Halmai Tamás

Nyomtatóbarát változat

Cseresznyevirágok

Gyalogszerrel érkezz meg Kiotóba.
A sebes dolgok hiábavalók.
Félezer éve jöttek, és azóta
nem mozdulnak a portugál hajók.
Az eget nézd. És az utat az égbe.
Szemed sarkában sintoista szentély.
Itt kezdet bujkál mindenben, elvégre
a rizspapír se rosszabb a selyemnél;
a kalligráfus se a szamurájnál.
Olcsó az ecset, de örök a kandzsi:
boldog az írnok, ha boldog a császár.
Az Edo-korszak elmúlt. Ez a Heiszei.
Most csak az tudhat életben maradni,
akit a metró elnyel.
Vonulj bár zen buddhista kolostorba:
hadurak kezében a holtak sorsa.
Közben sárga szél szeli át
a nyüzsgő várost. Delikát
jelenés. Derűt és fegyelmet
mutat az élők maszkja.
Mennyi fametszet,
mennyi eleven manga!
Félve fordul Jézus nyomába
egy gésa, drágakővé babonázva.
Föl se fogja még, árva lány,
hogy általment a tű fokán.
Vigyázz, ne juss túl a napkelte
világosságán, a világot
megváltó fények hajnalán,
Gendzsin és Akutagaván,
büszke sógunok leigázott
hadain.  Volt, ki nem vigyázott,
s észre se vette,
hogy a mennyekből cseresznyevirágok
szirma pereg le.

Japán kert

Mint egy fametszeten:
kő kövön, és a kő
alatt törékenyen
vizek szelleme nő.
A vízben békalencse,
alatta hal, felette
kis híd nagy partokig.

És a híd is folyik.

A kapun ki-be járnak
istennek rémlő árnyak.

Ez ösvény, az terasz.
Fent tél van, lent tavasz;
tea fő. Kitart őszig.

Szárnyas fák, lombos gésák
kérges, szép kimonóban.
Míg a nap lemenőben,
szertartásosan őrzik
az idő maradékát.

A közelben kolostor.
Gyertyán a kolostornál.
Hírnök az aranykorból,
nagyra nőtt bonszáj.

Egy madár az égboltba zárva
engedelmesen csapkod.
Színes, színházi dráma.
Csak a nap visel maszkot.

Csésze és hamutál.

Faház, bambusztetős,
benne valami hős,
költő vagy szamuráj.

• Vers

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges