Skip to main content

Tanulnak az unokák

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(részletek)

Sz. P. Putolovnak

„Mindent fordítva kell csinálni
Nyakon kell csípni a boldogságot”
Nagyapa

1.

Óh, megbántottak, megbántottak
És nincs kinek elpanaszolni
Azt mondják köröttem „Magatok is láttátok”
Azt mondják köröttem „Elment”
Minden elfáradt a szervezetben
Minden elkopott a szervezetben
A szívben megrekedt a másodperc
Megállt a szív

Ez vitathatatlan és pontos
Rendben van, így mennek a dolgok
De nem alkudhatsz ki haladékot
Nem zsírozhatod le jattal
Oly gátlástalanul szilárdak
Hogy a földi állatnak is szörnyű,
Azt üvölti reggel „Nem hiszem!”

2.

Csak fogy,
fogy
A félig elfeledett házak utcája
A féleszűn-nyikorgó ajtók
Tompán-csendes hívása

Csak siklik, siklik a tekintet
Farkatlan, mancstalan rögként
A súrlódástól belobbant ablakok mentén
Mint jégre vetett rák

Ismét megmérettetik
megmérettetik
A hátországba való visszatérés
           szükségessége
De a mozgásba beleszületik a tétlenség
Akár örök rúgás a kapun kívülre

3.

Nincs mit tenni!
Nincs mit tenni!
Ha nincs, hát nincs
Mentek már el fiatalabbak is
Abba a fénybe,
Ő majdnem boldogan élt,
Két háborún át
Túllendítette az élet
Habár nem volt ügyeskedő.
Világos csak és következetes,
Egyszerű, mint a cölöp.
Az élet
Szükséges kijárata – a halál.

Csak mi nem tudtuk.
Vagy elfelejtettük.
A részleteket gyorsan.
„Te lennél az, tényleg te?”
Énekeltük a fal mögött.
Hiába húzódsz a hátországba,
Jelen van mégis a háború.

4.

Kísérleti egerekként élünk
Az emlékezetben csupán
A páratlan, halk tapasztalat,
Mely magában hordozza következményeit is
Akár az évgyűrűk köre
a fán
idővel
egyre szélesebb
Magabiztosan
Fonódik a korona

5.

Blok, például
Számunkra már klasszikus,
Ahogy nagyapáinknak
Lermontov,
Példakép, útmutatás, Megváltó
                                       a bajban.
Az idő avat szentté,
A gondolatokat pontokba szedi,
Jóváhagyja a törvény terhét
S a felperzselt szakadást, zendülést.
Micsoda tudós az idő!
Kiegyenlít, elrendez,
A világot édesen konzerválja
S emlékművekbe önti
Az elmúlt zavargásokat.
                        (…)

10.

Küklopszok vagyunk és ciklonok
Szigorú törvények, halál rátok

Az ütött-kopott istenekkel harcba szállva
Európán át hömpölyög seregünk

A háború utáni álmokból származunk
Kevély őseink nincsenek

Gaia üvöltésére bosszút állni
jöttünk világra, de nem látunk

Csak a rendeletek dühében
Új a nemzedékünk – félszemű

És a gyerekek mit kapnak örökül?
Egy tisztább helyet a világban

Ciklonok vagyunk és küklopszok
Nem láttuk Európát.

11.

Ehrenburg Európája
Ellopott üszőként Európa
Nem sodródott vissza
Juharfát nevelt
És vörös üstöke alatt álmokat – 
És álmaiban szenvedélyt.

Én Európám
Én vidékem
A te fodrodat stoppolom
A te Kaleidoszkópodat
Forgatom napról napra.

Kerítéseimen belül minden
A személyes világom
Támasztékokban és alátámasztásokban
Boszorkány vagy te és kéreg
Színház és céllövölde
Szeszélyeid zaja mellett
Általad felnevelve
Emlékül felfűztem
Jelszavaid pupilláit
A nemzetségek idejéből.

A mesélők közül kiáltok,
Mint tanítóhoz, hozzád
Zarándoknak öltözve
Bizonyítékként rejtőzve
Én földem

12.

Fejvesztve rohantunk
El sem simítva a ráncokat
A könyveket könyvjelző nélkül becsukva
S minden ajtót tárva-nyitva hagyva
Sajgott a lélek a világ után
De örült a test
Egyszerűen és célszerűen
Élni vágyott

„A tettért és a szóért
Ismét fölszántani a földet!
Hisz a magma nem kész még
Kihűlni”
Szél fütyült az álmokban
És hiányzott a test
És egyszerűen
Magamagáért
Élni vágyott.

13.
Nyári dalocska

Úton vagyok ismét
Egy bizonyos helyre
Hol a tengerek
Folyókra szakadnak
S az ég folyik
A külön-nevű medrekben.
Előre ismerek
Minden sort
Az eső sem okoz gondot
S az áradáson keresztül
Felragyog a laboda. 
Az átnedvesedett tudatban
Pedig eső után,
De csak utána,
A nap
Feneketlen lefolyása
Tetők nélkül, csappantyúk nélkül
Úton vagyok ismét
Oda, hol a kapcsolódásokat
Nem lehet megérteni
Nem kell megmérni
A tengerekben nem állnak
Búvárként szemek
Egybemosódik ott
Lefolyás és folyamat
Legyen bár az esőben éjszaka
Az a lefolyás – hiábavaló
De hol voltak,
Hol
Előrelátóbbak az ünnepek
Hol voltak nagyobbak
Hol voltak reggelibbek
Azokban a napokban
Az ünnepek belülről fakadtak
De nektek is igazatok van
Mikor egyszerre odavágytok
Hol bőven terem fű
Hol a kihajózás feltűnő 
Hadd mondják csak: „Messze esik az út
a kereszteződésektől”
Az arcról nem lehet lelökni
Az ajándékba kapott látást
És ha az úton
Elágazásra bukkansz
Arra indít, hogy
Kibújj a bőrödből
Az erőfeszítéseidből
Az összekulcsolt kezekből
Az élettelen alamizsnával
Ott – zárt a kör
Bejárattal és kijárattal
És a száraz forróság
Sem okoz pánikot
Ott a nyár
Füve zöld és korai
De hol van az a „bizonyos”
Amilyen irányba
Régóta úton vagyok
És újra meg újra
Oda, hol a tengerek
Folyókra szakadnak
És egy napig sem élünk
Bódítók és fű nélkül
Maga a víz
Pedig áttetsző és az a célja
Hogy ne az éveknek szolgáljon
Hanem ismét mindenkinek
A bódulatig kék
Ég tovagördül
Azokban a folyókban
                         Próbáld meg

Elhagyni az öleléseket!
Én újra oda,
Előre utazom
Morzsolgatva a városokat
Miközben a zsebembe rejtek
Valamit, amivel majd megtörölhetem a szemem.
Hogy mindketten életben vagyunk, ezt felfogni
De ezután is meglátják majd
Különösek az utak
Az a bizonyos útvonal
Abba a bizonyos irányba
Oda futnak
Az utak is a vagonokkal
És velük én is lázasan
Összeolvadok, itthagyni
A törekvéseket s a lázat
A bokrokban, a kétkedésekben
És elutazni oda
Addig préselni a távolságot
Amíg a vezetékek
Vissza nem futnak.

Fordította Krusovszky Dénes

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon