Bokros Lajos

Nyomtatóbarát változat

1. A piacgazdaságot keretező gazdasági államnak a hatalommegosztás elvén kell felépülnie, mert a gazdasági hatalmi ágak elválasztása és kölcsönös egyensúlya biztosítja csak a piaci szereplők valódi autonómiáját és a hatékony állami piacvédelmet-piacépítést.

A gazdasági állam hatalmi ágai:

a) a gazdasági kormányzat (minisztériumok), amelynek fő feladata a társadalom többségi politikai akaratát kifejező rövid távú gazdaságpolitika és gazdaságirányítás, illetve a költségvetési gazdálkodás;

b) a pénzegyensúly védelmét, a pénzmennyiség szabályozását és az árfolyam-politikán keresztül biztosító jegybank (monetáris hatóság);

c) a piac védelmét és intézményi építését, erősítését szolgáló felügyeleti rendszer (bank-, biztosítás-, értékpapírfelügyelet, kartellhivatal, földhivatal, számvevőszék stb.);

d) az állami tulajdont megszemélyesítő, annak hasznosítását a törvény és a társadalmi közmegegyezés alapján biztosító állami vagyonügynökség.

E négy hatalmi ág közös jellemzője a közvetlen parlamenti ellenőrzés és a szigorú, részletes eljárási szabályokat tartalmazó törvények szerinti működés. A törvények egymáshoz való viszonyukat is pontosan szabályozzák; ennek alapelvei kölcsönös tájékoztatási és működés-összehangolási kötelezettség, egyértelmű felelősségmegosztás mellett.

2. A gazdasági állam hatalmi ágai közül kitüntetett szerepű a gazdasági kormányzat, amely a gazdaságban (is) a legfőbb politikaformáló, stratégiakészítő és -végrehajtó hatalom, de amely a legitimáció ciklikussága következtében elsősorban a rövid lejáratú gazdaságpolitikára és gazdaságirányításra (gazdaságszervezésre) összpontosít. A gazdasági kormányzat a végrehajtó hatalom része.

3. A kormányzaton belül a gazdasági kormányzat elsődlegességét gyakran tükrözi a minisztériumok hierarchiája is. Ez főképp azt jelenti, hogy a nem gazdasági tárcákkal egyenrangú ágazati minisztériumok fölött sokszor még a nem gazdasági tárcák gazdasági ügyeit is ellenőrző-befolyásoló gazdasági (tervezési) csúcsminisztérium állhat. Ennek fő feladata a makrogazdaság-politika elemeinek kidolgozása, rendszerszerű megfogalmazása és végrehajtása, illetve a gazdasági kormányzat különböző területei közötti összhang folyamatos biztosítása. Mindkét típusú tevékenységnek alapeleme a tervezés, amely azonban módszerként, nem pedig valamiféle feltétlenül megvalósítandó hierarchikus célrendszerként van jelen.

4. Egy gazdasági csúcsminisztérium léte elsősorban olyan piacgazdasági környezetben indokolt, ahol az állam már elvesztette gazdálkodási jellegű funkcióit a megszilárdult autonómiával rendelkező vállalatok és tanácsok vonatkozásában, és a makrogazdaság-politika formálásán és végrehajtásán túlmenően legfeljebb globális, rövid távú piacszervezési feladatai vannak. Minthogy ez utóbbiak részletei a tulajdonosi és gazdálkodási beavatkozási jogoktól megfosztott, így mindenekelőtt ágazati szakhatóságként működő szakmai minisztériumok (ipari, kereskedelmi, közlekedési-építési, agrár stb.) hatáskörébe tartoznak, így a gazdasági csúcsminisztériumra csak az összhangteremtés hárul, amely hatékony kormányzatban egyet jelent a makrogazdaság-politikai érdekek elsődlegességének érvényesítésével. Egyszerűbben fogalmazva: a gazdasági csúcsminisztérium nem csinál ágazati gazdaságpolitikát, ugyanakkor őrködik azon, hogy a makrogazdaság-politika céljait ne rontsák le, annak belső összhangját ne kezdjék ki ágazati, területi stb. részérdekek.

5. Gazdasági csúcsminisztérium működése erős kormányfői vonalvezetést feltételez, hiszen a csúcsminisztériumban kifejeződő irányítási hatalomkoncentráció lehetetlenné, optimális esetben pedig feleslegessé teszi bármiféle miniszterelnöki hivatal (gazdaságpolitikai titkárság) érdemi ellensúlyszerepét a makrogazdaság-politika formálásában és végrehajtásában.

6. Gazdasági csúcsminisztérium létrehozásával a makrogazdaság-politika megvalósítását szolgáló mindenféle makro-szabályozás kialakítása a gazdasági csúcsminisztériumhoz kerül, hiszen csak így biztosítható a makroszintű gazdaságirányítás érdemi egysége. Ez annyit jelent, hogy a külön szervezeti egységként létező „pénzügyminisztérium” a gazdasági csúcsminisztériumnak alárendelten, szabályozási funkcióit átadva, költségvetési hivatalként működik.

7. Az esetleg felállítandó gazdasági csúcsminisztérium legfontosabb feladatai az alábbiak lennének:

a) makropénzügyi tervezés (pénzügyi programozás), a jövedelemfolyamatok, a pénz- és tőkepiac elemzése, a globális és szektorális pénzügyi egyensúly tényezőire ható makrogazdasági szabályozók kimunkálása, rövid lejáratú konjunktúraelemzés és -szabályozás;

b) a külgazdasági politika stratégiájának és szabályozóelemeinek meghatározása és érvényesítése, a piacfejlődési irányzatok elemzése, a fizetési mérlegre ható tényezők átfogó értékelése és befolyásolása, az integrációs folyamatok irányítása, elsődleges kapcsolattartás és politikaformálás a nemzetközi pénzügyi intézményekkel;

c) a költségvetési és adópolitika alapelveinek és elemeinek kidolgozása, az adórendszerek intézményi változásainak előkészítése, költségvetési folyamatok hatáselemzése és tervezése;

d) a fizikai és humán infrastruktúra globális állapotelemzése, az ágazati fejlesztési tervek beillesztése a makropénzügyi és fejlesztési folyamtokba, a működést szabályozó intézményi és pénzügyi feltételek nyomon követése, értékelése;

e) a műszaki fejlesztési, a befektetési és a vagyonpolitika meghatározása, az ehhez kapcsolódó pénzügyi és nem pénzügyi szabályozórendszer folyamatos karbantartása, a népgazdasági célok kijelölése, külföldi tőke szerepvállalásának tervezése és értékelése;

f) általános piacszervezés és piaci intézményépítés, a piaci beavatkozások hatásmechanizmusainak elemzése a rövid lejáratú beavatkozási (intervenciós) eszköztár tökéletesítésére, javaslatok annak alkalmazására;

g) a gazdaságirányítási intézményrendszer működésének folyamatos elemzése, reformjának tervezése és a továbbfejlesztés kormányzati feladatainak végrehajtása.

8. Feladataiból kiindulva egy gazdasági csúcsminisztérium munkáját neki alárendelt kormányügynökségek egész sora segíti. Ezek közül a legfontosabbak a következők:

a) Gazdaságpolitikai tervező- és konjunktúrakutató intézet, amely elemzi a gazdaság makrofolyamatait (nemzeti jövedelem, beruházás, megtakarítás, költségvetési és pénzfolyamatok, külgazdasági egyensúly, árak, bérek, foglalkoztatottság stb.), és előrejelzéseket készít rövid, közép- és hosszú távon egyaránt.

b) Piacszervezési hivatal, amely részletes, a különböző szektorok sajátosságaira is kiterjedő piacelemzés alapján elsősorban a rövid távú piaczavarok elhárításán munkálkodik, intervenciós vásárlásokat és eladásokat hajt végre.

c) Fejlesztési intézet, amely szervezi és finanszírozza az állami forrásokból és/vagy állami kezdeményezésre megvalósuló nagybefektetéseket, kezeli a vállalkozók fejlesztéseihez adott állami hozzájárulásokat, elemzi és értékeli a beruházási és tőkepiaci folyamatokat, kijelöli a központi műszaki fejlesztési célokat.

d) Nemzetközi Tőkebefektetési Ügynökség, amely kidolgozza az ország külföldi tőkebefektetésekkel kapcsolatos stratégiáját; nyilvántartja, figyelemmel kíséri és tereli mind a működőtőke-, mind pedig az értékpapír-befektetéseket, összehangolja a befektetési bankok tevékenységét, a Világbank és az IFC segítségével megvalósuló fejlesztéseket.

---

A fenti javaslatok sokféle ésszerű gazdasági kormányzati-szervezeti elrendezéssel összeilleszthetők. A lényeg az, hogy előre legyen koncepciónk, amihez majd hozzávarrjuk a megfelelő szervezeti megoldásokat, végül kiválasztjuk mindehhez a megfelelő – lehetőleg szakértelemmel bíró – személyeket. Az Országgyűlés május 9-i ülésére beterjesztett MDF-javaslat a minisztériumok felsorolásáról láthatóan fordított logikát követett. Maga a törvényjavaslat is kimondta, hogy az új (elnevezésű) szervezetek közötti feladat- és felelősségmegosztást 120 napon belül kell kidolgozni. Ilyen körülmények között majdnem a lehetetlenre vállalkozott az, aki az egyszerű felsorolás mögé koncepciót képzelt. Mégis meg kellett próbálkozni ezzel annak érdekében, hogy az egyelőre tartalom nélküli intézményépítéssel ne kövessünk el olyan hibát, amit aztán később – amikor az új szervezetek felálltak, és a hozzájuk tapadó érdekek megszilárdultak – már sokkal nehezebb lesz kijavítani. Az itt kifejtett koncepcióból fakadó 3 sovány módosító javaslatomat azonban a legteljesebb elutasítás fogadta. Az Alkotmányügyi Bizottság elé terjesztett jó szándékú ötleteimet az első felszólaló azzal vágta vissza, hogy a bizottságban jogászok ülnek, akik a közgazdasági érveket nem értik, akiket a szakmai érvelés nem érdekel, és különben is este hat óra van. A megdöbbenésen túl fájdalmat is okozott, amikor Tölgyessy Péter az SZDSZ nevében kifejtette, hogy ő ugyan egyetért az én javaslataim többségével, de a kétharmados többség elnyerése érdekében elfogadja az MDF javaslatát, amit egyébként rossznak tart.

Ez az ország már nem sok kísérletezést bír el. Merev politikai és érzelmi korlátok miatt sokan még mindig azt nézik, milyen sapkában ül a felszólaló, ahelyett hogy a beszédére figyelne. Még nincs igazi rendszerváltás.

• gazdaság