Skip to main content

Viktori

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A budapesti polgárok kisebbségének többsége arra szavazott, hogy ne a kormánykoalíció pártjai, ne is a szocialisták adják a városatyák többségét és ezzel az önkormányzatot Budapesten.

Nos, a két győztes, nem szocialista, ám ellenzéki pártok egyike, a Fidesz, meggondolta magát. Látva az MDF példáját, nem fogadta el a felkínált alpolgármesteri címet, és a kormánypártokkal, a szocialistákkal együtt az SZDSZ ellenzéke lesz a városházán.

Ez a döntés a Fideszre szavazók egy részének bizonyára tetszett. Nyilván úgy vélték, a Fidesz (amely, mint tudjuk, pragmatikus párt) ügyesen politizál. A város bajban van, az új vezetőség – a csökkenő kormánytámogatást ellensúlyozandó – aligha kerülheti el a helyi adók, a lakbérek emelését. A Fidesz közép- és hosszú távú pártpolitikai érdekei szempontjából az esetleges nyereség – a részesedés a hatalomból – kisebb, mint a várható veszteség: a népszerűség később szavazatszámban is megjelenő csökkenése.

A Fideszre szavazók másik része elégedetlen ezzel a pártpolitikai szempontból ésszerű döntéssel. Úgy érzi, becsapták, vagy becsapta magát, amikor egy Fidesz–SZDSZ-kormányzást remélt, és mondjuk megosztotta a szavazatait a két nem szocialista, ám ellenzéki párt között. Vagy amikor azért szavazott a Fideszre, mert úgy képzelte, hogy a fiatal demokraták szakértelme, tiszta múltja is szükséges a gazdasági, ökológiai és társadalmi válságban levő főváros hatékony kormányzásához. Vagy csak annyit gondolt, a demokráciákban a győztesnek egyszerűen nem illik ellenzékbe vonulni.

Megkockáztathatjuk, a pragmatikus megfontolások miatt csalódottak nem törpe minoritás a Fidesz budapesti szavazótáborában. Ez utóbbiak elvesztése aligha kívánatos, ezért maga Orbán Viktor vállalta, például a HVG legutóbbi számában, hogy meggyőzi a csalódottakat.

Orbán tőle szokatlan módon nem vetette össze a döntéstől várt veszteségeket és nyereségeket. Ehelyett elmesélte a közönségnek, hogy milyen sokféle koalíció jött létre szerte az országban, és hogy ez így természetes. Eközben úgy tett, mintha nem tudná, Budapest nem egy a városok sorában; hogy ami itt történik, az az ország egyötödét érinti, ezért példaértékű mások számára is. Lelkesen ecsetelte továbbá a kisebbségben kormányzás ama előnyét, hogy így Budapesten az SZDSZ „állandó konzultálásra, sőt konszenzusteremtésre lenne kényszerítve az ellenzékkel”. Szemben a többségben kormányzással, ami, ugye, látjuk, hova vezet. Az ember nem is érti, hogy ezt a fejlett demokráciákban egyébként ritka megoldást miért csak Budapest esetében tartja célszerűnek Orbán, miközben az országnak változatlanul a nagykoalíciót, az MDF–SZDSZ közös kormányzását ajánlja.

Orbán akkor is másról beszél, amikor értékeli az SZDSZ benzinlázadás alatti viselkedését. Szerinte az SZDSZ – kellően el nem ítélhető módon – a benzinválságot „a kabinet megbuktatására akarta kihasználni”. Az SZDSZ ezt váltig tagadja, de legyünk tárgyilagosak, és ne zárjuk ki, hogy ez csak mosakodás. Hogy az SZDSZ féktelen hatalomvágyában akár a kisebbségben kormányzás Orbán Viktor propagálta útjára is hajlandó lett volna lépni.

Orbán az SZDSZ más viselt dolgairól is tájékoztat: hogy az SZDSZ-ben thatcheristák és szociáldemokraták is vannak. A neves politikus e kétségtelen tények alapján óvatosan és szerényen csak annyit állít, hogy „a Fidesz teljesen önálló, liberális pólust képez a magyar politikai életben”, továbbá, hogy az „egy kalap alatt emlegetett liberális ellenzék nem is létezik Magyarországon, ehelyett van az SZDSZ és a Fidesz”. Vegyük észre, Orbán Viktor – a liberálisokra általában nem jellemző módon – ezzel felajánlotta szolgálatait a budapesti szavazóknak: ha a jövőben gondban lesznek. S majd eligazítja őket, hol keressék a liberálisokat.

A tanulság szerény közhely: ha valaki a politikai hasznok és veszteségek szakszerű, nyílt összevetése helyett másról beszél vagy negatív kampányba fog, könnyen ellentmondásokba keveredhet. Ez pedig rontja politikai szervezetének hatékonyságát. Persze az ilyen manipulációs technikák is elsajátíthatók, és kellő rutinnal a hatékonyság romlása elkerülhető. Csak remélem, hogy Orbán Viktor egyedülálló politikusi és tanulási képességeit nem ezen a téren kívánja kamatoztatni.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon