Skip to main content

Berlini méz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Minden igaz.
Az olvasástól elfinomult ráncok
a szem körül éppúgy, mint a berlini méz,
melyet halandó még soha meg nem ízlelt.
Minden vallások minden szentjei. A férfiak
hideg kétségbeesése. A tenger legmagasabb
pontja. Boldogságunk, mely nem volt több
tiszteletre méltó spekulációnál. Az idő,
ez az ügyetlen mágus, aki visszavarázsolni
semmit se tud, és a halhatatlanság, mellyel
nincs dolga élőnek. A gésák kiművelt tartózkodása.
A rabbik szakállában az évszázadok.
A sár csipkéit szépnek látó fölindultság éppúgy,
amint a kagylókat gyűjtő szenvedély,
melyet nem olt ki elutazás, hirtelen eső,
betegség. A síró ember, akit csak a könnyei
vigasztalnak. És az öröm, hogy hallgatnak
a kürtök, és megjönnek a lovasok. A glória
az alvók feje fölött, s az antik rémület,
a Szapphó sorai közt megbújó. A kincsekkel teli
gömbök, álmokból, mesékből ismerősek.
A hegyek válasza, a visszhang. A szavak sötétje
bennünk, és a beszéd világossága a
könyvekben. A tánclépések az ütközetben,
egy megíratlan Satie-keringőre. Az édes,
pontatlan homály, melyben a legpontosabb
boldogság esik meg a szeretőkkel. Mind,
akik az ölelésben reményt, az elválásban még
nagyobb reményt találnak – a képzelet óvatos
szakszerűségével, az elmúlás árnyaival szemközt,
a tengerből tündöklő nap oltalmában. A ragyogás,
egymásban, egymás nélkül, vagy egymás
helyett. Az átkelés, csak mint fűtetlen szobán,
a hómezőkön. A kerubok lábnyoma a ház előtt.
Ikonok aranyával elfedett poklok. Ráismerés
az ismeretlenre. A spanyol nyelv, mely túl lágy
átokhoz, miséhez, és a vattás ködben a puha
idegenek. Minden, minden igaz, és minden
szent, akár van, akár nincs, akár a harmadik.
Gazdátlan sebek nincsenek.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon