Majsai Tamás

Nyomtatóbarát változat

A három részben megjelenő dolgozat (az első rész a decemberi számunkban olvasható) a Pápai Ma­gyar (Egyházi) Intézet papi ösztöndíjasainak nemzetközi porondon folytatott állambiztonsági hírszerzői tevékenységébe ad közelebbi betekintést három teológiai tanár hálózati működésének feldolgozásán keresztül. A tanulmány emellett érinti a Magyar­országi Római Katolikus Egyház más magas rangú vezetőinek hazai és külföldi állambiztonsági kooperációját, az egyházi környezet hálózati penetrációjának néhány további összefüggését, és rövid bepillantást enged a III/I-es, Hírszerző Csoportfőnökség Római Főrezidentúrán folytatott akcióiba. Az adatközlés részét képezik végül azok az életrajzi vázlatok, amelyek révén legalább felszínesen megismerkedhetünk a magyar állambiztonság néhány „olaszországi vonalon” működő titkos állományú munkatársával.

4.
A hálózati szerelem

Az anyagi természetű súrlódásoknál is jobban megterhelte „Rákoshegyi” és az ÁB [állambiztonság] viszonyát, amikor az ü. [ügynök1] arra vélt rádöbbenni (éspedig igen hamar), hogy a hírszerzés szemében feltehetően mégsem ő Róma közepe. Mintha mások is lennének a környezetében, akik hozzá hasonló kiképzést sejtető módon forgolódnak! Na, de ilyet, hüledezett! Amikor pedig nagy sebesen működésbe hozta a Silvanusban élesre állított barát- és ellenségfelismerő agylebenyét, azt is kénytelen volt megállapítani, hogy talán bizony nemcsak ő figyel másokat, de őt is megfigyelik. Hihetetlen! Őt, a Szolgálatnak „elvi alapokon” spionkodó ü.-öt bizalmatlanság venné körül?! („Rákoshegyi”-ben „igen érzékeny személlyel állunk szemben”, tudatta is „Füzesi” et. [elvtárs] a Központtal.) A dolgot annyira fájónak találta, hogy következő, november 19-i találkozójukon máris elzokogta bánatát Halász spirituálisnak: „érzi, hogy nekünk nemcsak ő az egyetlen kapcsolatunk”, és „nyugtalanítja, hogy esetleg őt is ellenőrizzük”. A hétpróbás ravaszdi kissé hebegve ugyan, de vigasztalta a kis szerelmest: „ugyan, ugyan”, és „nem, nem”; tényleg csak ő az egyetlen. És egyébként is, foglalkozzon inkább nemesebb feladatokkal: „Javasoltam [neki], hogy teljes lendülettel tanuljon, igyekezzen tanárai szimpátiáját, megbecsülését elnyerni, barátságokat kötni, ezzel op. [operatív] lehetőségeit alakítja ki, és ha munkájával elégedettek leszünk, minden támogatásunkat továbbra is maga mögött érezheti pályafutása során.”2 A feldúlt lélek azonban még sokáig háborgott. Az igazi megnyugvás első bizonyságát „Füzesi” et. akkor vélte csak tapasztalni, amidőn júniusban – nyári vakációja kellemessé tételére, de azért „megfelelő »nevelő jellegű« beszélgetés keretében” – átadott számára 100 000 líra adományt. „Láthatóan jólesett neki gondoskodásunk, megnyugtatta kétségeiben”, jelezte a mediátor Buda­pestnek,3 ahol azt is remélték, hogy gesztusuk „feltételezhetően tovább fokozza [az ü.] szervünkhöz való hűségét, és még intenzívebb hírszerző munka végzésére serkenti”.4

A pénz persze furcsa jószág. Addig jó, amíg van. Nem így a gyanakvás. Pár héttel későbbi budapesti beszámoltatásakor ugyanis elölről lehetett mindent kezdeniük. A jövő Vatikánt kémlelő üdvöskéjében ráadásul elemi erővel tört felszínre szuverenitási karizmája is. A falhoz szorított ember különös méltóságával tette panasszá, hogy ü.-i külszolgálata alatt nemcsak apró-cseprő egyéni kérései nem teljesültek, de „egyidejűleg” olyan „ellenőrzés”-t is kellett ta­pasz­talnia, amelynek „célja valamilyen megfélemlítő nevelés, melynek célja olyan lelkiállapot kialakítása, amelyben csak az előzőleg kialakított programot hajtom végre mechanikusan, [és] itthoni illetékeseim jobban bíznak a félelmemben, mint abban, hogy meggyőződésből sokkal hatékonyabban tudok mű­ködni. Ezt a gondolom nem minden elemében helytelen meggyőződésem a vámnál tapasztalt ellenőrzési processzus csak igazolni látszik.”5

„Rákoshegyi” szinte kafkai vízióinak konkrét kulcsa el van rejtve a kutató elől. „B”-d.-jának anonimizált formában (tehát hosszabb-rövidebb, olykor fél oldalt is lefedő takarásokkal6) kézbe vehető szöveganyaga (köztük három egyáltalán nem kutatható oldallal7) azonban arra utal, hogy az ü. ténykedését olyan egyéni és körülményi összefüggések tarkíthatták, amelyek okkal váltották ki folyamatos gyötrődéseit, és fényt vetnek azokra a kísérleteire is, amelyek a Szolgálathoz fűződő kapcsolatának esetről esetre (de különösen az év végi nagybeszámolók idején) felmerülő radikális újragondolásában nyilvánultak meg.

Az általa vállalt hálózati munka egyszerre vonzó és rettenetes karakterével Benyik György természetesen teljesen tisztában volt. Pontosan tudta, hogy e „pálya” egyenlőtlen önfeladást követel tőle; hogy a Szolgálat – a „haza védelmének” mindenek felett álló metafizikája nevében, vagy amint tartói és ő is szerettek fogalmazni: „közös céljuk” érdekében – mindent tudhat és akar is tudni róla, és életének minden szeletét ellenőrizheti, annak minden mozzanatába beavatkozhat. E játékszabályokat „Rákoshegyi”-Benyik ráadásul mindaddig lelkes örömmel működtette is, ameddig azok számára profitábilisnek bizonyultak. Ilyen értelemben helyezte át például – papi ü.-öknél kifejezetten is szignifikáns szokványossággal8 – bizalmi struktúráit az ÁB közegébe (a maga részéről is illusztrálva Bálint László lojalitáselméletének képtelenségét9), és osztotta meg új barátaival az őszinteség egyetlen oltártestvére iránt sem érzett teljességével legtitkoltabb ügyeit is. Ennek a jegyében történhetett meg az – egyfajta esszenciáját is adva az ü. egyéni drámába torkolló római tanulmányainak és az ödj.-as [ösztöndíj/as] éveire rátelepedő rémálmainak10 –, amit a Rómába érkezését követő első ÁB-találkozóról így jegyzett fel a rendőrből váratlan fordulattal spirituálissá előlépett (és „az erkölcsi normák [...] megsértése miatt” állomáshelyéről hazarendelt11) „Füzesi”-Halász op. tiszt: „»Rákoshegyi« barátilag megkért, hogy a Budapestről érkező leveleit [...] emeljem ki számára, mert nem akarja, hogy azok a rektor kezén keresztül menjenek, és az abból következtetéseket vonjon le. Erre ígéretet tettem, mert láttam, hogy ez megnyugtatná őt.”12 (Emlékez­tető­ként idézzük fel ismét Benyik György Tiszatáj-interjújának egyik szakaszát: „A második emelet a papok számára fenntartott PMI [PM(E)I = Pápai Magyar (Egyházi) Intézet] volt, alattunk-fölöttünk a kommunista alkalmazottak dolgoztak. [...] A leveleinket csak azután kaphattuk meg, hogy az állami alkalmazottak átvizsgálták.”13)

A hálózati örömök fonákjáról rendszeresen előtüremkedő rémek, a feltételezett ellenőrzés kiváltotta frászhangulat a nyárra már az elviselhetetlenségig fokozta az ü. egzisztenciális szorongásait. A Szolgálat is érezte: ha „Rákoshegyi”-t nem akarják elveszíteni (márpedig nem akarták, sőt!), akkor komolyan oda kell figyelniük rá. A budapesti et.-aknak is jelentős próbatételt jelentő vakációs találkozók rendre azzal teltek hát, hogy „Füzesi”-hez hasonlóan ők is bizonygatni kezdték előtte baráti szeretetüket – ismét és ismét elrebegve számára a „csak nem gondolja ezt rólunk, kedves Benyik et.”-konfessziót, és hogy különben is: „amennyiben lennének […] rajta kívül kapcsolataink a növendékek között, azokat sokkal nemesebb célokra, semmint az ő ellenőrzésére használnánk fel.” A helyzet drámai volta miatt nem lehetett azonban mellőzni a keményebb eledel feltálalását sem. Utasítás formájában szólították hát fel a Silvanus reménységét, „hogy az Intézeten belül és másutt egyaránt hagyjon fel korábbi magatartásával, ne keresse sem az ödj.-as társai, sem az Akadémia munkatársai között a Vatikán, illetve a magyar állam »embereit«, ne állítson fel magának téves teóriákat”. A pasztoráció végül is katartikus bűnvallásba torkollott: „Néhány téves következtetésének egyértelmű megcáfolása után »Rákoshegyi« kicsit szégyenkezve tárta fel ezen észrevételünk valós voltát. Védekezésül – számunkra »Körmöczi«-től ismert – azon tényt hozta fel, hogy Erdő Péter hatása alá került, s akaratlanul is felvette az ő ilyen irányú negatív magatartási formáját. A tanév végén maga is ráébredt, és fel­ismerte ezeket a hibáit, s ígéretet tett azok felszámolására.”14

Budapesten meg voltak győződve, hogy jó munkát végeztek. Errare humanum est! Visszatérve Rómába, az ü. gyanakvása ugyanis nemcsak kiújult, de minden korábbinál is hevesebbé vált. „Füzesi” második év végén megfogalmazott, kapcsolatbefejező konklúzióinak egyike szerint: az „op. fegyelmet elég nehezen tűri, irányítani sem könnyű, fantáziája túlságosan élénk, fantazmagóriákban él. Elég bizalmatlan, időnként direkt üldözési mániája van, mely szerint mindenki őt ellenőrzi, mi és a Vatikán is.”15 Az ü.-öt gyötrő kételyek szenvedélyszerű állandósulásában szerepet játszott a PMI-kolónia is, ahol az ilyen félelmek nem ritkán a kollektív hisztéria formájában törtek elő. (A jelenségről – amelyet Benyik „a hazai szemináriumi hangulat” továbbéléseként értelmezett16 – korábbi ödj.-asok is beszámoltak.17)

„Rákoshegyi” gyanakvását még a levéltitoknok „Füzesi” et. sem kerülhette el, márpedig ő a lelkét is kitette az ü. folyamatos karbantartásáért. A lelki beszélgetések éppúgy részét képezték gondoskodásának, mint a munka-afrodiziákumnak számító névnapi és karácsonyi ajándékok.18 A „titkár úr”-hoz fűződő viszonyát „Rákoshegyi” egészében véve segítőnek, sőt barátian atyainak ítélte ugyan (különösen kezdetben),19 a vele való „tali”-kat mégsem találta teljesen megnyugtatónak: „A találkozások időpontjait közösen beszéltük meg, és kb. 3-4 hetenként voltak. Igyekeztem minden mozzanatról tájékoztatni, ami őt érdekelte. Kissé kellemetlen volt, hogy a városban kezdett találkozóink közül kettőn [...] nem jelent meg. Ezen kellemetlen affér után nekem úgy tűnt, hogy az intézet életéről igazából másoktól informálódik, s az én szerepem tulajdonképpen teljesen fölösleges, néha unalmas és terhes.”20 (A Sil­va­nus­ban edzett „érzékeny” neofitának azonban nem csak „Füzesi” et. hálózati promiszkuitása gyötörte meg romantikus szívét. Példaként utalhatunk arra az érdekes esetre, egyszersmind az ü.-i énben lakozó személyiség érettségi mutatójára is, amikor hálózati feladatként II. János Pál tevékenységét elemezve váratlanul arra döbbent rá, hogy a Szentatya az USA fellazító mesterkedéseinek szolgálatába szegődve „lelassította” VI. Pál korábbi Kelet-politikáját, ami őt – vallotta meg az „atyá”-nak – „mint papot is csalódással tölti el”. „Nekem kellett vigasztalnom”, írta jelentésében „Füzesi”-Halász, „hogy az egyház nem a pápa egy személyben, és ma már erős a progresszív katolikusok száma”.21)

„Rákoshegyi” római tartózkodásának egyik legkritikusabb pontja „Körmöczi”-Dankóhoz fűződő kapcsolata volt. Amint azt római programjának kitervelésekor gondolták, a rektor kezdetben igen barátian fogadta őt (régebben spirituálisa is volt, a szegedi szemináriumban pedig a minap még kollégája). Római megérkezését követően mindjárt meg is bízta „amolyan titkári feladatokkal”, ami az ü.-nek lehetőséget adott (értékelte a fejleményeket „Füzesi”) „a korlátlanabb mozgásra, egyes hivatalok megismerésére”.22 (Határtalan hálózati bizalma alapján egy ideig akár arról is meg lehetett győződve, hogy stúdiumainak kezdeti időszakában „Körmöczi” az ÁB sugalmazta utasításokat követve egyengeti nagyra hivatott pályáját.) Hírszerzői igyekezetében és tapintatlan mohóságában mindenesetre gyorsan hibákat vétett. (Az ü.-öknek a mindenkori rektorral támadt átmeneti vagy tartósabb konfliktusa afféle típushibának tűnik, amelyet a hierarchikus szellemben szocializálódott hallgatók gyakran elkövettek: kiképzésük ellenére is természetesnek tekintették a „pozícióban” lévőket megillető többletjogokat, nem számolva azzal, hogy a hálózati támogatás egyik legfontosabb pillére a játékszabályok betartásával kendőzött aktivitás.23) „Rákoshegyi” nemcsak szabados viselkedése miatt „jött össze” a konzervatív „Körmöczi”-vel,24 de a rektor hivatali és egyéb ügyei iránt folytatott szimatolás határait is rosszul mérte fel (igaz, nem tudhatta, hogy „Körmöczi” is fokozottan „érzékeny”, hiszen ugyanazt az op. kiképzést kapta, mint ő, és „szakmai” tapasztalatai lényegesen megalapozottabbak is voltak25): „a PMI belső ügyeibe a rektor bizalmasan avatott be, amely egyben azt is jelentette, hogy nem minden ügybe, csak bizonyos határig. […] Személyi és a bíboros programjaiba soha nem juthatott betekintésem, sőt tapintatosan érezhettem, hogy ilyen irányú érdeklődés nem helyén való, és a jó viszony megromlásához vezetne.” És mily elképesztő is: „Rákoshegyi”-t végül csak a bevásárlásban való közreműködésre kérték meg, és még „a hivatalos levelek postázását [...] sem bízták” rá.26 Az érdeklődő („világias” lazaságokat kedvelő) fiatalember ráadásul egyre szigorúbb kontroll alatt is találta magát. Nem csoda, hogy a kolostori fegyelmet követelő Dankóról adott jelentései mind borúsabbakká váltak. Őt okolta többek között az op. munka területén szükséges kapcsolatteremtői hatékonyságának hiányosságaiért (mert pl. korlátozta őt mozgásában, és „leszedte” róla a legjobb op. barátságokat is27), sőt, a vége felé már egyenesen úgy látta, hogy a volt barát kifejezetten üldözi is őt.

A helyzet valóban súlyossá vált: „A Központnak már jeleztem – írta „Füzesi” az ü.-kel tartott utolsó ismert, 1981 tavaszi találkozójukat követően –, hogy »Körmöczi«-vel igen feszült a kapcsolata, stílusa, cinizmusa, nyeglesége, túlzott világias magatartása miatt. »Rákoshegyi« emellett még igen gyanakvó is, minden hallgatóban, a rektorban is kereste további kapcsolatainkat, provokálta őket, célozgatott, sőt durván és nyíltan arra szólította fel például Pákozdit és Szaraditsot [diáktársait], hogy »dolgozzanak csak nyugodtan a Vatikánnak, Szabó Ferencnek28 és a magyar BM-nek« [Belügyminisztérium/nak] (itt az én nevem is megemlítette, mint aki valószínűleg odatartozik). Ez nyilvánvaló dekonspiráció, ami miatt májusi találkozónkon igen erősen megkritizáltam. Arra hivatkozott, hogy nem ő az egyetlen, aki ilyeneket beszélt, akkor olyan felpaprikázódott hangulat volt a PMI-ben, hogy egymást ilyen jellegű vádakkal gyanúsították. »Körmöczi« is sorozatosan fenyegette őt is, de a többieket is a Vatikánnal, az ÁEH-val, a BM-mel, ezzel igyekezett igen erős rezsim alatt tartani őket. Ez általános feszültségek forrása volt az Intézetben, és egy ilyen alkalommal hasonló módon vágott vissza »Körmöczi«-nek, illetve Szaradits­nak.”29

Exkurzus (2): „Römmer”/„Römmel”

Amikor „Rákoshegyi”-Benyik beköltözött az RMA [Római Magyar Akadémiá]-nak otthont adó Fal­conieri-palota30 II. emeletére, a PMI-be, Erdő Péter éppen befejezte hároméves római tanulmányait. Érthető hát, hogy az aludni is fülmosással induló Benyik György a későbbi jeles kollégának (aki 1986–2002 között a Pontificia Universitá Grego­riana tanára volt, és 1987-ben megbízotti minőségben ellátta a PMI rektori teendőit is,31 ma pedig Magyarország érsek prímása, és némelyek szerint a pápai szék egyik potenciális várományosa) csak kevés figyelmet szentelhetett. Ez is elegendő volt azonban ahhoz, hogy e helyütt ne kerülhessük meg a személyét. Érdeklődésünk primer oka, hogy Erdő Pétert a „Rákos­he­gyi”-d.-k [dosszié/k] szerint a BM Hírszerző Cso­port­­főnökségének kódolt nyelvezetében „Römmer”, illetve elírással: „Römmel” fn. [fedőnevű] célsze­mély­ként aposztrofálták.32 Mit takarhat vajon a konspirált név?

Fontosnak tekintjük előrebocsátani, hogy mindaz, amit tudhatunk, a teljes valóságnak csak szerény töredéke lehet, hiszen a tények feltárásához (egyelőre) egy tárgyilag és időbeni metszetét tekintve is rendkívül szűk forrásanyag áll a rendelkezésünkre.

Amit megállapíthatunk: a) A „Rákoshegyi”-d.-ék­ban „Römmer” a PMI és Benyik György rossz szellemeként jelenik meg, aki az intézet falai közé be­fészkelődött BM-es és vatikáni besúgók „legendáival” hektikus hangulatot gerjesztett társai között. (Az ilyen fejleményeket az ÁB nem kedvelte – lásd „Fü­zesi” reakcióját „Rákoshegyi” hasonló kifaka­dásaira –, hiszen az elszabaduló érzelmek könnyen ve­zet­hettek dekonspirációhoz.) a/1) „Römmer” viselkedése véletlenül sem tekinthető átlagos ügynek, hiszen a főrezidentúra és Budapest levelezésében még a mindennapi hangulati kondíciója is kiemelt jelentőségű, hírértékű témaként bukkan fel. „Füzesi” et. feljegyzésre érdemesnek ítélte például „Rá­kos­hegyi”-nek azt a „szóban közölt” tájékoztatását, hogy „»Röm­mer« idegessége elmúlt, de teljesen még nem nyugodott meg, továbbra is foglalkoztatják »nyugtalanító« gondolatai. »Römmer« szerinte értékes em­ber, de érzelmi labilitása zavaró, amolyan hangulatember, aki a dolgokat képes többször a hangulatának megfelelően átértékelni.”33 („Rákoshegyi” „B”-d.-já­ban „Röm­mer”­-­rel kapcsolatban három kifejezetten róla készült op. feljegyzésről is értesülhetünk.34)

b) Erdő Péter viselkedését elvileg tekinthetnénk „Rákoshegyi”-éhez hasonló figyelemelterelő magatartásnak is, és az sem lenne elképzelhetetlen, hogy amennyiben a „Römmer”/„Römmel” fantázianév valós fn. lenne, helytelennek ítélt megnyilvánulásaiért a háttérben (mint „Rákoshegyi”-t) őt is folyamatosan rendszabályozták. Ez utóbbira utaló tényeket azonban nemcsak nem találunk, de bizonyos jelek kifejezetten is az ellenkezőjét támasztják alá. Mi­közben ugyanis konkrétan tudjuk, hogy a PMI másik ü.-ének, „Körmöczi”-Dankó Lászlónak a magatartását a főrezidentúra, illetve „Füzesi” et. a társügynök információi alapján korrigálni próbálta35 (és hogy az ü.-ök megbízhatóságát általában véve is verifikálták egymás beszámolóival, és e lépésekről a Központot folyamatosan tájékoztatták is36), tanulmányozott forrásaink szerint (azaz Benyik György ÁB-d.-iban) „Römmer”/„Römmel” ebben az információcirkulációban még véletlenül sem jelenik meg (és semmilyen más, rá hivatkozással rögzített információról sem olvasunk, holott egy-egy ilyen adat származását a hálózati tájékoztatásokban rendszeresen meg szokták nevezni). b/1) A „Römmer”/„Römmel” fn. elvileg akkor is jelenthetne ü.-i nevet, ha Erdő Péter ödj.-as éveiben nem végzett tényleges hálózati munkát, hiszen a külföldi spionkodást nem minden ü. vállalta (a feladatot, amint azt még látjuk is majd, biztonsági okok miatt sem lett volna opportunus kényszerré tenni): „A hálózati személyek egy része félelemből, rátermettség hiánya vagy saját biztonságának vélt veszélyeztetése miatt nem vállalta a külföldi kapcsolattartást.”37 b/2) Erdő Péternek viszont semmilyen fn.-en nincs az ÁbSzTL-ben [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárá/ban] nyilvántartott „6”-os kartonja, és b/3) „Dér” (azaz Kiss Oszkár ov.) rezidenciális főösszekötő egyik üzenete pedig (ezt alább még részletesen tárgyaljuk) külön és önmagában véve is (utóbbi megszorítás elsősorban a „6”-os kartonrendszer köztudottan nem hiánytalan állományára tekintettel fontos) kizárttá teszi, hogy „Römmer”/„Römmel”-t Rómában hálózatként alkalmazták volna.

c) Az ösztöndíjas Erdő Péter személyének kiemelt ÁB-jelentőségét mutatja az is, hogy „Rákoshegyi” róla adott beszámolóit „Füzesi” általában nem az ü.-kel való találkozókról készített összefoglaló beszámolókban ismertette a Központtal, hanem külön feljegyzések formájában.38 – A forráshelyzet csak igen részleges figyelmet érdemlő – az adott összefüggésben pedig teljesen irrelevánsnak mondható – ténye, hogy a „Rákoshegyi”-d.-kban az említett három „Römmer”/„Römmel” vonatkozású, Budapestre küldött jelentés egyike sem lelhető fel. Indokolva: c/1) a „Römmer”-ről szóló jelentések kizárólag másolatként és mellékesen kerülhettek volna „Rákoshegyi” d.-iba, hiszen azok természetes helye az ÁB ügykezelési logikája szerint a célszemélyre, azaz a jelen esetben „Römmer”-re nyitott gyűjtő volt, ami viszont egyelőre nem ismert; c/2) a „Römmer”/„Römmel” vonatkozású jelentések collecteur-eként elképzelhető másik (ismert) dossziét, a „Palota” fn.-en nyitott „OD”-t pedig gyökeres iratszelektálásnak vetették alá a rendszerváltás éveiben;39 c/3) „Rákoshegyi” „Mt”-d.[munkadosszié]-ját, amelyik az ü. Rómában készített jelentéseit tartalmazza, már annak idején is foghíjasan állították össze, és az ü. több, Rómából biztosan Budapestre juttatott beszámolója is hiányzik belőle;40 c/4) bár igen valószínűnek tekinthetjük, hogy „Rákoshegyi”-Benyik írásban is jelentett „Römmer”-ről, az ü. viszonylag terjedelmes „Bt”[beszervezési]-d.-jában erre utalóan mindössze egyetlen, éspedig nagyon vitatható értelmű tőmondattal találkozunk: „Beszámolt »Römmer«-ről, lásd a tárgyban készített külön jelentést.”41

d) Kevésbé erős felvetés, de elvileg nem zárhatjuk ki annak az eshetőségét sem, hogy Erdő Péter már eleve mint megfigyelt, ellenséges (ún. „F”-es) célszemély (még Magyarországon) kapott fn.-et. Ennek plauzibilitását azonban jelentősen gyengíti az ÁB-nek az a kezdettől fogva érvényesített törekvése, hogy a pp.[püspök]-i kar ödj.-asokat kizárólag „az ÁEH engedélyezése alapján” küldhessen ki, és az „olyan egyházi személyek [pedig], akik ellenséges politikai beállítottságúak, nem lehetnek az Intézet növendékei”.42 (Erdő Péter ez irányú magatartása azonban tudomásunk szerint ebben az értelemben nem esett kifogás alá. Megerősíti ezt egyébként „Rákoshegyi” is, aki úgy vélekedett róla, hogy „politikai szempontból pozitív beállítottságú, és érdekli is a politika”.43)

A „Römmer”-ügy további, figyelmet érdemlő szempontjai: a) Erdő Péter „hisztérikus” magatar­tása lehetett a PMI-ben gyakran előforduló megfigyelési frász természetes megnyilvánulása is. b) „Rákos­­he­gyi” év végi nagyjelentése szerint „Römmer” „nyug­ta­lan­sá­gainak” hátterében egy nagyon reális, de egészen más irányú tényező is meghúzódhatott: „a bi­zony­talan jövő és a túlságosan biztosra vett dip­lo­mata beiskolázás és annak elmaradása megviselte.”44 c) „Füzesi” op. tiszt 1980 májusában Buda­pest­nek küldött jelentése szerint: „»Rákoshegyi« beszámolt »Römmer«-ről, erről saját tapasztalataimmal együtt külön jelentést készítek.”45 – „Füzesi” et. enigmatikus megjegyzésének tartalma közelebbről pillanatnyilag nem értelmezhető. Támpontként két összefüggést mérlegelhetünk: c/1) Az RMA és a PMI egy épületen belüli szoros egymásmellettisége kézenfekvővé tette, hogy a magyar diákok iránt megkülönböztető „figyelmességgel” viseltető, hiperaktív „Feri” bármely PMI-s hallgatóval is érintkezésbe kerüljön; c/2) Erdő Péter elvi értelemben lehetett az ÁB hálózaton kívüli, ún. társadalmi kapcsolata („TK”) is (e kategóriáról alább még külön szólunk), és lehetett olyan, Rómában nem foglalkoztatott „TK” is, akit ödj.-as évei alatt ellenőrzés céljából (ilyen esetre számos példát ismerünk) megfigyeltek. A tárgyalt eset tisztázását e hipotézis mindenesetre aligha viszi előrébb, hiszen c/2.1.) biztonsági szempontok alkalmazását (azaz a figyelemelterelés céljából mesterségesen gerjesztett vádaskodást, hangulatkeltést), ami miatt Erdő végül is a „Füzesi”–„Rá­kos­hegyi”-duó figyelmének homlokterébe került, csak az ÁB-vel pro­fesszionális kapcsolatban álló személyeknél felté­telezhetünk; c/2.2.) a „figyelemelhárítói” (azaz op.) kiképzésben valószínűleg soha nem részesülő „TK”-k esetében éppen az ellenkezőjét, jelesül az ilyen megnyilvánulásoktól való tartózkodást lehet elvárnunk. d) Mindent egybevetve, a „Rákoshegyi” „Bt”-d.-já­ban felbukkanó „Römmer”/„Römmel” fn.-(ek)et ille­tően tényismeretünk jelen körülményei között egyetlen érvényes megállapítást tehetünk: Erdő Péter viselkedését az ÁB Rómában igen zavarónak találta, és őt ebben az időben külön fn. alatt is tanulmányozták. Személyiségének „feldolgozásában” szerepet játszott a vele távolságtartó viszonyban lévő „Rákoshegyi”-Benyik is.

5.
„Minden kikerülő csoportba legalább két »minőségi« ügynököt helyezzünk ki”46

Nemcsak a „Römmer”-kérdés tisztázásához járul hozzá, de újabb részletekkel segít megértetni az 1964 utáni PMI-nek a Kádár-kori egyházi elit létrejöttében betöltött szerepét, és az intézetbe irányuló ü.-i kihelyezések néhány, eleddig kevésbé ismert technikai elemére is fényt vet a Falconieri-palota 1979–­1981 közötti papi kolóniájának lusztrációja.47 A vizsgálatot eredetileg annak a verifikálása végett folytattuk le, hogy „Dér” összekötőtiszt 1980 decemberében „Késmárki” rezidenciális kapcsolattartóhoz (valószínűleg rezidentúravezetőhöz) címzett „utasítás”-a is megerősíti-e azt az eddigi konklúziónkat, hogy Erdő Péter az 1979/1980-as tanévben (a megelőző két évre nem rendelkezünk adatokkal) nem tartozott a hírszerző csfség által foglalkoztatott ü.-i állományba. A szóban forgó szövegrész egy egyszerű tőmondat: „Mindkét kapcsolatunknak adják át Központ jókívánságait közelgő ünnepek alkalmából.”48

A vizsgálat első megállapítása az, hogy az 1979/1980-as tanévben Rómában tanuló PMI-ödj.-asok – név szerint: Benyik György, Dolhai Lajos, Erdő Péter, Ivancsó István, Ladocsi Gáspár, Pákozdi István, Sávai János, Szaradics József, Sze­csődi Péter49 – közül valóban egy személy („Rá­koshegyi”-Benyik) volt csak a főrezidentúra által foglalkoztatott ü. (Konklúziónkat sajátos módon erősíti meg „Füzesi”-Halász op. tiszt „Rákoshegyi”-t vigasztaló kijelentése: „jelenleg rajta kívül nincs más kapcsolatunk.”50) „Dér” közlése azért említ kettőt, mert ebbe beleérti az intézet rektorát, „Körmöczi”-t, azaz Dankó Lászlót is. (Amint látni fogjuk, megállapításunk véletlenül sem jelenti azt, mintha a lakók közül csak ennyien tartoztak volna az ÁB hálózati állományába.)

Második megjegyzésünk Szecsődi Péterrel kapcsolatos, akinek esete meggyőzően illusztrálja azt a preszuppozíciónkat is, hogy a PMI-ben dolgozó ü.-ök tevékenységének hatása nem korlátozódott csak az ödj.-as évek eseményeire. Feltételezésünk kiegészítéseként érdemes valamivel részletesebben idéznünk a BM III/III. 1/a. alo. [alosztály] 1976-ban készített összefoglaló jelentését: a) „A volt ödj.-ok között több olyan kvalifikált, magasan képzett, jó római kapcsolatokkal rendelkező megbízható hálózati személyt foglalkoztatunk, akik egyházkormányzati vonalon perspektívával rendelkeznek, és pozícióba hozhatók. Megkönnyíti ezen kategóriával való szervezett foglalkozást az a körülmény, hogy a hálózati személyek zömét alo.-unk foglalkoztatja, különböző elhárítási vonalakon, csupán 3 hálózatot adtunk át megyei társosztálynak. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a római végzettségű papok között célszerű és lehetséges tovább bővíteni op. pozícióinkat.”51 b) „a PMI-be kihelyezett hálózati személyek nyelvtudása, képessége, jó tanulmányi előmenetele egyik fontos feltétele konspirációs helyzetük szilárdításának, hírszerző lehetőségeik szélesítésének. Ezt figyelembe véve, helyes volt az a törekvésünk, hogy a követelményeknek legjobban megfelelő hálózati személyek kijuttatása mellett az ÁB-szervekkel kapcsolatot nem tartó személyeknél csupán a politikai és jellembeli kifogások esetén akadályoztuk meg kijutásukat.”52 – „Rákoshegyi”-Benyik Szecsődiről adott jelentései ilyen körülmények között váltak (mintegy törvényszerűen) Pygmalion-„próféciákká”. Az ü. úgy tartotta, hogy a PMI-ben még erősen a karizmatikus-spirituális Fokoláre-kegyesség53 vonzásában élő, apolitikus papra „mérséklő” hatással van hallgatótársa, Sávai János – akiről hamarosan bővebben is szólunk –, és hogy „olyan főnökök mellett, akik kellő keretek között engedik kiélni ezt az ambícióját [ti. a „lelkipásztorkodást”], és jó emberi viszonyt tudnak kialakítani vele, további pozitív politikai fejlődés is remélhető”.54 Szecsődi „fejlődése” valóban bekövetkezett: 1984-ben nemcsak a Váci Egyházmegye püspöki hivatalába került Bánk József pp. mellé „püspöki szertartó”-nak,55 de ugyanezen év októberében Budai Miklós r. [rendőr] fhdgy [főhadnagy] „Zöldi Péter” fn.-en ÁB-ü.-nek is beszervezte őt.

Exkurzus (3): Ügynökök sarzsi nélkül

A Szolgálat, amint már utaltunk rá, nem csak a hálózatba tartozó személyekkel tartott kapcsolatot. Rajtuk kívül létezett az ún. op. kapcsolatok rendszere is, amely az együttműködés legalább két kategóriáját jelenthette. a) Az ÁB-vel ápolt laza, definiálatlan és inkább alkalmi kooperációt és b) az ún. társadalmi kapcsolatot („TK”). Az előbbit (akit nevezhettek „AK”-nak, azaz alkalmi kapcsolatnak is) tartalmilag a-programmatikus kapcsolatnak tekinthetjük, amely nélkülözte a megállapodásszerű találkozókat, míg az utóbbi a programmatikus változat volt, ti. abban az értelemben, hogy az érintettel folytatott találkozások konkrétan megkötött megállapodáson alapultak: a „TK” ennek során jelét adta annak, hogy a pártállam egyházpolitikáját helyesli, és nincs ellenére az ÁB-vel való informatív kapcsolattartás, sőt, hogy bizonyos célok érdekében adott feladatok végrehajtásában hajlandó is együtt­működni a rendőrség tényezőivel. Külföldön a szóban lévő személyekkel a rezidentúrák képviselői feltehetően csak „hivatalos” körülmények között, a magyar követség vagy kulturális képviselet fedésében ápoltak „természetes” kapcsolatot. Egy 1973 őszi adat szerint igen valószínűnek tekinthetjük, hogy az 1973–1974-es tanévben PMI-ben tanuló akkori négy „TK” (Leányfalusi Vilmos, Rózsa Huba, Schma­to­vich János és Vanyó László) közül (akiket azonban az ismerhető adatok szerint a III/III-as rendszerben később sem szerveztek be ü.-ké) a főrezidentúra hármat foglalkoztatott is.56 (A „TK”-k és „AK”-k mellett egyébként létezhettek még „HK”-k, azaz hivatalos kapcsolatok is; ez utóbbiakat az ÁB mintegy hivatalból kereste fel hivatalukban – a PMI igazgatóját pl. az RMA épületében –, és természetesen igyekezett is őket rábírni a gyakori/bb/ és rendszeres/ebb/ kapcsolattartásra.) A formális hálózaton kívüli „TK”-k­nak, „HK”-knak etc. (akik adott esetben egyébként a hálózati ü.-öknél hatékonyabb bomlasztó és adatszolgáltató tevékenységet folytattak57) a többségi gyakorlat szerint ugyan nem volt „6”-os kartonjuk és titkos nevük sem (az iratokban civil nevük kezdőbetűivel szerepeltették őket), meglepő – részleges – kivétellel is találkozhatunk. A szerző által eddig megismert egyetlen példát a „Briza Ludwig” fn.-en nyilvántartott Kemény Lajos (1932–1985)58 ü.-i dossziéja59 kínálja.

Kemény 1964-től „Gánóczy” fn. „TK”-ként ápolt kapcsolatot a III/III-as Csfséggel (a fn.-ről a „TK” természetesen nem tudott).60 A III/I.-4.-A. alo. részéről 1967-ben ismerkedtek meg vele, amikor felmerült, hogy ödj.-at kaphat Franciaországban. A „Briza Ludwig” fn.-re átkeresztelt „beszervezési” jelölt (egyfajta liminális hálózati hibrid: sem nem igazi „TK”, sem nem ü.) előrehaladott állapotban lévő beszervezése 1969-ben azonban elmaradt, mert magánéleti okok miatt Kemény az ödj.-at végül is nem tudta elfogadni. Kemény Lajost 1970-ben teológiai tanárrá nevezték ki a Szegedi Hittudományi Főiskolára (1979-től ő volt az intézmény rektora is), ahol azonban a III/III-as Csfség – akkor! – nem tartott igényt az ü.-i tevékenységére, mert „az adott objektumban megfelelő hálózattal rendelkeztek”. 1973-ban ismét felmerült, hogy Kemény Lajos stipendiumot kap Franciaországban. „Júliusban egy kombináció segítségével sikerült a korábban megszakadt kapcsolatot felújítani”, olvassuk a hírszerző csfség vele kapcsolatban felfektetett dossziéjában. „Már az első találkozáson bizonyossá vált, hogy a hosszú szünet ellenére »Briza« hajlandó az együttműködésre”, és megbizonyosodhattak arról is, hogy nem dekonspirálódott, és „a kért titoktartást nem szegte meg”.61 „Kiutazása előtti eligazítására szeptember 7-én Szegeden, nyilvános szórakozóhelyen került sor […]. Kijelentette, hogy [továbbra is] vállalja az együttműködést, a kért segítséget külföldön is szívesen megadja.” (Hírszerzői feladata elsősorban Roger Etchegaray bíboros és környezete, valamint további francia egyházi körök felé irányult.) „Az eligazítás rövidsége miatt »Megállapodás« formájában történő megegyezésre nem került sor. Ehhez véleményünk szerint hosszabb idő és alapos meg­győzése szükséges. A kérdés erőltetése negatív eredményre vezetne. Ugyanebből a meggondolásból kiindulva nem egyeztünk meg fn. használatában sem, ennek hasznosságát a munkavégzés során »Briza« maga fogja belátni.”62 A végül is „TK”-ként, illetve „beszervezési jelölt”-ként kiutazó Kemény párizsi útját követően (a dossziénak Kemény „TK” hálózati munkáját dokumentáló nagyobbik részét ezt követően kell még értékelni) Fésű Ferenc r. fhdgy (aki a III/I.-4.-A. alo.-hoz tartozó Mercz Károly és dr. Dercze István r. szds-okkal együtt az ü. személyes ismerőse volt) 1975 decemberében úgy rendelkezett, hogy a „személyével kapcsolatos további feldolgozó munkát megszüntetem”, mert „hírszerző lehetőségei hazatérésével megszűntek”.63 A III/I-től való elbocsátás természetesen nem jelentette azt, mintha Kemény professzor III/III-as tevékenysége is véget ért volna.64 „Briza” fn.-en „valaki” Szegeden 1983-ban is jelentett. (Nem tudjuk, hogy Kemény Lajost közben beszervezték-e, vagy megmaradt, pontosabban, „reklasszálódott-e” ismét „TK”-vá. Az mindenesetre szokatlan, hogy a hírszerzőktől kapott és általa nem is ismert fn.-vel került vissza a belső elhárításhoz.) Az ügy külön érdekessége, hogy Csapody Miklós egy dokumentarista igényű publikációban  (meg­engedhetetlenül téves forrásértékeléssel) „Bri­zát” Benyik Györggyel vélte azonosítani.65 (Benyik György miért, miért sem, nem tiltakozott.)

A III/I-es Csfség PMI-re vonatkozóan keletkezett, de nem ü.-i d.-kba kerülő forrásainak krónikus hiányában a hálózati rendszeren kívüli op. kapcsolatokat („TK”-kat etc.) mindenesetre alig ismerjük. A PMI-vel kapcsolatos akciók dokumentumait gyűjtő „Palota” fn. „OD” (amelyet nem is a III/I., hanem a III/III. keletkeztetett, és a közbejött szelekció miatt a legkésőbbi benne található irat 1976-ból származik) szintén elenyésző segítséget ad csak. (A d.-ban megőrzött információk persze nem lebecsülhetőek. Már csak azért sem, mert pillanatnyilag egyedül e forrásból tudhatunk a hálózaton kívüli „TK”-besúgók PMI-ben való jelenlétéről. Az „OD” jelenlegi állapotában ugyanakkor már nem állapítható meg, hogy a „TK”-ként tevékenykedő Rózsa Huba 1973-as szünidei „beszámoltatását és eligazítását”66 hogyan is kell értenünk. Foglalkoztatta-e vajon a hírszerző csfség Rózsa Hubát Rómában is, azaz benne volt-e a későbbi professzor a fent említett háromban? Ne­talán ő volt az egyetlen kivétel: „A nyári szabadság itthon töltött hónapjai alatt közösen [ti. a III/III-as és a III/I-es csfségek] számoltattuk be feladataik végrehajtásáról a Római Főrezidentúra által tartott hálózati személyeket, esetenként az átadásra nem került [kiemelés: MT] hálózatokat is.”67)

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a PMI 1979–1980, illetve 1979–1981 közötti lakóinak „átvilágítás”-a tényértékű kijelentésként kizárólag azokra vonatkozhat, akik az ÁbSzTL-ben őrzött jelenlegi „6”-os kartonrendszer értelmében az ÁB beszervezett ü.-ei voltak. Jóformán semmi konkrétumot nem árul el viszont azokról, akik közülük hálózaton kívüli („TK”-) pozícióból kooperáltak a Szolgálattal. Záró megjegyzés: a III/I-es csfség önállóan végrehajtott és „5”-ös kartonon vezetett beszervezéseiről jelenleg semmit nem tudunk, és a csak náluk fennmaradt hálózati adatokról is igen keveset. A jogutód Információs Hivatal ezeket ma is elzárja a kutatás elől. Az elégségesnek tűnő kontrolladatok ismere­tében ennek ellenére is tényként könyvelhetjük el, hogy a szóban lévő időszakban a Római Fő­re­zi­­dentúra a két említett hálózaton kívül PMI-s egyházi ü.-öt semmilyen más csatornán keresztül nem foglalkoztatott.

---

A PMI hallgatóinak lusztrációjával összefüggésben teendő következő, harmadik észrevételünk Pákozdi Istvánnal kapcsolatos, aki Rómából hazajövet azonnal teológiai tanári és prefektusi megbízatást nyert az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán, éspedig annak ellenére, hogy mint „F”-es személyt a BM (ösztöndíjas kiküldetésétől kezdve egészen a rendszerváltásig) folyamatos ellenőrzés alatt tartotta. NB.: A kezdeti „F”-es minősítés (lásd Tomka Ferenc példáját68) természetesen nem volt akadálya a későbbi beszervezés lehetőségének (egyébként pedig kizárt ü. is válhatott „F”-essé). Az eredmény ismeretében Pákozdi mindenesetre ellenállt a római végzettséggel rendelkező papokat célzott igyekezettel „vadászó” hálózati csábításnak, élő cáfolatát is adva „Rákos­hegyi” róla adott jellemzésének (amelynek egyoldalúságával az ü. is tisztában volt: „[Pá­kozdi] számomra kifejezetten unszimpatikus figura, ezért véleményem róla nem tárgyilagos”): „alkalmazkodó képessége van, szereti főnökei tetszését keresni és szerepelni. Gyümöl­csöz­tethető személyes kapcsolatokat szeret kötni, máris rendelkezik ilyenekkel itthon, és gondolom külföldön is. Politikai beállítottsága természetesen pozitív, mindig a hatalom oldalán fog állni.”69

Negyedik megjegyzésünk az ÁB-adminisztráció adatkezelésével kapcsolatos. Mivel a hálózati dokumentumok megbízhatóságát illetően módszertani érvényű vélekedést egyelőre aligha fogalmazhatunk meg (a hamisításelméletek pankrátoraiként fel-felbukkanó volt ÁB-tisztek legendái pedig széljegyzetet sem érdemelnek), forrásainkat a legszigorúbb kritikával kell kezelnünk. A jelen dolgozatban éppen ezért nem értük be azzal, hogy „csak bizonyítjuk” az 1979/1980(81)-es PMI-s tanév(ek)re vonatkozó „két ügynök”-elmélet plauzibilitását (teljes összhang a III/I.-4. o. és a Római Főrezidentúra közötti levélváltásban, továbbá a III/III.-1/a. alo. információi és a „6”-os kartonrendszer adatai között), hanem a rendelkezésre álló eszközökkel vizsgáltuk a rendszernek az adott egyszeri eseten túli forráshitelességi kérdését is, részletes ellenőrzésnek vetve alá a „Palota” fn. „OD” két jóval korábbi – egy 1973 őszén készült, és az 1972/1973-as és az 1973/1974-es tanéveket értékelő, valamint egy 1976. februári) összefoglalóban található – adatsorait, amelyekről elöljáróban kijelenthetjük, hogy teljesen pontosnak és megbízhatónak tűnnek.

A „Römmer”/„Römmel”-jelenség kutatása so­rán szükségessé vált lusztrációs eljárás eredményeinek utolsó szempontja a már említett Sávai János szegedi teológiai tanárral kapcsolatos.70 A PMI-ödj. elnyerését megelőzően beszervezett ü. hálózati működésénél érdemes részletesen is elidőznünk.71

Exkurzus (4): Gyónástovábbképző és honvédelem a Tisza Szálló 107-es szobájában

A jó megjelenésű, művelt, könnyed társalgó, olaszul beszélő Sávai Jánosra (szül.: 1944)72 még szeminarista korában figyelt fel az ÁB; a mélyen vallásos családi háttérből érkező, gimnazista korában is rendszeresen templomba járó, majd pedig az egyház szolgáit váró üldöztetésre készülő kispap ekkor azonban még egyszerűen kiadta az útjukat („mereven elzárkózott minden tárgyalástól”73). Nem így később. A történet szálai viszont mélyebbre nyúlnak.

Amikor Sávai János kilépett a főiskolai szubkultúra valóságidegen falai közül, ahol a klerikusokat zaklató pártállami hatóságok és rendőrség legendái adták meg a mindennapok világáról vallott tudás alaphangját, nemcsak egészen más közegben találta magát, de „naponta találkoz[ott] olyan eseményekkel [is], melyek sehogy sem illeszkednek bele az egyházról és a papi hivatásról kialakított elképzeléseibe”.74 (A klerikus valóság feletti döbbenetében szerepet játszhatott az is, hogy gyermekkorának plebejus világa egy egészen más képet közvetített számára az egyházról és a papságról.) Világlátása átformálódásában jelentősnek bizonyult azonban 1973-as külföldi utazása is, amelyről úgy tért vissza, „hogy a kinti helyzetet – egyházi szempontból – még sötétebbnek látta, mint a magyarországit”. Ilyen és hasonló impresszióknak tulajdonítható, hogy amikor a Szolgálat megyei emberei ismét megjelentek életében (valószínűleg az útlevélkérelem apropójából), már „közlékennyé” és együttműködővé vált: „A folyamatos kapcsolattartás eredményeként »Marosi« [ekkor még üj. = ügynökjelölt; hálózati fn.-éről pedig természetesen ő sem tudott] egyre több szóbeli, az utóbbi időben pedig írásos jelentéseket adott. Felfedte azt a jezsuita csoportosulást,75 amelyet az et.-ak többé-kevésbé ismertek, azonban új nevekkel egészítette ki az eddigi ismereteiket, és egyben őszinteségéről is számot adott. Néhány hónappal ezelőtt pedig egy többoldalas jelentésben számolt be [amit kiutazásaival összefüggésben készített76] egyik külföldi kapcsolatáról, P. Daniel C. Gelsi-ről”77 – olvashatjuk Patkó Gábor r. szds [rendőr százados]78 Sávairól készített 1975-ös feljegyzésében.79

Az időközben (1971-ben) Szegedre helyezett Rókus templomi káplán azzal került a hírszerzői érdeklődés fókuszába, hogy kiderült: a személyét megkülönböztetett figyelemben részesítő Udvardy József megyéspüspök rektornak szánja őt a szegedi főiskola élére, és előtte továbbtanulás céljából még ki szeretné küldeni a PMI-be. A fejleményekbe azonnal bekapcsolódott az ÁB vatikáni ügyekkel foglalkozó III/I.-4-es osztálya, és az ígéretes jelölttel való személyes megismerkedés végett Szegedre küldte Patkó Gábor szds-t, „Marosi” későbbi tartóját. Az 1975. február 25-én lebonyolított akcióról készített (az előbbiekben is idézett) jelentés szerint „»Marosi« beszervezését a kialakult pozitív helyzet alapján áp­rilis-május körül tervezik végrehajtani az et.-ek, amelyben osztályunk is részt vesz […]. »Marosi« megismerését, illetve az ügybe történt bekapcsolódásunkat egyeztettük a megyei et.-ekkel és a III/III.-1. o. vezetésével is.”80 (A külföldi foglalkoztatásra alkalmas személyek iránti „fejvadászatban” a III/III. – mint pl. „Rákoshegyi” esetében is – kezére dolgozott a III/I-es csfségnek, és egyes beszervezéseket közösen is hajtottak végre. A „Palota” fn. „OD” korabeli összefoglalója szerint: „1971-től [...] a római ödj.-at nyert hálózati személyeket felkészítettük feladataikra, és meghatároztuk magatartási vonalukat is. Az ellenőrzött, megbízhatóbb hálózati személyeket felkínáltuk a III/I.-4. o.-nak, és közösen hajtottuk végre kiképzésüket, határoztuk meg feladataikat.”81) Kiss Oszkár, a két éve még római főrezidensként tevékenykedő és nyilván igen tájékozott ov. [osztályvezető] felvetése aligha volt csak fantazmagória (noha további részleteket nem ismerünk): „Ha sikerül kimunkálni a PMI-be kerülés lehetőségét, őt [Sávait] tekintetbe vennénk Rákos Raymund [a vatikáni Szent Péter Bazilika magyar apostoli gyóntatója82] helyének betöltésére. A soron következő legfontosabb feladatnak a munkába való elkötelezését, hozzánk való viszonyának elmélyítését tekintjük, ennek mértéke szerint kezdünk előrelépni egyéb elképzelésünk terén.”83

Sávai ödj.-a ez alkalommal azonban (az RMA tatarozása miatt) még meghiúsult, és a tervbe vett beszervezésére sem került sor, sőt, a III/I. gyakorlatilag fel is függesztette a vele való további kapcsolattartást.

Négy év elteltével viszont ismét aktuálissá vált a stipendium. Az ÁB a szokásos módon ez alkalommal is képben volt („Udvardy pp. intézkedéseket kezdeményezett, hogy »Marosi« a PMI-ben 1979 első felében megkezdhesse tanulmányait. Így került az ügy napirendre, s ez teszi célszerűvé” referálta Benkő Viktor alov. [alosztályvezető] Kiss Oszkár ov.-t84), és újfent Szegedre rendelték Patkó et.-at (ekkor már őrgy [őrnagy]): „»Marosi«, amikor az utcán mellé léptem [1978. november 29-én], megismert, és készségesen állt rendelkezésünkre, bár idő hiányában bővebb beszélgetésre nem volt alkalmunk.” Megállapodtak viszont abban, hogy december „4-én 9 óra 30 perckor találkoz[na]k Szegeden a Takaréktár u.-ban (rövid és a plébániájától is távol eső utca), ahonnan gépkocsival Makóra” mennek.85 Az első és legfontosabb teendő most is a még mindig csak üj.-ként dolgozó pap beszervezése volt. Nem tudjuk miért (talán, mert közben kiderült, hogy Sávai csak 1979 második felében utazik Rómába?), de a „hazafias és érdekeltségi alapok kombinálásával, fokozatos módszer alkalmazásával” véghezvitt beavatásra végül 1979. március 7-én került sor a „késő esti és éjjeli órákban – a korábban jóváhagyott javaslatnak megfelelően”: az üj. „bevonását célzó beszélgetés befejező aktusa volt annak a többéves fokozatos mód­szernek, melyet személyes megismerésével kezdtünk el [...]”.86 Sávai beszervezése kétirányú célt követett: a) hírszerző lehetőségeinek hazai bázison való felhasználása (elsősorban magas rangú kapcsolatai révén) és b) római „foglalkoztatása, amikor felkészül magasabb egyházi pozíció betöltésére”.87

A találkozás konspiráltan kezdődött: Patkó et. este nyolc órakor jelentkezett – valószínűleg telefonon – a káplán úrnál, majd „– külön-külön – a Tisza Szálló 107-es szobájába mentünk, ahol megkezdtük” „az öt óra hosszat tartó beszélgetést”. Ezt követően, fél kilenckor átvonultak „a Kék Csillag Étterem”-be, és itt „vacsora közben”, valamint ejtőzésképpen, és nem elhanyagolva a hangulati effektusok dramaturgiailag kiegyensúlyozott változatosságának szempontjait sem, „sétálva”, a szabadban folytatták a társalgást.88 (A találkozó másik op. résztvevője a III/III-as Csfség képviseletében Nagy Béla, Sávai új megyei tartója volt.) Az együttlét során az et.-ak ér­tékelték a Szolgálat és Sávai János eddigi kapcso­la­tát (megköszönték neki pl. az eddigi közreműködését, amivel máris „komoly segítséget nyújtott” munkájukhoz, és örömmel nyugtázták, „hogy kialakulóban lévő kapcsolatunkról eddig senkinek nem beszélt”89), elemezték a jelölt alkalmassági kérdéseit, és „igyekeztünk tovább mélyíteni a jól alakuló emberi kapcsolatunkat »Marosi«-val, és olyan baráti irányba terelni, amely lényeges alapja lesz további bizalmának és őszinteségének”.90 A beszélgetés során Sávai addigi találkozástechnikai felszínessége91 mellett néhány tartalmi hiányosságra is fényt derítettek. Megállapították például, hogy „Marosi” formálásában „sok sürgős teendő”-jük van, hiszen az üj. politikai és egyházpolitikai műveltsége nagyon hiányos, még „alapkérdésekben” is tájékozatlan.92 A megtervezett professzionalitással dolgozó op. stáb (kiváltképpen a hírszerzés és az ü.-tartás technéjét Mosz­k­vában elsajátító Patkó et.) gyorsan felőrölte a minap még lázító és lázadó szellemű, és nemcsak politikailag, de taktikailag is iskolázatlan segédlelkész ellenállását. Dolgukat megkönnyíthette az a szellemi-mentális zűrzavar, amit az új fejlemények megkövetelte viharos világnézeti váltás eredményezett a jelöltben („amikor a beszervezési beszélgetés során néhány ismert nemzetközi kérdésre igyekeztünk magyarázatot adni, olyan csodálkozással hallgatott bennünket, mintha valamilyen ismeretlen világba vezettük volna be”).93 Az összpontosított intellektuális és lelki ráhatások arzenálja szinte végtelen volt: kitartóan magyaráztak neki például a világ általa addig ugyancsak ismeretlen „rend”-jéről (ti. a szocializmus történelemteleológiai igazságairól);94 meggyőzően hangsúlyozták, hogy nem elég az, ha csak „szereti a hazáját, és annak védelme érdekében velünk kapcsolatot tart”; nem szűnő lelkesedéssel győzködték arról, hogy meg kell szakítania kapcsolatát az „illegális” kisközösségi tevékenységet és ifjúsági munkát folytató ellenzéki-reakciós papokkal (pl. Bulányi Györggyel), mert ezek mint „belső ellenség” használják fel a fiatalságot „saját politikai céljai”-kra; sejtetéseket fogalmaztak meg a személyét érő (ismeretlenségben maradó) „rosszindulatú támadások”-ról (amivel szemben nyilván védelmet ígértek); lelkesen magyarázták neki, hogy: „együttműködésünket az őszinte, baráti, munkatársi alapokon tudjuk elképzelni, ezért kértük, hogy a jövőben emberi problémáival nyugodtan forduljon hozzánk, ne szégyelljen segítséget kérni egy-egy kényes kérdés megoldásában”95 (ezt a jelölt köszönettel fogadta); papi embernél fokozottan is érzékeny húrokat pengetve ecsetelték az előtte álló feladat rendkívüliségét: kérték őt, hogy a velük való kapcsolatot „tartsa […] olyan »szent« dolognak, mint a gyónási titkot, hisz valóban olyan titokról és munkáról van szó, amellyel kevés embert tisztelünk meg”;96 végül pedig különösen efficiens lehetett a jelölt gyomrozásában a karrierisztikus előnyök felvillantása, köztük az éppen aktuális római ödj.-ban való támogatás beígérése („nyilvánvalóvá vált, hogy »Marosi« döntő fordulatként várja éle­tének – Rómába kerülését, s kapcsolatunk további alakulását ez erősen befolyásolja”). Nem csoda hát, hogy a lelki masszázzsal vert helyzetbe juttatott Sávai arra a már-már biblikus hőfokú, hitvallást váró kérdésre, hogy „nincsenek-e olyan okai, hogy a velünk való rendszeres kapcsolat miatt lelkiismeret-furdalása vagy egyéb aggályai vannak”, minden bizonnyal őszintén válaszolta, hogy hálózati elköteleződését „már régen rendezte magában, [és] lelkiismeretével azt összeegyeztethetőnek tartja”.97 A végeredmény szinte borítékolható volt: „a beszervezési beszélgetés […] elérte a célját”98; „»Marosi« jó benyomást keltett, alkotó módon vett részt a találkozón”; „a beszélgetés során megerősítést nyert, hogy […] elfogadja a folyamatos titkos együttműködést, a kétoldalú konspirációt, a rendszeres kapcsolattartást, a MN ÁB-jének érdekében végzendő hálózati munkát – melyen belül az igényesen összeállított szóbeli és írásos jelentések elkészítését természetesnek tartja,”99 és „tisztázódott [az is], hogy olaszországi tartózkodása alatt sem zárkózik el a folyamatos együttműködéstől és rendszeres kapcsolattartástól, melyet esetleg nem személyesen velünk, hanem számára eddig ismeretlen munkatársunkkal fog folytatni”.100 Őszinte lehetett az egymásra találást megpecsételő keresztelő is: a hálózatba „TMB” [titkos megbízott]-ként beemelt üj. (illetve immár: ü.) elfogadta régi-új ÁB-nevét, és „ígéretet tett, hogy telefonon »Marosi János« néven fog jelentkezni, s írásos anyagaiban is ezt az aláírást használja”. Az este meghittségét mutatja az is, hogy a szemérmességet nem eltúlzó Szolgálat képviselői is ellágyultak, és eltekintettek a jelölt elköteleződését megerősítő írásos nyilatkozattól. Amint írták: „a közöttünk kialakult bizalmas szituáció” közepette ezt kérni egyenesen „ízléstelen” lett volna. Mintegy mentegetendő is gyengeségüket, rögtön hozzáfűzték azonban, hogy „ezt [...] kiutazása előtt, kiképzésének megtörténte után ünnepélyes keretek között aláíratjuk vele”.101

A beszervezést elvileg kéthetenként követték a rendszeresített találkozók: elsősorban Szegeden („a késő esti órákban”), adódó alkalmakkor azonban Budapesten (pl. nyelvvizsgája esetén, amikor is „szállodában, egész napos találkozón alapos kiképzésben részesítjük”).102 A következő, március 29-i megbeszélésre ismét szállodában került sor. Idejüket ekkor azonban már szikár munkával múlatták: meghatározták az ü. kiutazásáig esedékes hosszú távú feladatait, „amelyek magukba foglalják hazai és külföldi kapcsolatainak írásban, vagy magnetofonra rögzítését, valamint néhány bizalmas, op. és egyházpolitikai információkat (pl. az országban működő illegális ifjúsági csoportok, dr. Udvardy József helyi pp.-ről és más egyházi személyekről kialakult véleménye stb.) tartalmazó tanulmány összeállítását” („nem kis stílű pletykákat” várnak el tőle, hangsúlyozták már a be­szer­vezésekor is, „hanem sok esetben tudományos igényű, bizalmas tartalmú információkat”103). Min­d­emellett folyamatosan ügyeltek a kiképzésére, politikai nevelésére, „értékelő készségének formálására” is.104 Az ü. őszi telepítésének sikerében, felkészítésének eredményességében senki nem kételkedett.

Az élet azonban ez alkalommal is felülírta a reményeket: a kifinomult jelzőrendszerrel rendelkező apparátus aggodalomra okot adó hajszálrepedéseket kezdett felismerni az ü.-kel való együttműködésben. Mi történt?

A konkrétumokat – mint a személyiségi jogok tiltása alá eső információkat – az érvényes levéltári szabályozás értelmében nem ismerhetjük meg. Tudjuk viszont, hogy a Szolgálat már szeptemberben úgy ítélte, hogy az ü. – a beszervezését követően – „néhány hét eltelte után […] egyre inkább arra törekedett, hogy lazítson a kapcsolatunkon, és állandóan kibúvókat keresett”. A húzódozás oka véleményük szerint az volt, hogy az ü. „félt [...] a végleges leleplezéstől”.105 Patkó őrgy, az ü. új tartója (ti. a III/I-es csfség részéről) az augusztus 23-i találkozó után például azt jelentette, hogy „a folyamatos kapcsolattartás során néhány olyan probléma merült fel, amely bizonyos mértékig kétségessé teszi »Marosi« őszinteségét. Nem folyamatos hazudozásról van szó, hanem több esetben elhallgatott olyan eseményeket, amelyekről tudomásunk volt, s csak többszöri kér­dez­getésre adott választ. […] az augusztus 23-i találkozón – nem gorombán, de határozottan – tárgyaltunk vele. Elmondtuk, hogy mi tudatosan nem faggattuk olyan dolgokról, amelyekről ugyan tudomásunk volt, de ő saját titkaként kezelt, azonban ez nem jelenti azt, hogy az együttműködés vállalása után – amelyben őszintén beszéltünk vele – joga van mellébeszélésre, lényeges dolgok elhallgatására, és enyhén szólva becstelen félrevezetésünkre.106 Kifejtettük, hogy nem kértük hitének elárulására, de kértük a haza védelmére és azoknak a leleplezésére, aki a hazánk ellen tesznek, és erre az egyházat használják fel. »Marosi« megdöbbenve és csodálkozva hallgatta az általunk elmondottakat – bár az konkrétumot nem tartalmazott –, majd elmondta, hogy nem akar kibújni az együttműködés alól, sőt a jövőben igyekszik mindenben eleget tenni a vállaltaknak.”107

Az együttműködés további tisztázása és elmélyítése céljából megállapodtak ugyan abban, hogy szeptember 15-én, amikor római útjával kapcsolatban fel kell keresnie az ÁEH-t [Állami Egyházügyi Hi­va­tal/t], elutazása előtt pedig (október 4-én)108 egy teljes napra is találkoznak Budapesten (amikor alkalmuk lesz „az ü. ismételt ellenőrzésére” és további „fel­készí­tésére, védelmi jellegű feladatok meghatározásával”109), a telepítési tervet végül mégis ejtették: „megítélésünk szerint a római kapcsolattartástól – az első évben – el kell állnunk, és annak megszervezésére csak a jövő évben kerülhet sor”.110 (A fiaskóban ludasak lehettek a Szolgálat emberei is, akik valószínűleg túlságosan könnyedén engedték el az ígéretes médiumot. Benkő Viktor alov. még szeptember 28-án – az ü.-kel való 15-i találkozót követően – egy szél­jegyzetben azt írta, hogy „az ödj.-ok október 8-án utaznak! Marosi nincs engedélyezve, eligazítása, felkészítése nem történt meg! – Mi az elképzelés a mulasztás pótlására?”111 – Erre föl született meg – noha valaki azért odabiggyesztette a „semmi” szót Benkő et. kézjegye alá – Patkó et.-nak az egy évvel későbbi folytatásra tett, és „javaslat”-nak nevezett október 4-i fogalmazványa,112 amely azonban Kiss Oszkár ov. szokatlanul nyers kritikáját váltotta ki, és nem is jutott el a III/I-es Pados Gábor csf.[csoportfőnök]-h.-hez:113 „Patkó et.! Ehhez semmiféle javaslat nem kell, – mint általában semmihez, amit bármely okból nem javaslunk.”114)

Az óvatosság a Szolgálatnál természetesen nem jelentett sem erkölcsi ítéletet, sem reménytelenséget. „Marosi”-Sávai esetében különösen nem, hiszen – idézve tovább Patkó Gábor érvelését – „személye a felmerült ellentmondások mellett is – talán a legérdekesebb, mivel Udvardy [pp.] pártfogoltja […]”; emellett széles körű „olasz – főként szalézi – kapcsolat”-okkal is rendelkezik, amire tekintettel „türelmes munka után komolyabb eredményekre juthatunk, mint pusztán 2-3 év római tartózkodás”.115 Éppen ezért – indítványozta Patkó et. – az addig adódó időszakot (amint azt Halász et.-sal is részletesen megbeszélték) használják fel az ü. további ellenőrzésére, és ettől függően 1980 nyarán döntsenek majd a vele kapcsolatos további tervekről.116 Patkó et. felfogásával azonosult az osztály, és szeptemberben hivatalosan is megerősítették a megyei társosztály felé „Marosi”-val kapcsolatos terveiket, kérve „tartós külföldi kihelyezése időszakára” „foglalkoztatásra átadni” őt, és „az ügydossziét [azaz a beszervezési „B”-d.-ját hozzájuk] megküldeni”.117 Szándékaik komolyságát jelezte az is, hogy az átvétellel (a szokásos gyakorlatnak megfelelően) megváltoztatták az ü. hálózati nevét (nem tudjuk, hogy az érintettet tájékoztatták-e róla), és „Markó” fn.-en saját d.-t is nyitottak a róla és a működésével kapcsolatban náluk keletkeztetett és ezt követően is keletkező anyagok tárolására, majd pedig az októberi elutazás előtt személyesen is „eligazították”: megszabták „magatartási vonalát egyházi elöljárói és tanulótársai felé”; tájékoztatták arról, hogy az első év után tapasztalatait kiértékelik; felhívták a figyelmét arra, „hogy tanulmányain kívül egyéb témákkal ne foglalkozzon”, és megbeszélték vele, „hogy amennyiben ellenséges tevékenységet tapasztal társai körében, arról azonnal tájékoztatja egyházi elöljáróját”.118 Ennél is egyértelműbb jele volt azonban a személye iránti érdeklődésnek, hogy a római főrezidenst külön utasításban tájékoztatták az ügyről, kérve tőle egyebek között, hogy „»Füzesi« et. […] a meglévő hálózati és egyéb lehetőségek felhasználásával vonja fokozott ellenőrzés alá »Markó«-t. Az ellenőrzés megszervezése körültekintő munkát igényel, mert »Markó«-ban a legkisebb gyanú sem merülhet fel, hogy személyével Rómában is foglalkozunk. […] »Füzesi« et. folyamatosan tájékoztassa a Központot minden kis részletre kiterjedően – legalább kéthavonként – »Markó« tevékenységéről.”119 („Füzesi”-Halász teljesítette a feladatot. Jelentéseket kért az ü.-ről „Rákoshegyi”-től, a PMI-be érkező posta titkos ellenőrzésével pedig gondoskodott „Markó” leveleinek a főrezidentúrára és Budapestre juttatásáról.120 A folyamatos érdeklődés nyilvánvaló jele volt, hogy „Füzesi” egyik Budapestre küldött jelentése mellett, amelyben „Rákoshegyi”-re hivatkozással röviden említést tett Sávairól, széljegyzet hívta fel az adminisztrációt, hogy erről a „tartó”-t, „Patkó” et.-at külön is tájékoztassák.121)

Bizonyos formai jegyek azt a benyomást kelthetik, mintha „Markó”-Sávait megzsarolták volna, és ő e helyzetben akként tudott csak taktikázni, hogy addigi eredménytelen kihátrálási kísérletei után látszat szerint elvállalja a küldetést, de külföldön már ennek ellenkezője szerint fog eljárni (Tomka Ferenc saját beszervezését és PMI-s ü.-i tevékenységét utólag magyarázni próbáló mondatával élve: „arra gondoltam: »legyünk ezen túl, én úgysem teszek nektek semmiféle jelentést«”122). A hipotézis valóságértéke azonban csak igen áttételesen verifikálható. a) Sávai éveken keresztül önként kollaborált az államrendőrséggel, és ismeretlen hátterű húzódozásáról (vagy „csak” együttműködési nehézségeiről) legfeljebb a római kiküldetését megelőző hetekben értesülhetünk. b) Az ü. ún. alkalmatlanságára utaló jeleket a Szolgálat egyértelműen csak az utolsó utáni pillanatban fedezte fel (megelőzően legfeljebb pletykákon, híreszteléseken alapuló sejtéseik lehettek: lásd ehhez a beszervezési beszélgetés néhány enigmatikus kitételét), és e tények időben történő felismerése esetén – tekintettel azoknak a hírszerzés érdekeit veszélyeztető jellegére – valószínűleg föl sem vették volna vele a kapcsolatot. c) Meglehet, „Markó”-Sávai a szoros római együttműködést önmagában véve egyáltalán nem kívánta, az Örök Várost viszont nagyon akarta, és a „Szerv”-vel folytatott beszélgetések során legkésőbb „azon az éjszakán” – a Tisza Szállóban – nyilvánvalóvá vált számára (olvashatjuk a keresztelőt tartó et.-ak jelentésében), hogy stipendiumának sikerében e kapcsolat „segítő, de akadályozó tényezőként is szerepelhet”.123

„Markó”-„Marosi”-t a III/I. mindenesetre többé nem kereste (sem az 1980-as vakációja alkalmával, sem pedig ödj.-a befejezését követően nem vették már fel vele a kapcsolatot124), és az ü. hálózati tevékenysége innentől kezdve lényegileg ki is kerül a kutató látóköréből. Római működéséről is csak kollégája, „Rákoshegyi” (Szegeden ma tanártársa) jelentéseinek szórványos közléseiből, illetve különösen az 1981 nyarán készített összefoglaló beszámolójából olvashatunk. (Benyik György terjengős elemzése alapján ugyanakkor a Szolgálat háttérben megnyilvánuló érdeklődésére és végső álláspontjának elhúzódó kialakulására is következtethetünk.)

Első év végi beszámolójában Benyik György még röviden és inkább tárgyilagosan, valamint a távolságtartó jóindulat mérsékelt hangján írt Sávairól. Zárkózottságra hajlamos, befelé forduló, apolitikus természetű, elmélyült kegyességi életet élő, higgadt, inkább konzervatív felfogású emberként jellemezte őt.125 (Hasonlóan jelentett róla szóban is néhány hónappal korábban „Füzesi” et.-nak: „Szolgálati helyén szerették [...]. Hajlamos volt otthon az ún. bázisközösségek irányítására, valami effélét irányított is, annak egy jó értelemben vett változatát tekintve. Úgy tűnik, Udvardy egyik bizalmas embere, de olyan típus is, akire számítani lehet.”126) Második summájában azonban már egy egészen más, elemző alaposságában is látens ellenszenv diktálta jellem- és kapcsolattopográfiával szolgált róla: „Otthonról hozott olasz nyelvtudása megkönnyítették a munkáját az egyetemen. Tanulmányai pasztorális jellegűek, azaz az egyházi műveltség terjesztésének módjaival, a vallási aktivitás fokozásának társadalmi lehetőségeivel, a sajtó fölhasználásának lehetőségeivel, a csoportszervezés kérdéseivel foglalkozik. Kapcsolatai az egyetemen kiterjedtek mind a növendékek, mind pedig a professzorok körében. Sokan ismerik az egyetemen, ennek ellenére igen kevés növendéket vagy vendéget hív a házba. Kapcsolatainak másik tere az olasz papság egy bizonyos rétege, a Focolarini mozgalom tagjai (?) illetve különböző társadalmi rétegű civil férfiak. Ezen kapcsolatai ápolására igen sokat utazott olasz országban [sic!], az elmúlt évben összesen több mint két hónapot volt távol az intézettől. Ezekről a kapcsolatairól felénk semmi konkrétat nem közöl. Kap­cso­latainak harmadik rétege a vatikáni titkárság felé irányul. De a mozgalom segítségével (?) kiterjedt ismeretségei vannak Franciaországban, Hollan­diában, és Németországban [is]. A megnövekedett magyar civil kutatókkal egy időben neki is kutatnivalója akadt a vatikáni könyvárban!! [sic!] Különböző ügyek intézésével a rektor segítésében rendszeresen jár a különböző kongregációkba. Meggyőződésem szerint jó kapcsolata van Mons. Diaz úrral is. (?) Kapcsolata a rektorral szoros barátság és együttműködés, ezt a rektor bizalmas, személyesen nem megszerezhető információk elérésére is használja. […] Magyar­or­szágon is megvan kiterjedt információs hálózata, amelyben egyházmegyétől függetlenül és plébániától függetlenül sok civil van benne. Zavaró és furcsa az, hogy kapcsolatait mindenki elől elzárja, soha nem beszél róla[, hogy] kivel, miért tart kapcsolatot. […] Politikáról igen keveset beszél […]. A politika olyan szükséges rossz [ti. Sávai szemében], amit el kell tűrni. A magyar egyházpolitikáról alapvetően rossz véleménye van, de ezt nem hangoztatja. […] Egy pszichológiailag jól motivált, szilárdan elkötelezett katolikus mozgalom lehet az eszméje. Kettőnk kapcsolata nem a legjobb. Egyes rólam adott informatív nyilatkozatai a rektornál meglehetősen agresszív nevelési, hogy ne mondjam megfélemlítési folyamatot indított el irányomban. […] Számomra átláthatatlan egyéniség. Ha kapcsolatairól többet tudnék, több konkrétumot, akkor vállalkozhatnék arra, hogy véleményt mondok róla, így sajnos csak alternatívákat tudok megfogalmazni. Elképzelhető, hogy egy jó szándékú, buzgó pietista beállítottságú pap, aki azt hiszi, hogy kapcsolatai a magyar egyház érdekeit szolgálják, – tehát végső soron eszköz-ember. El­kép­zelhető, hogy egy partikuláris »kiscsoportos« jellegű (!) koncepció áldozata, és ilyen manipulációs kör emelte föl, képezte ki, kebelezte be. […] Nagyon valószínű, hogy ugyanezen csoportosulásnak tagja a rektor is, és kettőjük kapcsolatának a külvilág felé nagyon sok elkonspirált eleme van. […]”127

Sávai János ü.-i pályafutása második szakaszáról a III/I. és a Csongrád megyei ÁB-osztály (illetve dr. Földvári László al/ezr. [al/ezredes], a főkapitány ÁB-helyettese) közötti, 1984. novemberi rövid levélváltásból értesülünk. Amint kiderül, a megyei rendőrség többször is kérte az ő „Marosi”-Sávai-juk visszaadását, de erre nem került sor. 1984-ben viszont sürgetővé vált az ügy, mert pp.-e, az „F”-es Udvardy József „az egyházmegye területén az ifjúsági pasztoráció szervezésével” bízta meg beosztott papját, aki „rendszeresen tart [is] illegális lelkigyakorlatokat, s 1984 szeptemberében beindított egy illegális hitoktató-képző tanfolyamot a Hittudományi Főiskolán civil hallgatók részére”.128 Kocsis Kálmán, a III/I.-4. o.-ának vezetője ez alkalommal gyorsan intézkedett, és visszajuttatta Szegednek a „Markó”-ból „Marosi”-vá „devalvált” ü. személyi anyagait (az eredeti „B”-d.-ját).129 Sávai ü.-i munkájának erről a szakaszáról azonban (a rendszerváltás ismert következményeinek tulajdoníthatóan) egyetlen dokumentum sem maradt ránk. Mivel a külföldi alkalmazás meghiúsulásához vezető információkat annak idején a megyei osztály prezentálta, nem elképzelhetetlen, hogy Szegeden ezekkel már presszionálták is. Feltételezhető ez azért is, mert az ismét kötélnek állt ü. hamarosan jelentős előmenetelt könyvelhetett el: miközben római stipendiumát követően továbbra is a Rókus templom segédlelkészeként tevékenykedett (hiszen végül is „elpackázta” a Tisza Szálló 107-es szobájában elbúgott támogatásokat), megyei visszafogadását követően hamarosan (1986-ban) teológiai tanári kinevezést kapott.130

Mégis, a múlt árnyai makacsok. Az együtt­mű­ködésre Sávai János hosszabb távon ismét csak (továbbra is?) „alkalmatlan”-nak bizonyult, és erre hivatkozással a rendszerváltás előtt néhány perccel, a reformáció emléknapján, 1989. október 31-ével ki is zárták a hálózatból.

Sávai János megrendítő hálózati történetének van egy igen figyelemreméltó rejtett vonulata: ha igaz az, hogy az ÁB valaminemű, kompromittáló erejűnek vélt információhoz jutott a személyét illetően (márpedig igaznak tűnik), és hogy végül is emiatt nem alkalmazta őt hírszerzői feladatra, akkor az is igaz, hogy a III/I. a maga ü.-eit alapvetően „tiszta” mechanizmusok, azaz lényegileg az érintettek karrierszempontú személyes megfontolásai alapján rekrutálta. Sávai János esetében pontosan tudjuk: őt kifejezetten azok az ÁB-információk mentették meg a római ü.-i tevékenység ódiumától (a teológia e helyütt kegyelmi megnyilatkozásról beszél), amelyekről a közvélekedés azt tartja, hogy ilyen eszközökkel kényszerítették az ü.-öket együttműködésre. Sávai Jánost azonban az ÁB nem alázta meg, nem helyezte egzisztenciális és fizikai terror alá (amint Veres András, ma szombathelyi megyéspüspök írta évekkel ezelőtt131), hanem alkut (ti. a stipendiumához való aktív támogatást) kínált számára, amelyet ő nagyon is szívesen fogadott, majd pedig, amikor kiderült, hogy a hálózat játékszabályait nem tartja, nem képes betartani, és ezért alkalmazásától eltekintettek, nemcsak bosszút nem álltak rajta, de éveken keresztül ignorálták is (szinte védelmet nyújtva számára?!) az őt visszakövetelő megyei társosztály kérésének teljesítését.

6.
„Rákoshegyi” az elégedetlenség hínárjában

Visszakanyarodva „Rákoshegyi” történetéhez, ott folytatjuk, hogy az ü. római kudarcait és egyre gyűlő elégedetlenségét – az előzőekben tárgyalt súlyos ügyek ellenére is – elsősorban mégsem az anyagi, személyi és egyes „rajta kívül álló” okokból keletkező konfliktusai okozták, hanem két, lényegében véve prima causa szubjektív természetű komponens: a) a tanulmányi és a hálózati munka szorításában, illetve a számára kijelölt római stúdiumokhoz csak nehezen igazodó stipendiális érdeklődése miatt nem volt képes úgy megfelelni a rá nehezedő egyetemi elvárásoknak, hogy stabilizálni tudja ödj.-as státusát; b) az ÁB-be vetett, szinte feltétlen bizalma elsietettnek bizonyult, hiszen a Szolgálat nem abban a tempóban karolta őt fel, amint azt elvárta (lakással járó kongregációs állás hónapokon belül stb.), vagy amint azt az – elemeiben inkább csak kikövetkeztethető – ígéretek alapján elvárhatta volna.

A közvetlen környezetében szelíd lélekként ismert káplán nem volt mindennapos találata a hálózatnak. Már akkor is kapkodjuk a fejünket, amikor álmai képviseletének hűvös fejű machiavellistájaként megköti alkuját a mindenre elszánt hírszerzőkkel. Az első ösztöndíjas évéről készített (röviden már citált) tizenhat oldalas beszámolóját132 lapozgatva pedig még inkább meglepődünk, különösen is, amikor azt látjuk, hogy megfigyelési trauma ide vagy oda, ha „igazi” érdekeiről volt szó, „Rákoshegyi”-Benyik véletlenül sem ismerte az elanyátlanodást. Most például, amikor azért kiadósan ki is siránkozta magát, könnyed jánusi váratlansággal öltött fel egy másik, haragos, hovatovább fenyegető arcot, és a hisztéria ilyen esetekre kidolgozott válfajával kezelésbe vette az elitcsapatnak számító III/I-es csfség korifeusait. Lényegében azt hányta a szemükre, hogy a neki adott ígéreteik közül semmi sem teljesítettek. Referátuma két pontban is tárgyalta a Szolgálat bűneit: „8. Tanulmányaim. Bizonytalan és homályos ígéretekkel indultam és maradtam tanulmányaimat illetőleg mind a mai napig az Önnök [sic!] részéről. Lényegében még a homályos és általános ígéretek sem teljesültek. [...] Amennyiben tényleg komolyan vennék Önnök azokat a terveiket, amelyek egy esetleges kongregációs állás betöltésére vonatkoznak, akkor tanulmányaimat ezek után ezen állás betöltéséhez szükséges végzettség megszerzésére kellene koncentrálni. Számomra az ígéret komolyságát az állás konkrét ismerete, a betöltéshez szükséges pontos követelmények ismerete, a betöltése után keletkezett jogi helyzetem pontos ismerete, az anyagi és lakáskörülmények pontos tisztázása és a konspirációs munka közelítő leírása, a kapcsolattartó és annak illetőségének ismerete fogja jelenteni. Ekkor kell tisztázni véglegesen az összes járulékos körülményeket. Gondolom, hogy az eddigi gyakorlathoz híven mindezt írásban is rögzíteni fogjuk. Amíg ez nem történhet meg, addig én az ígéret esetleges komolyságát a velem alkalmazott bánásmódon, a bizalmi szféra gyakorlati jelein vagyok kénytelen lemérni.”133 „15. Operatív munka önértékelése. Úgy gondolom, hogy kapcsolattartómnak adtam munkát, de ezek szükségesek is voltak. Nem gondolom, hogy túlsá­gosan sok és pótolhatatlan információhoz hozzá­féhettem volna. Az általam megismert tények és személyek talán nélkülem is ismertek, meglehet hogy jobban és pontosabban. Ezen év feladata a tájékozódás és beilleszkedés volt, ezt igyekeztem, amennyire tudtam, jól csinálni. [...] Örülnék, ha tanulmányaim jelen állásáról is valamilyen visszajelzést kapnék. Az egyszerű »meg vagyunk elégedve« jólesik, de nem sok konkrét segítséget ad számomra. Remélem, hogy kapcsolatunkban szaporodni fognak azok a tények, amelyek alapján mindkettőnk előtt bizonyítottá válik, hogy az előlegezett bizalom nem volt hiába.”134

Nem szokványos hang a nagyhatalmú Szolgálat háza táján. Mi azonban lassan kezdjük megérteni, hogy mit is jelentett a Silvanusban az, amikor a két nem éppen mamlasz op. tiszt ámulva csodálta „Rákoshegyi”-t, amint „ő maga is számos konstruktív gondolatot vetett fel a további eredményes együttműködésre vonatkozóan”,135 és kezdjük sejteni azt is, hogy a sokat látott Szolgálat miért volt oly szűkszavú és visszafogott az ü. kongregációs ambícióit illetően: „Rákoshegyi” et. egyelőre kövesse csak a lenini utat (tanulni, tanulni és tanulni!), és majd meglátjuk. Vallották persze a tapasztalt rókák is, hogy minden út Rómába fut, de tudták azt is, hogy nem mindenki érkezik meg oda. Nem beszélték hát le álmairól „Rákoshegyi”-t, és dühöngéseit sem vették rossz néven. Ők is kalkuláltak: a szerelmes egoista, aki mindent egy lapra tesz fel, elvégre is a hálózat egyik legstabilabb fenotípusa: viseljük hát el; ha sikerül neki, mindenki jól járt! Emellett a Szolgálat tanult is az ü.-i fejmosásból, és finomítottak az addig követett taktikán, amelynek lényegéhez tartozott többek között „Füzesi” et. arra való biztatása, hogy „fokozatosan terhelje »Rákoshegyi«-t, [a] feladatokat és azok végrehajtását következetesen kérje számon”136 rajta („elsősorban a tippkutatás és objektum-feldolgozás területén”). NB.: A vállalkozás nehézségeivel természetesen kezdettől fogva tisztában voltak, és „Rákoshegyi”-vel együtt azt is folyamatosan szem előtt tartották, hogy „perspektivikus céllal” foglalkoztatják őt („célunk távlati lehetőségeinek számunkra kedvező kialakítása”;137 „hírszerző jellegű információkat a következő években várunk tőle”138). Így most, amikor drámai körülmények között jelentkeztek az ü. állásszilárdságának korlátai, jelentős hangsúlyváltoztatást hajtottak végre foglalkoztatásában: „hírszerző feladatait […] lényegesen” csökkentették, a prioritást pedig még inkább a római karrier sine qua nonját jelentő tanulmányok teljesítésére helyezték. Helyzetértékelésükből mindazonáltal nem hiányzott némi cinizmus sem, hiszen maguk között azért lelkesen nyugtázták az ü. elért eredményeit: a kezdeti nehézségek „ellenére egész évben hasznos, saját és társszerveink számára felhasználható op. értékű információkat már kaptunk tőle”.139

(A tényleges elégedettség jele volt az is, hogy elhamarkodott „magnó-ügyes” véleményüket visszavonva, már májusban a „Központ üdvözletét” küldték számára, majd rendelkeztek a már említett vakációs megajándékozásáról is. Nem hiányoztak azonban egyéb empatikus megnyilvánulások sem: „A jelentés elsősorban »Rákoshegyi« megfigyelő és ítélőképessége szempontjából érdemel figyelmet” rótta rá a véleményét „Késmárki” az ü. egyik májusi beszámolójára;140 „Eddigi munkájáért nem kaphatna valami juttatást?”141 – széljegyezte valaki a Központban „Füzesi” „Rákoshegyi” ténykedéséről adott jelenté­sére ugyanebből az időből. A legelégedettebb azonban, legalábbis ekkor még, minden bizonnyal a levéltitoknok „Feri” atya volt: „Értékelésem szerint »Rákoshegyi« első római évét jól zárta. Operatíve hasznos információkat adott a PMI-ről. Kapcso­lat­építő munkája jó volt, csupán az olasz nyelvismeretének szintje volt ahhoz kevés, hogy mélyebb és felhasználhatóbb információkat szerezzen. Minden remény megvan arra, hogy az információs munkában a jövő évben előre lépjen. Op. fegyelme elsőrangú volt [...]. Fantáziája néha kissé elragadja, de ebben visszafogható.”142)

„Rákoshegyi” egyébként valóban jól, sőt szinte heroikusan dolgozott. Vázlatszerű felsorolásban a két év munkájából: adott intézményi ismertetőket, tanári és hallgatói névsorokat (az utóbbiakat „abból a szempontból fogjuk tanulmányozni, hogy azok közül kik jöhetnek számításba a tippkutató és tanulmányozó munka szempontjából”, olvassuk az ÁB értékelésében143); részletekbe menő jellemrajzokat (külső és egymás közötti intézeti kapcsolataikat, világnézeti-vallási-ekklesiális beállítottságukat elemző beszámolókat) készített ödj.-as társairól (akiket az így szerzett információk alapján próbálhattak orientálni, befolyásolni hazai pályafutásuk során); hasonló alapossággal elemezte azonban a PMI vezetését ellátó ü.-társát, az intézettel kapcsolatot tartó külső személyeket, külföldi egyházi embereket, az ÁB által külön is jellemezni kért további célszemélyeket, az olaszországi (főleg római) magyar egyházi köröket (pl. Kalocsai Iskolanővérek) és a magyar emigráció tagjait. Emel­lett folyamatosan végezte a Gregoriana mint objektum „feldolgozását” (tájékoztatókat, fontos kiadványokat másolt le vagy lopott ki sokszorosítás céljából az intézményi könyvtárból Halász et. számára144  etc.). És persze minden idegszálával igyekezett kapcsolatot teremteni újabb és újabb ismerősökkel. Jelentett ezeken kívül a magyar kápolna felszentelésének eseményeiről; fordításos kivonatokat készített könyvekről; értékelést adott II. János Pál pápa tevékenységéről etc. Hálózati működésének jelképes dokumentuma, hogy csak a két év végi jelentése is harminckét, sűrűn gépelt oldal terjedelmet igényelt.145

7.
Barátság és pasztoráció a szocializmus érdekei szerint

Személyekre vonatkozó jellemzéseit továbbra is a Szegeden megismert elemző objektivitással készítette, de ha szükségesnek ítélte, az eszme és a saját érvényesülésének prevalens szempontjaitól vezérelve, most sem riadt vissza a mégoly durva etikai áldozatoktól sem. Egyik PMI-s lakótársát illetően először még csak arról tájékoztatott, hogy egy harmadik kollégájuk nála „gyónik, s ez a kapcsolat magával hoz egy bizonyos meghittebb ismeretséget, amit merek remélni, hogy nem kell érteni semmilyen értelemben károsnak. Az mindenesetre egy tünet, hogy ha kettőjük beszélgetésébe valaki be akar kapcsolódni, az soha nem sikerül, mindig zavart viselkedést produkál”,146 majd egy év múlva már jónak látta egyértelműbben fogalmazni: „az előttünk lezajló kapcsolatai körül csaknem mindegyik férfi kapcsolat, feloldódni csak fiú társaságában láttam”147 [kiemelés az ü.-től]. Nem érzett magában belső gátlást azonban arra nézve sem, hogy később használható, a hálózati befolyásolásra alkalmas egyéb tájékoztatással szolgáljon paptársairól, akiknek máskülönben rejtett személyiségjegyeit (a tartótisztek álmainak netovábbját) az együttélés igen kivételes és egymás iránti speciális bizalmat előfeltételező helyzeteiben leshette meg. Például: A. B. „[…] politikai szemléletmódja nem rendszerezett, sok ellentmondást tartalmaz, és alapjaiban sok érzelmi motívumra épül. […] Egyház­politikai kérdések megítélésében őt inkább a családból hozott élmények és vélemények határozzák meg, mint a logikus elemzés. […] A két év alatt bizonyos fejlődés tapasztalható ezen a területen. Az Akadémia dolgozóinak, elsősorban Halász titkár úrnak humánus érdeklődő magatartása hozott bizonyos változást. […] Mindebből és egyéb apró jelekből arra következtetek, hogy egy-két évi korrekt pozitív jellegű állami kapcsolat után eljuthat előző negatív tapasztalataiból adódó keserű és szarkasztikusan kritikus politikai véleményének felülvizsgálatára.”148 Vagy, a már említett Pákozdi Istvánról: „Rend­sze­re­sen dolgozott, nagy egyházi karriert szeretne, lehetőleg püspökséget. Önmagát nem a legreálisabban ítéli meg.”149

Amint már Szegeden is veszélyesnek ítélte a politikai korlátokat ignoráló vallásosság és a vallási citoyenizmus jelenségeit, Rómában a karizmatikus fokolarizmus internacionalista spiritualitását és az ezért lelkesedő paptársakat látta problematikusnak. („Rákoshegyi” a Fokolárét kizárólag a pártállami egy­házpolitika szemüvegén keresztül tartotta értékel­hetőnek. Mivel pedig e szabad szerveződésű és kifejezetten felekezeti határokon átívelő kegyességi áramlat kilógott az ellenőrizhető egyházi intézményesség kereteiből, Benyik et. a jelenséget kártékonynak tekintette. A mozgalomról feladatszerűen készített szikár szakmai összeállításához hozzá is fűzte hát szubjektív hitvallását: „Ebből a leírásból is kitűnik, a nem beavatottak felé bizonyos illegalitásra jellemző viselkedésmódot vesznek föl. A szervezetbe beépülni csak több lépcsőn keresztül lehet, és lényegében csak akkor, amikor az illető bizonyította a teljes lelki és tudati azonosulást a mozgalommal. Más a mozgalom tartalma a nyugati országokban, és más nálunk. Egy független szociális doktrína elfogadtatására törekszik. A szocialista országokban az önkéntesek hálójának kiépítése mint információs háló is jól funkcionálhat. Ezek ugyanis egyetlen egyházi hivatalnak sem jelentik, hogy ők a szervezet önkéntesei.”150)

„Politikai szempontból egyetlen aggodalomra alkalmat adó dolgot látok” nála, írta például Szecsődi Péterről: „Számára a világ tökéletesen vallási szemszögű látása alapvető kötelesség. A politikus látásmód valamiféleképpen bűn, engedés az ún. »evilági« szemléletmódnak. A problémát említésre méltónak azért tartom, mert az általam ismert focolarini tagok közül mindegyik szemléletében fölfedeztem ezt a kizárólagosságot.”151 Más esetben konkretizálta is Szecsődi szellemiségének káros következményeit: fennáll az eshetősége annak, hogy egy harmadik társukkal ápolt intenzív kapcsolata az illetőben „egy hamis probléma-világot alakít ki. Sőt […] egy bizonyos negatív értelmű politikátlan beállítottságot, ami bizonyos kulturális és lelki tiltakozást jelent. Ez legtöbbször a politikai kérdések elbagatellizálásában, a politikus funkcionáriusok személyének negatív megítélésén keresztül egy bizonyos néma tiltakozást szokott jelenteni.” (Van persze az ilyen kapcsolatoknak jó oldaluk is, írja egy más helyütt Benyik tanár úr, a volt prefectus: az egyházi studenseknél „csökken az a veszély, hogy a tanulmányaik közben olyan elméleti válságba kerülnek, amely a papság elhagyására indítja őket”, és „ebből a szempontból jó [is], hogy vannak ezek a kapcsolatok, mert leszűkítik fantázia-világukat, és lelki alapon kiépítik a szokásos gátlásrendszert”.152)

Hasonló szemléleti mederben folytak azonban ez idő szerint „Rákoshegyi” egyéb kapcsolatai is, amelyeket illetően egyetlen szempontot ismert csak: a hálózati hasznosságot (még ha ő maga is kénytelen volt megállapítani, hogy interperszonális viszonyai „az elmúlt év konfliktusai miatt […] bizonyos zavart szenved”-tek). Külön is értékelte egy agent provocateurnek vélt távoli budapesti ismerőséhez és Erdő Péterhez, valamint a „Siklósi családhoz fűződő kapcsolat”-át, amely utóbbit, fogalmazott, „meg kell vizsgálni, ha ott a barátságot vagy a baráti kapcsolat által megszerzett ismereteket nem a magyar érdekeknek megfelelően használják, meg kell szüntetni. Zsidó szellemi intellektus nálam jó ajánlólevél, de nem garancia. Ezt a hármat azért említettem tételesen, mert ismereteik, családi vagy társadalmi kapcsolataik, vagy intelligenciájuk egy bizonyos időszakban az Önökkel kialakított bizalmi kapcsolatomat befolyásolták. Nem úgy, hogy kikértem volna a véle­ményüket, hanem az általánosabb látásmódom ki­­­alakításában szerepük volt.”153 Tipikus az is, ahogy Her­mann József premontrei szerzetessel való barátságát értelmezte. Vele azért is kezdett el angolt tanulni, írja egyik 1980. júniusi jelentésében, hogy op. szempontból minél közelebb kerülhessen hozzá, illetve rajta keresztül más, sokkal fontosabbnak ítélt tényezőhöz (az angol nyelv magas szintű ismerete kötelező penzuma lett volna ugyan a második évben, de ennek komolyan vételét időbeni akadályok miatt 1980 februárjában még szinte elképzelhetetlennek tartotta154): „Hermann nem hiszem, hogy »alkalmas« lenne valamilyen gyümölcsöző baráti kapcsolat tartására, de az angol kétségtelen anyanyelve, és érdekes magyar [nyelvi] óráiról [amelyeket ő adott cserében] biztosan be fog számolni elébe kerülő magyar ismerősöknek Amerikában. Rajta keresztül esetleg jó kapcsolat építhető ki a premontrei rend főnökével. Róla viszont jó lenne sokkal többet tudnom.”155 Hasonló megfontolásokból építette egyéb kapcsolatait is, mindenekelőtt egyik tanárával (akit a csfség később majd küldetése egyik leggyümölcsözőbb eredményeként könyvelt el). Idézet az első évet követő nagybeszámolójából: „Operatív kapcsolatok. Ilyen jellegű kapcsolataim között vannak emigráns magyarok, olasz civilek, és különböző nemzetiségű növendékek. A kapcsolatok iránya egyrészt a jezsuitákhoz fűz, másrészt a kongregációhoz, valamint más kollégiumokhoz, illetve az olasz intelligenciához. Két ki­emelkedő kapcsolat van ezek között. Silvano Scelzo és baráti köre, valamint Fahrahjan jezsuita növendék. Az előbbiből megítélésem szerint egy-két év alatt lehetséges op. kapcsolat, az utóbbi pedig fog behozni olyan személyt, akivel lehetséges ilyen kapcsolat kiépítésének megkezdése. Mindkét kapcsolatról küldtem folyamatos följegyzéseket.156 A többi kapcsolat információkat hoz, de nem különlegesen érdekes információkat, legfeljebb olyan háttérinformációt, amely nekem szükséges, egyrészt a biztonságom miatt [ti. az ü.-i munka szempontjából veszélyt jelentő kapcsolatok feltérképezéséhez etc.], másrészt a további információk helyes megítélése miatt.” (A csak részben sikerült „barátkozások” hátterében természetesen szorosan ott állt „Füzesi” et: „Biztat­tam »Rákoshegyi«-t, hívja meg őt magához, és amennyiben beutazik, legyen segítségére, mert a jövő évben így tovább folytatható kapcsolatuk. Scelzo […] cikkeket írt az elmúlt időben, így […] mint hírforrás fontos kapcsolata lehetne »Rákos­hegyi«-nek.”157)

A hálózati ember érzelmeivel és óvatosságával fogadta azonban az ü. az egyik közeli magyarországi barátjának őt Rómába felkereső édesanyját is (aki fia tervezett esküvőjéhez kért tőle közreműködést): „Jó lenne tudnom, provokátorról, vagy magán kezdeményezésről van-e szó. Szeretném tudni, milyen pontokon veszélyes nekem, és milyen ponton nem. Tekintettel a hölgy kiterjedt kapcsolataira, én mindeddig nem mertem ellenségesen viselkedni vele szemben. Azzal a meggondolással, hogy úgy is információkat szór, amíg szimpatikus maradok, addig nagy a valószínűsége, hogy szimpatikus információkat szór. Azt, hogy hova és kinek, azt talán közösen [ti. az ÁB-vel] kideríthetjük.” (Az illetővel és fiával egyébként bensőséges kapcsolatban volt, különösen úgy, mint azok korábbi lelki társa, személyes problémáik pásztori segítője. Az édesanyával ilyen tárgykörben intenzív levelezést is folytatott, amelynek dokumentumai – közölte mostani jelentésében – „jelenleg otthon vannak, megőriztem őket”.158)

Köszönöm Czene-Polgár Viktória és Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [ÁbSzTL] munkatársainak a dolgozat elkészítése során nyújtott nélkülözhetetlen szakmai segítségét.

A tanulmány harmadik részét márciusi számunkban olvashatják.

Jegyzetek

1   Az 1970-es évektől az ü.-i tevékenységet tovább differenciálták. Az egyszerű ü.-től már korábban is megkülönböztetett, „kiemelt” minőségű ü. jelölésére szolgáló „titkos munkatárs” (= tm/t/.: a legmegbízhatóbb, legalkalmasabb ü.-típus, aki az op. munkát szervezni, irányítani is tudja) mellett az „átlag” ü. megnevezésére a „titkos megbízott” (= „TMB”: a hálózatnak az a tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben) terminus technikusát vezették be, és az ü. szó ettől fogva az alantas (pénzért dolgozó etc.) spiclik megnevezésére szolgált. A jelen munkában ennek ellenére megmaradtunk a köznyelvben elterjedt ü. kifejezésnél (mellesleg az ÁB-közbeszéd is ezt a kifejezést alkalmazta), és a „TMT” és „TMB” megnevezéseket csak az idézetekben használjuk.

2   Bt/66-67/67. – „Rákoshegyi”-nek az ÁbSzTL-ben [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában] fellelhető ü.-i dossziéit az első közlésben alkalmazott rövidítésekkel idézzük: a) a Bács-Kiskun megyei Rfk. ÁB-i szolgálatának III/III-as csfségnél [csoportfőnökség/nél] keletkezett M-37.896. sz. munkadosszié: M; b) a III/I-es Hírszerző Csfségnél irattározott Bt-2027/2. sz. beszervezési dosszié: Bt, és c) az Mt-1356. sz. munkadosszié: Mt.

3   Bt/92.

4   Bt/87.

5   Bt/129.

6   Mint pl. az első évet követő jelentésének „Baráti kapcsolataim” című szakaszát követően: Bt/170-171.

7   Bt/137-139.

8   A jelenség egyes összefüggéseihez lásd: Majsai Tamás: „Papi becsületemre, senkiről rosszat nem mondtam” (megjelenés előtt), és uő: Két „szovjet” asszony esete „Pápai” fedőnevű papi ügynökkel. In: Szétosztott teljesség. A hetvenöt éves Boór János köszöntése. (Szerk.: Mártonffy Marcell – Petrás Éva.) Budapest, Hét Hárs–Mérleg, 2007, 270–294.

9   Lásd: Bálint László: Elhibázott törvény. Újabb kiterjesztés – újabb buktatókkal. Új Ember, 2001. szeptember 30. (LVII/39. = 2774.) 8. o. = http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.09.30/0801.html; bővebben: első közlés: Beszélő, 2007. 12. sz. 44–65/44–46.

10  „Ezek az »élmények« annyira hatottak rám, hogy tíz évig nem voltam hajlandó visszamenni Rómába.” („Nyakkendőben is mindig pap vagyok”. Beszélgetés Benyik György teológussal. [Az interjút készítette: Hollós Zsolt] Tiszatáj, 2000. 12. [LIV. évf.] 114–124.)

11  Lásd az első közlés 47. sz. j.-ét.

12  Bt/64. – „Rákoshegyi” kérésének alapja az lehetett, hogy az azonos címre érkező posta az RMA adminisztrációjához futott be, és itt válogatták szét a PMI-nek szóló küldeményeket. (Az első találkozó, azaz az op. tiszt és az ü. közötti kapcsolatfelvétel időpontja a megelőző közlésben helytelenül, november 11-re datálva jelent meg.)

13  Idem: 10. sz. j.

14  Bt/101-103/102; 109-111/110.

15  Bt/149.

16  Bt/64.

17  Pl.: ÁbSzTL: 3.1.2.: Bt-1095: 84. – Az excessziókat a PMI kollégiumának proxemikai paraméterei is stimulálhatták. Az intézetben tucatnyi felnőtt férfi élt egymás mellett és teljesen egymás szeme előtt. Az egy főre jutó privát és publikus tér szinte minimális volt, nem szólva az együttélés szigorú szabályairól. A helyzetet illusztrálja, hogy amidőn „Rákoshegyi” az egyik tippkutatás alatt álló ismerősét (nyelvtanárát, Silvano Scelzót) annak barátnőjével együtt hívta meg magához látogatóba, az intézet lakói valóságos palotaforradalmat rendeztek ellene. (Bt/89.)

18  Bt/129.

19  Jónak ítélte kezdetben a kapcsolatot a központi agytröszt is: „Rákoshegyi” „rövid idő alatt bizalmába fogadta »Füzesi« et.-et”, fogalmaztak (amit mindenekelőtt az október 30-i levélüggyel tartottak bizonyítottnak), és úgy látták, hogy „»Füzesi« et. további következetes vezetése és céltudatos nevelése mellett néhány hónap múlva hírszerző szempontból is értékelhető hálózati munkát” várhatnak tőle. (Bt/70.; lásd még: 23–24.)

20  Bt/129.

21  Bt/81-83/83.

22  Bt/64.

23  „[...] az Intézetben foglalkoztatott hálózati személyek feladatainak és magatartásának meghatározásánál erősen figyelembe kell venni a PMI rektorának elvárásait, az általa kialakított rendet, mivel csak ennek figyelembevételével lehet ütközésektől mentesen az ü.-ség munkáját megszervezni” – szólt az érvényes ÁB-állásfoglalás. (BM III/III.-1/a. alo. összefoglaló jelentése a PMI helyzetéről (1964–1975). Bp., 1976. február 4. ÁbSzTL. 3.1.5.: „Palota” [a PMI-nek helyet adó épület egykori nevére utaló cím; lásd: 30. sz. j.] fn. „OD” [objektumdosszié]: O-20.011. = 11-OD-4044.: 72-79/78. – Idézés módja: „Palota”/) – „Az 1973-ban a rezidentúra által foglalkoztatott »Polo« és »Pary« fn. [ü.-ök, azaz Földényi János és a III/I. általi foglalkoztatásáig »Hevesi« fn.-en szereplő Gyürki László], valamint az Intézet rektora közötti ellentétek keletkeztek. Ennek következményeként a két ödj.-asról a rektor olyan negatív véleményt adott, hogy pp.-eik nem hozhatták őket tudásuknak és képzettségüknek megfelelő beosztásba.” (Ibidem)

24  Lásd: 17. sz. j.

25  Dankó Lászlót (1939–1999) „a PMI-be történő kitelepítés céljából” a BM III/III/1-a. alo.-a és a Csongrád megyei Rfk. Politikai Osztálya közösen szervezte be „informátor”-ként 1966. augusztus 31-én; 1966–1968 között ödj.-asként, majd 1979–1987 között a PMI rektoraként a III/I. csfség kötelékében dolgozott. (Lásd: ÁbSzTL. 3.1.2.:  M-35.493.) Második római kihelyezésének lejártával a III/III.-1/b. o.-nál „Bajai Péter” fn.-en tevékenykedett. „Körmöczi” 1977-től a Szegedi Hittudományi Főiskola rektora is volt. Az ÁB-ü.-öt 1983-ban pápai prelátussá nevezték ki, 1987-ben pedig püspökké szentelték. 1987-ben kalocsai érsek és metropolita lett. 1989–1998 között a Keresztény Ér­tel­miségiek Szövetségének fővédnöke volt. Életéhez lásd:  http://phoenix.szarvas.hu/cgi-bin/szarvasi7/­szar­vasi7.awk?1999/07.01/danko26.wp

26  Bt/122.

27  Bt/166.

28  Szabó Ferenc SJ (1931), teológus, a szóban lévő időszakban ő vezette a Vatikáni Rádió magyar szekcióját; 1992-től Magyarországon él. Bővebben lásd: Első közlés, 52. sz. j.

29  Bt/147-148.

30  A Tiberis mentén álló Palazzo Falconierit (Francesco Borromini XVII. sz.-i híres alkotását) az 1920-as években vásárolta meg a magyar állam. A cél az volt, hogy az Örök Városban képviseletet biztosítsanak a magyar tudománynak és kultúrának.

31  Lásd: Erdő Péter életrajza: http://www.com­munio.­hu/aktualis/Erdoeletrajz.rtf

32  „Römmer”: Bt/86., 89., 92., 110.; „Römmel”: Bt/113-114. Cf.: 102.

33  Bt/89. (1980. május 28.)

34  1) „»Römmel« ügyében elmondottakat külön jelentésben írom le.” („Füzesi” jelentéséből. 1980. január 30.; Bt/112-115/114.; mellékletjelzés: „1-2. sz. 4 oldal.”); 2) Lásd a 45. sz. j. [jegyzet] főszövegét. („Füzesi” jelentéséből. 1980. május 10.; Bt/85-86/86.; mellékletjelzés: „1-3. sz. 8 oldal.”) 3) 41. sz. j. alatt közölt forrás.

35  „Tény, hogy Körmöczi igen erős kordában tartja a hallgatókat, annak ellenére, hogy sorozatosan kértem, hagyjon nekik nagyobb szabadságot, mozgáslehetőséget, ez számára is előnyösebb lehetne.” (Bt/148.)

36  „»Rákoshegyi« elmondta, a PMI elkészítette nyári szabadságolási tervét, nagyjából azonos módon számolt be erről, mint »Körmöczi«.” („Füzesi” jelentéséből. 1980. január 30.; Bt/112.); „Rákoshegyi” Szőke Jánosról (II. János Pál bizalmasa, a kelet-európai egyházi segélyügyek koordinátora) készített jelentéséhez „Füzesi” az alábbi „megjegyzés”-t fűzte: „Körmöczi legutóbbi találkozásunkon Szőke személyéről nem számolt be, de Szőke e tevékenységéről korábban sem beszélt, holott annak személye közöttünk beszédtéma volt. A soros találkozón igyekszem őt a témára vezetni, hogy lehetőséget adjak neki erről beszélni, ez által lemérni, hogy nem akart vagy »elfelejtett« Szőkéről beszámolni.” („Füzesi” jelentéséből. 1980. február 20.; Mt/15-16/16.); „A feladatot »Körmöczi« is megkapta, aki »Rákoshegyi«-től is kevesebbet tud róla.” („Füzesi” „Rákoshegyi”-vel tartott 1981. március 11-i találkozójáról készült jelentésből; Bt/145.); „A jelentés értékes hozzájárulás a feldolgozáshoz. – Körmöczitől is [...] kérjünk jelentést.” (Benkő Vikor ov.-h. [osztályvezető-helyettes] megjegyzése „Rákoshegyi” K. É.-ről készített jelentéséhez. 1981. április 2.; Mt/34.)

37  „Palota”/75.

38  Bt/86., 114.

39  Az eredetileg legalább két kötetből álló adatgyűjtőt (lásd: 23. sz. j.) a III/III-as csfség nyilvántartója 1988. május 10-én megfelelő engedély mellett kiadta Chászár László r. őrgynek [őrnagy/nak], aki 1989. január 17-én Tóth Ferenc r. alezr, mb. ov.-től engedélyt kapott a kötet „anyagrendezés céljából” való „felbontásá”-ra is. Hogy Chászár őrgy kezei között milyen elvek szerint és milyen célok szolgálatában zakkant 79 oldalra az eredetileg legalább 648 oldalas irategyüttes (ez a legmagasabb, de áthúzott oldalszám a jelenlegi d.-ban), nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy Chászár őrgy hány részletben dolgozott (hiszen menet közben további kurtításokra is utasíthatták), és azt sem, hogy ő volt-e az első reduktor. A végül is elenyésző terjedelmű „OD” megmaradt (és a PMI-vel kapcsolatos ÁB-tevékenység első tíz évére vonatkozó) iratain olvasható oldalszámok (egy oldalon 3-4 is) mindenesetre arra utalnak, hogy az anyagot többször is átpaginálták. A zavaros és feltehe­tően többször mó­dosított szempontokat követő rendezés egyik jele pl., hogy a jelenlegi 60. oldal valamikor még a 391., a 62. o. pedig a 648. volt.

40  Ennél a dossziénál olyan megállapítást viszont nem tehetünk, hogy a rendszerváltás időszakában még meglévő összeállításba akkor vagy később is beavatkoztak volna.

41  „Füzesi” jelentéséből. 1980. június 26.; Bt/91-92/92.; mellékletjelzés: „1 boríték pol.-ban.” – A mondat legalább három szempontból is félreérthető: a) egyáltalán nem dönthető el, hogy „Rákoshegyi” végül is szóban vagy írásban számolt-e be?; b) előbbi esetben a „kü­lön” jelentést csak „Füzesi” készíthette (lásd ehhez: 34. sz. j.); c) a „külön jelentés” „Füzesi”-nél – az ismert kis számú példa alapján – mindig arra utal, hogy bizonyos kiemelt jelentőségűnek tekintett ügyekről – az ü. által referált témákat kumuláltan bemutató összefoglalója mellett – önálló („külön”) jelentésben tájékoztatta Budapestet.

42  III/III.-1/a. alo. Határozat: „Palota” fn. „OD” nyitására. Bp., 1968. május 3. („Palota/ 5.)

43  Bt/120.

44  Bt/119.

45  Bt/86.

46  BM. III/I. Csfség és a III/III. Csfség közös intézkedési terve a római PMI-vel kapcsolatos feladatok végrehajtása ügyében. Bp., 1965. április 26. Idem: 23. sz. j. (44-46/45.)

47  A dolgozat végén a „Palota” fn. „OD” néhány idézetével külön is bemutatjuk az ÁB PMI-vel kapcsolatos elképzeléseit, terveit, illetve az intézmény op. hasznosításának gyakorlatát.

48  Bt/142.

49  A névsort teljesnek kell tekintenünk. „Rákoshegyi” összefoglaló jelentésében ugyanazok szerepelnek, mint a Magyar Katolikus Lexikon PMI-vel kapcsolatos szócikkében. (X. kötet. Budapest, Szent István Társulat, 2005, 561–563.)

50  Bt/67. – „Füzesi” kijelentésének az ad speciális jelentőséget, hogy ellenkező esetben megkerülhette volna e szempont hangsúlyos kiemelését. A spirituális ter­mé­szetesen a hallgatókra gondolt. A Központ mindenesetre már precízebben fogalmazott: „Megma­gya­ráz­tuk neki, [hogy] amennyiben lennének is rajta kívül kapcsolataink a növendékek között […]”. (Bt/102.)

51  Idem: 23. sz. j. (76.)

52  Idem: 23. sz. j. (78–79.)

53  A Fokoláre Mozgalom megalapítójának Chiara Lu­bi­chot és első társnőit tartják, akik Olaszországból ki­indulóan 1943-ban „újra fölfedezték az evangéliumot”. Az  új lelkiségi irányzat a társadalom minden területét (kultúra, politika, gazdaság, művészet etc.) átfogó, ökumenikus szellemiségű megújulás elvét vallotta. (A fo­kolare szó maga az evangélium pünkösdi tűzként való terjedésére utal.) Tagjai a béke, az egység, az előítélet-nélküliség és az egyetemes párbeszéd értékeit hirdetik. Kiin­du­lópontjuk a keresztény bizonyságtétel, de elismerik és hangsúlyozzák a más vallásokban és kultúrákban élők hasonló értékeit is. A Fokolárét a Szentszék is jóváhagy­ta 1962-ben. A mozgalomnak Magyarországon a 60-as évek­től vannak követői. Lásd: http://www.fo­kolare.­hu

54  Bt/161.

55  Magyar Katolikus Almanach, 1984. Budapest, Szent István Társulat, 1984, 383. Lásd még: http://www­.vac.­hu/­win_­hirnyomtat.php?id=284

56  BM III/III.-1/a. alo., összefoglaló jelentése a PMI helyzetéről (1972–1973). Bp., 1973. november 11. „Pa­lo­ta”/62-67/66.)

57  Lásd pl.: Kenedi János: „Elnök” = elnök? Személyes kré­dó. Élet és irodalom. 2007. július 27. (LI/30. sz.) 3–4. = http://www.es.hu/pd/display.­asp?channel=­PUB­LI­CISZ­TIKA0730&article=2007-0729-2140-25CYBD

58  Rövid életrajzát lásd: Magyar Életrajzi Lexikon. 1978– 1991. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994, 462. = http://­mek.­­­oszk.hu/00300/00355/­html/ABC07­165/07689.htm

59  ÁbSzTL. 3.2.4.: „Briza Ludwig”. Z-2100 = K-2599. (Idézés módja: Z/)

60  Z/57. és Z/74.

61  Z/96.

62  Z/98-99.

63  Z/128/a

64  Miután a III/I-es hírszerző szolgálat, amely külföldi relációban – legalábbis a Római Főrezidentúra iratai alapján nyert eddigi tapasztalataink szerint – nevekre vonatkozóan még a monogramos közlést sem alkalmazta (a rezidentúra és a Központ közötti levelezést folytató op. tisztek is kivétel nélkül fn.-en kommunikáltak), ugyancsak meglepő, hogy 1973. október 9-én kelt összefoglalójában „Késmárki”, illetve „Dér” az ü. civil nevét is megemlítve tájékoztatta „Rábai” párizsi rezidenst Kemény várható franciaországi tanulmány­útjáról.

65  Lásd Csapody Miklós: Az én besúgóim. Péter László F-dossziéi. Korunk. 2007(III.)/9. 55–67/61. = http://­www.­­korunk.org/­oldal.php?ev­=2007&­honap­=9&­cikk=3692

– Ugyanez valamivel bővebben: A célszemély: Péter László. Ilia Mihály titkosrendőrségi iratainak tükrében. (1974. október 7. – 1983. október 25.) A 2005. de­cember 31-ére keltezett írás csak a világhálón érhető el. A pontatlanul is idézett és félreinterpretált forrást a tévesen megadott (0-19783/4. 1-2. /825-826/) irattári jelzet miatt hosszas levéltári kutatással lehetett csak megtalálni; helyesen: ÁbSzTL. 3.1.5.: O-19.­783/4. 77-78. (új számozás: 80-81.)

66  Idem: 56. sz. j.

67  Idem: 23. sz. j. (75.)

68  Lásd: Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! Egyházüldözés 1945–1990 és az ügynökkérdés. Budapest, Szent István Társulat, 2005. (Első kiadás.) A szerző „F”[figyelő/s]-kartonjának másolata: 352. o.

69  Bt/120.

70  Sávai Jánost (1944–) 1967-ben szentelték pappá. Csanádpalotán, majd Szegeden volt segédlelkész; 1986-tól teológiai tanár a Szegedi Hittudományi Főiskolán; papi szolgálatot is végez; 1983-tól püspöki tanácsos. Lásd: http://www.szeged-csanad.egyhazmegye.hu/savai.htm

71  A „Marosi János” fn.-en beszervezett, és H-64.465-ös hálózati számmal nyilvántartott Sávai Jánosnak a III/III-as Csfségnél keletkezett dossziéi nem maradtak fenn. Ügynöki pályafutásának részleteit a III/I-es, Hír­szerző Csfség-nél „Markó” fn.-en archivált be­szer­vezési dossziéjából (ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-2349/2.) ismerjük. A forrást a hivatkozások során Bt[M]-ként rövidítjük.

72  Lásd: http://www.szeged-csanad.egyhazmegye.­hu/­savai.htm

73  Bt[M]/6.

74  Az egykor „szinte […] mindenben egyházellenességet, bajt szimatoló, tudatosan ellentéteket szító”, rendszer­ellenes „kispapból egy nagyon csendes, szerény, tisztelettudó, törvénytisztelő pap lett”, aki „a szocialista társadalmi rendet – az ateizmus elvetésével – egyértelműen elfogadja, természetesnek és jónak tartja, de a világban végbemenő változásokról, a változásokat mozgató erőkről kevés fogalma van”. (Bt[M]/20-21.)

75  A Hunya Dániel jezsuita szerzetes (1900–1957) szellemi és irodalmi hagyatékát ápoló „ellenzéki” papi kör tagjairól lehet szó. A neves teológiai tanár és nevelő (aki sokakat ihletett az elvhű egyházias szolgálatra) 1930–1950 között a szegedi egyházmegyeközi papnevelő intézet lelki igazgatója volt. Ő alapította a „Papi Lelkiség” című folyóiratot.

76  Bt[M]/12.

77  A jelentést „Marosi” 1973. május 25-én adta át egy „szol­gálati gépkocsiban” megejtett találkozás alkalmával Nagy Ferenc r. őrgy-nak. (Bt[M]/10-13. Lásd még: Bt[M]/7.) – Nagy Ferenc 1978 elejéig volt az ü. tartója. Lásd: Bt[M]/10-15. – Gelsi a keleti és a latin ke­resz­tény­ség közötti közeledést szorgalmazó cheve­t­ogne-i közösség tagja volt; gyakran utazott a szocialista országokba.

78  Patkó Gábor r. őrgy. valószínűleg 1961 februárjától volt BM-állományban. 1963–1966 között olasz sza­kos­ként elvégezte a BM Idegen Nyelvi Főiskoláját. 1971–1972-ben Moszkvában kijárta a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság Központi Hírszerző Főiskolája egyéves magyar tagozatát, 1982–1983-ban pedig a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottság Vörös Zászlóval kitüntetett Központi Hírszerző Főiskoláját. BM-alkalmazása kezdetétől fogva (változó fedőszámokkal) titkos állományban volt. Különleges célfeladatokat K-384-es sz. „SzT”- [szigorúan titkos] állományú tisztként látott el. 1984-ben nyugdíjazták. (ÁbSzTL: 2.8.2.1. 127. d.: Illetményi ügyek. K-384-es sz. „SzT”-tiszt.) Rész­le­te­seb­ben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Patkó Gábor. Megjele­nés előtt.

79  Marosi fn. jelöltről. Jelentés. Bp., 1975. március 3. Bt[M]/6-8.

80  Bt[M]/7.

81  Idem: 23. sz. j. (75.) – További idézet a PMI-ről készített 1976-os összefoglalóból: „Az elmúlt 10 évben a megyei társosztályok által foglalkoztatott hálózati személyeket is figyelembe véve kb. 150-170 fiatal egyházi személy ellenőrzésével, tanulmányozásával foglalkoztunk alkalmasságuk felmérése céljából. E tevékenységünkben a megyei társosztályokkal és a III/I-4. o.-lyal jó együttműködést alakítottunk ki, és számos beszervezést közösen hajtottunk végre.” (Ibidem. 78.) (A III/I. ugyanakkor a közös ü.-ökkel folytatott akcióinak számos elemét nem osztotta meg a társosztállyal, és a III/III-as kötelékbe visszaadott ü.-öket kifejezetten is kötelezte a hírszerzői vonalon tudomásukra jutott információknak a társszerv előtti titokban tartására.)

82  Rákos Balázs Raymond (1911) minorita szerzetes, egyházi író; 1947 óta élt Rómában; 1958 óta volt a római Szt. Péter-bazilika magyar gyóntatója.

83  Bt[M]/6.

84  Bt[M]/15.

85  Bt[M]/14.

86  Bt[M]/17.

87  Bt[M]/17-18. – A beszámoló a menetrend-módosulásra utalóan mindössze annyit említ meg, hogy „a beszervezési javaslattól csak az időpontot és helyet illetően tértünk el”. (Bt[M]/20.)

88  Bt[M]/18., 20.

89  Az idézet folytatása: „(Ezt ellenőrzéseink valóban igazolják.) »Marosi« válaszában kifejtette, hogy szívesen tett eleget kéréseinknek, és nem beszélt, sőt a jövőben sem fog beszélni kapcsolatunkról.” (Bt[M]/21.)

90  Bt[M]/18.

91  Előbbiekhez (lásd: 89. sz. j.) „fűztük hozzá, hogy kö­szönettel vesszük őszinteségét és határozottságát, azonban az elmúlt időben sokszor hiányoltuk a rendszerességet főként a találkozókon való megjelenésében. Elmondtuk, hogy megértjük elfoglaltságát, de elvártuk volna, hogy váratlan időhiány esetében telefonáljon, s ezzel megnyugtatott volna bennünket. Így a pozitívumokat és hiányosságokat egybevetve arra az elhatározásra jutottunk, hogy kapcsolatunkat az eddigieknél rendezettebbé kell tennünk, megtalálva azt a kedvező formát, amely biztosítja a folyamatos együttműködést, rendszeres találkozókat és a hatékony munkát hazánk védelmébe. »Marosi« bíráló megjegyzéseinket és a jövő megtervezésére vonatkozó elképzelésünket elfogadta.” (Bt[M]/21.)

92  A „szocialista társadalmi rendet – az ateizmus elvetésével – egyértelműen elfogadja, természetesnek és jónak tartja, de a világban végbemenő változásokról, a változásokat mozgató erőkről kevés fogalma van, megelégszik az újságolvasó átlagember ismereteivel.” (Bt[M]/20.)

93  Bt[M]/20.

94  „Elismerésre méltó viszont”, nyugtázták „Marosi” teljesítményét, „hogy felismerte, mennyi pótolnivalója van e téren, és érezhetően felkeltettük érdeklődését olyan politikai kérdések iránt, amelyekkel szemben eddig közömbös volt”. (Bt[M]/19.)

95  Bt[M]/23.

96  Bt[M]/21.

97  Bt[M]/22.

98  Bt[M]/18. – Az összefoglaló jelentést (Bt[M]/17-24.) a beszervezésen részt vevő két tiszt készítette; a beszervezés tényének elfogadását Dán István r. alezr., ov. javasolta; a beszervezési jelentésben foglalt kérést: „A fentiek figyelembe vételével kérjük »Marosi« fn. „TMB”-nek a szervezetszerű titkos együttműködésben való foglalkoztatását engedélyezni” – Molnár István r. alezr., a Csongrád Megyei Rfk. főkapitányának ÁB-helyettese „engedélyezte”.

99  Bt[M]/17. – A feladat vállalása az ügyek adott szintjén teljesen önkéntes volt. Tomka Ferenc állítása saját beszervezéséről, jelesül hogy őt (és másokat is) az ödj.-ra indulás utolsó perceiben kényszerítették volna ilyen célú aláírásra, merő fikció. Lásd: Tomka, op. cit. 320.

100  Bt[M]/22.

101  Bt[M]/23.

102  Bt[M]/22.

103  Bt[M]/21.

104  Bt[M]/23.

105  Bt[M]/30.

106  A beszervezéséről készített jelentés szerint: „El­­lenőrzését folyamatosan – a rendelkezésünkre álló valamennyi op. eszközzel – tovább folytatjuk.” (Bt[M]/24.)

107  Bt[M]/25-26.

108  Lásd: Bt[M]/26, 30.

109  Bt[M]/31.

110  Bt[M]/26.

111  Bt[M]/28.

112  Bt[M]/30-31.

113  Lásd: ÁbSzTL. 2.8.2.1. a) 39. d.; b) 125. d. – A 2062-es sz. T[itkos]-állományú és K-132-es sz. SzT- [szigorúan titkos] állományú tiszt életrajzához lásd még: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Pados (Pajor) Gábor. (Megjelenés előtt.)

114  Bt[M]/számozatlan jegyzetlap a 29. és a 30. o. között.

115  Bt[M]/26.; lásd még: 28-29.

116  Bt[M]/30.

117  Lásd: Bt[M]/27-29.

118  A PMI-be élő hálózatként kikerülő Tomka Ferenc minden bizonnyal ilyen mondatokat próbál meg újabban akként beállítani, mintha őt a Rómában tapasztalt esetleges „államellenes összeesküvés”-ek jelentésére kívánták volna rávenni. (Lásd: Tomka, op. cit. 345–­346.) Amint az nyilvánvaló, az PMI-be exmittált ü.-öknek az intézet lakói közötti rendszerkritikus megnyilvánulásokról, az ödj.-oknak a külföldön élő emigráns környezet révén feltételezhető befolyásolásáról, illetve az e körökben tapasztalható politikai atmoszféráról kellett jelenteniük.

119  Bt[M]/32-33.

120  Bt[M]/34, 40-44.

121  Bt/80.

122  Tomka, op. cit. 346.

123  Bt[M]/22.

124  „Az [...] együttműködési nehézségek (őszintétlenség, kapcsolattartás előli elzárkózás) miatt 1980-ban nem vettük fel vele a kapcsolatot. Az említett kérdé­sekben nem sikerült megnyugtató módon előreha­ladást elérni, ezért biztonsági okokból a külföldön való foglalkoztatásától el kellett tekintenünk.” (Bt[M]/46.)

125  Bt/121.

126  Bt/80.

127  Lásd különösen: Bt/161-162.

128  Bt[M]/45.

129  Bt[M]/46.

130  Az ü.-öt a III/I-től többedszerre visszakövetelő szegedi r.-kapitányság 1984. november 13-án kelt levele úgy tudja, hogy Sávai már római hazatértét követően teológiai tanár lett (Bt[M]/45.). Az ü. személyes adatait közlő egyházmegyei honlap ezt azonban 1986-ra teszi (lásd: http://www.szeged-csanad.egyhaz­megye.hu/savai.htm). Valószínűleg arról lehetett szó, hogy ameddig az ÁEH hozzá nem járult – az ÁB nihil obstatja alapján – Sávai főállású tanári tevékenységéhez, addig a rendszerkritikus Udvardy pp. csak óraadóként alkalmazhatta őt. Ez magyarázhatja a főállású pap illegális spirituális-pasztorális működését is.

131  „A rendszert működtetőknek kéne bocsánatot kérniük...” Veres András püspök az ügynökkérdésről. Új Ember, 2005. február 27. (LXI/9. = 2950.) 1., 3. = http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2005.02.27/0102.html

132  Bt/116-131. (Bp., 1981. augusztus 1.)

133  Bt/123-124.

134  Bt/130-131.

135  Bt/24.

136  Bt/71.

137  Bt/101-103/103.; 109-111611.; 140-142/140.

138  Bt/104-108/106.

139  Idem (138. sz. j.)

140  Mt/20.

141  Bt/86.

142  Bt/92.

143  Bt/69.

144  Bt/68.

145  Lásd „Rákoshegyi” két év végi összefoglalóját: Bt/116-132., 159-174.

146  Mt/22.

147  Bt/162.

148  Bt/159.

149  Bt/120.

150  Bt/179-182/182.

151  Bt/160. – „Rákoshegyi” ezen kívül is részletesen ki­elemzi hittestvérét. Olyan hallgatónak tartja, aki a szerinte fokolárés szellemű Tomka Ferenc „kitartó munkája”-ként kerülhetett Rómába. Kezdettől fogva „bizalmatlan” volt „mindenkivel szemben, aki nem a mozgalom tagja vagy szimpatizánsa, vagy segítője, vagy tisztelője. Személyiségében van egy bizonyos agresszivitás, amely mind kifelé, mind befelé megnyilvánul. Önmagával szemben is bizonyos értelemben kemény, de a kívülállókkal szemben is. Bizalmat­lan­sága a Rektorra is kiterjedt. […] Tanulmányi idejét, kinntartózkodását inkább mozgalmi jellegű kapcsolatai bővítésére használta, amelyben nagy segítséget kapott Sávai Jánostól és meglehetősen hosszan, állítólag bizalmának megnyerése céljából a Rektortól is. Ezen hármas érdekösszefonódás következtében a házban egy olyan légkör kezdett kialakulni, amelyet a Focolarini szellem hivatalos fölpártolása vagy hivatalos fölpártolásának látszata határozott meg. Oly annyira, hogy a Focolarini szellem tisztelete már-már kötelező volt, kritikája pedig büntetendő cselekmény. Jellemző módon fölvetődött egy kongresszus kapcsán, hogy a házban is szállásoljunk el ifjúsági csoportot. Ez esetben sem a többnejűség, sem a tartós együttélés nem vetődött föl problémaként. Az ötlet nem lett kivitelezve, de akik az ötletet kritizálták, azok kellemetlen színben tűntek fel. Később Péter magatartása enyhült, Rektor osztatlan támogatása is megszűnt a mozgalom felé, legalább is ez volt a látszat. Péter magatartása a kollégák felé egyre inkább enyhült. […] Sávai valószínűleg mérséklő hatással volt Péterre, de ez csak a külső agresszivitás mérsékletében jelentkezett. Meg­ítélésem szerint Péter mindössze a toleranciában fejlődött, ami nála a lehető legtöbb, amit egy év alatt elvárni és remélni lehet.” (Bt/161.)

152  Mt/22.

153  Bt/170.

154  Mt/11.

155  Bt/(99-)100. – Hasonló rejtett céllal ismerkedett meg két másik premontrei növendékkel is, akik érdeklődtek a magyar nyelv iránt. Számukra „a magyar emigráns érzelmeknek” megfelelő szövegeket igyekezett válogatni. (Bt/99.)

156  Silvano Scelzo tárgymegjelölésű, 1980. február 28-án kelt feljegyzését lásd: Mt/8-10.

157  Bt/92.

158  Mt/26.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges