Skip to main content

Szókoszorú Solt Ottilia sírjára

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Drága Ottilia, választhattál volna
alkalmasabb időpontot az elmúlásra,
május közepét, mondjuk, mikor vadul virágzik,
burjánzik a természet – mint a rák:
a kutyák ekecselnek, költ a fürj, meg a sárgarigó.
A költő az most költ, mert a halálszerűség
ihletett pillanatát nem mulaszthatja el.
Szakszerű sírásás: ez a mestersége.
A költő: pillanatmegállító gép.
Szép filmet csinált rólad a televízió.
Kár, hogy te – értelemszerűen – már nem láthattad.
Fogyunk, fogyatkozunk, Ottilia,
cserélődik ki körülöttünk a világ.
Zárulunk be magunkba. Leginkább a temető
társaséletünk alkalmas színhelye
(utána kocsma), ahol az egyre
penészesebb, ványadtabb, vagy éppenséggel elhájasodott
túlélők, sör és/vagy vodka mellett
túlélnek, és diagnosztizálják egymást.
Abból a szempontból, hogy ki lesz a következő.
Nyugodjál békében. Nem támadunk fel.
Habár? A fene tudja. A nagy kérdés
az, hogy hány évesen.

* * *

Szép voltál (a magad módján),
ezzel, persze, nem mondtam sokat,
mindenki csak a maga módján tud
szép lenni. Te most már:
úgy, ahogyan nem vagy.
Parancsoló nem-léted visszanéz ránk.
Te éltél.

* * *

Mondd, Oti, mondd, mire jó ez a síron
túli gargarizálás? Nevetséges, megalázó.
Közhullák lévén, minket a köz temet el.
Ennyivel tartozik is nekünk a „köz”.
Mi teremtettünk itt szabadságot és nyomort.
(Pontosabban: az utóbbit csak explicitté tettük
tényfeltáró és politikai munkásságunkkal.)
Na jó, belőlem ennyi elég volt.
Imádtalak, futólag feleségül is akartalak venni,
te beszéltél le róla. Több eszed volt már akkor is,
ámde én akkor is, ott is, szíves engedelmeddel
a leendő hullák nevében.

















































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon