Václav Havel

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Elnöknő!

Cibulka és Vydra urak szerint én becsületükbe gázoltam akkor, amikor azt állítottam, hogy az StB-ügynökök névsorának nyilvánosságra hozatala emberi tragédiákhoz vezetett. Kijelentésemet fenntartom, mert a hozzám intézett levelek szerint a lista közzététele számos öngyilkossági kísérletet idézett elő. Egy 16 éves fiú például akkor akart öngyilkosságot elkövetni, amikor felfedezte a listán beteg apja nevét, de öngyilkos akart lenni az az idős orvosnő is, akit 40 évvel ezelőtt, terhesen, többórás kihallgatás után kényszerítették rá az együttműködési nyilatkozat aláírására. Ezt akkor nem tagadhatta meg, de ígéretét sohasem tartotta be. A. M. úr – mint menyétől megtudtam – súlyos infarktust kapott, miután nevét meglátta a listán, holott később, az átvilágítás során, feddhetetlennek bizonyult. De nemcsak az öngyilkossági kísérlet tekintendő tragédiának. Képzeljük magunkat annak az embernek a helyzetébe, aki egész életében a kommunista rendszer üldözöttje volt, éveket töltött börtönben, s akkor neve váratlanul ott van a listán. Környezete megszünteti vele a kapcsolatot, kiközösítik, miközben nincs lehetősége helyzete tisztázására sem. Sokan átvilágíttatták magukat, s negatív választ kaptak, de hát a feddhetetlenségi bizonyítványt akkor sem tűzhetik ki a mellükre. Sokan tudtuk nélkül kerültek az StB listájára, sokan csak azért, mert elfogadtak egy vendéglői meghívást. Voltak, akik egy nehéz pillanatban, kínzás és zsarolás nyomán, vagy gyermekeik, hozzátartozóik megmentése érdekében írták alá azt a bizonyos papírt.

A kitaszítottság érzése szinte minden hozzám intézett levélben jelen van. Gyerekek szégyellik szüleiket, családok esnek szét, mintha a listákon szereplők leprások lennének. Lehet, hogy a hozzám fordulók közül nem mindenkinek tiszta a lelkiismerete, és talán igyekszik a valóságnál jobb színben feltüntetni magát. Mégis, mi jogon lehet bírósági tárgyalás és a védekezés lehetősége nélkül, durva támadással elítélni bárkit is? Miért szenvedjenek gyerekeik és hozzátartozóik, akik minderről semmit sem tehetnek?

Több levélből kiderül, hogy már a névsorok nyilvánosságra hozatala után bocsátottak el munkahelyükről embereket óvatos feljebbvalók, mások önként mondták fel állásukat a Rude Kravo által oly sikeresen mozgósított csőcselék állandó uszító hadjáratai nyomán. Ezek az emberek akár tanúskodni is hajlandók a bíróság előtt.

Tisztelt Elnöknő!

Ahogy a többi nemzet, a mienk sem csupa hősből áll, ezért sok ember megkísérelte különböző módon kijátszani a hatalmat, például hamis adatokat szolgáltatva a kihallgatóknak. Ennek ellenére ők is rákerülhettek a listákra. A vizsgálatok szerint az aktív besúgók kisebbségben voltak, a névsort többségükben olyanok alkotják, akik csak passzív kapcsolatot tartottak fenn a biztonsági szervekkel, vagy olyanok, akik még ezt a vétséget sem követték el. A listák tele vannak hibás adatokkal, sőt minden jel szerint mindez csupán az StB ügyes dezinformátorainak műve – egyrészt azoké, akik összeállították, másrészt azoké, akik most a sajtó rendelkezésére bocsátották. Ezért elhatároztam, hogy felszólítom az illetékeseket, nyomozzák ki a listák eredetét, s vonják felelősségre azokat, akik hozzájárultak közlésükhöz.

Ez az ügy az StB egyik legnagyobb sikere: évekre sikerült megmérgeznie a demokratikus állam légkörét, mozgósítania a csőcseléket, amelynek legnagyobb élvezete a mások bántalmazása; elég csak a harcos antikommunizmus zászlaját cinikusan a magasba emelnie, neurotikus társadalmi légkört teremtenie, máris sikerül kétségbe vonni azokat az alapértékeket, amelyekre a demokratikus jogállamnak kell épülnie. Az önbíráskodók, akik most itt ülnek a vádlók padján, a kommunisták ideológiájának folytatói: a gyűlölet és a bosszú jogán az egész jogrendszert vetik el. Lapjuk csupán szennycsatorna, mely hazugságot és gyűlöletet szít: független sajtónk szégyene.

A listán szereplő egyik férfi felesége számon kérte Cibulka úrtól a rágalmat, ám Cibulka úr állítólag ezt felelte: „A férje akár fel is kötheti magát.” Peter és Lubos, remélem, nem fogjátok elérni, hogy ebben az országban politikai okokból bárkinek is „fel kelljen kötnie magát”. És szégyenlem, hogy nevetek valamikor a Charta ’77 aláírói között szerepelt.

Végül engedje meg, tisztelt Elnöknő, hogy ebben a szomorú összefüggésben megismételjem azt a mondatot, amellyel négy évvel ezelőtt fejeztem be egyik beszédemet a Vencel téren: „Az igazságnak és a szeretetnek győznie kell a hazugság és a gyűlölet felett!”

• Esszé