Herskó János

Nyomtatóbarát változat

Nehéz, nagyon nehéz... Én mégsem búcsúzni jöttem, mégsem temetni, hanem dicsérni Téged. Nem hiszem, hogy ránk nézel valahonnan felülről, ebben nem hiszek. De akkor nem is tudnék Veled beszélni, mert már régen valamelyik bugyorban ülnél a Pipás Pistával, és a meggyilkoltakkal, és a meggyilkolókkal, és csinálnád új, valódi Pipás Pista-filmjeidet. Dicsérni jöttem ide, és köszönni. Köszönni, hogy taníthattalak, és főleg, hogy annyi mindent tanulhattam tőled. Két nagyon fontos dolgot, csak két dolgot emelnék ki.

Te, a csodálatos kérdező. Aki néha furfanggal, néha egyenesen és kíméletlenül tudtál kérdezni, de mindig együtt érzően az elesettekkel, a nehéz életűekkel. És ők megnyíltak előtted, és a nehéz életűeknek az arcáról egyszerre csak eltűnt néhány percre a szomorúság, a fájdalom, és előjöttek igazságaik, és a hamisokról lehullott a hazugság álarca néhány pillanatra, és néha valódi bűnbánat, néha csak cinikus bűnbánat tűnt elő – leleplező volt. Ez voltál Te, a nagy kérdező. És ez voltál Te, aki megcsináltad ezeket a csodálatos filmeket. És betiltották őket. Te voltál a legbetiltottabb ember Magyarországon. De Te dacoltál. Te voltál a legnagyobb dacoló. Te továbbra is elmentél Pócspetribe, elmentél az exhumálásra, az özvegyekhez. Ott voltál a Fekete Doboz bábájaként. És amikor már mindenki tudta, hogy itt van a változás, amikor már mindenki azt hitte, hogy itt lesz az Ember Judit ideje, akkor elküldtek nyugdíjba. De nem panaszkodtál, továbbra is dacoltál. Mert mi volt az első filmed, amit akkor készítettél? – egy vissza-egyházasított iskolának a tanáraival elkövetett igazságtalanságait tártad fel, és rögtön filmre is vitted.

És aztán jött ez a borzasztó betegség, és ezt is tartással viselted. Aztán előszedted a snagovi elvtársakat, és megcsináltad a róluk szóló filmet, és elkészítetted azt a csodálatos művet az angyalföldi munkáslakások lakóiról, melyben életük ötven évét követted figyelemmel. És két héttel eltávozásod előtt is az új filmed szinopszisát diktáltad le lányodnak.

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor boldogult Schiffer Pali lakásán „illegálisan” néztük a Hagyd beszélni a Kutruczot! Azt mondták nekem, hogy az egy négyórás film, és én ültem és néztem, és élveztem. Élveztem azt az asszonyt, ahogy beszélt, legalább három politikai rendszerről. És néha néztem a sötétben világító videokészülék óráját. Először életemben nem azért néztem, hogy mikor lesz vége, hanem, hogy hála istennek, még van két óra… aztán, hogy sajnos már csak egy fél óra van hátra.

Ezt az élményt, ezeket a tanulságokat akarom ajánlani mindenkinek, akik itt vagyunk, és azoknak is, akik nincsenek jelen, mert tennünk kell azért, hogy a televízióban, az iskolákban, a művelődési házakban, mindenütt ott legyenek ezek a filmek. Hogy az emberek láthassák, beszélgessenek, vitatkozhassanak róluk, élvezhessék őket.

Ha valaki megcsinálta az elmúlt hetven év történetét, akkor Te megcsináltad. Ezért kérem, mondjátok velem, akik itt vagytok, hogy „ne temessétek, hanem hagyjátok beszélni Ember Juditot”! Most és mindörökké, Ámen.

• Játéktér

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges