Skip to main content

Terjed az ismeret

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Könyvek négyszemközt


A gyermek szemünk fénye, társadalmunk alapja. Nemétől függően hazánk védelmezője vagy a házi tűzhely őre lészen, és ha semmi nem jön közbe, a nemzeti keresztény úri középosztály tagja. Nem lehet mindegy tehát, hogy milyen szellemi táplálékon tartjuk. Miután az elmúlt hónapokban kutyafuttában áttekintettem az irodalom tankönyvek és a gyermekkönyvek mezejét, itt az ideje, hogy rendkívül felületes pillantást vessek a nemzetünk tanulóifjúságát célba vevő ismeretterjesztő művekre.

Nem hálás téma, mert viszonylag kevés tere van a kellemetlenkedésnek. Rögzítem tehát: egészen jó a könyvkiadók gyermek- és ifjúsági ismeretterjesztő könyvkínálata. Sok szép, hasznos és érdekes könyvet lehet beszerezni.

Persze vackokat is. Vannak például vizeskönyvek (amelyeknek vastag borítójában némi víz lötyög, benne papírhalacskák úszkálnak, ugyanis a könyv beltartama tengeri élőlényekre összpontosít). Van nagyítóskönyv (borítójában – hol máshol? – nagyító van, amelyet a gyermek kiszedhet, és azzal böngészheti az illusztrációkat). Vannak végül tollaskönyvek (amelyekhez speciális toll jár, ezzel kell a helyes megfejtésre rámutatni, és akkor jaj de jó, a toll világít? vagy pittyeg?, nem tudom, mert a konkomitáns „bip-pen” nem kapható). E sorok írója úgy sejti, hogy az ezen extrák okozta gyermeki kéj aligha ér fel hordozóik árával.

A legfőbb, általános gond az ismeretterjesztő könyvekkel a célközönség kiválasztása. Kinek szól a könyv? Mennyire legyen bonyolult, mennyire részletes, alapos, mennyire olvasmányos és könnyed? Ki mit vesz majd meg? Legtöbbször úgy látom, a kiadók alulcéloznak: kicsiny gyermeknek kevés információ való, annak is csak a veleje, nehogy megterheljük azt a csekély barázdáltságú agyat. Példa lehet erre a Venezia Kiadó Varázslapok című sorozata, amelyben megjelentek A ház, A madár és A repülő című kötetek, óvodásoknak. Vastag műanyaglapok, egész oldalas képek és alig szöveg; mintha azt feltételeznék, hogy az a büdös kölök úgyis a szájába veszi és szétnyúzza a könyvet (óvodásoknál már ritkaság), csak a nagy képekben tud jóízűen elmélyedni, és egyszerre legföljebb néhány mondat befogadására képes.

Mivel azonban többnyire az óvodások nem maguk olvassák e könyveket, a megtört atyára, illetve anyára férne rá a bővebb tájékoztatás. Ha csak azt a szöveget olvassa fel, ami oda van írva, akkor ezzel csak a felolvasás, és nem a könyv olvasgatása zárul le, várhatóan a szülő ki van téve a gyermek kellemetlen kérdezősködésének.

Itt van például a mókás rajzokkal illusztrált sorozat, az Én vagyok a… című, az Officina Nova gondozásában. Van benne nyuszi, kacsa, béka, pillangó – a főszereplő magáról mondja el, hogy hogyan él, mit eszik, és így tovább. Az elbeszélések több kérdést nyitnak meg, mint amennyit valóban megválaszolnak; s én érzem, nem vagyok alávethető békaügyben egy komoly kikérdezésnek. Akkor már sokkal tisztább lelkiismerettel ajánlható a Móra két kötete, Emanuela Bussoli és Sabria Orlando Az én világom és Fedezzük fel a világot című könyve. Igen vegyes tartalmúak, de legalább informatívak. Elég kevés van ebből a műfajból – még írok itt néhányukról.

Másképpen téved el a Magvető rendkívül rokonszenves és hasznos vállalkozása, amelyet a Steve Pollock és Peter Wingham szerzőpáros jegyez. A Veszélyben a világunk sorozat olyan köteteket tartalmaz, amelyek az állatvilág, az emberiség, a levegő, az erdők, a föld ökológiai veszélyeztetettségére kívánja felhívni a fiatal olvasók figyelmét – nagyszerű cél, a megvalósítás is szép. Csakhogy ilyen vékonyka és drága kötetekbe szétosztani azt, ami lényege szerint összetartozik, felettébb kockázatos és „aggályos” megoldás (ahogy a parlamentben mondják). Ráadásul ettől drága is.

Amúgy nem tapasztalhatni túl nagy találékonyságot a sorozatkoncepciók kidolgozásában. Természet és történelem, esetleg: hasznos tudnivalók a világ dolgairól – ezzel ki is merül a tematikai változatosság. A történelmi ismeretterjesztésben az egykori Képes történelem sorozat szerepét a Corvina Hogyan éltek hajdanában kiadványai vették át. Alapos, sok jó rajzzal illusztrált, szép kötetek, köztük egy az első civilizációkról, egy a római korról, egy a középkorról, egy meg a reneszánszról. Sajnos, más kiadók nem versengenek vele, pedig talán jót tenne – ahogyan a természetkönyveknek határozottan használni látszik.

Mert azokból egyre több van. A remekül író Schmidt Egon Veres László illusztrációival az Officina Nova gondozásában adja ki új könyveit, amelyeknek ezúttal a szöveg, sajnos, nem erősségük: a Nádasok élővilága, Folyók, tavak élővilága, Az erdők élővilága és társaik mindenekelőtt azzal tűnnek ki, hogy fotografikus pontosságú rajzok sorakoznak a kivágott és kihajtható lapokon. (Ha félrehajtjuk a hínárt, ott a potyka.) A szöveg viszont a száraz leírásra szorítkozik. A Schmidt–Veres-páros sorozata azért figyelemre méltó, mert alig-alig találunk eredeti (értsd: magyar szerzőktől származó) műveket a boltok kínálatában.

Végül néhány szót egyetlen kiadó négy, többé-kevésbé sikeres sorozatáról. A Park Kiadó káprázatos nyomdai és szerkesztői munkáról tanúskodó kötetei könnyen feltűnnek a boltokban, szellős, színes, elegáns borítójuk révén. A Szemtanú ezek közül a legalaposabb és a legkomolyabb is – nyilván elsősorban nagyobb gyerekeknek vagy akár felnőtteknek is –, és ez áll a legközelebb ahhoz, hogy óvodás és gimnazista is örömmel forgathassa. Éppen azért, mert a szép, színes képek mellett elég tájékoztatással is szolgál. (A sorozatban, többek között, van könyv a kőzetekről és ásványokról, az ókori Egyiptomról, a fegyverekről, az első emberekről, az ufókról, a pénzről.) A második sorozat a Csudavilág, hasonlóan gyönyörű kiállítású, de jóval felületesebb (ez, gondolom, a kisebbeknek szól). A Szemtanú Kísérletek (amelynek köteteiből megtudhatjuk, hogy mit tud a fény, mit tud a levegő) „karcsú” (magyarán: vékonyka) kötetei kevesebbet mondanak, mint az Öveges-féle kiváló könyvek annak idején (tényleg, azokkal mi van?), de mert jó őket kézbe venni, ezek is közönségsikerre számíthatnak Az Első pillantásra sorozat pedig (van benne például Évszakok, Ellentétek, A természet meg Méretek című kötet) bármilyen dekoratív, megint csak az „alálövést” példázza: ilyen alapfogalmakkal szükségképpen más módon is megismerkedhet a gyermek. Mindenesetre nem ártanak senkinek, aki megengedheti magának, miért ne vegye meg.

Egy-egy könyvből persze nem tájékozódhatunk elég széleskörűen, az meg, hogy a könyvben minden benne volna, csak ábránd, szülők és gyerekek álma. Vagy… mégis? Lehetséges volna? A napjainkban megújuló enciklopédiamánia, az atlaszok, lexikonok, kézikönyvek orgiája a könyvesboltok kirakataiban egy szebb, új világ üzenetét hozza. De ez már egy másik történet – erről máskor.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon