Skip to main content

Sírgyalázás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Amikor ez év májusában Carpentras zsidó temetőjét feldúlták és meggyalázták, minden liberális és minden demokrata – pártra, színre, felekezetre való tekintet nélkül – megmozdult Franciaországban. Mindenki, a köztársasági elnöktől az utca emberéig, a maga eszközeivel jelét adta tiltakozásának és szolidaritásának. Azt, ami történt, egységesen nemzeti ügynek tekintették. A francia sajtó is megtette a magáét, bőven és hetekig foglalkozott az esettel, a következményekkel, helyt adott kis- és nagyemberek véleményének, ismeretlen és ismert személyek elemzésének.

December 13-án feldúlták és meggyalázták a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcelláját, az ’56-os mártírok épphogy másfél éve kihantolt és megszentelt sírjait. A temető dolgozói már másnap rendbe tették a sírokat, s a rendőrség megindította a nyomozást. Egyelőre nem tudni, kik és miért tették, amit tettek. A sajtó alig-alig, a rádió valamelyest, a televízió éppen hogy foglalkozott az esettel, a következményekkel, legalábbis az első három napban. S bár a Történelmi Igazságtétel Bizottság már pénteken felhívással fordult azokhoz, akiket felháborított a vandál pusztítás, s akik tiltakozásukat akarják kifejezni, hogy 16-án, vasárnap menjenek el a 301-es parcellába, és egy-egy szál virágot helyezzenek el a sírokon, és bár voltak, akik már szombaton, maguktól elzarándokoltak a temetőbe, és bár sokan – köztük a köztársasági elnök és a fiatal demokraták képviselői – eleget tettek a felhívásnak, korántsem mondhatjuk, hogy minden liberális és minden demokrata (kormány és parlament) megmozdult, s hogy a mártírok sírjának meggyalázását egységesen nemzeti ügynek tekintettük. Sem szolidaritásunknak, sem tiltakozásunknak nem adtuk ’56 örököseihez méltó, 1989. június 16. szelleméhez hű jelét.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon