nem magyarosodik el, hanem legfeljebb az elmagyarosításig jut, tovább nem. Népcsoportok kérdésében részletesen kifejteni!!

912. Minden eddigi rendszernek bőven volt ideje, rendelkezett a szükséges hatalommal és minden eszközzel, hogy a nép és a nemzet előtt bebizonyítsa jóságát, szükségét, hasznosságát azáltal, hogy tényleg jólétet és életbiztonságot nyújt. Munkásvonalon: Marx, Lenin, Sztálin, Peydl67 [sic!], Peyer; parasztvonalon: Nagyatádi Szabó68, Mayer69, Gál70 [sic!], Eckhardt71; értelmiségen: Rerum novarum72, Quadragesimo anno73, Bethlen74, Teleky75 [sic!], Kállay76, Gömbös 95 pontja77. A liberalizmus, kapitalizmus, plutokrácia, marxizmus, judaizmus minden vívmánya és csúcsteljesítménynek kikiáltott eszköze rendelkezésükre állott a legteljesebb, senkitől nem támadott, mindenkitől mélyen tisztelt és szent áhítattal kiejtett és átérzett alkotmánnyal és parlamentarizmussal és demokráciával a tetejébe. Minden jogi kérdést meg tudtak oldani, csak az igazságot nem, mert a jog célja a jog lett, és nem az igazság. Mindent törvénybe tudtak iktatni, csak az életet helyezték törvényen kívüli állapotba, mert a törvény egy kiválasztott, életre-halálra szövetkezett érdekkör öncélja lett, és nem az élet volt már a végső célja. Mindent alkotmányba öntöttek, mindent alkotmányosan intéztek, megvédték sok szájjal és honfibúval az alkotmányt a parlamentben a parlament ellen, a parlamentet az alkotmánnyal szemben, csak a nemzetet nem öntötték az életparancsolta keretekbe, csak a nemzet sorsát nem intézték alkotmányosan, csak a nemzetet nem védték meg karddal és tíz körömmel, mert ha megtették volna, rádöbbentek volna, hogy mennyire nincs élet törvényeikben, nincs igazság joggyakorlatukban, és nincs alkotmány a nemzet szolgálatában.

Az eddigi rendszerek nem tudták bizonyítani jóságukat, szükségüket, hasznosságukat, tehát el kell tűnniök a népek életéből, mint felesleges, bosszantó, idejétmúlt türelemtől megkímélt kerékkötők. De nemcsak a rendszer vezetői, hanem követői is hibáztak. Gyakran, különösen vajúdások és roppant megméretések idejében, hasznos az álvakság, az álsüketség kimutatása struccmadár módjára, és ténylegesen vak és süket testrésznek az események felé való fordítása abból a számításból, hogy az események ilyen látvány láttán elkerülnek; de csak azok számára, akik teljes életükben többet köszönhettek földhöz közelebb, mint legtávolabb eső testrészüknek. Ezek azok a vezetők, akik szavukat és tettüket soha egyeztetni és összhangba hozni nem tudják és nem akarják, így magatartásuk és példaadásuk csak olyanok előtt talál utánzásra, akik a piszkos kényelem, a hitványság és a gyávaság háromságával születtek a földre, ebben nevelkedtek, és a belőlük származó tanulságokat ítélték az emberiség legnagyobb bölcsességének és egyedüli építő gyakorlatának. Mindkettőtől a harc távol állott, a becsületes, nyílt, férfias harc. Annál közelebb állott mindenkor a becstelen, alattomos, zsiványkodó bitangság hozzájuk.

XII. 4.

913. A liberalizmus forradalmai egyáltalában nem szolgálták a paraszt, a munkás, az értelmiség érdekeit, hanem egyetlen kis, de erőteljes, semmitől vissza nem riadó társaság, zártkörű cimboraság mohó, határtalan és feneketlen uralomvágyát. A jelenlegi vezetők dédapjai, ükapjai mind kivétel nélkül ugyancsak vezettek, ha kellett, összeesküdtek, ha kellett, állami és társadalmi rendet felforgattak, és önös érdekeiket feltűntették [sic!], mint közérdeket, melynek teljesítése nélkül minden összeomlik. Hatalmi eszközeiket, uralmukat biztosító előjogaikat örökségként hagyták fiaikra, ezt az örökséget és örökségi akaratukat alkotmánynak nevezték el, és mint ilyent, tudatosították a munkásban, a parasztban, az értelmiségben.

Harcmodorukat jellemezte a piszkos kényelem, a hitványság és a gyávaság. Eszközeik ennek megfelelőek voltak: passzív rezisztencia, melyet nemzeti ellenállásnak neveztek el, hogy szebben és elfogadhatóbban hangozzék; szabotázsok, amerikázások, sztrájkok és a parlamentarizmus csúcsa, a szabadság, egyenlőség, testvériség remeke, a szabadelvűség nagyszerűsége: az obstrukció.

Ezek voltak a harcok legdicsőbb lapjai, s közben a paraszt, a munkás, az értelmiségi vakult, süketült, bénult, önmagába zárkózott, betokosodott, élte saját életét, mert a közéletét utálta. Ennek a bámulatos és hihetetlen társadalmi zűrzavarnak erkölcsi, szellemi és anyagi mocsarában, ingoványában, pocsolyájában mint lidércfény táncolt a zsidóság, és csalogatta a parasztot, a munkást, az értelmiséget az ingovány teljes közepébe az ingyen föld, a munkanélküli élet és a pacifizmus rothadtszagú lápvirágaival. És mindezek felett ott lebegett az alkotmány, a jog és a törvény, mint ennek az életnek halotti leple. Nem csodálatos, hogy ilyen politikai, gazdasági és társadalmi élet csak olyan katasztrófába torkol[l]hatott, mint 1918-19, és abba a jelenbe vezethetett, amelyet élünk, szenvedünk, és amelyért meg kell lakolnunk, mert a mi hibánkból is van. Ki kell kanalaznunk azt utolsó cseppig az évszázadok óta készült fekete levest. Ez a mi harcunknak egyik történelmi és természetes, parancsoló feladata. És pedig olyan alaposan kell ezt elvégeznünk, hogy utódjainknak ne maradjon belőle egyetlen csepp se. Ebben az esetben teljesítettük csak jól kötelességünket.

A hősi életszemléletnek halvány tünetét nem látjuk abban az időben. Nem bátorság, hanem vakmerőség, nem igazságtudat, hanem kegyetlenkedés akarata, nem a jó, a szép, az igaz szolgálata, hanem az önzés, a haszon és a megalkuvás vezette a vezetők minden gondolatát, elhatározását, döntését, akaratát, értelmi és érzelmi életét, cselekedetét, ezek voltak benne minden megnyilvánulás indító rugói.

A zsidóság tolvajok cimboraságává züllesztette egész társadalmunkat, és ezt az egész tolvajlását elnevezte szabadelvű gazdasági életnek, és mint ilyent, becsempészte az alkotmányba, vagy alkotmányossá tétette és megvédelmeztette azokkal a kis tolvajokkal, orozókkal és orgazdákkal, akik busásan le tudták még mindig azt fölözni, amit a nagy világtolvaj meg­hagyott. Nem vették észre ezek az ostoba és balga kisszélhámosok, hogy közben ez a nagy­stílű világtolvaj észrevette, hogy a paraszt, a munkás, az értelmiségi szeme kezd kinyílni, minden agrárszocialista, marxista, liberalista [sic!] maszlaga dacára, és ezeket a magukra eszmélt társadalmi rétegeket kezdi ráuszítani a kiszsiványra, hogy önmaga kiválasztott irháját megmentse. Ez az uszító hadjárata a zsidóságnak tartott és eredményes volt 1918-tól 1933-ig.

A nemzetiszocialista világnézet feltárta mindezt, megalkotta a paraszt, a munkás, az értelmiség zárt acélfalát, rendbe és sorba állította őket, közös életparancsolta célt adott számukra, magatartásával és példaadásával utat taposott tiszta, becsületes cselekvésük számára, és vezeti győzelemre őket abban a szabadságharcban, lázadásban és forradalomban, melynek segítségével elérhetik azt a szabadságot, önállóságot és függetlenséget, melyet az élet és nem a zsidóság határoz meg számukra.

914. A liberalizmus nem vezetett háborút, hanem gyilkolt és gyilkoltatott, hogy anyagi mohóságát, kapzsiságát kielégítse.

915. A liberalizmusban a paraszt, a munkás, az értelmiségi, mert már nem voltak azok, hanem bérrabszolgák, parancsra gyilkoltak császárt, királyt, gyermekeiket, szüleiket, önmagukat, mindezt bérért: éhbérért és vérbérért. Minden­napi kenyerüket mindennapi erkölcsi, szellemi és anyagi véráldozatért tudták csak asztalukra tenni. Mindent megcselekedtek, amit tőlük a zsidóméregtől elaljasodott, elhitványult és piszkos kényelemszeretetbe iszaposodott vezetők követeltek. És amikor a zsidóság ettől, és ilyen vezetőrétegtől átkövetelte vagy seszó-sebeszéd [sic!] kierőszakolta hatalmát és uralmát: megtűrte a gazdacserét, mert ájultan, tehetetlenül, minden hatalmi eszköztől megfosztottan terült el a Haza szent és megbecstelenített földjén a rög, a munka és a vér háromsága: a paraszt, a munkás, az értelmiségi. A Hungarizmusban kiteljesedő nemzetiszocialista világnézet harca volt az, amely ezt a háromságot újra az életnek adta, és legyőzhetetlen életakaratukkal mindazt, ami eddig roncsolt, bontott, a halálnak. A Hungarizmus megadta e háromnak az önmegbecsülést, hogy megbecsülhesse az életét, és belőle kikényszeríthesse mindazt, ami nacionalista és szocialista közösségének jólétét és életbiztonságát jelenti és adja. Világosan látni, helyesen ítélni és gyorsan cselekedni: ez minden hungarista jólétnek és életbiztonságnak életalapja.

XII. 8.

916. A szükséges társadalmasítások felvetették a közösségi szemléletet, ennek eszmerendjét és gyakorlatát. A liberalizmus ezekben a kérdésekben csak olyan problémákat látott, melyek társadalmi úton, minden szükséges rendszerváltozás nélkül, könnyen megoldhatók. Altruista alapon akarta intézni, melyben maga sem hit[t], hiszen minden volt, csak nem altruista. Társadalmi úton tehát nem tudhatta megoldani és nem akarhatta – hiszen a liberális rendszereket a pénzmágnás és a koldusok jellemzik, és ha az egyik eltűnik, az magával hozza a másik eltűnését is, lévén élettörvény: ahol nincs koldus, nincs pénzmágnás és pénzmágnásnélküli országban nem ismerik a koldust, a liberalizmus ennélfogva önmagát is kivégezte volna78 – így tehát a liberalizmus a társ­­közösségi szükségesen megoldandó kérdést nem tudta megoldani, ennélfogva csődbe került.

A marxizmus viszont ezekben a kérdésekben csak proletárkérdést látott, és nem látta meg a tényt, hogy a külsőleg látható, tapintható, ízlelhető, hallható és szagolható proletariátus mellett van egy sokkalta hatalmasabb, számban és értékben ezeket messze túl és felülhaladó nyomortársadalom és bajközösség, mely azonban nem észlelhető, mert csendes, és ez maga a nemzet, a nép az ő rettenetes erkölcsi, szellemi és anyagi elmaradottságával, az ő kiközösítésével mindenből, ami a kultúrát, a civilizációt és a technikagazdálkodást jelenti. Marx csak a proletariátuson akart segíteni, a kizsákmányolt munkáson, ezt akarta minden termelési eszköz egyedüli birtokosává tenni ugyanolyan diktatúrával, amilyennel a plutokraták szerezték meg azokat maguk számára, és ugyanolyan helyet tervezett számukra, mint amilyent a plutokraták erőszakoltak ki maguknak. Ennek végeredményben nem is lett volna más gyakorlati eredménye, mint az, hogy a burzsujplutokrácia helyébe egy proletárplutokrácia ült volna, mely a nemzeten és a népen éppen úgy zsarnokoskodott volna, ugyanolyan erkölcsi, szellemi és anyagi igában tartotta volna, mint elődje, mert nem változott volna semmi, csak a fej, még a szaguk is megmaradt volna: a proletártól büdös burzsujnak keresztelt79 helyébe a burzsujtól büdös proletárnak keresztelt lépett volna. Csakhogy mindez csak ábránd maradt. A büdös proletár rádöbbent arra, hogy nem a büdös burzsuj csapta be, és volt a legnagyobb ellensége, hanem az a fajzat, melynek büdösségét se proletár, se burzsuj nem vették észre saját szaguk miatt, és nem vették észre, hogy nem ők a büdösek, hanem a bűzt az a fajzat terjeszti, melyet eddig mindketten Istentől kiválasztottnak éreztek: a büdös zsidó. Rádöbbent arra a proletár, hogy nem az ő saját maga diktatúráját készítette elő, nem érte vérzett, szenvedett, hanem a zsidódiktatúráért. Rádöbbent arra, hogy amit csinálni készült a proletárdiktatúrájával nem más, mint rablás, lopás, gyilkolás, a zsidó világuralom minden időkre szóló alátámasztására. Amikor a proletár minderre rádöbbent, ekkor bukott meg az egész marxizmus, és jelenleg még csak azér[t] van, mert beszélnek róla és nem azért, mert rendszert tudna még jelenteni akár a Szovjetben is. A marxizmus így rosszul oldotta meg a parancsolóan szükséges társközösségi kérdéseket, ezért került csődbe.

A liberalizmus és a marxizmus csődje azonban nem jelenti, hogy az élet megáll. Nem állott meg, hanem a csődöt leszámolta és felszámolta a nemzetiszocializmussal. Ez a közösségi alapon álló világnézet fogja a társadalmi kérdéseket megoldani az „Én” és a „Mi” gyakorlati életösszhangjának kialakításával.

Marxnak tana a társadalmi evolúcióról, az érdekében végrehajtott minden véres revolúció dacára is, teljesen megbukott, mert a tudományos alapok is, melyekre tana épült, ugyancsak teljesen megbuktak az utolsó félszázad csendes, de annál kíméletlenebb és könyörtelenebb forradalmában, melyet a tudomány és a technika idéztek elő, vezettek és melynek meglátásait és törvényeit rákényszerítették az úgynevezett felelős államhatalmi tényezőkre is. A nemzetiszocializmus a tudomány és a technika forradalmából született és nem úgy, mint a liberalizmus és mocskos ágyékából születő gyermeke, a marxizmus a csőcselék, a félműveltség, és a lelki sötétség forradalmából.

A napló folytatása a következő számunkban.

Jegyzetek

1 Karsai László: Ferenc Szálasi. In: Glatz, Ferenc ed.: ­Re­formists and Radicals in Hungary. Études Historiques Hong­roises 1990. Publiées á l’occasion du XVII. Congrés Inter­national des Sciences Historiques par le Comité National des Historiens Hongrois. Bp., 1990, 191–210.

2 Macartney, C. A.: October Fifteenth. A History of Modern Hungary 1929–1945. Edinbourgh, 1961.

3 Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935–­1944. Budapest, Kossuth, 1966; Teleki Éva: Nyilas­ura­lom Magyarországon. Bp., Kossuth, 1974.

4 Payr Hugó beadványa Horthy Miklós kormányzóhoz, 1938. október 31. In: Horthy Miklós titkos iratai. Sajtó alá rendezte: Szinai Miklós – Szűcs László. Bp., Kossuth, 1965, 189.

5 Lásd újabban Ormos Mária történész, akadémikus a Népszabadság c. napilap 2007. október 13-i számában közzétett Ámokfutás című cikkét.

6 Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Bp., Osiris, 2007 (továbbiakban: Gyurgyák 2007), 267.

7 Szálasi sajátos magyar helyesírását követjük itt. Ő meglehetős következetességgel nagy kezdőbetűvel írt saját pártjáról és mozgalmáról.

8 A beszéd teljes szövegét lásd: Szálasi Ferenc: Hun­garizmus 1. (Bp., Gede Testvérek Bt., 2000, 210–237., idézett rész: 228.) Gyurgyák – tévesen – úgy véli, hogy Szálasi csak egyenrangúnak tartotta a hungarizmust a nácizmussal és a fasizmussal. (Gyurgyák 2007, 269.)

9 A korabeli magyar törvények tiltották idegen államok szimbólumainak használatát, ezért nem viselhették a nyilasok sem a fasiszták fekete, sem a nácik barna ingét.

10 Másutt még egyszerűbbnek látja az áruk cseréjét. Ki kell kapcsolni a piacot, és: „Valóságos árral kell mindig cserélni, ez a jó.” (965.)

11 Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: OL)-K814-Mf-X-7076-16.718-406. Szálasi Ferenc válasza nyilaskeresztesek által Újvidéken feltett kérdésre, 1943. de­cember 11.

12 Lackó Miklós: A magyar munkásosztály fejlődésének fő vonásai a tőkés korszakban. In: Gyáni Gábor szerk.: Magyarország társadalomtörténete II. 1920–1944. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995 (továbbiakban: Gyáni 1995), 150.

13 Az adatok idézi: L. Nagy Zsuzsa: Iparosok, kereskedők és kispolgárok a két világháború közötti Magyar­or­szá­gon. In: Gyáni 1995, 171.

14 Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés társadalmi és anyagi helyzete 1919–1945. In: Gyáni 1995, 211–213.

15 OL-K814-Mf-X-7076-16.718-660.

16 Szálasi 1943 őszén–telén, 1944 első hónapjaiban ország­járása során többek között járt (időrendben): Gömör és Nógrád megyében, Észak-Bácskában, Felsőgallán, Doro­gon, Kassán, Ózdon, Miskolcon, Újvidéken, Szegváron, Szentesen, Békásmegyeren, Vácott, Pécsett stb.

17 OL-K814-Mf-X-7076-16.718-342. Szálasi Ferenc válasza a Párt Országos Nagytanácsa ülésén feltett kérdésre, 1943. november 5. December 3-án a Hűség Házában ismét hallgatósága emlékezetébe idézte: „Egyet ne felejtsünk el: jó esztendeje, hogy a német szárazföldi, légi és tengeri hadsereg eltűnt. Ez nem véletlen, ezek az erők valahol tartalékban vannak, és félelmetes erejükkel újra fel fognak tűnni, ha Németország megindítja a megtorlást, ami minden bizonyossággal jön!” Uo. 391.

18 A Hungarista Napló eredeti köteteit a Magyar Országos Levéltárban őrzik. (OL-K-750.) Ebből bő válogatást közöl, egyes bejegyzéseket párbeszédes formában újraírva, kommentárokkal: Karsai Elek: „Szálasi Naplója”. A nyilasmozgalom a II. világháború idején. (Bp., Kossuth, 1978.) Gyurgyák – tévesen – e könyvet Karsai Elek és Karsai László közös művének tartja. (Gyurgyák 2007, 267. 108. j., 269., 112. j., 270., 113. j.)

19 Kivételt képez Gyurgyák, aki szerint Szálasi nem ismerte a német tervet a végső megoldásról, és azt nem is helyeselte. (Gyurgyák 2007, 275.)

20 OL-K814-Mf-X-7076-16.718-418. Szálasi Ferenc válasza a Hűség Házában rendezett tájékoztató értekezleten feltett kérdésre, 1944. június 2.

21 OL-K750-Hungarista Napló, 1944. július 18. 5. k. 196.

22 OL-814-Mf-X-7076-16.718-477-478. Szálasi Ferenc válasza a Hűség Házában rendezett tájékoztató értekezleten feltett kérdésre, 1944. július 7.

23 Gyurgyák 2007, 267.

24 Edmund Veesenmayer jelentése Magyarország politikai helyzetéről, és javaslatai új kormány kinevezésére, 1943. december 10. In: Ránki György – Pamlényi Ervin – Tilkovszky Loránt – Juhász Gyula szerk.: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933–1944. Bp., Kossuth, 1968, 747.

25 Szálasi 1944. március 19. utáni tevékenységéről és Hitlerhez írott memorandumainak szövegét lásd: KARSAI László: Szálasi és Hitler 1944 nyarán. Történelmi Szemle, 1994/1–2. sz. 167–180.

26 OL-K814-Mf-X-7076-16.719-794.

27 OL-K814-Mf-X-7076-16.719-881. A hibák között említette meg Kőfaragó-Gyelnik, hogy a párt propagandistái nem reagáltak, nem kértek helyreigazítást, amikor a Das Reichnak, Goebbels hetilapjának 1943. október 17-i számában a pártot „hamisan beállító” cikk jelent meg. Uo. 883.

28 Codreanu, Corneliu Zelea (1889–1938) román fasiszta, már 1919-ben antibolsevista fegyveres osztagot szervez. Az 1920-as években antiszemita, terrorista akciókat irányít. 1923-ban letartóztatják, bíróság elé állítják azzal a váddal, hogy több ismert zsidó személyiség meggyilkolására összeesküvést szervezett, a bíróság felmenti. 1924-ben, miután meggyilkol egy rendőrtisztet, ismét bíróság elé állítják, megint felmentik. 1927-ben alapítja meg a Szent Mihály Arkangyal Légiója, ismertebb nevén a Vasgárda nevű szélsőjobboldali, antiszemita mozgalmat. 1938 májusában fegyveres összeesküvés és kémkedés vádjával állítják bíróság elé, november 30-án „szökés közben” 13 társával együtt agyonlövik, minden bizonnyal a hatóságok által szervezett akció során.

29 Degrelle, Léon (1906–1993) belga-vallon náci vezér, a szélsőjobboldali, antiszemita és önkényuralmi elveket hirdető Christus Rex (Krisztus Király) mozgalom vezetője. 1940-ben, Belgium német megszállása után náci kollaboráns. 1941 őszétől az ún. Vallon Légió élén harcol a Szovjetunióban. 1942 nyarán a kaukázusi harcok során megsebesül, kitüntetik a legmagasabb német háborús érdemrenddel, a Vaskereszt tölgyfalombokkal ékesített fokozatával. 1944 végén még azt tervezi, hogy Hitler segítségével a franciául beszélők nagy nemzeti-szocialista mozgalmának vezére lesz a Nyugati Germán Birodalomban, amelynek Franciaország, Hollandia, Belgium is tagja lett volna. 1945 után Spanyol­o­r­szág­ban él.

30 Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: uő: Válogatott tanulmányok. Bp., Magvető, 1986, 2:224.

31 OL-K149-BM res-1940-6-5063.

32 OL-K149-BM res-1940-6-5063.

33 A munka elkezdéséért ezúton mondok köszönetet Karsai Dánielnek, Molnár Juditnak és Kádár Gábornak.

34 A Naplót a Benoschofsky-hagyatékból kiemeltük, és a MZSML-ben a XX-F-II. – holokauszttal összefüggő személyes iratok – fondban helyeztük el.

35 Benoschofsky Ilona: Rendszer, de őrület van benne. Szálasi Ferenc naplójáról. In: Évkönyv 1983/84. (Szerk. Scheiber Sándor.) Kiadja a Magyar Izraeliták Országos Irodája, Bp., 1984, 21–30. Ezúton köszönöm Toronyi Zsuzsának, hogy felhívta figyelmemet erre a cikkre.

36 Ennek teljes szövegét lásd: Szálasi Ferenc börtönnaplója 1938–1940. Sajtó alá rendezte: Sipos Péter. Bp., Budapest Főváros Levéltára, 1997.

37 Ebből részleteket közöl: Karsai Elek – Karsai László: A Szálasi-per. Bp., Reform, 1988.

38 Budapest Főváros Levéltára–XXV-1-a-Népbírósági i. 293/1946-A Szálasi-per i.

39 Az eredeti kéziratban ezt a szót két t-vel írta Szálasi, majd vagy ő maga, vagy a kéziratot először legépeltető Benoschofsky Ilona az utolsó betűket kétszer aláhúzta.

40 Magyarország hivatalosan 1939. szeptember 18-án nyitotta meg határát a lengyel menekültek előtt. Mintegy 50-55 ezer lengyel, köztük több ezer zsidó érkezett az országba, közülük mintegy 20 ezren továbbmentek, és beálltak a Sikorski tábornok által vezetett nyugati lengyel hadseregbe. A többiek Magyarország német megszállásáig békében élhettek nálunk.

41 Nógrád megyei település, Budapesttől 50 km-re, Nógrád megye délnyugati határán.

42 „Stratégiailag Hitler többé már nem tudja megnyerni a háborút.”

43 Benito Mussolini (Predappio, 1883. július 29. – Giulino di Mezzegra, 1945. április 28.) olasz fasiszta politikus, az olasz nép vezére (Duce). 1900-tól az olasz Szocialista Párt tagja, az Osztályharc (La Lotta di Classe) c. hetilap alapítója (1909). Többször bebörtönzik, 1912-től az Előre (Avanti!) c. szocialista napilap főszerkesztője. 1914 novemberében szakít a szocialistákkal, és a háborúpárti Itália Népe (Popolo d’Italia) c. napilap főszerkesztője. 1915-től 1917-ig frontszolgálatot teljesít, megsebesül. 1919. március 23-án megalapítja a Harcosok Szövetségét (Fascio di Combattimento), 1921-ben a Nemzeti Fasiszta Pártot (Partito Nazionale Fascista). 1922. október 28-tól miniszterelnök és vezér (Duce), 1925-től kormányfő (Capo del Governo). Kiváló szónok, népszerű pártvezető, a nők nagy barátja. 1935–1936-ban meghódítja Etiópiát, részt vesz Hitlerrel együtt a királypártiak oldalán a spanyol polgárháborúban (1936–1939). Némi habozás után 1940. június 10-én megtámadja Franciaországot, 1940 novemberében pedig (sikertelenül) Görögországot is. Részt vesz a SZU elleni hadjáratban is. A Fasiszta Nagytanács 1943. július 24–25-i ülésén leszavazzák. Másnap III. Viktor Emánuel király felmenti miniszterelnöki tisztéből, és fogságba veti. Mussolini utóda Pietro Badoglio marsall (1871–1956), aki titokban szeptember 3-án fegyverszünetet köt a szövetségesekkel, és a királyi családdal együtt az angolszász erőkhöz menekül. Szeptember 8-án hozzák nyilvánosságra az olasz fegyverszünet megkötését, szeptember 10-én német csapatok megszállják Itália északi és középső vidékét, majd német ejtőernyősök szeptember 12-én szabadítják ki fogságából Mussolinit. 1943. szeptember 18-án alakul meg Észak-Olaszországban, a Garda-tó partján lévő Salóban a Duce „Olasz Szociális Köz­tár­sa­sága”. A háború végén megpróbál Svájcba menekülni, partizánok elfogják, agyonlövik.

44 Völkische Bewegung – Népi Mozgalom. Szálasi a náci mozgalomra céloz itt.

45 Hivatalos nevén: a Németország, Olaszország és Japán között létrejött, 1940. szeptember 27-én aláírt Három­hatalmi Egyezmény. Magyarország elsőként, november 20-án csatlakozott az egyezményhez.

46 A hivatalos nevén Antikomintern Paktumot 1936. november 25-én Németország és Japán kötötte. Olasz­ország 1937. november 6-án, Magyarország 1939. február 24-én csatlakozott a paktumhoz. A paktum hivatalos célja a Kommunista Internacionálé elleni küzdelem volt, a valóságban ez alapozta meg Németország és Japán szövetségét.

47 Szálasi hibásan, két p-vel írta a német külügyminiszter nevét. Ribbentrop 1943. február 24–28. között tett hivatalos látogatást Olaszországban. A Ducéval 25-én találkozott először. Mussolini javasolta: kössenek kü­lönbékét a Szovjetunióval, és az erőket csoportosítsák át Észak-Afrikába. A találkozón döntést nem hoztak, mindkét fél csak véleményét adta elő. A találkozóról kiadott hivatalos nyilatkozat többek között hangsúlyozta, hogy a harcot a két ország a végső győzelemig folytatja, melynek kivívása után „új rendet” teremtenek Európában. Ez az új rend biztosítja minden nép „biztos létét, az igazság és az együttműködés légkörében, mentesen minden plutokrata zsidó befolyástól, és bátorítva és elősegítve e népeket tevékenységük kifejlesztésében, kölcsönös érdekeik megőrzése mellett az európai nagytér biztos hatá­rai között”. Magyar Nemzet, 1943. március 2. 3.

48 Szálasi rosszul emlékezett, a Mussolini–Hitler-találkozóra 1943. április 7–11. között került sor a Salzburg melletti Klessheimben. Ezen Hitler elsősorban Mus­solini rohamosan gyengülő harci morálját igyekezett megerősíteni. A találkozóról kiadott közös közlemény ismét hangsúlyozta, hogy a két ország a végső győzelemig folytatja a harcot. „A háromhatalmi egyezményben tömörült nemzetek győzelmének biztosítania kell Európának a békét, amely minden népnek közös érdekeik alapján történő együttműködéséért kezeskedik, és amely a világ gazdasági javainak igazságos elosztásához vezet” – szögezte le befejezésül a közlemény. Magyar Nemzet, 1943. április 13. 2.

49 A trianoni békét 1920. június 4-én írták alá.

50 1940. március 5-én írta alá Sztálin azt a rendeletet, amelyben utasította az NKVD-t, hogy a különböző hadifogolytáborokban fogva tartott lengyel katonákat és tiszteket gyilkolják meg. Az NKVD-egységek kb.

15 000 hadifoglyot és több mint 11 000 lengyel civilt gyilkoltak meg 1940 tavaszán–nyarán. A Katyn közelében lévő tömegsírokat a németek 1943 tavaszán találták meg, április folyamán kezdődött a feltárás, nemzetközi orvosbizottság jelenlétében. Utóbbinak tagja volt dr. Orsós Ferenc magyar kórboncnok professzor is.

51 Tenno = mennyei uralkodó = a japán császár

52 Ivan M. Majszkij londoni szovjet követ (1934–1943) és Anthony Eden brit külügyminiszter (1940–1945) a második világháború folyamán többször is tárgyalt egymással, de arról, hogy Magyarország a szovjet érdek­szférába tartozna, nem született közöttük megállapodás. Majszkijt 1943 augusztusában visszahívták Londonból, és Molotov külügyi népbiztos helyettese lett.

53 Horthy Miklós (Kenderes, 1868. június 18. – Estoril [Portugália] 1957. február 9.) katonatiszt, politikus, 1920. március 1-jétől 1944. október 15-ig Magyar­or­szág kormányzója.

54 Peyer Károly (Városlőd, 1881. május 9. – New York, 1956. október 25.) szociáldemokrata szakszervezeti vezető, politikus, 1922-től 1944-ig az SZDP országgyűlési képviselője. Horthy kormányzó 1943. március 31-én fogadta, ekkor Peyer biztosította az SZDP nemzet iránti hűségéről. A német megszállás után letartóztatják, a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolják. 1945 tavaszán tér haza, szembekerül az SZDP kommunistabarát vezetőivel. 1947 nyarán kilép a pártból, novemberben, miután megtudja, hogy koncepciós pert készítenek elő ellene, emigrál, a szociáldemokrata emigráció egyik vezetője Franciaországban, majd az USA-ban.

55 Tildy Zoltán (1889. november 18. – Budapest, 1961. augusztus 3.) református lelkész, kisgazda politikus, 1936-tól 1944-ig az FKGP országgyűlési képviselője, országos ügyvezető alelnöke. 1945. januártól a Kis­gaz­dapárt egyik újjászervezője, 1945. november 15-től miniszterelnök, 1946. február 1-jétől 1948. augusztus 3-ig köztársasági elnök. Lemondásra kényszerítik, 1956 májusáig házi őrizetben tartják. 1956. október 25-től november 4-ig államminiszter, részt vesz a Kisgazdapárt újjászervezésében. 1958-ban hatévi börtönre ítélik, 1959-ben egészségügyi állapota miatt szabadlábra helyezik.

56 Jaross Andor (1896–1946) szlovákiai, majd magyarországi szélsőjobboldali politikus. 1935-től a prágai képviselőház tagja, 1936-tól a Felvidéki Egyesült Magyar Párt elnöke. A Felvidék egy részének visszacsatolása után, 1938–1940 között a Teleki-kormányban a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere. 1940 októberében Imrédy Bélával megalapítja a Magyar Megújulás Pártját. 1944. március 22-től augusztus 7-ig a Sztójay-kormány belügyminisztere. A háború után népbíróság elé állítják, halálra ítélik, kivégzik.

57 Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.) földbirtokos, politikus, 1942. március 9-től 1944. március 19-ig (hivatalosan március 22-ig) Magyarország miniszterelnöke. A német megszállás után a budapesti török követségen talál menedékre, november 19-én a Szálasi-kormány távozásra kényszeríti. Letartóztatják, majd a mauthauseni, később a dachaui koncentrációs táborba szállítják. Innen Észak-Olaszországba viszik, fogságából amerikai csapatok szabadítják ki. 1953-ig Olaszországban, majd haláláig az USA-ban él, az emigráció egyik vezetője.

58 Ezt a mondatot Szálasi utólag, a lap bal szélére, függőlegesen írta be.

59 Az 3.400/1938. sz. M. E. (kormány) rendelet Imrédy Béla miniszterelnök aláírásával 1938. május 20-án jelent meg. Címe: Az egyesületi tagságra vonatkozó rendelkezések ellen vétő tisztviselők és egyéb alkalmazottak fegyelmi felelősségre vonásáról. A rendelet megtiltotta, hogy hatóságok, közhivatalok és közintézetek tagjai és közegei, illetve általában köztisztviselők és közszolgálati alkalmazottak olyan egyesületbe vagy [párt]szervezetbe belépjenek, amely őket az állam törvényes rendjével szembeállíthatná. Többek között megtiltotta olyan egyesületbe vagy szervezetbe való belépést, amely tagjaitól a vezetőség hűségesküt vagy más, engedelmességet követelő nyilatkozatot, fogadalmat kíván. Ilyen szervezetek anyagi támogatását, illetve jelvényeik viselését is tiltotta a rendelet. Magyarországi Rendeletek Tára, 1938, 421–422. Miután az Észak-Erdély visszacsatolása alkalmából meghirdetett kormányzói amnesztia keretében 1940. szeptember 17-én Szálasi Ferenc kiszabadult a szegedi Csillag börtönből, Teleki Pál miniszterelnök aláírásával szeptember 25-én kiadott 6.840/1940. sz. M. E. rendelet, mely A közszolgálati alkalmazottak politikai pártok működésében való részvételéről címet viselte, eltörölte e tilalmakat. Közszolgálati alkalmazottak ettől kezdve lehettek politikai pártok tagjai, csak tisztséget vagy megbízatást nem vállalhattak, a pártgyűléseken nem szó­lalhattak fel, nem szervezhették a pártot, és hivatali helyiségeikben, munkahelyükön nem viselhették annak jelvényeit. Magyar­országi Rendeletek Tára, 1940, 2658–2659.

60 Hitler 1943. január 30-án, kancellári kinevezése 10. év­fordulóján Berlinben a Sportpalotában tartott ünnepségen nem jelent meg. A sztálingrádi-voronyezsi harcok végén nem hagyta el Főhadiszállását. Helyette és nevében Goebbels propagandaminiszter olvasta fel semmitmondó nyilatkozatát. Ebben Hitler többek között kijelentette: „A halottak áldozatából, városaink és falvaink romjaiból új élet fakad majd akkor, hogy tovább alakítsa és fejlessze azt az államot, amelyben hiszünk, amelyért harcolunk és amelyért dolgozunk: a német nemzet germán államát, mint népünk minden férfiának és nőjének örök és egy otthonát: a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalmat.” Magyarság, 1943. február 2. 5.

61 1943. május 24-én Dönitz német flottatengernagy kénytelen visszarendelni a német tengeralattjáró-flottát az Atlanti-óceánról, az amerikai hadianyag- és más katonai szállításokat ettől kezdve alig tudják zavarni a németek. Június 30-án amerikai tengerészgyalogosok szállnak partra a Salamon-szigeteken, folytatva a japán erők visszaszorítását. Július 5-én kezdődik a kurszki német offenzíva, amely hatalmas német vereséggel zárul, 15-én a Vörös Hadsereg egységei már ellentámadásba mennek át. Július 10-én angol és amerikai csapatok szállnak partra Szicíliában, az utolsó német csapatok augusztus 17-én hagyják el a szigetet. Augusztus 5-én a szovjet csapatok felszabadítják Orjolt és Belgorodot, 22-én Harkovot, 24-én Szmolenszket. Szeptember 21-én elérik a Vityebszk–Orsa–Mogiljov-vonalat, és 600 kilométeres arcvonalon kezdik meg az átkelést a Dnyeperen. Október 5-én az angolszász csapatok elfoglalják Korzikát.

62 Clausewitz, Carl Philipp Gottlieb, von (1780–1831) porosz katonatiszt, hadtörténész, a hadviselés, a hadászat teoretikusa. 1818-tól 1830-ig a porosz Kriegs­akademie (Hadiakadémia) parancsnoka. Leghíresebb műve: Vom Kriege (A háborúról) 1832-ben jelent meg.

63 Niccolo Machiavelli (1469–1527): A fejedelem c. munkájában kifejti, hogy a jó uralkodónak nem kell minden egyes tettével elszámolnia népének, hanem csak nagy távlatokban lehet működését megítélni, attól függően, hogy egész politikájával, tetteinek többségével valóban előbbre mozdította-e népe életét, növelte-e állama hatalmát.

64 1943. október 18-tól november 1-jéig tanácskozott Moszkvában Cordell Hull amerikai, Vjacseszlav Molotov szovjet és Anthony Eden brit külügyminiszter.

65 Fischer Ferencről (keresztneve a II. részben, a 942. bekezdésben!) csak további kutatásokkal lehet kideríteni, hogy ki volt.

66 Joseph Edward Davies (1876–1958) moszkvai amerikai követ (1937–1938) emlékiratai: Mission to Moscow címen 1941 decemberében jelentek meg először. Ebben igen kedvező képet festett a szovjet közállapotokról, a kirakatperek vádlottait árulóknak tartotta, dicsérte Sztálint és a többi szovjet vezetőt. Davies 1938-tól 1940-ig brüsszeli követ, majd a világháború idején Cordell Hull különleges tanácsadója (special assistant) volt. Jelentős szerepet játszott 1941-ben, amikor az amerikai legfelsőbb vezetésben szinte egyedül képviselte azt a nézetet, hogy a Vörös Hadsereg képes akár még hosszú hónapokig is harcolni a Wehrmachttal szemben, érdemes tehát szövetséget kötni a Szovjetunióval, és minden segítséget megadni Sztálinnak.

67 Helyesen: Peidl Gyula (1873–1943) nyomdász, szociáldemokrata politikus, 1909-től az SZDP vezetőségének tagja. 1919. január 19-től március 21-ig a Berinkey-kormányban munkaügyi és népjóléti miniszter. Ellenezte az SZDP és a KMP egyesülését, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor lemondott. 1919. augusztus 1-jétől 6-ig az ún. szakszervezeti kormány elnöke, 1922-től 1931-ig nemzetgyűlési, ill. országgyűlési képviselő.

68 Nagyatádi Szabó István (1863–1924) kisgazda politikus, 1908-tól országgyűlési, 1920-tól nemzetgyűlési képviselő, 1918–1919-ben az Országos Kisgazdapárt elnöke. Nevéhez fűződik az 1920: XXXVI. tc., a földbirtok-politikai törvény, amely a földkérdést nem oldotta meg.

69 Mayer János (1871–1955) kisgazda politikus, miniszter. 1906-ban Nagyatádi Szabó Istvánnal megalapította a Heves megyei kisgazdapártot. 1919. január 19-től már­cius 21-ig a közélelmezésügyi minisztérium államtitkára, a proletárdiktatúra kikiáltása után lemond. A Bethlen-kormányban közélelmezési miniszter (1921-ben), majd földművelésügyi miniszter (1921–1922, 1924–1931).

70 Helyesen: Gaál Gaszton (1868–1932) nagybirtokos, kisgazda politikus, a közép- és nagybirtokos érdekek védelmezője. 1920-ban kisgazdapárti képviselő, 1921-ben a Nemzetgyűlés elnöke. 1922-ben kilép a kormánypártból, 1926-ban megalapítja az Agrár Pártot. 1931-ben az ismét megalakuló Kisgazdapárt elnöke.

71 Eckhardt Tibor (1888–1972) fajvédő, majd kisgazda politikus, ügyvéd. 1923-ban az Ébredő Magyarok Egyesülete egyik alapítója és elnöke, majd a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt egyik vezetője, 1928-tól a Magyar Revíziós Liga ügyvezető alelnöke. 1930-tól az FKGP tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932–1940). Országgyűlési képviselő (1935–1941). 1940-ben lemondott az FKGP elnökségéről, az angolszász orientáció híve. Horthy kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök megbízásából az USA-ba ment, hogy ott kapcsolatokat építsen ki, a világháború után nem tért vissza Magyarországra.

72 Rerum novarum – XIII. Leó pápa 1891. május 15-én kiadott enciklikája a munkások helyzetéről. Ezt tekintik a keresztényszocialista politikai mozgalmak egyik elindítójának.

73 Quadragesimo anno – XI. Pius pápa 1931. május 15-én kiadott enciklikája a társadalmi rend megújításáról és az evangéliumi törvényekhez alkalmazásáról.

74 Bethlen István (1874–1946) gróf, erdélyi nagybirtokos, az ellenforradalmi korszak egyik vezető személyisége, 1921–1931 között miniszterelnök. Az 1930-as években szembefordul a szélsőjobboldali, németbarát pártokkal, mozgalmakkal. 1944. március 19-e után elrejtőzik, majd szovjet fogságba kerül, a Butirka börtönben hal meg.

75 Helyesen: Teleki Pál (1879–1941) gróf, földrajztudós, politikus, 1919-ben a bécsi Antibolsevista Comité egyik megszervezője, 1920-ban kereskedelmi miniszter, majd 1921-ig miniszterelnök. 1938-ban vallás- és közoktatási miniszter, majd 1939–1941 között ismét miniszterelnök. Első miniszterelnöksége idején fogadja el a Nemzetgyűlés a numerus clausus törvényt, majd előkészíti 1938–1939-ben a II. és a III. zsidótörvényt is. Nagy szerepe van abban, hogy 1939 szeptemberében a Lengyelországra támadó német csapatok Ma­gyar­ország területén keresztül nem kapnak utánpótlást. 1941 tavaszán, miután belátja, hogy ha Magyarország együttműködik Németországgal Jugoszlávia megtámadásában, akkor hazánkat Anglia a nácik oldalán hadviselő félnek fogja tekinteni, öngyilkos lesz.

76 Kállay Miklós miniszterelnökről lásd az 57. sz. j.

77 Gömbös Gyula (1886–1936) Horthy híve, radikális nacionalista, fajvédő, antiszemita politikus, Eckhardt­tal közösen alapította meg a Fajvédő Pártot. 1929–­1936-ig honvédelmi miniszter, 1932-től haláláig miniszterelnök. 95 pontból álló kormányprogramjában, a Nemzeti Munkatervben a kormány célját az „öncélú magyar nemzeti állam kiépítésében” jelölte meg. Kormánya külpolitikai célja a trianoni béke revíziója, belpolitikában a munkáskérdés „rendezése”, szociális engedményekkel. Tervezte az egyesülési és gyülekezési jog és a sajtó ellenőrzésének újraszabályozását. A programban szerepelt az államigazgatás átszervezése, vármegyéknél nagyobb közigazgatási egységek létrehozása, a nyílt választási rendszer reformja, a titkosság érvényesítése.

78 A dőlt betűvel jelzett mondatrészt Szálasi szabályos korrektúrajellel, utólag írta függőlegesen a lap bal szélére.

79 A dőlt betűvel jelzett részt Szálasi utólag iktatta a mondatba.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges