Kálmán C. György

Nyomtatóbarát változat

894.511. A könyvtárakban (így az Országos Széchényi Könyvtárban is) ezen szám (szakjelzet) alatt sorakoznak a magyar irodalmi művek (valamint a magyar irodalomról szóló könyvek). S ha arra kíváncsi valaki, hogy egy adott évben milyen magyar irodalmi alkotások láttak napvilágot, elég, ha kézbe veszi az OSZK hatalmas jegyzékeit, és fellapozza a 894.511-es számot. (Ezek a könyvészetek 1991-ig voltak hozzáférhetők. Állítólag anyagi okokból nem folytatják kiadásukat.)

Nézzük tehát, mit tükröz a rendszerváltás évének listája, az 1989-es. A társadalmi mozgásokat, változásokat, forrongásokat nyilván nem, vagy csak nagyon áttételesen; valamennyire esetleg az irodalmi életet; a leghívebben pedig bizonyára a könyvkiadást, noha azt sem maradéktalan hűséggel.

A lista kezdőpontja a 07 Magazin Kiskönyvtár sorozata, amely örvendetes módon 4 új kötettel gazdagodott abban az évben; az utolsó pedig Zsoldos Péter fantasztikus regénye, melynek címe – stílszerűen – Az utolsó kísértés. Eléggé a katalógus elején szerepel Ady: egy kötet jelent meg a kritikai kiadásból (még ma is készül), viszont összes verse két változatban is napvilágot látott (az egyik az Akadémiai, a másik a Szépirodalmi–Madách közös kiadásában). A klasszikusok kritikai kiadásai közül a Mikszáthé négy kötettel folytatódott, ezen kívül négy további Mikszáth-kötet jelent meg. A Csokonai-kritikainak két új kötete volt, a Vörösmarty-kritikaiból csak egy jelent meg, Mórának és Móricznak pedig azóta sincs (talán soha nem is lesz) kritikai kiadása, de jól eladható, népszerű szerzők, szépen szerepelnek 1989-ben is.

Megélénkülni látszik az érdeklődés a reprint iránt. József Attilának két hasonmás kiadása is megjelenik (A legutolsó harcos és a Nagyon fáj), Radnótinak pedig összes első kiadású kötetét publikálják reprintben, továbbá van tőle egy válogatás és külön az utolsó versek; mindez (noha összehangolásról nyilván szó sincsen) remekül egészíti ki az év egyik csemegéjét, a Napló nagyon alaposan megjegyzetelt s hamar hiánycikké váló kiadását. S megjelent még egy igen fontos emlékirat a két háború közötti időszakból: Ignotus Pál hallatlanul izgalmas és lenyűgöző könyve, a Csipkerózsa, a Múzsák gondozásában.

A klasszikus klasszikusokon kívül előkerülnek különféle szubkultúrák még élő vagy elhunyt klasszikusai is. Elkezdődik a Magvetőnél Szentkuthy Miklós műveinek sorozata, egy kötettel. Hamvas Bélának három kiadónál jelenik meg három kötete: a Scientia Sacra a Magvetőnél, Az öt génius az Életünk gondozásában, és a Közös életrend a Szabó Ervin Könyvtár kiadásában. Visszatér Határ Győző is: a Szépirodalmi adja ki az Anibelt, A fontos embert a szegedi JATE kiadója, és egy angol misztériumjáték-válogatását a Szent István Társulat. Sütő Andrástól válogatott művei, színművei és (sokadszorra) az Anyám könnyű álmot ígér szerepel a listán. Vasy Géza Csoóri-breviáriumot szerkeszt. Csalog Zsolt négy kötetet publikál 1989-ben, Szép Ernőnek ugyancsak négy kötete van.

Némi fantáziával ezekbe az (újra)kiadásokba beleláthatjuk a szabadság szellőjének azokat a fuvallatait, amelyek a 1989-ben már régóta halódó, teljesen elgyengült irodalompolitikai irányítást csakhamar el is fújják. A listából az is nyilvánvaló, hogy egyre több kiadó lép a színre, s mindegyikük piacot akar szerezni: ehhez hol a népszerű irodalmat, hol a politikailag kényes vagy érdekes irodalmat használják fel. Nem függetlenül ez utóbbi megfontolástól Konrád is szóhoz jut, éspedig alaposan: az Agenda Kerti mulatság című részét, A cinkost, valamint A látogatót a Magvető adja ki, míg Az autonómia kísértése – Antipolitika a Codex Kiadónál jelenik meg. Tudjuk, hogy valamennyi mű jóval korábban keletkezett, csak éppen – A látogató kivételével – kizárólag a második nyilvánosságban (szamizdatban) forgott közkézen. Köteles Pál emlékezetes szerepet játszott az erdélyi magyarsággal kapcsolatos nyílt beszéd megindulásában; bizonyára ennek is köszönhető, hogy 1989-ben négy könyve is bekerülhetett az éves listába. Eörsi Istvántól kilenc drámája, Az interjú című dramatizált dokumentum (rádiójáték, angolul is), valamint az Emlékezés a régi szép időkre szerepel a katalógusban. Dalos György – sokévi hallgatás és szamizdatpublikációk után – a Hosszú menetelés, rövid tanfolyam című kulcsregénnyel jelentkezik. Először jelenik meg Magyarországon Faludy önéletírása, a Pokolbéli víg napjaim, kiadója, a Magyar Világ, azóta sem sokat hallatott magáról. És egy másik szenzációs önéletrajzi regény: Sinkó Ervin műve, az Egy regény regénye Újvidéken megjelent már kétszer is, de abban a néhány könyvtárban, ahol itthon megvolt, gondosan zárolták. Így azután az Optimisták írójának szomorú kalandjai a sztálini Szovjetunióban, regénye ki nem adásának tragikomikus története, a meghasonlott kommunista kommentált naplója 1989-ig többnyire csak legenda volt, megismerhetetlen főmű. 1989-ben a Magvető és (ismét) az újvidéki Forum közös vállalkozásában végre Magyarországon is kaphatóvá és olvashatóvá vált. (Egy anekdotikus adalék: amikor a nyolcvanas években Sinkó kéziratos naplóinak sajtó alá rendezésén dolgoztam, az Egy regény regényét nem volt tanácsos cím szerint említeni a jegyzetekben – nehogy ezen bukjon meg a publikálás –, holott lépten-nyomon hivatkoztunk rá. Ezért „emlékirat” vagy „Bibl. 20.” álnéven szerepel még az 1990-ben kiadott Naplók-kötetben is.) Kissé hasonló csemege volt Lukács György legendás szellemi végrendelete vagy önarcképe, a Megélt gondolkodás, amely ugyanekkor jelent meg (nem összetévesztendő Lukáts György ugyancsak 1989-es opusával, a Mesél a pesti taxi cíművel, kiadta a Betűvető Kiadó, 131 oldal, 57 Ft).

Felfedezhetjük a katalógusban a mozgolódó politikai élet néhány jövendő (vagy már ekkor is aktív) közszereplőjét. Csengey Dénesnek Találkozások az angyallal címen regénye jelenik meg (az ebben az évben induló Holmi majd Kukorelly Endrétől kegyetlen bírálatot fog közölni róla; 1989-ben indult a 2000 is, a Magyar Narancs is); Csurka István drámája, a Megmaradni egyszerre két kiadónál is megjelenik, ezen kívül Vasárnapi menü címmel tárcákat és novellákat tesz közzé. (A katalógus ezúttal késésben van: a drámát már 1988-ban be is mutatták, meg is jelent, s az illegális Beszélő 25. számában Radnóti Sándor már a dráma „esztétikai semmisségéről” értekezett. Igazán nem visszavetítés: a mű már akkor is katasztrofálisan rossz és hazug volt. Ez azóta aligha változott.) Fekete Gyula a megfontolásra feltétlenül érdemes Gondolkozzunk, magyarok! mozgósító címmel teszi közzé kötetét; Fónay Jenő Kiáltás című könyvét a Jurta Színház adta ki. Furmann Imre kötetének címe: Lendületlenül.

A népszerű, bűnügyi, fantasztikus regények és a tévésorozatok írott változatai ebben az évben már elképesztő tömegben vannak jelen a könyvpiacon. Borsi Ödön nem kevesebb, mint 13 tételt jegyez, többnyire angolos hangzású álneveken (a Garabonciás kiskönyvek sorozatában); Berkesi Andrásnak csak 3 könyve jelenik meg, azok közül is csak A fekete mappa első kiadás; Gát György, az Angyalbőrben című néphadseregpropagandafilm-sorozat forgatókönyvírója 13 füzetet tett közzé, míg a mértéktartóbb Horváth Ádám a Szomszédokból csak ötöt csinált. Lőrincz L. Lászlónak jó éve volt: kilenc kötete jelent meg, de Nemere István lepipálhatatlan: ő csak ebben az évben 16 darab magyar irodalmi művet mondhat a magáénak. Szentmihályi Szabó Péter hozzá képest elbújhat mindössze öt, bár különböző műfajú kötetével. Moldova György igen népszerű: öt kötet (Az Abortusz-szigetek, a Bűn az élet, a Ki ölte meg a Holt-tengert, a Lopni tudni kell és a Magányos pavilon) jelzi a dicső irodalmi pálya 1989-es állomásait. Vaszary Gábor végre újra megjelenhet: kellemes, népszerű, habkönnyű regényeiből négyet dobnak a piacra. Megjelenik Sándor György előadóestjeiből összeállított kötete, a Mágiarakás, és a bécsi repülőtéren robbantásos merényletben súlyosan megsebesült kabarettista, Szegedi Molnár Géza is megírta élményeit Nekem már lőttek címmel. Más természetű élmények izzítják Zalatnay Sarolta örökbecsűjét, a Cicciolina, a „szexciklon” címűt (lehet találgatni). Van Rejtő is: a Magvető folytatja (vagy inkább újra kiadja) a sorozatot, öt kötetet 1989-ben, de kiad Rejtőt a Szépirodalmi (a Madáchcsal közösen) és a Corvina is (egy orosz fordítást). A gyermekirodalomban Csukás István tarol: A nagy ho-ho-ho-horgászból hat füzet jelenik meg, és több Pom-Pom-könyvecske.

Egyértelműen a magas irodalomhoz tartozik, ám folytonosan rájátszik a népszerű irodalom (a krimi, a giccsregény) fogásaira az év legfontosabb regénye, Lengyel Péter Macskakője. Már ha ugyan ehhez az évhez tartozik. A címlapon az 1988-as évszám szerepel, de az év fordulója körül kerülhetett az utcára, mert az 1989-es lista tartja számon. Lengyel rendkívül összetett, a szó legjobb értelmében remekül „megcsinált”, bűnügyi történetként is olvasható műve igazi siker lett, méltán. Vegyíti a kultúrtörténetet a detektívregénnyel, az izgalmas cselekményszövést a végsőkig kimódolt utalásrendszerrel, s bár nem mentes némi esszéisztikusságtól, az elbeszélő megszólalásai olykor didaktikusak, Lengyelnek ez a regénye azóta is utánozhatatlannak, sőt követhetetlennek bizonyult. A Macskakő az azóta eltelt időben semmit nem vesztett erejéből: ma is mindig újraolvasható, újabb és újabb rejtélyekkel szolgáló, nagyszerű munka.

A Lengyel Péter generációjába tartozó jeles prózaírók – Nádas és Esterházy – zavarba ejtő műveket jelentetnek meg ebben az évben. Esterházy Czeizel Balázzsal hozza tető alá a Biztos kaland című (képes)könyvet, amely hamarosan gúlákban áll az antikváriumok polcain, a könyvleértékelések elmaradhatatlan darabja lesz. Pedig igazán nem rossz könyv: elölről hátra és hátulról előre egyaránt olvasható, a képek és a szövegek egymást kommentálják, szeszélyesen hullámzik a szövegek (és a képek) hangulata, a nosztalgiától a gúnyig, a dokumentumtól az enigmáig sokféle megszólalás (és látvány) követi egymást. Akik Esterházytól mást vártak, persze csalódtak; akkor és ott a kötet érdektelennek, mulandónak tetszett. Holott ami feltétlenül megnyilvánul benne, az Esterházy kísérletező kedve, a szövegből való kilépés vágya (a vizualitás felé), s az a gesztus, hogy nem kell feltétlenül mindig nagy, mértékadó, súlyos művekkel előhozakodni – ahogyan különben a magyar irodalom nagyjai (Petőfitől Kosztolányiig) sem mindig erre törekedtek.

Nádas Péter Évkönyve kissé hasonló helyzetbe került. Az Emlékiratok könyvéhez képest persze efemer, nem is a regényírói oeuvre-höz tartozó, talán egyenesen alkalmi és magánérdekű szövegnek tetszett ez a mű – noha a fogadtatás azért elismerő volt, a könyv elfogyott. Vették bizonyára olyanok is, akik az alkotói folyamatba szerettek volna belelátni, az író magánemberi életét kifürkészni, vagy akik az esszéíró Nádasra lettek volna kíváncsiak, vagy olyanok, akik új, sajátos formájú regényre számítottak – valamennyien csalódhattak, de valamennyien gazdagodhattak is. Nádas ezúttal valóban „fütyül a műfajokra” – ahogyan az Évkönyv fülszövegében írja, de műve a legerősebb prózába tartozik, akármi legyen is. Elbeszélés, napló és esszé, s ezek mellett – ismét Esterházy-párhuzam? – Nádas saját fotói, illusztrációkként. Ha választani kell az év terméséből, ez a kötet – noha aligha jellegzetesen 1989-es – biztosan az egyik legjobb.

Mi van még a magas irodalomban? Nézzük névsorban. Van néhány verseskötet (Bodor Béla: Dallamos fekvésváltó gyakorlatok, Fodor Ákos: Akupunktúra, Marno János: A múzsa és a bábu, az ígéretes tehetségnek és nagyon fiatalon induló Szilágyi Eszter Anna első könyve, a Babagond – vajon hová tűnt?). Ez az év valahogy nem Tandorié: két olyan kötete jelenik meg, amelyek legalábbis felejthetők (ha még ugyan valaki emlékszik rájuk): az Egynyári vakjátszma és A legújabb kis-nagy gombfocikönyv. Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa című kötete kicsit más eset: ha így, mint kötet, nem is feltétlenül emlékezetes, de állomásként, átmenetként és összegzésként számon kell ma is tartani. Temesi Ferenc új regénye, a 3. könyv meglehetősen visszhangtalan marad; viszont Tar Sándor új kötete, a Miért jó a póknak?, erős, határozott, biztató igent mond mindazoknak, akik talán kételkedtek a „realistának” nevezett próza megújításának lehetőségében. (Egyben megnyugtatásul szolgál azoknak, akik aggódtak Tar pályájáért: az „amatőr” lét nem sodorta el az egyik legkiválóbb prózaírót, a viszonylagos visszhangtalanság és társtalanság nem rettentette el.) Garaczi László ambíciója más: a Tartsd a szemed a kígyón! az új próza erőteljes megszólalása, s ez az út még sok kételyt és ellentmondást tartogat; Kemény István prózája, Az ellenség művészete, pedig a prózaíró költők (vagy a két- és több műfajú alkotók) új generációjának egyik első beharangozója.

És mi volt még? Váltódott a rendszer, semmi különös. Szaporodott néhány százzal a 894.511 alatti tételek száma.

• Beszélő évek – 1989