Skip to main content

Vállalkozások és változások

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1981-ben a magyar párt- és állami vezetés az ellenreformok miatt megroggyant gazdaság megmentésére felszínre engedte a szocializmus gazdasági-társadalmi rendszerét szétfeszítő erőket, és ezzel hihetetlenül felgyorsult a magyarországi szocializmus felbomlása.

Az 1981. év megszabta a szocializmus általános válságából kibontakozó magyar polgári demokrácia gazdasági keretfeltételeit.

A kötelező tervutasítást felszámoló új mechanizmus létrehozta az állami vállalatok félautonómiáját, amely inkább volt igei, mint jelzős szerkezet, de mégis adott valami gyenge alapot a pártállami rendszer idiotizmusával, voluntarizmusával szembeni védekezéshez.[1] A nagy tévedések kivédhetősége és a kis taktikázások szabadsága a termelési tényezők kombinációinak hatékonyabb változatát hívta életre. A szövetkezetekbe kényszerített agráriumban kialakult a háztáji, illetve a melléküzemágak piacra termelő rendszere és hálózata.[2] A hálózatba szerveződő, piacra termelő agrárium átlépte a járási pártbizottságok által körülhatárolt teret, a gazdaság ágazati és területi szabdaltságát, és a gazdasági társulások egységesülő rendjében új tulajdoni szektor keletkezett, a társulási tulajdon.

Az 1981-es év végleg lezárta az ellenreform 1972 óta tartó időszakát, amelynek mélypontján, 1975-ben az MSZMP a szövetkezeti tulajdont, a háztájit, a melléküzemágakat és a társulásokat egyaránt vissza akarta szorítani. A válasz azonban nem késett soká. A propaganda ugyan a gyümölcs- és zöldségpiac kínálatának felére-harmadára zsugorodását 1976-ban nem az ideológiai télnek, hanem a meteorológiai jelentésekkel nem bizonyítható nagy esőzésnek tulajdonította, de a párt vezetői azért megértették: vissza kell fordulni a zsákutcából.

A szovjetbarát erők kikényszerítették ugyan szovjet és bolgár mintára a recentralizáció, a gigantománia és a voluntarizmus utolsó műveinek, az agráripari komplexumoknak a létrehozását, de ez Magyarországon csak kísérlet maradt, kizárólag a négy piacorientált, gazdaságilag is, politikailag is erős mezőgazdasági nagyüzem további erősítését hozta, és a megyei autarkia széttördelését eredményezte. A szovjetbarát puccs semlegesítése, Biszku Béla leváltása, majd a járási pártbizottságok megszüntetése világossá tette, hogy Kádár János a politikai zsákutcából ismét gazdasági kísérletezéssel fordul ki.

Előjáték

A változások az MSZMP KB 1977. októberi, majd 1978. áprilisi határozata nyomán még inkább csak szimbolikusak voltak, de azt azért az egyszerű pártkáderek is felfogták, hogy a piacellenesség szűnőben; az erőmű-építési és eocénprogram hűlőben, az agrárellenesség és a kisvállalatok, szövetkezetek összevonásának folyamata kifulladóban van. Nem jött létre a tervezett trösztök sora, sőt az Állami Tervbizottság elnöke nyíltan is nagyvállalat-ellenes hangot ütött meg.[3] Kiderült, hogy a reformellenesség jégkorszakán a lakosság többségét a fusi, illetve az immár tudományos fogalomként is elismert második gazdaság[4] segítette át. Az ún. restrikciós politika visszafogta a nagyvállalati fosztogatást.

A világpiac elismerését célzó, új árrendszer ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de hatott azokra a vállalatokra, amelyek már leszakadtak a szovjet orientációról. A versenyár-mechanizmust megelőző fogyasztói árrendezés pedig olyan kihívást jelentett a lakosság számára, amelyre nem volt más válasz, mint a többletmunka, a fusi, a melléküzemág a liberalizálódó politikai környezetben.

Az orosz jobbágyfelszabadítás (1861) óta jól ismert módszer, hogy a radikális váltást titkos munkabizottságok készítik elő. Ott közel három évtized múltán hozott eredményt a titoktartás. Magyarországon is gomba módra alakultak a titkos munkabizottságok. Gyors munkát végzett az árrendezés munkabizottsága,[5] hosszasan ülésezett a vállalati szervezetek felülvizsgálatát előkészítő munkabizottság,[6] bizonytalan kimenetelű volt a minisztériumi szervezetet vizsgáló bizottság tevékenysége,[7] és inkább intellektuális, mint gyakorlati érdekű izgalmakat ígért A másodlagos gazdaság módosító szerepe a társadalom menetében című kutatásból kinőtt bizottság.[8]

Még a rutinos bizottsági tagok sem tudhatták, hogy javaslataiknak lesz-e foganatja, vagy csak a vitorlájukból fogja-e ki a szelet, esetleg éppen a javaslatokkal ellentétes döntéseket készítenek elő, mint 1972-ben.

Egyáltalán nem volt világos, hogy az erősödő reformok visszanyerik-e régi erejüket. Végül is nem a gazdasági helyzet drámai romlása[9] tereli a hatalmat az elszántabb gazdasági nyitás irányába, hanem a szovjet politika bornírtságából és a lengyel vezetés elhiteltelenedéséből olvasta ki Kádár azt a prognózist, hogy ezúttal nem fogják megróni őt a reformok miatt.

Kezdetben csak közérzetjavító intézkedésekkel kívánják meglepni a lakosságot. Ide tartozik a törvényes munkaidő csökkenése és a másodállású, mellékfoglalkozású munkavégzés megkönnyítése.[10] (Számolva azzal, hogy a központi állami támogatás megszorítása miatt a kiemelt nagyvállalatok nem lesznek képesek emelkedő béreket fizetni.) A szövetkezetekkel és a melléküzemágakkal szembeni ellenségeskedés múltán ismét fölgyorsul az ipari nagyvállalatok alkalmazottainak elszivárgása. A közérzetjavító intézkedésekhez tartozik a fogyasztási cikkek importjának óvatos növelése, valamint a kiskereskedelem és a vendéglátóipar területén a szerződéses üzemeltetéssel és a bérleti rendszerrel való óvatos kísérletezés előkészítése.

A XII. pártkongresszus határozataiból semmit sem lehet kiolvasni. Az MSZMP PB azonban még a kongresszus előtt határozatot fogad el a másodlagos gazdaságról.[11] Mondhat a kongresszus, amit akar, a dolog – bizonytalanul – elindul. Az 1980-as sajtóviták a szerződéses üzemeltetésről, a szocialista kereskedelem szétveréséről és (a licitrendszer szándékos félreértése miatt) a milliókkal rendelkező vállalkozásokról szólnak. És ekkor robban a lengyel bomba. 1980 augusztusának tengermelléki sztrájkjai, majd a Walesával aláírt megegyezés Kádárt arról győzi meg, hogy meg kell vásárolnia a lakosság, a munkásság, a szövetkezeti parasztság rokonszenvét.

A tervszerű vállalkozás

1980 utolsó negyedévében lendületes kampánnyal terelgetik a kis boltokat és vendéglőket szerződéses és bérleti rendszerbe. Az NDK nagy kombinátokba tömbösödő jelenével szemben idealizálni kezdik az NDK tegnapjait, amelyben a kistulajdonos és az állam együtt élt, nem sajátították ki a kis- és középüzemeket.

A Népszabadság minden „vadhajtás” nyesegetésére kapható kertészei, a Pintér István–Szabó László–Dolecskó Kornélia „belső hármas” új feladatot kap: nem a szocializmus megtámadásáról, hanem megújulásáról, a dolgozó háziasszony bevásárlásait segítő boltokról, előzékeny pincérekről kell írniuk. Feltűnik a reformokat és az átalakulást lassító-szabotáló vállalatvezető típusa, aki nem írja ki licitre az üzleteket.

Az ipari minisztériumokat összevonják, és megfosztják őket a vállalataik feletti elosztási jogoktól. Az 1981. január 1-jétől induló Ipari Minisztérium funkcionális, tervező-elemző minisztérium lesz. Új vezetője fogatlan oroszlán, aki ezt a megbízatást hanyatlásként éli át, nem kell tartani attól, hogy bármit is kezdeményez a nagyvállalatok védelmében. Apparátusát is a Pénzügyminisztériumból frissítik föl. A minisztériumi átszervezés közel 1200 kádert visz ki a vállalati szektorba. Ők nem a vállalatok növekedésében, beolvasztásában, hanem új pozícióik kiépítésében lesznek érdekeltek. Saját székük védelme – a vállalati autonómia védelme. Ahhoz pedig, hogy ne maradjanak másodvonalbeli vezetők (vezérigazgató-helyettesek, gyárigazgatók stb.), robbantaniuk kellett a vállalataikat.

Hosszú pártbeli előkészítés után megalakul a vállalatok decentralizálásával megbízott Koordináló Bizottság. A fokozódó tárcaellenállás miatt kifulladó decentralizáció fellendítése érdekében a bizottság már nemcsak konkrét vállalatokat vizsgál, de funkcionális témákat is, és „reformértékű javaslatokat” is megfogalmaz: a vállalati profilszabadság, a leányvállalat típusának bevezetése, a vállalati igazgatótanácsok és felügyelőbizottságok intézményesítése a nagyobb méretű vállalatoknál és az ún. kezdeményezési jog. Ez utóbbi a vállalati belső egységek (gyáregységek, üzemek) leválására, önállóságuk visszaszerzésére irányuló vállalati kezdeményezés befogadását jelenti. A járási pártbizottságok megszüntetése óta konzervatív irányba fejlődő megyei pártbizottságok gazdaságpolitikai, ipari-mezőgazdasági osztályai a kezdeményezési jog és a leányvállalati intézmény kihasználásával kívánják kiépíteni hadállásaikat a fővárosi székhelyű vállalati központokkal szemben, s bejuttatni kádereiket a vidéki gyáregységek önálló vállalattá emelkedő igazgatói székeibe.[12] 1981-re egy viszonylag erős decentralizációs hullám alakul ki.

Kádár joggal mondhatta egy belső tájékoztatóban „…mi nem menekülünk a szükséges változtatások elől, mi nem csak beszélünk róluk, mint Edward Gierek (lengyel első titkár), mi végrehajtjuk azokat”.

A szándékon túli eredmény

Egyre fokozódik a hatalmi vetélkedés tüzesedése az Állami Tervbizottság elnöke (Faluvégi Lajos) és a Gazdasági Bizottság „vaskezű” elnöke (Marjai József) között, ami kihat a második gazdasággal kapcsolatos párthatározat végrehajtására is.

Mindkét elnök fogalmazott magának egy-egy határozatot a végrehajtáshoz.[13] Az OT elnöke csupán a fogyasztási szolgáltatásokkal kívánta terhelni a Gazdasági Bizottságot, de a GB elnöke kibővítette feladatait, és szélesebb fronton indította el a végrehajtást. Néhány hétig tartott a vetélkedés szülte bizonytalanság, azután a Pénzügyminisztérium irányításával összeállt a liberalizációs csomag tartalma és a folyamat menetrendje. Ebbe nem csupán az eredetileg eltervezett feladatok kerültek be, mint például a GELKA, az AFIT vagy néhány könnyűipari vállalat szétbontása, a kisipari engedélyezés liberalizálása stb., hanem a (szocialista szektorhoz kapcsolt) magántevékenység gyakorlásának új formái is.

A magántevékenység gyakorlásának javasolt új formái eredetileg a gazdasági munkaközösség és a kisszövetkezet voltak. A polgári jogi társaság már néhány éve bevezetett fogalmát használták fel a gmk intézményesítéséhez úgy, hogy egyúttal beemelték ezt a társas formában űzött tevékenységet a kisipari engedélyezés rendjébe. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy az eddigi diszkrecionális mérlegelési jogot az automatikus engedélyezés váltsa fel. A társas formában működő gmk jogot kapott több alkalmazott és segítő családtag alkalmazására is, ezt a jogot ki kellett terjeszteni az összes többi magánszervezetre is. A gmk-hoz eredetileg még a valóságos szövetkezetként működő kisszövetkezet intézményesítése társult volna. A 100 főben maximált kisszövetkezet egyik fő jellemzője, hogy csak a tagok elhatározása eredményez közös vagyont – tehát nem kommunizálják el a tagoktól a felhalmozásukat oszthatatlan közös vagyon formájában –, a másik pedig az, hogy a jövedelem kockázati tényező (azaz nincs garantált bérjellegű jövedelem).

A maga korában megdöbbentően racionális két forma (gmk, kisszövetkezet), valamint a magánkisipar és kiskereskedelem liberalizált engedélyezési rendszere rávilágít a hagyományos szövetkezeti szektorban vagy az állami ipar peremén működő rendszerek (bérmunkáltatás, bedolgozói rendszer stb.) bornírtságaira. Az eredeti reformprogram kibővül. Hirtelen megsokasodnak a vállalkozási formák. A mezőgazdasági szakcsoportok (a szövetkezetekhez kapcsolódó értékesítő-beszerző csoportosulások) mintájára (és azokat is liberalizálva) létre kívánják hozni az ipari és szolgáltató szakcsoportokat. Megjelenik az átalány-elszámolásos egység új formája (átalányt fizet a vállalatnak a vállalkozó a bér- és közterhei, a rezsi fejében, de egyebekben szabadon dolgozik a vállalat bélyegzőjével). Kialakul a széleskörűen alkalmazott bérleti rendszer (a vállalatok, szövetkezetek kötelesek bérbe adni kisebb egységeiket, főleg a kiskereskedelem, vendéglátás, szolgáltatások területén), és a kötelező szerződéses üzemeltetés.

A szövetkezeti és a magánszektor gőzerővel folytatódó megújításához képest elmaradni látszik az állami szektor, ami már csak a politikai szempontok miatt sem kívánatos. Ezért kerülnek elő a koordináló bizottság javaslatai, és elfogadottá válik a kisvállalat, a leányvállalat, a profilszabadság, a kezdeményezési jog. Elindul a vállalati autonómiát gúzsba kötő jogszabályok felülvizsgálatának (a deregulációnak) a folyamata. Szaporodnak a felügyelőbizottságokra és az igazgatótanácsokra vonatkozó javaslatok is. A vállalati dolgozók életlehetőségeinek javítását szolgálta – kezdetben vállalati szakcsoport néven – a később elhíresült vállalati gazdasági munkaközösség, a vállalat anyagi felelőssége mellett a vállalat dolgozóiból alakult gazdasági munkaközösség (társaság). Miért csak az állami szektor dolgozói maradjanak ki a jóból – gondolták, s ezt a formát is elfogadták anélkül, hogy alaposabb hatásvizsgálatnak vetették volna alá a hirtelen felmerült ötletet.

1981 októberétől megjelennek a kisüzemi és kisegítő gazdaság, valamint a fogyasztási szolgáltatások fejlesztésének örve alatt a vállalkozásgeneráló jogszabályok, amelyek intézményesítik[14]

az állami szektorban: a kisvállalatot, a leányvállalatot, a profilszabadságot, a gyáregységek kiválására a kezdeményezési jogot;

a szövetkezeti szektorban: a kisszövetkezeteket, az ipari-szolgáltató szövetkezeti szakcsoportot, az átalányelszámolásos rendszert;

a magánszektorban: a gazdasági munkaközösségeket (gmk), a vállalati gazdasági munkaközösséget (vgmk), a kisiparosok és kiskereskedők liberalizált engedélyezését;

a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban, valamint a fogyasztási szolgáltatásokban: a 20 fő alatti vállalati egységek kötelező szerződésbe vagy bérletbe adását vállalkozóknak.

Nem kis része volt a vállalkozási hullámnak abban, hogy a következő év – a Jaruzelski-puccs okozta hitelválság, majd az IMF-be és a Világbankba való belépés izgalmai ellenére – újra 5 százalékos növekedést hozott, és a fizetési mérleg is javult.

A háttérben egy intellektuális hálózat

Első ízben fordult elő, hogy az eredeti központi szándékon messze túlmenő reformok úgy jutottak érvényre, hogy nem mentek át részleteikben a párt- és állami szervek szigorú szűrőjén.

A végső javaslatok 1981 júniusa és szeptembere között öltöttek végleges formát, amikor az üdülési szezonban lankadt az éberség, a lengyel események fölpörgése pedig egyre gyorsabb „reformgaloppra” sarkallta a politikusokat. A nemzetközi politika által teremtett vákuum, a besúgók figyelmének elterelődése és a szabadságolási idő együttesen tette lehetővé az áttörést.

Először jött létre az állami szervek kijelölt szakértői között saját kezdeményezésű, rendszeres és saját főnökeiket kikerülő egyeztetés, együttműködés, először működött igazából a „biliárd”-módszer: nem direkt, hanem mandinerből történő ütközés kényszerítette rá az egyes állami és pártvezetőket az engedményekre. A mátrixjellegű közigazgatási munkaszervezés úrrá lesz az atomizáló illetékesség- és hatáskörmegosztáson, az izoláló munkabizottságokon.

1981-ben a Pénzügyminisztérium KISZ-szervezete kiadott egy ún. „Fehér Könyv”-et. Ez volt a Fordulat és Reform próbafutama. A „Fehér Könyv”, leánykori nevén a Viták a gazdasági mechanizmus reformjáról című kötet 1981 novemberében Lengyel László, Matolcsy György, Patai Mihály, Csillag István dolgozatát tartalmazta egy radikális hangvételű összefoglaló mellett. A 200 példányban kiadott kötet kiérdemelte a Jaruzelski-puccsot előkészítő szovjet KGB-főnök, az 1981 november végén Budapestre látogató későbbi SZKP-főtitkár, Andropov figyelmét. 1981 végétől létrejön a későbbi reformközgazdász kör első szervezett együttműködése.[15]

Amint bejelentik az Egyesült Államokban a lengyel puccs másnapján a gazdasági szankciókat, újraindulnak a felvételi tárgyalásaink a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Kádár most már nem előzetes szovjet engedéllyel, hanem a legnagyobb titokban ad engedélyt e tárgyalások folytatására és a reformok továbbvitelére.

Következmények és következtetések

1981 tartós eredménye, hogy ha sokszor torz formák között is, de megerősödött az individualizmus.

A lengyel munkástanácsokat és a magyar vállalati tanácsokat nemcsak az választotta el egymástól, hogy az egyiket alulról a népmozgalom kényszerítette ki, a másik felülről adott, mesterséges képződmény volt, hanem az is, hogy Magyarországon az öt év „szabad” vállalkozás átalakította a közeget. A gmk-k, a vgmk-k, a kisszövetkezetek és a szakcsoportok közönsége, jóllehet a szocialista nagyvállalat szélárnyékában élt és fejlődött, az anyagi jólét tekintetében már semmit sem várt a politikai fordulattól. Amit várt, az a fosztogató állam elsöprése.

1981 maradandó hatása az egymillió vállalkozó országa eredményeivel és kétes vállalatainak tömegével, a fantomcégekkel és a vállalkozási gyakorlat erős szövetével. 1981 eredménye a pragmatizmus és a világpiaci nyitottság, az igazgatási mechanizmusok erőtlensége a „szakértői hálózatokkal” szemben, a féloldalasság és a politikai zsarolással szembeni hatékony védekezés képessége. A magyar 1981 nem forradalom, nem is dicsőséges, de azért diadal: az individualizmus diadala a bal- (és később a jobb-)oldali kollektivizmus felett.

Jegyzetek

[1] Bauer Tamás: A vállalatok ellentmondásos helyzete gazdasági mechanizmusunkban. Közgazdasági Szemle, 1975/6.

[2] Juhász Pál–Magyar Bálint: Néhány megjegyzés a lengyel és a magyar mezőgazdasági kistermelő helyzetéről a hetvenes években. Medvetánc, 1984/2-3.

[3] Huszár István: Gondolatok az 1979-es népgazdasági tervről. Közgazdasági Szemle, 1979/3.

[4] Gábor R. István–Galasi Péter: „Második gazdaság” a mai szocializmusban. MKKE – Tervek – MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, 1978. Vö.: Valóság, 1979/1.

[5] Antal László: Gazdaságirányítási és pénzügyi rendszerek a reform útján. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985, 309. o.

[6] Voszka Éva: Reform és átszervezés a nyolcvanas években. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1988, Budapest, 90–115. o.

[7] Csanádi Mária: Döntések kényszerpályán (kézirat). Pénzügykutató Intézet, 1985, Budapest.

[8] MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztály: A másodlagos gazdaság szerepe a gazdaságépítésben. Előterjesztés a PB részére. 1979, Budapest.

[9] Ez ugyanis már 1978-ban bekövetkezett. A restrikció, a Marjai József miniszterelnök-helyettessé történő kinevezésével induló „kézi vezérlés” a romlást 1979-re megállította.

[10] Az MSZMP KB PB határozata a munkajogi szabályozás módosítására. 1979. szeptember, Az MSZMP határozatai 1975-80. Kossuth Kiadó, 1983, 993–994. o.

„A módosítás járuljon hozzá a munkaidő hatékony felhasználásához, és tárjon fel pótlólagos foglalkoztatási lehetőségeket. Ennek érdekében lehetővé kell tenni, hogy az eredeti munkáltatónál a rendes munkaidőt meghaladóan önként vállalt rendszeres munkavégzésre kerülhessen sor akár a munkakörhöz kapcsolódóan, akár attól független egyéb tevékenység esetében. Meg kell engedni – ahol a munka jellege megkívánja, és munkaidőn belül nem végezhető el –, a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő és befejező munkák munkaidőn túli végeztetését díjazás ellenében… Indokolt mértékben enyhíteni kell a fizikai dolgozók főálláson kívüli foglalkoztatásának egyes korlátait.”

[11] A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1975–1980. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983, 1113–1116. o.

[12] L. Voszka: Reform és átszervezés. i. m. 167–179. o.

[13] A fogyasztási szolgáltatások szervezeti formáinak korszerűsítéséről és a magánkisipar szolgáltató tevékenységének fejlesztéséről szóló MT-határozat végrehajtásáért felelős a GB-elnök, a kisüzemi termelés és a kisegítő tevékenység továbbfejlesztéséről szóló GB-határozat, amit a GB-elnök fogalmaztatott szintén magának.

[14] A kisvállalkozások intézményesítését lásd részletesen Csillag István-Lengyel László: Kisvállalkozás Magyarországon. In. Vállalkozás, állam, társadalom. VI. fejezet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985, Budapest. Lehovics Barnabás: Az új vállalkozási formák jogalkotásunkban. Jogtudományi Közlöny, 1983/9, 726-729. o.

[15] L. Lengyel László: Adalékok a „Fordulat és reform” történetéhez. Medvetánc 1987/2. sz. melléklete. Fordulat és reform. 136–137. o. Vö. Lámpások az alagútban. Emlékek a Pénzügykutatóról. Pénzügykutató Részvénytársaság – Perfekt Rt., 1998, Budapest.




















































































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon