Majsai Tamás

Nyomtatóbarát változat

A három részben megjelenő dolgozat a Pápai Ma­gyar (Egyházi) Intézet papi ösztöndíjasainak nemzetközi porondon folytatott állambiztonsági hírszerzői tevékenységébe ad közelebbi betekintést három teológiai tanár hálózati működésének feldolgozásán keresztül. A tanulmány emellett érinti a Magyar­országi Római Katolikus Egyház más magas rangú vezetőinek hazai és külföldi állambiztonsági kooperációját, az egyházi környezet hálózati penetrációjának néhány további összefüggését, és rövid bepillantást enged a III/I-es, Hírszerző Csoportfőnökség Római Főrezidentúrán folytatott akcióiba. Az adatközlés részét képezik végül azok az életrajzi vázlatok, amelyek révén legalább felszínesen megismerkedhetünk a magyar állambiztonság néhány „olaszországi vonalon” működő titkos állományú munkatársával.

Prológus

Az ÁB-vel [állambiztonság/gal] együttműködő papi emberek titkainak tömeges nyilvánossá válására a római katolikus egyház prominensei kezdetben nehezen találták a megfelelő választ. Első reakcióikban az egyházellenesség ösztönösen kéznél lévő szurrogátumához és ahhoz a sajátos etikai és társadalomtörténeti felfogást tükröző narratívához folyamodtak, amelynek értelmében a diktatúra segédcsapatává züllött pp.-ök [püspök/ök] és papok százainak besúgói tevékenysége nem más, mint egyszerű szakrálindividualista komfortkérdés.1 (Felfogásuk szerint az érintettek csak egymásról árulkodtak, aminek pedig nincsenek közéletetikai és ekklesiológiai konzekvenciái; különösen, hogy kedélyes bűnbánattartással a történteket egymás között már régen reparálták is). Mirabile dictu, nem sok idő elteltével színre léptek a radikális riadalomeltakarítók is: a történelmi közelmúlt totális átrajzolásában otthonos apologéták, az ü.-mitológiák [ü. = ügynök] nagyüzemi producerei. Autoterápiás termékeik árfolyama a bú­csú­cédu­lák legjobb napjait idézi. A legkelendőbb áru­cikké a pártállami kollaboráció heroizálása lett. A műfaj egyik első remekét Bálint László jegyzi „az egyes fon­­tos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről” szóló 2001-es parlamenti vita idején alkotott kisgestájával.2 Noha még nem volt szó olyan súlyos ügyekről, mint Paskai László megszégyenülése, Bálint László mintha csak megsejtett volna valamit a jövendőről. Luminózus alaptézise szerint „az ateista kommunisták legveszedelmesebb hazai ellenségének” tekintett római katolikus egyház megtörésére alkalmazott titkosszolgálati beavatkozás kitervelői  – a maguk „istentagadó beállítottságából következően” – egyszerűen nem figyeltek arra, „hogy a bűnbánat-bűnbocsánat szentsége a papokra is vonatkozik, és a szentgyónás – ha tetszik, ha nem – a titkosszolgálati konspiráció szempontjából rendkívüli veszélyeket rejt magában”. Az ún. hálózattá tett papok (ü.-ök) ugyanis a legszigorúbb titoktartási kötelem ellenére is rendszeresen feltárták érintettségüket gyóntatóiknak, és ezzel „máris jelentős csorbát szenvedett a [titkosszolgálati] konspiráció”.

Bálint László elképzelésében az említett lelki ve­zetők a nemzetközi politika porondján tevékenykedő titkosszolgálatok professzionalistáit megszégyenítő konspirátorok voltak (a Vatikán új keleti politikájának valóságos Kim Philbyjei), akik – mint­egy hálózatépítő célzattal is – azt tanácsolták „az újdonsült hálózati személy[ek]nek, hogy a saját, valamint az egyház ér­dekében vegyen[ek] részt a belső elhárítással létrejött titkos együttműködésben. Ettől kezdve megbeszélték a végrehajtandó feladatokat, azt, hogy a hálózati személy milyen magatartást tanúsítson, és a kapcsolattartó tisztjének milyen jelentéseket készítsen, sőt arra is volt eset, hogy a hálózati jelentéseket közösen készítették el. Előfordult, hogy a papi hálózati személy az egyházi elhárítás valamelyik célszemélyének tárta fel a titkát, és ettől kezdve a célszemély az orránál fogva vezette az ellene dolgozó, őt ellenőrző belső elhárító szolgálatot.” Mivel pedig az említettek okán Bálint László interpretációjában papi ü.-nek lenni egyenesen az erkölcsi öntudat, másként: az egyház mint alapszentség iránti önfel­áldozó alázat legszebb virága volt, az egyházi együttműködés lusztrációja előtt utat nyitó polgári szabályozás csak „igazságtalan és megengedhetetlen” lehet. A törvénytervezet megalkotói ugyanis egyszerűen nem ismerik a történelmi valóságot; azt, hogy „a szóban forgó hálózati személy[ek] aktív közre­működésével nem az elhárítás ellenőrizte az egyházat, hanem fordítva, az egyház vezette tévútra az elhárítást”.3

Bálint László történelemképének legszorgosabb hasznosítójává az ÁB által 1971-től „Lukács” fedő­­ne­vű ü.-ként nyilván tartott Tomka Ferenc plébános, a PPTE tanára lett, akit „6”-os kartonja szerint előbb informátorként, majd titkos megbízottként foglalkoztattak, 1987-ben pedig – áll a kartonján –, amikor „kérte a kapcsolat megszakítását”, kizárták a hálózatból. Tomka Ferenc újabban egy Halálra szántak, mé­gis élünk! című kötetben4 összefoglalóan is előadta az állambiztonsággal való papi kollaborálás mitikus abszurdját, amelyben terjedelmes részeket szentel annak dokumentálására,5 hogy a személyével kapcsolatos „6”-os karton (mint sugallata szerint sokan másoké is) olyan álforrás, amelyet az ÁB tervteljesítési és dezinformációs igyekezete, illetve az a működési elve eredményezett, hogy ily módon keverje gyanúba azokat, „akik nem akartak együttműködni” a hálózattal.6 (Tomka Ferenc ü.-i érintettségének, álláspontjának és forráskezelésének részletesebb megtárgyalását egy másik dolgozatban végezzük el.7)

A soron következő közlések elsősorban Benyik György r. k. teológus, a Szegedi Hittudományi Fő­­iskola tanárának ügynöki pályafutását mutatják be.8 Hosszabb exkurzusok formájában kitérünk azonban két másik teológiai tanár övéhez sokban hasonló, de egymástól fontos részletekben eltérő ü.-i karrierjére is, továbbá az ő hálózati tevékenységükkel kapcso­latban álló egyházi és egyház közeli tényezők titkos-szolgálati működésére és az egyházi környezet há­lózati penetrációja néhány menet közben adódó összefüggésének elemzésére.

Benyik György és paptársainak esete fontos szempontokkal járul hozzá a pártállami időszak egyháztörténetének, azon belül is az egyházak és az ÁB kapcsolatrendszerének megismeréséhez. A három férfi ü.-i pályafutása mindenekelőtt érzékletes adalékot kínál annak a megértéséhez, hogy milyen komponensek is állnak az egyházi elit történelmi önvizsgálat iránti feltűnő érdektelenségének hátterében, és rávilágít néhány elkötelezett kritikoekklesiális múltfeltáró (mint elsősorban Szabó Gyula) manicheisztikusan szelektív problémalátására. (Szabó Gyula kiindulópontja szerint „a papok döntő többsége tanúságtevő és helytálló volt”, vagyis „az érintettség följebb van”.9 A „lent” mód­szertanná avatott glorifikálása azonban elvéti a vizsgált jelenség szociológiai léptékét, és e felfogás képviselőit – tiszteletet parancsoló szándékaik ellenére is – egy platformra helyezi a Tomka Ferenc-féle his­toriográfiai münchausenizmussal. A papság cölibátusa következtében ugyanis, miután a papi réteg utánpó­t­lásában a származási szempont elenyésző szerepet játszik, amit az itt elemzett ü.-i élettörténetek is tükröznek – mindhárom szóban lévő szereplő szegény sorban élő családok gyermeke –, éppen a katolikus egyházban érkeznek leginkább „alulról” a hierarchia felső szintű képviselői.) Benyik György ü.-nek immár egyértelműen a késő kádári időszakban játszódó története emellett megmutatja azt is, hogy az üldözött egyház (pl. Tomka Ferenc, Veres András és mások által) differenciálatlanul és furtonfurt ismételgetett vulgáris kategóriája tökéletesen alkalmatlan az egyházi elit államegyházi szimfóniába mártózó viselkedéskultúrájának, illetve a jellegzetesen karrierelvű papi rendszerhűség jelensé­gének a megértéséhez. Végül a három eset fontos illusztrációval szolgál a Vatikán ekklesiális integritást romboló ún. keleti politikájának provincializmusára, és ellentmond a Tomka–Bálint-féle duplalojalitás-elméletnek, és a papi beszervezések horrorisztikus karakteréről egybehordott legendáriumoknak is.

1.

A bajai gimnáziumigazgatótól a „Hóvirág”-ig

Benyik György kétkezi munkás család gyermekeként 1952-ben Soltvadkerten született. Édesapja mezőgazdasági dolgozó volt, édesanyja pedig háztartásbeliként gondoskodott az övéiről. Az ÁB-iratokból rendelkezésünkre álló rövid utalások („párton kívüli, megbecsült, szorgalmas emberek”, „büntetve nem voltak”)10 nemcsak azt jelzik, hogy életük tisztességben telt el, de azt is, hogy mindvégig megőrizték a civil méltóság erényeit. Amint az nyilvánvaló, ebben a szellemben nevelték fiaikat is, átadva nekik a becsület, a helytállás és a többre vágyás alapértékeit. A két fiú közül György volt az ambiciózusabb, ő futott be nagyobb karriert. Középiskoláit a kiskunhalasi és a kecskeméti piarista gimnáziumban végezte, az érettségit követően pedig a teológiai-papi pályát választotta. Előbb a Szegedi Püspöki Hittudományi Fő­iskolán tanult, majd 1971-ben átkerült a budapesti Központi Szemináriumba. Pappá szentelését követően, 1975-ben a kalocsai Szent Imre-plébánián ka­pott kápláni beosztást. 1977-ben doktori fokozatot szerzett a Római Katolikus Hittudományi Aka­dé­mián, és ugyanebben az évben került sor élete valószínűleg mindvégig meghatározóan fontos eseményére is: megismerkedett a magyar ÁB-vel.11

Benyik György aligha látta előre, milyen folyamatot indít útjára azzal, hogy 1977 őszén (?) „meghívás nélkül” részt vesz a bajai gimnázium szalagavatóján. Éppígy nem gondolta rendkívülinek azonban az iskola igazgatója sem, amikor a Bács-Kiskun Megyei Rfk. [Rendőrfőkapitányság] ÁB-részlegéhez leadott jelentésében szót ejtett a kéretlen látogató jelenlétéről. Ki tudja, hányadik, rutinszerűen megírt beszámolóját készítette el a hazaszeretettől eltelt, hűséges pedagógus!

Az ÁB útjai viszont kifürkészhetetlenek, amint kapcsolat­rendszerének ágas-bogas szerkezete is. A Szolgá­lat megyei emberei az egyházi és világi csa­tor­­nákon tartott ü.-eik révén már 1977 óta szem előtt tartották a jó fellépésű, intenzív ifjúsági munkával, hittanos és kulturális tevékenységgel foglalkozó, agilis káplánt (Benyik György érthető büszkeséggel is szokott utalni működésének erre az időszakára),12 és Kiss László r. őrgy-nak [rendőr őrnagy/nak] egy­szerűen csak ihletett napra kellett ébrednie, hogy kávécskáját kortyolgatva elhatározza, meglátogatja a kulturális területet ellenőrző 4-es társosztály vonaltartója által megint látókörébe hozott Benyik Györgyöt. Nem tudjuk, egyedül indult-e útnak, de azt igen, hogy a káplán úr egyáltalán nem jött zavarba az 1978. február 22-én realizált kéretlen meglá­togattatástól. Sőt, „pozitív irányú őszinte magatartás”-t tanúsított. Az ÁB konzekvenciája nemcsak logikus, de eredményes is volt: a kedvező fogadtatás és „az egyházi elhárítás vonalán meglevő op. [operatív] le­he­tősége célszerűvé tette a vele való további foglalkozást, a konspirációs követelményeknek megfelelő újabb találkozók lebonyolítását. E találkozókon alapos, kiegészítő ismereteket szereztünk személyére vonatkozóan. Hasznos információkat közölt bizalmas kapcsolatairól, az egyházmegyei kormányzat általa ismert problémáiról, az egyházmegye fiatalabb papjainak helyzetéről.”13

Az egymásra találás annyira elementáris volt, hogy Kiss László r. őrgy jónak látta tájékoztatni a központi (BM III/III-as budapesti) alo.-t [alosztály/t] is. Szokatlan eljárásának nemcsak az lehetett az oka, hogy megállapította, a káplán úr „mind egyházmegyéjében, mind Budapesten kiterjedt egyházi és világi baráti, ismeretségi körrel rendelkezik”, de az is, hogy képességeit némileg elégtelennek érezte a meglepő céltudatossággal, dinamikus igényekkel fellépő jelölt kezeléséhez. Tény, hogy Benyik György 1978. augusztus 28-án lefolytatott klasszikus „fokozatos módszer”-t követő, „hazafias alapú” beszervezését a két ÁB-részleg (a III/III.-1. o.-t Pelikán István őrgy14 képviselte) már közösen bonyolította le.15

A felek között létrejött kapcsolat klasszikus érdekházasság volt. Az ÁB-feljegyzések operatív kendőzetlensége az eseti tájékoztatás mellett megvilágítja az 1956 után kiépülő egyházi ügynökarisztokrácia túlnyomó részének elköteleződése mögött meghúzódó szubjektív szempontokat is, és fényt vet arra, hogy mit értett az ÁB és „Rákoshegyi” (ezt a nevet nyerte ugyanis a beszervezési újrakereszteléskor) hazafiság alatt: „az együttműködés vállalásánál jelentős szerepet játszott az érdekeltség, amely a hálózat egészséges karrierizmu­sára utal. A teljes elkötelezettséget, az okmányszerű együttműködést a tisztességes kompromisszum, a számára biztosított egzisztenciális előny reményében vállalta.” Mi több, annyira nyílt egyértelműséggel, hogy az ÁB már a legelején látni vélte (amit a maguk részéről személyiségének „negatívumaként” aposztrofáltak), hogy: „magatartásának jellemző vonásai közé tartozik az anyagiasság, a karrierizmus és a hiúság. Ezek a tulajdonságok jelentős szerepet játszottak az ÁB-szervekkel való kapcsolatában beszervezésekor és az azt követő időszakban is. Egyházi körökben a fent említett tulajdonságai nem közismertek, önmaga értékét reálisan megítélő embernek tartják.” A vele kezdeményezett együttműködésben természetesen más szempontok voltak a meghatározóak. Mindenekelőtt az, hogy „beállítottságánál, személyi tulajdonságainál fogva alkalmasnak bizonyult preventív, befolyásoló jellegű, az egyházmegye lojális vezetésének védelmét szolgáló feladatok végrehajtására. A titkos együttműködésre történő bevonását a fenti op. helyzeten túl az a tény is célszerűvé tette, hogy beiskolázása esetén alkalmasnak látszott külföldön is hálózati feladatok ellátására.” Dicsérték azonban „Rákoshegyi”-Benyiket modern teológiai gondolkozásáért, „haladó” és politikailag „progresszív” szemléletéért is (a „nyugati világ erkölcsi és társadalmi romlottságát bizalmas társaságban is bírálja, a papi emigrációról ellenszenvvel beszél, ugyanakkor a szocialista társadalmi rendszerre soha nem tett ellenséges kijelentést”), és méltatták személyiségének az op. munka szempontjából igen kedvező vonásait (pl.: „könnyen igazodik el bonyolult helyzetekben is. Kiváló beszélgető partner, közvetlen, jó humorú, aki képes érdekessé tenni magát, és így viszonylag könnyen elnyeri környezete bizalmát. […] Magatartásában rendkívül fegyelmezett. Érzéseit, gondolatait, véleményét környezete előtt – ha az érdekei megkívánják – jól tudja konspirálni. [...] Tréfával, más kérdés felvetésével új témára képes terelni feltűnés nélkül a beszélgetést”).16

A források elérhetőségének jelen fázisában nehezen tudjuk megítélni, hogy „Rákoshegyi”-Benyik meghökkentően nyers piaci viselkedése mennyire tekinthető szokványosnak, netalán csak kivételnek (inkluzíve a további nem mindennapos megnyilvánulásaival), és azt sem, hogy az excepcionálisnak tekinthető ü.-i magatartásformákat a hálózat általában véve is mennyire volt kész tolerálni. Bárhogy legyen, az itt szóban lévő felek között (a súrlódások ellenére) szinte mindvégig igen mély és kölcsönös bizalmi kapcsolat állt fenn.17

Benyik György alighanem régebb óta fontolgathatta a PMI-ben [Pápai Magyar Egyházi Inté­zet/­ben]18  való tanulmányokat, ami ebben az időben nem tartozott a legegyszerűbb elképzelések közé. Az ÁB-vel való együttműködésének egyik legvonzóbb eleme is a római program támogatásának ígérete lehetett. Sőt, mint kiderült, ennél is több: a hosszú távú külföldi karrier. Az ilyenfajta együttműködés része lehetett ugyanakkor az is, hogy az ÁB operativistái az érintettet nem siettek kijózanítani felhorgasztott vágyai irreális ütemtervéből, sőt, kifejezetten engedték is ráhangolódni céljaik önfeledt támogatására. „Rákoshegyi” ábrándjait a hívő katolikus karrierista számára legvonzóbb parnasszus, a „Krisztus földi hely­tartója” által közvetlenül irányított vatikáni hivatalok álmokon túli lehetősége tájolta, míg az ÁB programkészítői (befelé legalábbis) elsősorban racionális, rövid távú tervekben gondolkoztak (nem zárva ki azonban a két perspektíva láncfolyamattá rendeződésének lehetőségét): „a római PMI[-ben] – melyben magyar katolikus papok folytatnak felsőfokú egyházi tanulmányokat – adódó lehetőségeink jó kihasználásával eredményes információszerző, tippkutató19 és befolyásoló tevékenységet tudunk folytatni a Vati­kán, valamint olasz egyházi körök és az olaszországi papi emigráció irányába. Az intézetben tanuló papnövendékek pozíciója lehetőséget nyújt a […] vatikáni hivatalok, valamint kongregációk20 megismerésére, pápai tanintézetek feldolgozására, az ott tanulókkal op. értékű kapcsolatok kiépítésére.”21

Nem tudjuk, hogy elsősorban az ÁB közreműködésének köszönhető-e, vagy egyszerűen csak a már folyamatban lévő elképzelések szerencsés összjáté­kának, de a római végállomáshoz vezető fejlemények kifejezetten jól alakultak: Udvardy József, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pp.-ének személyes köz­benjárására22 Benyik György ősztől – közvetlenül a be­szer­vezését követően – oktató lett a Szegedi Hit­tu­dományi Főiskolán (felügyelője a pp. volt), és egyúttal megbízták a prefektusi teendők ellátásával is, ami összességében igen komoly legitimációt jelentett a római telepítéshez. Akárhogy is alakultak e részletek, azt egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az ÁB mindent elkövetett az ü. karrierjének kedvező irányú formálódásáért. Nem rajtuk múlott, hogy „Rákoshegyi” végül is ott ébredt, ahonnan elindult, s mint Ixion Héra helyett, végül is ködöt ölelt.

---

Egyelőre mindenesetre ott tartunk, hogy „Rákos­he­gyi”-Benyik 1978. szeptember 20-án Szegeden egy nyilvános helyen lebonyolította ü.-i karrierje első randevúját,23 és tartótisztjétől, Kiss László őrgy-tól megkapta a magatartásvonalát a továbbiakban is meg­határozó kezdeti instrukciókat: „Adjon általános ér­té­kelést új szolgálati helyének tapasztalatairól, személyes kapcsolatának alakulásáról, azok jellegét névremenően értékelje. Törekedjen beilleszkedni munkatársainak környezetébe, kérje tanácsaikat egyéni és hivatali prob­lémáiban. Hasonló magatartást tanúsítson az intézetben tanuló hallgatók irányában is. Konkrét ta­paszta­latok birtokában értékelje a növendékek belső hangulatát, esetleges negatív jelenségeket.”24

Az „általában háromhetenként” megtartott beszámoltatások alkalmával Kiss őrgy megelégedéssel nyugtázhatta, hogy „Rákoshegyi”-Benyik kiváló spicli. Szállította a híreket a környezetében elérhető paptestvéreiről, a tőlük felcsippentett információkról, eseményekről, „az egyházmegyei kormányzás belső helyzetéről”25 és leginkább természetesen szolgálati helye, a papnevelő intézet belső eseményeiről, hangulati ügyeiről: a szemináriumon belüli feszültségekről; a hallgatói elégedetlenségek hangadóiról, az őket támogató, ún. rendbontó tanártársakról (névvel való beazonosításuk jelentőségét külön is méltatta Kiss őrgy); a PMI-be jelölt hallgatók felfogásáról, terveikről, római kapcsolataikról; a növendékeknek a „hivatások vasárnapján”26 tett egyházmegye-látogató kirándulásáról (megemlítve közben azt is, hogy az út során két – néven is nevezett – kollégájának „aktív ifjúsági szervező munkáját tapasztalta”27) etc. Jelen­tett azonban távolabbról is, elsősorban „a Központi Hittudományi Akadémia volt hallgatói” köréből (ez irányban meglévő „jó hírszerző lehetőségeinek” eredményeire főként Budapesten, a központi alo.-nál voltak kíváncsiak).28

Megjegyzés: Az ü. valószínűleg nem örült an­nak, hogy új barátjával (ti. az őrgy-gyal) való találkozóira közvetlen környezetében kerül sor. Felvetette hát, hogy beszámoltatásait tartsák meg Budapesten, ahova ő könnyűszerrel fel tud utazni. A váratlan ötletnek Kiss őrgy külön is örült, mert úgy vélhette, itt a jó alkalom egy kis hierarchikus presztízsemelkedéshez. Be is jelentette a tervet a központi alo.-nak, hozzábiggyesztve mindjárt szerény vágyát is egy al­kalmas „T”-lakásra. Gyorsan kiderült azonban, hogy Kiss őrgy lelkendezése korai volt, mert Buda­pesten is maradt számukra az utca. Meghitt „tali”-k­ra [az ÁB-zsargonban = találkozás/ok/ra] csak a következő év tavaszán nyílott lehetőségük, amikor ismét Szege­den, de immár két „T”-lakásban is örülhettek egymásnak: a „Kurucz”-ban és a „Hóvirág”-ban.

Bármennyire meghatározó volt is „Rákos­hegyi”-­Benyik hálózati együttműködésében a karrierizmus, ü.-i énje nem merült ki a nyers érdekorientáltságban. A szuverenitás és az elvi igényesség jellemezte személyiségjegyeihez a rendőrségi kollaboráció sötétjében is ragaszkodott. A legérdekesebb példát erre alighanem a bulányista mozgalommal kapcsolatos hálózati viselkedése kínálja.

A eresztékeiben recsegő késői pártállam idején fokozott ÁB-érdeklődést kiváltó mozgalmak egyike volt Bulányi György bázisközösségi aktivitása.29 A pap­nevelő intézetekben és környékeiken különösen élénk figyelem övezte a mozgalom terjedését. „Rákoshegyi”-Benyik e területen is kiváló médiumnak ígérkezett. Elvileg talán nem lenne kizárható az ü. látens szimpatizálása a demokratikus elveket valló, biblikus orientáltságú Bokorral (hiszen az ÁB is megállapította, hogy kritikával tekint „az egyházi vezetés részéről tapasztalt lélektelen vezetési stílus”-ra30), hálózati együttműködésének szélesebb összefüggéseit vizsgálva Benyik György akkor sem volt a bulányisták kéretlen patrónusa, ha róluk adott jelentéseit visszafogottnak tekinthetjük. Először azért nem, mert látjuk, hogy általában is híve volt a finom elemzéseknek, másodszor pedig azért, mert a bulányizmus enyhe megítélésének, sőt bagatellizálásának hátterében elsősorban elvi meggyőződése állt: a páter mozgalma csak részjelenség a karizmatikus-spirituális érdeklődés or­szág­­szerte tapasztalható felerősödésében. Már­pe­dig „Rákoshegyi” a sokkal veszélyesebb fejleménynek „a protestáns egyházon belüli ifjúsági mozgalmakban, főleg a baptisták között gyakran fellelhető” hasonló áramlatokat tekintette. Ez utóbbiaknak „ugyanis van magyarországi propagandaanyaga, mégpedig külföldi, főleg holland támogatás révén. Ezek a propaganda füzetek a központi szemináriumtól kezdve a legkisebb plébániáig lassan mindenütt megtalálhatók lesznek. Ebben tevékenykednek egyes protestáns klikkek.”31 („Személyes tapasztalat alapján” meg is állapította, rögzítette Kiss őrgy az ü. külön szóbeli tájékoztatását, „hogy a külföldi – holland – református intézmények egyre mélyebben hatolnak be a katolikus ifjúság körébe, ahol a fellazítási céllal juttatnak be vallásosnak tűnő irodalmat.” „Rákoshegyi” a veszélyt annyira akutnak tartotta, hogy a „deviáns” elemek közül gyorsan meg is említette két paptársát – Gara József és Kolozsvári Kiss László ref. lelkészeket –, akik „ismeretei szerint” Dunapatajon „valóságos lerakatot tartanak fenn a kül­földi irodalomból”, „terjesztési céllal” – „közvetett úton” vett „konkrét ismeretei szerint Gara József a cukros-zsákban tárolja azt biztonsági okokból” –, és nem mulasztott el utalni a ref. lelkészek körében tapasztalt „Erdélyi Misszió”-ra sem, amely szintén élen járt az iratmissziós „fellazítás”-ban.)32

Exkurzus (1): „Rákoshegyi”-Benyik és a hálózati lelkiismeret

A jelentések egyéb tárgykörei mellett „Rákoshegyi”-Benyiknek a bulányisták ügyében tanúsított hálózati működése azért is érdemel külön figyelmet, mert tükrözi, hogy az ü. milyen határok között definiálta saját etikai felelősségét. Amint egyéb jelentéseiből is tapasztalhatjuk, Benyik György nem fukarkodott jót mondani embertársairól; nem volt alapvetően rosszindulatú, de legalábbis mindent elkövetett (nemcsak az adott esetben, de a későbbiek során is), hogy akár a számára kifejezetten antipatikus, problematikus személyekről szólva is érvényesítse az objektivitás és az analitikus tárgyszerűség szempontjait. Mint sok más hálózati személynél (és bármily meglepően hangzik: az ü.-i munkát nem feltétlenül hatotta át a köznapi értelemben vett amoralitás), a probléma hangsúlyai (amikor is a beszerveződést persze alapténynek fo­gadtuk el) „Rákoshegyi”-Benyik esetében is másutt vannak. Néhány szempont erejéig: a) az ü. ÁB-hoz való szubjektív viszonya milyen módon definiálta a jelentéseiben érintettek emberi méltóságát és autonómiáját; b) hol jelölte ki és mennyiben kereste kínos tudatossággal a másokról adott információknak azt a minimumát, ami még nem sértette a Szolgálattal vállalt kooperációjának logikailag törvényszerű működési mechanizmusait; c) egyéni célkitűzéseit az individuális haszon maximuma vagy minimuma tájolta-e?

Mérlegelve az iméntieket, három – a további­akat illetően is releváns – megállapítást kell tennünk: a) „Rákoshegyi”-Benyik erkölcsi viselkedését a politikai rendszer iránti feltétlen lojalitás platformján megvalósítandó karrier határozta meg, és – im­már rajta a rendszerkonformitás hálózati járszalagján – mások személyes autonómiájának tiszteletben tartása érdekében többre „nem lehetett” képes, mint a megfigyeltekről adott beszámolókban érvényesített előítéletmentes, saját szubjektivitását minél teljesebben háttérbe szorító tárgyilagosság. b) „Rákoshegyi” bármily ez irányú teljesítménye is csak komoly fenntartással tekinthető feljegyzést igénylő etikai érdemnek, hiszen a maximális tárgyilagosság az ü.-i professzionalizmusnak és rátermettségnek is fontos mércéje volt. (Hogy e szempont mennyire volt explicit az ü.-ök előtt, és általános érvényű a Szolgálatnál, további vizsgálódásokat igényel; az ÁB elitalakulatát jelentő hírszerzésnél mindenesetre meghatározónak tűnik.) c) „Rákoshegyi” esetében emellett további ellentmondásokkal is találkozunk. Miközben ugyanis leszögezhetjük, hogy formai értelemben mindvégig figyelemre méltó etikai teljesítményt nyújtott (hálózati munkája során nemegyszer volt „szakmai” bátorsága elvi meggyőződését követni, olykor annak az árán is, hogy mást nyújtott, mint amit vártak tőle; sőt, adott esetben igen határozott belső tartással a konkrétan megfogalmazott hálózati elvárásoknak, elképzeléseknek vagy éppen követelményeknek is ellent mert és tudott mondani), nem hagyható figyelmen kívül, hogy az eszme, a szakmaiság és az előmeneteli szempontok könyörtelen érvényesítése közben hezitálás és kétely nélkül tudta fogadni etikai szabadságának durva korlátok közé szorulását is: ha kellett, felebarátait, embertársait a leghűvösebb szenvtelenséggel tette karrierjének és messianisztikus felhangú eszmei meggyőződésének tár­gyiasított objektumává (lásd pl. ifjúsági munkát végző kollégáinak kéretlen feljelentését vagy a későbbiek során előforduló további hasonló eseteket).

Összegzésként, és különös tekintettel az ü. etikai viselkedésének szembeötlő kettősségére, némi pszichologizálással úgy is fogalmazhatnánk, hogy „Rákoshegyi”-Benyik ü.-i szerepében olyan karrieregoistaként viselkedett, aki olykor illogikus, már-már heroikusnak tűnő megnyilatkozásokra is képes volt, de nem mások, hanem elsősorban és/vagy kizárólag a saját (azaz egyéni komfortérzete megőrzése és végletesen szubjektív önbecsülésének integritása) érdekében. Ü.-i mentalitásának igazi iránytűje az eszme és a célok együttes idoluma volt, amely az egykor nemesen hangolt etikai lelkiismeretét a legtöbb esetben elfedte, sőt, egyenesen erkölcsi tetté is avatta annak feláldozását. Nem kizárólag az ő, de mindannyiunk tragédiája is, ha őszintén hitte (legalább tizennyolc éve odaadóan hiszi), hogy semmi megbánni valót nem tett, és a jó oldalon állt.

„Rákoshegyi”-Benyik megengedő értelemben akár jaspersinek33 is tekinthető eltévelyedését a legmegdöbbentőbben talán az a (formailag legkevésbé „szeretetlen” és „barátságtalan”) jelentése tükrözi, amelynek célszemélye az akkor éppen első évfolyamra beiratkozott szegedi teológushallgató, Máté-Tóth András volt. „András családjához személyes kapcsolatok fűznek, őt már jelen hivatalomba lépésem előttről ismerem” – kezdi a „bulányista” gyanúba keveredett ifjúval ÁB-felkérésre folytatott beszélgetéséről készített „feljegyzését” Benyik György. Majd így folytatja: „Akkor is beszélgettünk ilyen témáról, igaz akkor nem puhatolódzó informatív jelleggel – de akkor sem bukott ki semmi ilyen jellegű információ.” És a továbbiakban sem mond semmi ún. terhelőt Máté-Tóthra, sőt szinte mentegeti őt: „Mostani beszélgetésem témája változatos előélete a szemináriumba lépéséig. [...] Egy konkrét adatom van arról, hogy »bulányista« jellegű emberekkel vala­ha kapcsolata lehetett. 1974-ben Pilisszent­lé­le­ken járt egy piarista kiránduláson. Itt a helyi plébános több brosúra közt megismertette a csoportot a »Marketing és az egyház«34 c. irattal. Ez egy ideig birtokában volt. El tudom róla képzelni, hogy kinyomozható tőle származó pp.-ellenes vagy bíborosellenes kijelentés. De ez számomra nem bizonyíték, hisz ebben az időben nem mérte még föl kijelentései súlyát. [...] Jelen magatartása nem egyház és pp.-ellenes, nem csak azért, mert e beszélgetésbe szúrt provokatív kijelentésekre nem reagált, hanem azért, mert máig is megtartotta jó kapcsolatát a kalocsai érsekséggel.” – A jelentés kifejezetten „szimpatikus” textuális konnotációját most is a saját karrierjének megágyazó ü. hálózati működésének tágabb összefüggése árnyalja, és teszi paradox módon drámaivá is: dossziéit olvasva egyetlen okot sem is­merünk annak feltételezéséhez, hogy „Rákos­he­gyi”-Benyik a „provokációs” tesztet ne a szakma szabályainak szigorú előírásait követve alkalmazta volna, és hogy Máté-Tóthra nézve kedvezőtlen eredményét is ne a legprecízebb módon adta volna vissza. (E megállapítás affirmatív példáit a to­vábbiakban is többször láthatjuk még.) Különösen, hogy a hálózattal lelkesen együtt lélegző lehallgató készülékből a végén külön is előbújik a „pártatlanul” száraz (párt-)szakember: „Helyesnek ítélem a továbbiakban is odafigyelni rá, de nem előítélettel, csak óvatosságból.”35

Kiss őrgy, aki az ü. minden szavát mohó lelkesedéssel itta, a bulányistákkal kapcsolatos legapróbb közléseit pedig üstöllést tovább is terjesztette a központi alo.-hoz (ahol azokat felhasználták a Bokor Mozgalom követőinek felgöngyölítése és bomlasztása céljából folytatott „Varjak” fn. [fedőnevű] bizalmas nyomozásnál), nem lelkesedett ugyan, de nem is neheztelt az ü.-re. Az embertársait szintúgy tárgyiasított eszköznek tekintő fürkész kötelezően hitetlenkedő szenvtelenségével összegezte a tanulságot: „e kérdésben a tmb. [titkos megbízott]36 további értékelésre nem alkalmas.”

---

Benyik György ÁB-együttműködésének első állomásáról szóló vázlatunkat lassan lezárjuk. 1979. április 17-én az ü. arról számolt be Kiss őrgy-nak, hogy Ijjas József kalocsai érsek (az ÁB előbb „Illés”, aztán „Péter”, majd végül „Máté” fn. ü.-e) magához kérette őt, és egy reprezentatív grémium jelenlétében arról tájékoztatta, hogy ősztől felvételt nyert a PMI-be. A döntés, amely „jól előkészített op. kombiná­ciónk eredményeként”37 (azaz Udvardy József és a III/III-as Ijjas külön támogatásával38) született meg, „Rákoshegyi”-Benyik számára aligha szolgált újdonsággal. (Azt mindenesetre nem tartjuk valószínűnek, hogy Benyik György eredetileg is ÁB-ösztönzésre jelentkezett volna a stipendiumra. Az óvatos és kiszámítható kombinációk hosszú távú érvényesítését előnyben részesítő szervezet – a könnyen felmerülő gyanú miatt – aligha támogatta volna a szegedi tanárság, valamint a PMI-be való jelentkezés és annak egy éven belüli kumulatív realizálását. A lehetőségek határain belüli sietséget viszont már magyarázhatja az, hogy az adott időszakban a PMI-ben csak egyetlen ü. működött: „Körmöczi”, azaz Dankó László,39 az intézet igazgatója, és a pillanatnyilag preparálás alatt álló két jelölt közül Benyik György látszott a biztos választásnak, akivel megoldottnak is tűnt a rektor keresztellenőrzése és a hallgatók közötti alternatív megfigyelés.)

Az új helyzet konzekvenciájaként „Rákos­he­gyi”-Benyik azonnal megkezdte irányított leválását a megyei III/III-as köldökzsinórról. Az útiköltség-elszámolások ellenében adott nyugtái szerint legkésőbb 1979. május 22-étől rendszeres kapcsolatban állt a Hírszerző Csfséggel [csoportfőnök/ség/gel], amely ekkor már neki is láthatott a jelölt telepítési előkészületeinek. Az utolsó szokványos megyei jelentését az ü. 1979. június 5-én adta Kiss őrgy-nak, akitől erre az alkalomra már csak egyetlen feladatot kapott: számoljon be a „személyével kapcsolatos el­képzelések”-ről.40 A tartó egyidejűleg rögzítette azt is, hogy „a tmb. június 15-től szabadságon tartózkodik” (amint látni fogjuk, felkészülési „kivonás”-on volt), és így abban állapodott meg vele, hogy „tekintettel egyéni helyzetére”, szükséges esetben Pelikán István r. őrgy-gyal (a BM III/III.-1/a. alo. őt beszervező tisztjével) „veszi fel a kapcsolatot”.41 A következő alkalommal, június 22-én, Kiss Lászlóra már szükség sem volt, mert a találkozót (az őrgy előzetes tudtával) a központi III/III-as alo. és a Hírszerző Csfség beosztottai bonyolították le, amikor is „a tmb. távlati feladatairól, egyéni helyzetéről történt részletes megbeszélés”, és „részére feladatot [már] az átvevő szerv beosztottja határozta meg, továbbá az újabb találkozási időpontot” és „a további kapcsolattartás rendszerét is”. A fölöslegessé vált Kiss őrgy azzal vigasztalódott, hogy nem baj, mert „a tmb.-t ezideig is közösen […] tartottuk” „Pelikán István r. őrgy et.-sal [elvtárs/sal]”.42

Az intézményi szabályoknak megfelelően Kiss Oszkár r. alezr. [al/ezredes], a BM III/I.-4. o. (osztály) – a Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció elleni hírszerző részleg – vezetője43 1979. június 27-én hivatalosan is elkérte „Rákoshegyi”-Benyiket Neichel László r. ezr.-től, az addig őt tartó Bács-Kiskun Megyei Rfk. ÁB-helyettesétől. Nem minden érdekesség nélküli levelében Kiss alezr. egyebek mellett a következőket írta: „Az Intézet [ti. az RMA épületének második emeletén lévő PMI] operatív védelme és hasznosítása osztályunk feladatát képezi. […] Ezért kérjük a tmb.-t Egyed József r. alezr. ov. et.-tel történő szóbeli megbeszélés értelmében tartós kül­földi kihelyezése időszakára, továbbfoglalkoztatásra átadni, ügydossziét megküldeni.”44

Benyik György, a közben pápai káplánként (Monsignore) is kitüntetett teológiai tanár minderre és a továbbiakra is másként emlékszik. A Tiszatájnak 2000-ben adott, Nyakkendőben is mindig pap vagyok című interjúját45 tanulságos bővebben is idéznünk:

„– Hogyan került ki Rómába? – Máig sem tudom egészen pontosan felgöngyölíteni ennek a folyamatát. A római éveket életem legapokaliptikusabb időszakának tartom. Előtte itthon egy éven át »labdáztak« velem a hatóságok. Ez már az enyhülés időszaka volt a kádári politikában, amikor már lehetett, sőt kellett is kiküldeni papokat tanulni Rómába. Először csak azt engedélyezték, hogy a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanítani kezdjek. Egy évig oktattam itt bibliai bevezetést, hébert, görögöt, szociológiát és ökumenizmust, amelyek egymástól eléggé távol álló tantárgyak. Ezen felül még prefektus is voltam. Közben megpróbáltak rávenni, hogy a Magyar Népköztársaságot »támogassam és képviseljem«, akkor kiengednek. Az ezzel járó »feladatokat« nem voltam hajlandó vállalni, ezért sokáig úgy tűnt, nem utazhatok ki. Végül Ijjas József érsek, aki támogatta a terveimet, komoly huzavona után elérte, hogy kiengedjenek. Így amikor a szegedi rektor, Dankó László – a későbbi kalocsai érsek – 1979-ben a római Pápai Magyar Intézet rektora, egyben a magyar egyházmegyék vatikáni ügyintézője lett, én is kimehettem vele. […] A Via Giulián laktunk, a Magyar Kulturális Akadémia46 épületében, amit a reprezentatív Falconieri palotából alakítottak ki. A második emelet a papok számára fenntartott Pápai Magyar Intézet volt, alattunk-fölöttünk a kommunista alkalmazottak dolgoztak. Egyfajta szendvics közepén voltunk, sokáig nem értettem, miért nem lehet hozzánk vendéget hívni. Rögtön regisztrálták ugyanis, ha valaki nálunk járt, mint ahogyan azt is, mikor, mennyi időre megyünk ki az intézetből. A leveleinket csak azután kaphattuk meg, hogy az állami alkalmazottak átvizsgálták. Ezek az »élmények« annyira hatottak rám, hogy tíz évig nem voltam hajlandó visszamenni Rómába.”

2.

A Silvanus Hoteltől „Füzesi” elvtársig

Miután 1979. június 22-én megtörtént „Rákoshegyi”-Benyik Hírszerző Csfség általi átvétele, az események rapid tempóra váltottak. Szabó József r. fhdgy [fő/hadnagy], az ü. új tartója, aki római tartózkodása idején is megmaradt itthoni op. kapcsolatának, csak kapkodta a fejét. Másoknak is volt azonban elég dolguk. Kiss Oszkár ov. utasítása alapján gondoskodni kellett az ü. útleveléről (Lehel Ferenc r. ezr.-től, a III/I. csf.-helyettesétől [csf. = csoportfőnök] külön kérték, hogy nyújtson segítséget Benyik György okmányának „kedvező elbírálásához”); elő kellett készíteni a „személyes megismerési találkozót” az ü. és leendő római kapcsolattartója, Halász Ferenc („Füzesi” fn. hírszerzőtiszt, civil fedőállásban az RMA könyvtárvezető titkára47) között, amikor hazaérkezik szabadságra; végül pedig, ami az eddi­giek közül talán a legfontosabb volt, az ü.-öt a ki­utaztatás előtt megfelelő kiképzésben is kellett részesíteni.

A „háromnapos kivonás48 keretében” lebonyolított és ilyenkor szokásos felkészítési akcióhoz kiváló biztonsági és atmoszférikus körülményekre volt szükség. Ennek megoldásában Szabó Károly r. ezr., a BM Pest Megyei Rfk. ÁB-helyettese működött közre, és Szabó József volt az ügyintéző. Amikor minden elő volt készítve, 1979. július 23-án érdekes emberek érkeztek a visegrádi Silvanus Hotel előre kibérelt 225-ös és 227-es kétágyas szobáiba: Szabó, Hernádi és Wolf urak,49 akik közül (mindhárom álnév) Benyik úr bármelyik lehetett; természetesen a vele érkező Szabó József r. fhdgy és Pelikán István r. őrgy is. De nem is ez a lényeg. A fontos, hogy mind a hárman megvoltak, és hogy kezdetét vehette az ü.-öt globális preparációnak alávető finális tréning: feladatainak aprólékos tisztázása éppúgy, mint az eddig alig ismert, bizalmas hírszerzés-technikai ismeretekbe való beavatása. Hogy pedig a szikár szakmaiság ne legyen túl megterhelő, pezsdítő intellektuális kikapcsolódásként – „általános ismeretek”-nek nevezett – felsőfokú, ideológiai-történelmi fejtágítót („nevelést”) ékeltek közbe, olyan témákkal, mint: „a szocialista hírszerzés célja és jelentősége”; „az olaszországi helyzet”; ismeretkiegészítés a Vatikánról; a MN [Magyar Népköztársaság] és a Vatikán kapcsolata; „a magyar papi emigráció helyzetéről, tevékenységéről, vezető személyiségekről.”50

A legfontosabb elvárások „Rákoshegyi”-Benyik felé a következők voltak: a) „Miután az új rektorhoz korábbról jó ismeretség fűzi, ennek további elmélyítése mellett érje el, hogy [Dankó László] bevonja [őt] a PMI belső ügyeinek intézésébe, melyen keresztül betekintést nyerhet a magyar egyházi vezetők Vati­kán­nal és a kongregációkkal kapcsolatos ügyeibe”; b) operatíve hasznosítható kapcsolatok kiépítése tanárok, diákok, adminisztratív személyzet irányában; c) rendszeres konzultáció kapcsolattartójával; d) Zakar Polikárp (a PMI felügyelőbizottságának elnöke)51 bizalmába férkőzni; e) a Vatikáni Rádió működésének figyelemmel kísérése: „Igyekezzen megismerni Szabó Ferencet, a magyar szekció vezetőjét.52 Ol­vas­sa el műveit, ismerje meg a szekció tevékenységét, terveit, elképzeléseit”; f) az ÁB állandó érdeklődési körébe eső témák (pl.: „A Vatikánnak a szocialista országok ellen irányuló ideológiai, politikai fellazítása, koncepciói, lépései. A fellazítás vatikáni szervei”); g) „Folyamatosan tájékozódjék a jelentősebb egyházi kongresszusok, értekezletek, szinódus stb. előkészületeiről […] jelentősebb személyiségek állásfoglalásairól, ellentétekről, hozott határozatokról.” (Noha az elvárási regiszter nem volt szerény, „Rákoshegyi”-Benyik a kínálatban éppúgy a teljességre törekedett, mint ellenszolgáltatási elvárásaiban, és önállóan is felvetett néhány „konstruktív gondolatot […] a to­váb­bi eredményes együttműködésre vonatkozóan”.53) Ezen kívül részletesen megvitatták a BM mint ki­küldő és a jelölt egymással szembeni kötelezettségvállalását (erre még visszatérünk), továbbá az alábbi témákat: a római főrezidentúrával való rendszeres találkozás; az ü. magatartásvonala (pl.: óvatosság, de határozott fellépés); az esetleges provokációkkal szembeni viselkedés; a kiküldők méltó képviselete; egyházdiplomáciai-ideológiai taktika. (Pl.: „Soha ne feledje, hogy a magyar államot és a hivatalos magyar egyházat képviseli. [...] Ügyeljen arra, hogy meg­nyilatkozásaiban soha ne fedezzenek fel ellentmondásokat.”54 „A magyar katolikus egyház problémáinak szó­ba kerülése esetén legyen tárgyilagos. [...] Is­mer­tesse azt a fejlődést, amely az állam és az egyház vi­szo­nyában az elmúlt évtizedekben végbement. Ugyanakkor ne tagadja a magyar egyház nehézségeit, de fejezze ki, hogy ezek megoldásának egyetlen útja az állam és az egyház kapcsolatainak további állandó javítása, a kölcsönös érdekek figyelembevétele, nem pedig a vádaskodás, szitkozódás.”55 „Érje el, hogy a PMI rektora, mind vatikáni és más körökben jó véleményt alkosson róla, elöljárói alkalmasnak tartsák perspektivikusan magasabb egyházi funkció betöltésére.”56)

Nem tudjuk, hogy „Rákoshegyi” lelkész úr mennyire élvezte a szakmai-technikai kiképzést, de néhány eladdig ismeretlen elemet találhatott benne. A menüből röviden: a) „A konspiráció és a legenda57 fogalma, a számunkra végzett feladatok fedése. – Kapcsolatépítés, kutatás, tanulmányozás módjai és szempontjai. A kiválasztás, megismerkedés és a folyamatos kapcsolat megteremtése, ezek feldolgozása, tippek, hírforrások. – Objektumfeldolgozás. – Az in­for­mációszerzés módszerei. A sötét hírszerzés fogalma és fogásai.58 – Adatok gyűjtése, jegyzetkészítés, tárolás, megsemmisítés szabályai. A jelentéssel kapcsolatos követelmények, a jelentés készítésének módja, átadásra történő előkészítése. – Az összeköttetés fo­gal­ma, jelentősége. A személyes összeköttetés formái, módszerei. A találkozók fajtái és rendszere, felkészülés a találkozóra. A találkozók lebonyolításának mechanizmusa [...] a találkozók legendásítása, a találkozón követendő magatartás.” b) „Az ellenséges e­l­há­rítás: Az elhárítás módszerei, eszközei: ü.-ség, tanulmányozás, külső figyelés, levélellenőrzés, te­lefonlehallgatás, titkos kutatás, legális lehetőségek felhasználása, provokációk. – Az elhárítás elleni védekezés módjai, a felfedett ellenőrzés esetén kö­vetendő magatartás.”59

Szabó őrgy beszámolója szerint a felkészítési akciót 30-35 óra ráfordítással hajtották végre, ami szerény számítás mellett is legkevesebb 12-15 órás napi együttlétet jelentett az urak számára. (Az adott időkeretben elsajátítható gyakorlati ismeretek szűkös voltára tekintettel az ü. ez irányú felzárkóztatását „kiutazásáig a hazai találkozókon” tovább folytatták.) Ám minden jó, ha a vége jó. És jó volt. A tréningmesterek szinte olvadoztak az eredménytől: Az ü. az akció során rendkívül pozitív magatartást tanúsított; a tervbe vett feladatokat maradéktalanul végrehajtotta; a szakmai ismereteket igen eredményesen, nagy érdeklődéssel és könnyen sajátította el. „A vele szembeni elvárásunkat megértette.”60 És igencsak sikeres volt a jelölt „hitbeli” nevelése is: „[…] még világosabbá vált előtte a magyar állam haladó egyházpolitikája, pozitív politikai és társadalmi eredményei, valamint az állam és egyház közötti kapcsolatok további fejlődése elősegítésének szükségessége. Társadalmi rendszerünkben természetesnek ítélte meg a lojális egyházi vezetés védelmét a hazai és külföldi reakciós egyházi személyektől és szervezetektől, ezen negatív személyek és jelenségek figyelemmel kísérését és azok visszaszorítását. A beszélgetés során többször kifejezésre juttatta, hogy mindezek tükrében indokoltnak ítéli meg a velünk való együttműködést és a fentiek érdekében szívesen segít külföldön is.” Az eufória átragadt Benkő Viktor aov.-re [al/osztály­vezető/re] is,61 és megglosszázta Szabó őrgy összefoglalóját: „Célszerű, hasznos és eredményesen végrehajtott munka volt.”62

Sikeres lehetett azonban az együttlét a körülmények és a biztosítás tekintetében is, hiszen Szabó őrgy-nak a szállodai számla alján tett feljegyzése szerint a kétéjszakás és feltehetően minden kényelemmel meggazdagított 2x2 ágyas szoba és reggeli 1886 Ft-os összköltsége mellett további 3300 Ft „felkészítési és kiképzési” op. költség is keletkezett.63

A visegrádi kirándulást követően már az utolsó simítások voltak csak hátra. Augusztus 15-én a Csfség-en Szabó József és Benkő Viktor aov. elkészítették a hivatalos „javaslat”-ot „»Rákoshegyi« fn. tmb. legális telepítésére”.64 A 27 éves káplán aligha panaszkodhatott figyelemhiányra. A csomagoláshoz nihil obstatot jelentő irat először is Pados Gábor r. ezr., csf.-helyettes „egyetértek” és Kiss Oszkár ov. „javaslom” megjegyzésével lett továbbterjesztve, és Bogye János r. vezérőrgy, főcsf.-helyettes (korábban „Gallai József” fn.-en római rezidens)65 „engedélyezem”-ével nyerte el a végső approbációt. Végül, az indulást megelőző záróakkordként, szeptember 18-án tető alá hozták még az ü.-kel az ilyenkor szokásos ún. „Meg­állapodás”-t66 is, amelyet „a hálózat fenntartás nélkül, annak minden pontjával egyetértve aláírt […], az abban foglalt feladatok végrehajtására – szóban – ismételten kötelezettséget vállalt.”67 A hétoldalas részletes „Megállapodás” újszerű elemeket a felkészítés során elhangzottakhoz képest nem tartalmazott. Az alábbiakban így csak a műfajilag érdekesebb részleteket idézzük belőle: „Ön dr. Benyik György Úr, 1978. augusztus 28-án a MN BM-ával, hazafias meggyőződésből és értékelve az Ön számára általunk nyújtott segítséget, titkos együttműködést vállalt. Az Ön eddigi munkája, egyházi tevékenysége és állampolgári magatartása azt bizonyítja, hogy megértette korunk realitásait, magáévá tette szocialista rend­szerünk alapvető célkitűzéseit és támogatja azok megvalósítását. Tisztában vagyunk azzal, hogy meggyőződésünkből fakadóan ideológiai különbség van köztünk, de a társadalmi és politikai kérdések döntő többségében azonos nézeteket vallunk. Nagyra értékeljük azon meggyőződését, hogy szocialista társadalmi rendszerünkben az egyház működésének jó lehetőségei vannak.68 [...] Tapasztalataink alapján jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy Ön munkánkat és céljainkat segítő készségéről már eddig is tanúbizonyságot tett, tisztában van kapcsolatunk jellegével és jelentőségével, betartva a konspirációs szabályokat, megfogadja utasításainkat, tanácsainkat, és értékeli az általunk nyújtott segítséget. Az Ön által vállalt titkos együttműködés alapján a MN BM-a Önt külföldi feladatok végrehajtásával bízza meg. [...] vár­ható lehetőségeinek figyelembevételével az alábbi feladatok végrehajtásával bízzuk meg: [a fentiekben már ismertetett tételek ismétlése] [...] A MN BM-ának Önnel szemben vállalt kötelezettségei: – Szer­vünkkel fennálló kapcsolatát továbbra is szigorú államtitokként kezeljük, gondoskodunk teljes biztonságáról és erkölcsi támogatásáról. – Tartós külföldi kihelyezése időszakában, hazautazásai során, megfelelő forint összeget biztosítunk az Ön számára [ezt Benyik György külön kérte69], mely lehetővé teszi, hogy szüleit mentesítse az anyagi kiadásoktól. – A külföldön részünkre végzett munkája során felmerülő költségeit megtérítjük. – Vállaljuk, hogy további egyházi karrierjéhez minden támogatást és segítséget megadunk. Bízunk abban, hogy minden erejével és tehetségével megbízatásának eredményes végrehajtására törekszik, és soha nem feledkezik meg a MN-el [sic!] és szervünkkel szemben önként, hazafias meggyőződésből vállalt kötelezettségéről, mellyel hazáját szolgálja és egyben az állam és egyház viszonyának további javítását is elősegíti. Mun­ká­jához a BM nevében sok sikert és gazdag eredményeket kívánunk. [Innentől az ü. nyilatkozattétele következik:] Tudomásul veszem, hogy tevékenységem, kiképzésem, jövőbeni munkám során szerzett információszerző jellegű ismereteim szigorú államtitkot képeznek, és ezért azokat soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem fedhetem fel. Kijelentem, hogy köztem és a MN BM-a között létrejött ezen Megállapodást önként, saját elhatározásomból vállaltam, és azt minden körülmények között teljesíteni fogom. A BM és közvetlen kapcsolattartóm utasításait, feladataim végrehajtásának módszereire irányuló tanácsait, legjobb tudásom szerint betartom. A jelen Magállapodás egy példányban ké­szült, és azt a BM-ben megőrzik.”70 A nyilatkozatot az ü. civil és hálózati fn.-vel71 is aláírta. A BM-et Benkő Viktor r. alezr. képviselte. – A római rezidentúrán „Füzesi” et. főnöke, egy „Késmárki” nevű op. tiszt már várta Budapest, jelen esetben Kiss Oszkár ov., azaz „Dér” (a rezidentúrával való levelezés mindig fn.-en folyt) részletes tájékoztatóját az új jövevényről.

3.

Róma lassú és bonyolult

Amikor „Rákoshegyi”-Benyik 1979. október 8-án ödj-as [ösztöndíj/as] társaival egyetemben vonatra szállt Róma felé, a legkevésbé gondolhatott arra, hogy egykor még a hazai bibliatudomány Scheiber Sándor-díjas tudósaként jegyzi őt az internet. Ebben az időben nemcsak egészen más elképzelései voltak karrierjéről, de egészen biztosan hitte is, hogy a szegedi szemináriumba (ahol ma is tanít) többé nem kell visszatérnie. (Említsük meg, hogy Benyik György kiváló tanár hírében volt. A tisztességes és minőségi munka nem csak az ÁB-nél jellemezte: „A Hit­tu­do­mányi Főiskolán tanítási módja, jelleme, következetessége és szorgalma miatt becsülik és tisztelik” – áll az egyik ÁB-jellemzésben.72) Az ü. a szegedi szemináriumot éppolyan átmeneti alapgyakorlatnak tekintette a nagy mutatványhoz, mint a római biblikus stúdiumot, amelyre érseke (nem sokat tudakozódva az érintett véleménye iránt) kiküldte őt. Nem csoda hát, hogy a peregrinus egyik állandó programpontja Rómában az volt, hogyan szabadulhatna meg a szöszmötölős, a héber és görög filológia miatt külön is kínzó terhet jelentő tanulmányi foglalatosságtól, amely csak akadályozni látszott őt a további karrierhez segítő hírszerzői feladatainak teljesítésében. „Rákoshegyi”-Benyik ugyanis másról álmodott, és hosszabb távon ÁB-mentorai is mással kecsegtették: lett volna ő egyetemi tanár Olaszországban, de valami más tudománnyal; leginkább azonban mégis karrier-man a pápai kongregációk világában (előbb nyilván samesz, majd talán titkár, konzultor, és aztán szép ütemesen főállású és egyszersmind pp.-i ranggal rendelkező rendes tag).

Az ü. biblikummal kapcsolatos kálváriája volt a centrális kérdés a Rómában november 11-én meg­tar­tott első, ún. kapcsolatfelvételi találkozón is. („Fü­ze­si”-Halásszal, a „titkár úr”-ral,73 aki ismeretségük elmélyültebb fázisában már a „Feri”74 titulációt is kiérdemelte, „Rákoshegyi” 3-4 hetenként találkozott. Kezdetben az op. tiszt lakásán „esténként, munka után”,75 majd a város különböző helyein, de leginkább az RMA könyvtárában és „Füzesi” et. irodájában.) Az ü. szóban és írásban egyaránt panaszolkodóra hangszerelt beszámolóval érkezett. Hírszerzői entrée-je összetett ügyet érintett. Ijjas érsek „Rákos­hegyi”-t a legrangosabb biblikus tanulmányokat nyújtó intézetbe, a Pontificium Institutum Bib­li­cumba kívánta beíratni. „Körmöczi”-Dankó azonban (nemrégen még kollégák voltak Szegeden) vagy sejtett valamit az ü. biblikumtól való idegenkedéséből, vagy ismeretlen ÁB-orientáció, esetleg a kettő együttese alapján, parírozni látszott a számára megfelelőbb stúdiumok kialakításában, és kezdettől fogva egy más program megvalósításában támogatta őt. Együttes erővel kifőzték hát, hogy „Rákoshegyi” immatrikuláljon csak vendég-, illetve rendkívüli hallgatóként a Gergely Egyetemen (Università Gregoriana), ahol teológiát tanul olyan biblikus specializációval, amelynek egyes kurzusait kisebb-nagyobb mértékben az Institutum Biblicumban, illetve az azzal közös órákon hallgatja76 (formailag eleget téve így az agg érsek intenciójának is), és emellett máris beíratkozik egy kongregációs kurzusra: a Congregazione per il Clero rendezésében meghirdetett és heti kétórai elfoglaltságot jelentő külső, fakultatív stúdiumra (Praxis administrative Cano­nica). Ez utóbbiról persze „az egyetemen egyenlőre hallgat”, még ha „a jövőben esetleg magyarázkodnia kell” is, súgta meg „Füzesi” mentornak, hiszen megéri, mert ez már „teljes egészében” beleillik „jövendő terveinkbe”.77 Ráadásul külön megnyugvására szolgált „Körmöczi” kolléga bátorító megjegyzése is: a biblikum miatt ne fájjon a feje („majd a továbbiakat meglátjuk, ha vizsgákat nem teszek, nem számít”78 etc.).

Az adott megoldásban ugyan benne volt, hogy ha lassan is, de megkezdheti a váltóátállítást, „Rá­kos­hegyi”, a céltudatos karrierépítő, nem nagyon volt elégedett. Az ÁB-vel szőtt otthoni programkészítéskor ugyanis egészen más perspektívákról beszélhettek (a biblikummal foglalkozó komoly tudós image-ét nyilván a telepítés sikere érdekében hangsúlyozták csak Ijjas érsek előtt). Gyorsítani szerette volna hát a fejleményeket, és úgy döntött, hogy kesergős ostrom alá veszi a hálózati mechanizmusok felé komoly médiumnak tekintett „Füzesi” spirituálist. A „tali”-ra magával vitt, Feljegyzés tanulmányaim módosításának szükségességéről! című pro memoriája csak úgy hemzsegett az elégedetlenkedő kifogásoktól: a Gregori­a­nán a biblikus kollégium „új ismereteket nem ad [számára], csak módszertani továbbképzést”;79 az ott zajló tanulmányok „egyáltalán nem illenek bele nagy vonalakban fölvázolt távlati terveinkbe. Sőt jellegüknél fogva meglehetősen sok időt igényelnek olyan tudós közegben, melynek egyedüli érdeklődése a Szentírás, és a lehető legkevesebbet foglalkozik politikával, illetve az egyházkormányzat kérdéseivel”; mennyivel „hatékonyabban tudna” ő „dolgozni”, hangsúlyozta, hálózati területen is, „ha ismeretei […] nem a holt, hanem az élő nyelvekben bővülnének”.80 (Hasonló panaszaival „Füzesi” et. az idő múltával egyre sűrűbben és mind agresszívebb formákban találkozhatott még.) A közös célok megvalósításához márpedig több kell az eddigieknél; ahhoz „intenzív módosítás” kell „tanulmányai [...] jellegén”, emelte ki, éspedig félre nem érthető konnotációval: a program sikerét olyan tényezők hozzájárulása garantálhatja csak, mint a „most [Rómába] kiutazó Lékai bíboros”, és a kezdeményezést előterjeszteni hivatott rektor,81 illetve (szólt gondolatmenetének indirekt és később gyakran közvetlenül is kihallható üzenete:) az ügyek előrevitelében szerepet játszó egyéb tényezők addigi és feltételezett irányított jóindulata.

A dolgok menetét természetesen neki magának is szakszerűen kell végeznie (figyelt ám ő a Silvanus­ban!): a változtatások jóváhagyásához, támogatáshoz erősítenie kell „a rektorral való szoros együttműködés”-ét, és az egész ügy „a hazai illetékesek előtt csak kellő módon legendázva történhet”; mindemellett oda kell figyelnie a Gregorianán való viselkedésére is: „jelen tanulmányaim előnye, hogy azokat jezsuita vezetésű intézetben végzem, kitéve a rend informá­ciós lehetőségeinek. Természetesen egy tanulmányainak élő jó papot fognak megismerni bennem.” Végül pedig újabb ÁB-továbbképzésre is igénye lenne (a biblikummal való vacakolás helyett): „mindenképpen szükségesnek érzem, hogy fennmaradó időmet az újabb helyen folytatott tanulmányok közben személyes ismeretségek kötésére fordíthassam. Ezen ismeretkötési rendszernek a megtervezésében is újabb ismeretekre lenne még szükségem.”82

Halász et., a derék könyvtáros, elégedett volt, hiszen érezte, rátermett konspirátorral van dolga: „Biztattam őt a változtatás kieszközlésére, mert perspektívában az op. munka szempontjából ebben nagyobb fantáziát látok, mint a viszonylagos behatárolást jelentő biblikus tanulmányokban.”83 Rövidre zárva a fejleményeket: „Körmöczi” rektor másnap támogató levélben kérte a soknevű, de most talán éppen „Máté”-ként aláíró Ijjas érsek hozzájárulását „Rákoshegyi” kongregációs tanulmányainak legitimálásához.84 (Nem lehetetlen, hogy az eredményben az ü. első római „tali”-jának a gyümölcsét láthatjuk, hiszen Halász et. a következő légyottot talán már az ugyancsak általa „spiritualizált” rektorral, a leendő pp. úrral tartotta egy kellemes római kávézóban.)

„Rákoshegyi” mindenesetre hamar megsejtette, hogy a biblikumtól valószínűleg nemcsak nem fog tudni, de talán nem is érdemes annyira megszabadulnia. „Egy félévet rendkívüli hallgatóként jártam, várva a további döntést. A mi közös megbeszélésünk más jellegű tanulmányokról szólt, és minden úgy nézett ki, hogy a váltás idővel meg fog történni”, olvashatjuk az 1981 nyarán készített nagy hálózati visszatekintőjében. Elmúlt azonban a karácsony is, és a hálózati megváltás csak nem érkezett meg. Rá­adá­sul bizonytalanságok mutatkoztak ödj.-a (egyházi) finanszírozásában is. Nehéz szívvel bár, de levonta hát a konzekvenciát, és a második félévben a biztosabb megoldást választotta: „azt kértem a rektortól, hogy hadd iratkozzam be rendes hallgatónak. Ezt a döntést ő is helyesnek látta, de még mindig arról beszélt, hogy majd a végén egy végbizonyítvánnyal igazolni fogják azt, hogy milyen kurzusokat végeztem, és ez elég lesz.”85 Elhatározásában nyilván erős volt az az eltökéltség, hogy „kemény munkával, megfelelő szinten ezt el tudom végezni”,86 ennél is stabilabb alapokat jelentettek azonban ÁB-barátai, illetve az ő rugalmasan módosuló, de szentségi szilárdságukban továbbra is megkérdőjelezhetetlennek hitt ígéreteik. Az, hogy egy év hosszabbítással csak sikerül abszolválnia ezt a feladatát is: „Önnökkel [sic!] ko­rábban [egyébként is] arról beszéltünk”, panaszolta majd két év múlva, „hogy tanulmányaimat húzzam szét három évre, mert közös munkánk szempontjából a három éves kint tartózkodás kívánatos.”87

„Rákoshegyi”-Benyik szándékait az idő nem igazolta. („Füzesi” et. még a harmadik szemeszterben is azt jelentette Budapestnek, hogy az ü. „to­vább­ra sem szívesen tanulja a biblikumot, mivel a leg­nehezebb tárgyak közé tartozik – görög, héber szövegeket kell tanulmányozni”, és „míg mások a PMI-ből kényelmesen élnek, ő megfeszül az igyekezettől”; emellett azt is fájlalja, hogy „másra, a »mi munkánkra«, bárhogy szeretné, sok ideje, energiája nem marad. Természetesen amit tud, megtesz.”88) Mér­legelve a fejleményeket, egy idő után új tervekben kezdett hát gondolkozni. Lemondott arról, hogy a legmagasabb szintű biblikus végzettséget megszerezze a Gregorianán, és az új tanévben magáévá tette az ÁB illetékesei által nyári szabadsága idején felvetett ajánlást, hogy ti. érje be az alacsonyabb végzettséggel, a licenciátussal,89 aminek birtokában – és „esetleges egyébb [sic!] tervek kudarca esetén” – „még mindig bizonyos végzettséget tudhatok a kezemben”, ami „jogilag nem képesít [ugyan] semmiféle akadémiai tanárság betöltésére”, de különböző mellékszálon megszerzett kiegészítő kvalifikációkkal együtt erre is használható lenne.90 Visszatérve azonban még röviden a második szemeszterhez! Volt „Rákos­hegyi”-­nek és háttérbeli tanácsnokainak egy figyelmet ér­dem­lő köztes kísérlete is a biblikum képezte mizerábilis helyzet megoldására. Csertő Sándor, a neves magyar egyházi emigráns,91 pontosan nem megállapítható megfontolásból, még januárban felkínálta az ü. számára, hogy segítségével iratkozzon be a Lateráni Egyetem biblikus-pasztorális tanszékére, ahol jobb diplomát is kaphat, mint a Gregorianán.92 (Csertő az ajánlatot a rektorra hivatkozva tette ugyan, „Körmöczi” azonban kifejezetten eltiltotta „Rákoshegyi”-t tanulmányi ügyeinek vele való megbeszélésétől.93) Csertő ötletéből valószínűleg nem lett semmi (bár az egyik jelentés arról szól, hogy a második félévre a Lateráni Egyetemre iratkozott be94), „Füzesi” et.-nek „Rákoshegyi”-hez szóló orientációs ajánlását érdemes felidéznünk: „Mivel információm szerint a Lateranói Egyetem inkább az olasz és az európai papok továbbképzését végzi, a Gregorianán pedig a III. világ dominál jelenleg, azt tanácsoltam, fogadja el az ajánlatot. Ez op. szempontból számunkra értékesebb »vadászterület lehet«, mint az afrikai, ázsiai papok ka­te­gó­riá­ja.”95 Érdekes volt azonban az érintett reakciója is: „Véleményem a próbálkozásról – ha megfelelő helyről indult el – föltétlenül értékes segítségnek tartanám, de csak minden apró részlet tisztázása után, miután ezt magam is át tudom látni, és ki van zárva annak a veszélye, hogy olyan meglepetés érje a vállalkozást, mint hasonló esetben egyszer már velem megtörtént”. „Rákoshegyi” sorait a Központ lelkes széljegyzettel kommentálta: „Élni kell a lehetőséggel!”96

Nehézségek nemcsak „kifelé” voltak, hanem a Szolgálat és az ü. között is. Pontosabban: ezek gyakorisága és mélysége fokozatosan vált mindennapossá, és lett is egyre meghatározóbbá „Rákoshegyi” ödj.-as pályafutásában. Az emlékezetes afférok közül nem a legsúlyosabb, de az egyik legjellemzőbb az anyagi-materiális ügyek kérdése volt, kezdve azzal, amidőn „Rákoshegyi” – nem felejtve „Füzesi” et. kapcsolatfelvételkor tett ígéretét („kezdeti anyagi gondjai enyhítésében számíthat ránk”97) – különösebb további egyeztetés nélkül (még az első novemberben) megvásárolt egy költséges magnetofont a nehezen követhető előadások rögzítéséhez, majd a következő „tali”-n kérte is rá a pénzt. „Feri” atya nem kapott levegőt, és tiltakozott a fait accompli miatt. Budapest is kizökkent egyensúlyából, és a haramiák közötti nyerseséggel üzent: „Kérjük Füzesi et.-et, értesse meg »Rákoshegyi«-vel, hogy nálunk a végzett munka pozitív mértéke határozza meg a juttatások mértékét, ma is és a későbbiek során is.”98 (A cég végül állta a cechet. „Késmárki” széljegyzete szerint „jutalom címén kifizettük”.99) A dorgatóriumra „Rákoshegyi” még év végi beszámolójában is visszatért, kiemelve, hogy „az itthon elhangzott elvi ígéretek után” igaztalannak és megalázónak tekinti azt. (Összefoglalójában az ü. egyéb kifogásokat is felsorolt, mint pl. a „diafilm hazaküldési” kérését és „tanév végi kirándulás”-át, amelyeket „Füzesi” et. hanyagul intézett el.) Sér­tő­dötts­ége odáig vitte, hogy kijelentette: „A magam részéről a jövőben igyekezni fogok tartózkodni mind az anyagi, mind az egyébb [sic!] segítségek kérésétől.” Nem tudjuk, hogy fogadalmát végül is mennyiben tartotta be, de a pénz továbbra is meghatározó mozzanat maradt a Szolgálathoz való viszonyában:100 ezután is felvette úti kiadásait; kisebb-nagyobb ajándékokat fogadott el (még római kiküldetésének lejártával is 5000 Ft hűségjutalmat kasszírozott), és nem tudjuk azt sem, hogy repatriálását követően, a III/III-as kötelékben is folyósítottak-e számára zsebpénzt, amint azt a hírszerző szolgálatnál korábban már megszokhatta (1979-ben ez havi ezer forintot jelentett101).

Köszönöm Czene-Polgár Viktória és Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [ÁBTL] munkatársainak a dolgozat elkészítése során nyújtott nélkülözhetetlen szakmai segítségét.

A tanulmány második részét januári számunkban olvashatják.

Jegyzetek

1   Lásd: A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata. 2005. március 1. (Pl.: Magyar Kurír online, 2005. már­cius 4.: http://www.magyarkurir.hu/?m_op­=view­&id­=2492 = Magyar Kurír, 95. évf., 9. sz., 9. hét, 7–8. o.)

2   Bálint László: Elhibázott törvény. Újabb kiterjesztés – újabb buktatókkal. Új Ember, 2001. szeptember 30. (LVII/39. = 2774.) 8. o. = http://ujember.katolikus.hu­/Archivum/2001.09.30/0801.html

3   Bálint László koncepciójának értékeléséhez lásd: Majsai Tamás: „Papi becsületemre, senkiről rosszat nem mondtam” (megjelenés előtt) és uő: Két „szovjet” asszony esete „Pápai” fedőnevű papi ügynökkel. In: Szétosztott teljesség. A hetvenöt éves Boór János köszöntése. (Szerk.: Mártonffy Marcell – Petrás Éva.) Bu­da­pest, Hét Hárs/Mérleg, 2007, 270–294. o.

4   Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! Egy­házüldözés 1945–1990 és az ügynök-kérdés. Buda­pest, Szent István Társulat, 2005. (Első kiadás.)

5   A szerzőről készült rendőri és ü.-i jelentések. Tomka, op. cit. 339–373. o.

6   Tomka, op. cit. 370. o.; lásd még: 264. o.

7   Lásd: Majsai Tamás: „Papi becsületemre, senkiről rosszat nem mondtam”. (Megjelenés előtt.)

8   Források: a) a Bács-Kiskun megyei Rfk. ÁB-i szolgálatának III/III-as o.-ánál keletkezett „M”-d. [munkadosszié] (ÁbSzTL. [Állambiztonsági Szolgálatok Tör­té­neti Levéltára] 3.1.2.: M-37.896.; hivatkozás a továb­biak­ban: M/oldalszám); b) a III/I-es Hírszerző Csfség-nél irattározott „Bt”-d.-k [beszervezési dosszié/k] és „Mt”-d.-k (ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-2027/2. és ÁbSzTL. 3.2.3.: Mt-1356.; hivatkozás a továbbiakban: Bt/, illetve Mt/oldalszám). Az utóbbi kettőt az Információs Hi­vatal 1998-ban 2062-ig „államtitokká” minősítette, a D-209-es affér utáni törvénymódosítással azonban kutathatóvá váltak.

9   Egyházi ügynökmúlt: az átvilágítás erkölcsi kérdés. [Be­szél­getés Szabó Gyulával a Duna Tévében.] 2007. február 22. = http://www.dunatv.hu/cikk.­html?id=­60847. Lásd még: Lénárd Ödön – Tímár Ágnes – Szabó Gyula – Soós Viktor Attila: Utak és útvesztők. Budapest, Kairosz Kiadó, 2006.

10  Lásd az ü. „B”-d.-jában elfekvő személyi adatlapot és a Római Főrezidentúrának címzett tájékoztatást az ü. telepítéséről: Bt/8a; 29. (Rezidentúra: közelebbről kö­rül­­határolható konkrét ÁB-feladatok megvalósítására működtetett önálló ÁB-sejt. Külföldön gyakran a nagykövetségek, kulturális intézmények adják a „fedés” le­he­tőségét. Az ÁB operatív személyeinek legalitását az biztosítja, hogy hivatalosan a fedőszerv alkalmazottai.) A Rómában működő hírszerzési bázishelynek ebben az időben (már) főrezidentúra rangja volt.

11  Pályafutásához lásd: http://hu.wikipedia.org/­wiki/­Benyik_­Gy%C3%B6rgy; http://www.szeged-csanad.­egyhazmegye.hu/benyik.htm; Scheiber Sándor-díjat kapott Benyik György. Új Ember, 2001. március 25. (LVII. évf., 12. = 2748. sz.) 4. o. = http://ujember.katolikus.hu/Archivum/010325/0403.html

12  A Szent Imre Plébánia honlapja így összegzi a gyülekezet ez idő szerinti történeti eseményeit: „1976. A hittanos gyerekek szá­ma közel 200, a keresztelések és esküvők száma növekedett az előző évekhez képest. A hitélet fellendülést mutat. Benyik György eredményesen munkálkodik a fiatalok között.” http://www.szip.extra.hu­/ple­ba­nia­­tortenete.­html; lásd még Benyik György 45. sz. j. alatti interjúját.

13  Bt/31.

14  Pelikán István r. őrgy 1935-ben, Újhartyánban született, egyszerű munkáscsalád gyermekeként. Vegyipari érettségivel és a bátyja jelentette jó belügyes háttérrel került 1961-ben előbb a BM Pestmegyei Rfk. Politikai Nyomozó Osztályához (ahol hamarosan az „egyházi vonalon nyert beosztást”), majd 1971-ben a Pest­me­gyei Rfk. III/III-as o.-ához, és végül 1975-ben pedig a BM III/III.-1/a. alo.-ához, ahol továbbra is egyházi elhárítási vonalon tevékenykedett. A „Haza Szolgálatáért Érdemérem” arany és ezüst fokozatát is kiérdemlő főop. tisztet 1985-ben nyugdíjazták. Az 1964-es minősítésénél még kifogásolt műveltségi hiányait főiskolai tanulmányokkal igyekezett pótolni: 1967-ben elvégezte a BM Rendőr Akadémiát, majd 1976-ban a Marx­ista-­Leninista Esti Egyetemet a vallástörténeti-valláskritikai szakosítón; az 1982/1983-as tanévben a Rendőr­tiszti Főiskola Állambiztonsági Tanszékének oktatója is volt. (ÁbSzTL. 2.8.1.: BM Központi Fogyaték. 7989. sz. személyi anyag.) Részletesebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Pelikán István. (Megjelenés előtt.)

15  Bt/7., 23., 48.; M/56.

16  Bt/29-38.

17  Az ü. egyértelmű őszinteségét a kötelezően elvégzett szakmai ellenőrzés szavatolta: Benyik György „1977 óta folyamatos ellenőrzés alatt áll. A tőle kapott információ ellenőrzésén túl biztosított többoldalú hálózati ellenőrzése is. A feldolgozás időszakában és azon túl is szoros ellenőrzést alkalmaztunk.” (Bt/32. 29-38/32.) – Az ÁB megállapítását az ü. nyilatkozatai is alátámasztják. Lásd: Bt/174. – Az ü.-öt későbbi római ödj.-as [ösztöndíj/as] tartózkodása idején is folyamatosan ellenőrizték (pl. a bejelentett lakhelyére érkezett küldeményeket). (Bt/143.)

18  Pápai Magyar Intézet (= Pontificium Institutum Ecclesiasticum Hungaricum in Urbe): Az 1927-ben alapított Collegium Hungaricum (1936-tól Római Magyar Akadémia [RMA]) egyik tagozata volt a Papi Osztály (másként: Egyházi Kollégium), amelynek XII. Pius 1940-ben a ma is használt nevet adományozta, és ezzel együtt kánonjogi elismerésben részesítette.

A római egyetemeken tanuló katolikus papoknak otthont adó PMI fenntartását ezóta – különféle formákban és módokon, de lényegében – a magyar állam költségvetése fedezi (a közvélemény elől eltitkolva), pusztán a szokásjog alapján. Az intézetet 1948 és 1964 kö­zött az emigrációban lévő papok működtették. 1964-ben a Szentszék és a Kádár-kormány közötti megállapodás értelmében a PMI a Magyar Katolikus Püspöki Kar felügyelete alá került azzal, hogy mindenkori vezetőjét (a rektort) a magyar állam hozzájárulásával nevezik ki, a növendékek pedig csak magyar egyházmegyéből kerülhetnek ki, és bírniuk kell a hazai egyházi vezetés jóváhagyását. Az intézet fontos szűrőállomása volt ugyan a politikailag kondicionált papi elit kiválasztási mechanizmusainak, és az itt töltött ödj.-ra csak politikailag lojális személyek kaphattak lehetőséget, a hallgatók kiküldésével korlátozott mértékben az egyházvezetés önálló elitformálási céljai is érvényesülhettek.

A hallgatói szociometria jellemző adata mindenesetre, hogy 1964 és 1976 között a PMI-ben megforduló 46 stipendista közül 20 hálózati személy volt. Lásd: Bandi István: Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez, állambiztonsági módszertani megközelítésben. Egy­ház­­történeti Szemle, 2007 [VIII.]/1. 174–188. o. = http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/tartalom15.htm

19  Az ÁB számára kapcsolatépítés céljából alkalmas személyek fürkészése. (Idézet egy korábbi „B”-d.-ból: „A római PMI-be ödj.-ként kerülő ü.-einknek legális körülményeikből adódóan jó lehetőségeik vannak a vatikáni tanintézetek tanárainak, de mindenekelőtt különböző nemzetiségű hallgatóinak tanulmányozására, ezekkel – perspektivikus célból – kapcsolatok kiépítésére, feldolgozásukra”, valamint az általuk látogatott tanintézetek és „– egyes esetekben – egy-egy op. szempontból jelentős vatikáni szerv részleges feldolgozására, az ott dolgozókkal kapcsolatok építésére; a magyar emigráció tevékenységének figyelemmel kísérésére”. ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-1095:24.)

20  „A római kúria jellemzően végrehajtó hatalommal rendelkező központi hatóságai.” Pl.: Hittani Kongregáció. Lásd: Magyar Katolikus Lexikon. VII. 157. Budapest, Szent István Társulat, 2002.

21  Bt/22-28.

22  Bt/30.; Udvardy József (1911–2000) 1975–1987 között volt az egyházmegye püspöke.

23  Bács-Kiskun Megyei Rfk., Kecskemét. III/III. Osztály. Szigorúan titkos! [Ez a minősítés majdnem valamennyi ÁB-aktán rajta van. Külön említését ennél fogva a továbbiakban mellőzzük.] Tárgy: „Rákoshegyi” fn. tmb. [titkos megbízott; ld. 36. sz. j.] találkozójáról. Jelentés. Kecskemét, 1978. szeptember 20. (M/5-8.)

24  M/8.

25  M/56.

26  M/52.

27  Idézet a „Feljegyzés Szaradits Józsefről” tárgyú jelentés (M/51.) 1979. május 16-i átadásakor megtartott „kikérdezés” során tett szóbeli tájékoztatásról készített op. tiszti feljegyzésből. (M/52-53/53.)

28  M/56.

29  A Bokor Bázisközösséget Bulányi György piarista szerzetes-tanár alapította 1945-ben, egy horvát jezsuita szerzetes kezdeményezésére. A közösségek elsődleges célja a keresztény hit, gondolkodás és gyakorlat átmentése volt a kommunista diktatúra és egyházüldözés idejében.

A közösségi életet megtörte az 1952-es letartóztatási hullám, amikor vezetőjük is börtönbe jutott. A közösség a 60-as évek második felében nyerte el önálló arculatát az 1960-ban véglegesen szabadlábra helyezett Bulányi György „Keressétek az Isten Országát!” (KIO) c. biblikus teológiai szintézisével. A Bokor tagjai a hetvenes évek végétől kezdték hirdetni, hogy a jézusi tanítás nem egyeztethető össze a másik életének elvételével, és azért tagjaik közül számosan megtagadták a katonai „szolgálatot”, ami nyílt üldözésre adott jogalapot az államhatalomnak. 1980-tól a rendszerváltásig a Bokor Közösség huszonhárom  tagja került börtönbe. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Bulányi Györgytől állami kérésre 1982-ben megvonta a nyilvános misézés jogát, és kifogásolt tanításai miatt feljelentette a Hittani Kongregációnál. A korlátozást csak vatikáni nyomásra, 1997-ben oldották fel. Lásd: Bokor Portál: http://bokorportal.hu/; Schanda Beáta: A „Bo­kor”-ról. Vigilia, 1998/7. (63. évf.), 552–554. o.

http://www.­vigilia­.­hu­/1998/7/9807dok.html

30  Bt/30.

31  Jelentés: „Feljegyzés a »bulányisták« kérdéséről”. (1978. október 24. M/17.)

32  M/18-21/19-20.

33  Karl Jaspers négy bűnkategóriát különít el a Die Schuldfrage. Zur politischen Haftung Deutschlands című, 1946-ban (Heidelberg) megjelent munkájában: a kriminalisztikait, a politikait, a morálist és a metafizikait. Utóbbi lényegét abban összegzi, hogy bűn az is, ha az egyén nem teszi meg mindazt, amit tudna a világban megtörténő jogtalanságok, emberellenes cselekedetek megakadályozásáért.

34  Bulányi György Lelkipásztori marketing címmel ismert (1971-ben készített) írásáról lehet szó. In: Bulányi György: Nagypénteki levél. Budapest, Irotron Kiadó, 1993, 279–315. o.

35  Az ügy érdekessége, hogy Máté-Tóth András, jelenleg a szegedi egyetem vallástudományi tanszékének vezetője, 1996-ban Bulányi und die Bokor-Bewegung. Eine pastoraltheologische Würdigung című disszertációjával doktorált (Wien, UKI-Berichte, 1996, 384 pp.) Magyarul megjelent: Bulányi György teológiája. (Ford.: Gromon András – nyersfordítás.) In: A SZTE Vallástudományi Tanszékének internetes adatbázisa. Tanulmányok.

36  Az 1970-es évektől az ü.-i tevékenység differenciáltabb megnevezésére bevezetett „titkos megbízott” (= tmb.) és „titkos munkatárs” (= tmt.) megnevezéseket csak az idézetekben használjuk. Különben az ÁB-közbeszédben is használt ü. kifejezést alkalmazzuk. (Tmb. = Az ÁB-hálózatnak az a tagja, aki elvi meggyőződésből vett részt a titkos együttműködésben; tmt. = a legmegbízhatóbb, legalkalmasabb ü.-típus, aki az op. munkát szervezni, irányítani is tudja.)

37  Bt/29-38.

38  Bt/60.

39  Dankó László (1939–1999), „Körmöczi” majd „Bajai Péter” fn. ü.: 1977-től a Szegedi Hittudományi Főiskola rektora, 1978–87-ig a PMI rektora, 1983-tól pápai prelátus. 1987-ben szentelték pp.-ké. 1987-től kalocsai érsek, majd metropolita. 1989-től 1998-ig a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fővédnöke.

40  Feljegyzés Szaradits Józsefről. 1979. május 16. (M/51+52-53/53.)

41  Szolgálati jegy. Kecskemét, 1979. június 5. (M/54.)

42  Szolgálati jegy. Kecskemét, 1979. június 22. (M/55.) – Lásd még „a hálózat foglalkoztatásában történt változások jelentésére” szolgáló formanyomtatványt: Bt/21.

43  Kiss Oszkár r. ezr. Eszterházán született, egyszerű pa­raszt­­család gyermekeként, 1929-ben. Kertészeti középiskolai érettségivel rendelkezett. 1962-től a BM III/III.-1. o.-ánál dolgozott, majd 1965-ben a III/I-es csfség állományába került főoperatív beosztottnak, és 2548-as számmal titkos állományba vették. 1968-ban a BM Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció elleni hírszerzéssel foglalkozó III/I.-4-es o.-ához került. Ugyanebben az évben a külügyminisztérium Sajtó Osztályára helyezték fedőszervi beosztásban, és K-233-as SzT- [szigorúan titkos] állományú tisztként 1968 szeptemberében „Dér” fn.-en (az azonosítást Ungváry Krisztiánnak köszönöm) kihelyezték a Római Fő­re­zi­dentúrára, ahol egy idő után főrezidens-helyettesi, majd főrezidensi kinevezést kapott. Haza­téré­sét követően a BM III/I.-4. „A” alo.-ának lett a vezetője lett, majd 1975 szeptemberétől ov.-helyettese, 1976 szeptemberétől pedig ov.-je. 1984-ben vonult nyugállományba. (ÁbSzTL. 2.8.2.1. a) 26. d.: 1049. sz. személyi anyag; b) 110. d.: Illetményi ügyek. 2548. sz. alezr.) Részlet­e­sebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Kiss Oszkár. (Megjelenés előtt.)

44  Bt/20. (Az anyagot Kecskemét július 17-én juttatta el a hírszerző részleghez. Lásd: Bt/193.)

45  „Nyakkendőben is mindig pap vagyok”. Beszélgetés Benyik György teológussal. [Az interjút készítette: Hollós Zsolt.] Tiszatáj, 2000/12. [LIV. évf.], 114–124. o. = http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/­tisza­­taj/00-12/hollosi.pdf:

46  Helyesen: RMA. (Lásd: 18. sz. j.)

47  Halász Ferenc r. szds Pesterzsébeten született 1943-ban. A K-564-es sz. SzT-állományú r. fhdgy.-ot – ismeretlen előzményeket követően – 1978-ban a BM III/I.-4. o.-hoz helyezték op. beosztottként. Ugyan­ebben az évben fedőmunkahelyként a Kulturális Kapcsolatok Intézetéhez került, ahonnan hamarosan az RMA-ba exmittált. A Római Főrezidentúrához tartozó „Füzesi” fn. op. tiszt külszolgálati pályafutása nem természetes módon ért véget az 1983. augusztusi visszarendelésével. A közelebbi körülményekről nincsenek pontos információink. Bogye János főcsoportfőnökh. 1983. novemberi parancsa Halász Ferenc „1983. évi teljesítmény-elismerés[ének] folyósítását” mindenesetre felfüggesztette, mert „az erkölcsi normák és a szolgálati fegyelem megsértése miatti fegyelmi eljárás van ellene folyamatban”. Rómából való hazarendelését követően Halász et. az NSZK elleni hírszerzéssel foglalkozó o.-nál nyert beosztást, továbbra is SzT-tiszti besorolásban, fedőállást pedig a Művelődésügyi Mi­nisz­térium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán kapott. A közben nyilván lezajlott fegyelmi vizsgálat eredménye lehetett, hogy 1984. április 1-jei hatállyal az elitkategóriát jelentő III/I.-3. o.-tól – „a szolgálat érdekében” – „op. beosztott”-i minőségben áthelyezték a nem sokra becsült III/III-as csfség kulturális területtel foglalkozó o.-ára. – A Rómában tanuló RMA-s ösztöndíjasok úgy emlékeznek rá, mint az idegen körülmények között nekik előzékenyen segítséget nyújtó kedves akadémiai munkatársra. Senki nem sejtette közöttük, hogy közben leendő püspökök és teológiai tanárok ÁB-i kapcsolattartója volt. A rendszerváltás utáni átvilágítási procedúrát Halász Ferenc nem kívánta bevárni, és az őt ismerők szerint a gazdasági szférában helyezkedett el. (ÁbSzTL. 2.8.2.1.: 99. d.: Illetményi ügyek. K-564. sz. szds.) Részletesebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Halász Ferenc. (Megjelenés előtt.)

48  Értsd: az ü. személyes környezetében tökéletesen hihető elfoglaltságra hivatkozással (ez volt az ún. legendázás) megvalósuló távollét.

49  Bt/62 (13-as tétel).

50  Bt/33.

51  Zakar Polikárp: a ciszterci rend zirci apátságának növendéke volt; 1950-ben elhagyta Magyarországot. Rómában folytatta tanulmányait, 1955-ben szentelték pappá. Tanított a Gergely Egyetemen és a Pápai Szent Anzelm Egyetemen. Utóbbi intézményben évekig a teológiai kar dékánja is volt. A zsinat utáni időszakban a szerzetesi élet megújulásán fáradozott. 1996-ban zirci apát, 2000-től pedig főapát lett. A PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetének professzora.

52  Szabó Ferenc SJ (1931), teológus; 1956-ban külföldre költözött; 1968-tól 25 éven át a Vatikáni Rádió magyar szekciójának vezetője volt; több teológiai munka szerzője, amelyek jelentős szerepet játszottak a modern katolikus teológia hazai megismertetésében a rendszerváltás előtti időszakban; 1992-től Magyarországon él; egyetemi óraadó és a Távlatok c. jezsuita lap főszerkesztője. – Szabó Ferenccel Benyik végül is nem sokra jutott. Véleménye róla nem is volt túlságosan barátságos: „Többször találkoztunk, külön sohasem, vagy alig pár percre. [...] Szerintem egy dolog érdekli, az információ, mindenről és mindenkiről. Akit könnyen megismer, azt lenézi, aki őt tiszteli, azt szereti [...] Nyüzs­gő újságíró típus. Az intézetről kevés rosszat tudott meg, és ez esetleg bosszanthatja. Kollégák benne csak a jópofa külföldi magyar teológust látják. Kritikátlanul őszinték vele, nem eléggé elővigyázatosak.” (Bt/125-126.)

53  Bt/24.

54  Bt/26.

55  Bt/27.

56  Bt/36.

57  Hihető és ellenőrizhető magyarázat egy operatív intézkedés lebonyolítására.

58  Amikor a beszélgető partner nem gyanítja, hogy az általa gyanútlanul adott információkat egészen más célú felhasználásra veszik igénybe; a vele folytatott beszélgetést titokban rögzítik, etc. Azaz, amikor a megfigyelt személy nem ismeri a másik fél „sötét” szándékait. (Az ü. gyakorlatilag ezt a módszert alkalmazta már Máté-Tóth ellenőrzésekor is.)

59  Bt/33-34.

60  Bt/24.

61  Benkő Viktor (Győző) r. ezr. 1931-ben született Zalaszántón, szegény sorban élő szülők gyermekeként. Asztalossegédi végzettséggel rendelkezett. Az akkor még Baticz Viktor 1956 óta dolgozott a BM állományában. A BRFK Politikai Nyomozó Osztályától 1962 májusában „főoperatív beosztott”-ként a BM II/3., hírszerzői o.-ához helyezték, és 2414-es sz. alatt titkos állományba vették. 1965-ben csoportv. lett a közben III/I-es szervezeti besorolás alá kerülő hírszerzői csfség-nél, 1967-ben pedig alov.-vé nevezték ki a III/I.-4. o.-nál. Innen vonult nyugállományba 1982-ben. (Lásd: ÁbSzTL. 2.8.2.1. a) 4. d.: 378. sz. személyi anyag; b) 84. d.: Illetményi ügyek. 2414. sz. őrgy.) Részletesebben lásd: Majsai Tamás: Egyházi személyek állambiztonsági (kapcsolat)tartói: Benkő Viktor. (Megjelenés előtt.)

62  Bt/47.

63  Bt/62 (13-as tétel).

64  Bt/22-28.

65  Életrajzához lásd Ungváry Krisztián: III/I. A hírszerzési csoportfőnökség vezetői. Rubicon, 2007/3. (XVIII. évf., 173. sz.), 34–35. o.; ÁbSzTL. Állambiztonsági élet­rajzok. 1962–1990. = http://www.­abtl.­hu/html­/hu/­all_bizt_vez_elet.html#eletrajz; Lásd még: ÁbSzTL. 2.8.2.1. a) 6. d.: 775. sz. személyi anyag; b) 86. d.: Illet­ményi ügyek. 2064. sz. őrgy.

66  Bt/19. – Az okmányt kezdetben (nyilván szemléleti okok­ból) még „Megbízás”-nak nevezték. Pl.: „Novák” (Csepregi Ignác érseki helynök etc., 1964–1965-ben a PMI első, ideiglenes igazgatója), „Wittmann Karl” (Zemplén György teológiai tanár, segédpüspök etc., 1965–1968 között a PMI rektora) vagy „Herold” (Rőtfalusi Tibor plébános, PMI-ösztöndíjas) esetében (ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-426.; Bt-741.; Bt-803/2.)

67  Bt/19.

68  Az egykor még kizárólag „Megbízás”-nak nevezett okmány nem formanyomtatvány ugyan, és személyenként tartalmaz egyedi és szituatív jegyeket, szövegében évtizedek óta teljesen azonos szerkezetű. A nagyobb eltérések elsősorban a megállapodás filozófiájában fedezhetők fel. A 60-as években pl. az együttműködést még nem a felek közötti pragmatikus értékközelségre alapozták, hanem az állami ideológia felsőbbrendűségét felismerő ü. által kiérdemelt megbízatás nyájas és imperatív felkínálására. 1965-ben Csepregi Ignác pl. a következő mondatokkal kezdődő „Megbízás”-t írt alá: „Ön […] 1963. áprilisában hazafias meggyőződésből önként vállalta, hogy a MN BM-ával együttműködve elősegíti a reakciós beállítottságú személyek törvényellenes – a római katolikus egyházat is kompromittáló – ellenséges tevékenységének felderítését és megakadályozását. Az önként vállalt titkos együttműködés során az eltelt időszakban a tőlünk kapott megbízatásokat jól hajtotta végre, megfelelő körültekintéssel járt el, és e munkában hasznos tapasztalatokat szerzett. Ennek alapján eddigi tevékenységét összességében eredményesnek értékeljük. A szóbeli észrevételünket azonban ez úton is kifejezésre kívánjuk juttatni az öntevékenység, kezdeményezőkészség és az aktivitás terén tapasztalt hiányosságok megszüntetésére [...]. Ismerve Önt, bízunk abban, hogy a jövőben ennek figyelembevételével végzi tevékenységét és hazája érdekében gyümölcsözteti elismert képességeit. Mindent összevetve, az Ön PMI-igazgató-helyettesi kinevezését támogatva, hozzájárulunk hosszabb időtartamú külföldi tartózkodásához és a beosztásából adódó lehetőségek figyelembevételével újabb feladatok végrehajtásával bízzuk meg.” (ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-426. 65.)

69  Bt/25.

70  Bt/46-47. – Érdességként említjük meg, hogy a „Meg­bízás”/„Megállapodás” a korábbi időkben gyakran tartalmazta az ü.-kel való kapcsolatfelvétel biztonsági elemeit is. Pl.: „Összeköttetés: Önnel Rómában megbízottunk útján rendszeres találkozók keretében személyes összeköttetést tartunk fenn. A kapcsolatfelvétel az Ön kiérkezése után bizonyos idő elteltével megbízottunk kezdeményezésére az alábbi jelszó alkalmazásával jöhet létre: [kézzel:] Jelszó: Régóta foglalkozik a jogtudománnyal [?] Válasz: Sajnos nem, kezdő vagyok e pályán. A beszélgetés magyar nyelven történik. Az összeköttetés további rendszerére, a találkozók helyére és idejére vonatkozóan megbízottunk a helyszínen tájékoztatja Önt.” (In: „Herold” fn. ü. „B”-d.-ja. ÁbSzTL. 3.2.1.: Bt-803/2. 46.)

71  Az itt és később is bizonytalan olvasatú „Gedeon” (?) keresztnevet csak az ü. használta: egyszer a mostani alá­írásakor, majd még két pénzátvételi bizonylat szignálásához: a másnapi útiköltség-térítésnél és a későbbi magnetofonvásárlás esetében (Bt/11., 54.). A „Gedeon” nevet az ü. „6”-os kartonja nem ismeri.

72  Bt/30.

73  Pl.: Bt/159.

74  Pl.: Bt/172.

75  Bt/128.

76  Bt/123., 171.

77  Bt/60-61.

78  Bt/172.

79  Bt/63.

80  Bt/61. Benyik György mai emlékezete erről is másként ítél: „Az igazi nagy élmény Rómában ért, a Gregoria­nán és az Institutum Biblicumban, ahol hallgathattam Alonso-Schöckelt, a kitűnő spanyol bibliai hermeneutikával foglalkozó zseniális biblikust, Alberto Soggint, aki nem is volt katolikus, vagy De la Potterie jezsuita atyát, illetve mesteremet, Ugo Vanni professzort. Ekkor kellett felfedeznem, hogy a magyarországi katolikus bibliakutatás nem a nemzetközi kutatás élvonala. Ekkor határoztam el, hogy megszervezem a külföldi és a magyar biblikusok találkozási lehetőségét tudományos konferencia keretében.” In: Hármas kézfogás. Benyik György a felekezeti bezárkózásról, a judaisztika kötődéseiről és a párbeszéd esélyeiről. Magyar Nem­zet, 2007. szeptember 8. (LXX. évf., 245. sz.) 23. o.

81  Bt/64.

82  Bt/61.

83  Bt/64.

84  Bt/60. (November 23-i keltezésű levelében az érsek hozzájárult ahhoz, hogy „Rákoshegyi” „biblikus tanulmányai mellett” kiegészítő stúdiumként felvegye a kongregációs kurzust is.)

85  Bt/171-172.

86  Bt/123.

87  Bt/172.

88  Bt/134.

89  Bt/172. – Licenciátus: néhány külföldi egyetemen a doktori fokozatot megelőző tudományos fokozat, ami elsősorban középiskolában való tanításra jogosít. –

A mi­nősítés konkrét jogi tartalmával azonban a rektor sem volt tisztában. (Bt/172.)

90  Bt/123.; lásd még: 112-113.

91  Csertő Sándor (1913–1982) kanonok, a római magyar papi emigráció közismert személyisége. 1948-ban elhagyta Magyarországot, és Rómában telepedett le. 1953-tól a Hittani Kongregáció levéltárosa, majd irodafőnöke, 1969-től főügyésze volt. Franz König bíboros, bécsi érsek és ő tárgyaltak Mindszentyvel, amikor tudomására hozták, hogy a pápa megüresedettnek nyilvánítja az esztergomi széket, és Lékai Lászlót nevezi ki annak betöltésére.

92  Bt/113.

93  Lásd: Bt/168.

94  Bt/73. („Füzesi” et. állítása feltehetően vágyvezérelt elírás lehetett.)

95  Bt/113.

96  Mt/11-12.

97  Bt/66.

98  Bt/76.

99  Bt/67.

100      „Bt”-d.-jában megőrizték a neki juttatott támogatásokról adott átvételi elismervényeit. (Bt/62.)

101      Bt/108.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges