Kemény István

Nyomtatóbarát változat

Megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy én mondok bevezetőt ezen az összejövetelen. És öröm körülnéznem, és látni azokat, akik külön-külön helyeken, de együtt csináltak valamit. Külön-külön helyeken, mert ami engem illet, a szamizdat-Beszélő egész ideje alatt Párizsban voltam. Meg is lepődtem, amikor a Beszélő szerkesztői felkértek erre a bevezetőre. Hiszen itt se voltam. Aztán beláttam, hogy éppen azt lehetne elmondanom, hogy milyen volt a Beszélő Párizsból. Azzal kezdem, hogy amikor 1977. január végén Párizsba értem, azonnal elkezdődött a Magyar Füzetek előkészítése, mint ahogy azt hiszem, itt Pesten is akkortájt lehettek az első viták a későbbi Beszélőről. Ez a két társaság, a Beszélő és a Magyar Füzetek egy és ugyanaz. Ugyanazok a szerzők, a terjesztők, az olvasók. Csak a szerkesztők voltak mások, de egymással szoros kapcsolatban. Nos, nekünk egy év alatt sikerült összehozni a Magyar Füzeteket. Az egy év nagyobb része vitákkal telt el. A vita tárgya az volt, hogy lesznek-e szerzők, lesznek-e emberek, akik jó cikkeket írnak egy ellenzéki folyóiratba. Sokan mondták, hogy nem lesznek. Sokan gondolták, hogy a 30 év hatása végleges és végletes. Hogy mindenki belenyugodott valamilyen módon, hogy mindenki megkötötte a maga kompromisszumát. Hogy senki sem szereti a fennállót, de mindenki változtathatatlannak érzi, hogy senki sem meri nyilvánosan kimondani vagy leírni azt, amit gondol, sőt már gondolni sem meri. Végül mégis meglett a Magyar Füzetek, és meglett a Beszélő. Bebizonyosodott, hogy sokan vannak, akik szabadon gondolkodnak, gondolataikat meg is tudják fogalmazni, és vállalják, hogy azokkal nyilvánosság elé lépjenek. Még többen voltak a gépelők, leírók, szállítók, terjesztők, akik fáradságot nem ismerve, istenkísértő merészséggel végezték a munkájukat. Legtöbben az olvasók voltak, és hozzájuk számíthatjuk azokat is, akik a Szabad Európa Rádióból értesültek a Beszélőben foglaltakról. Abban az időben készültek becslések az olvasók számára. Ha jól emlékszem, húszezret mondtak ezek a becslések. Valójában sokszorta több emberhez jutott el a Beszélő hatása, és már akkor úgy láttam, hogy országos igény mutatkozott információkra, szabad és merész gondolatokra. A számokkal nem mérhető hatás jelentkezett a legális folyóiratokban és egyéb sajtótermékekben. Párizsban nemcsak a Beszélőt olvastam, hanem a legális sajtót is. A Beszélő hatására átalakult ezek szerkezete és hangvétele. A szerzők őszintébbekké, bátrabbakká váltak. Nem lettek egészen őszinték, egészen bátrak sem, de őszintébbek voltak, mint azelőtt.

Azt mondtam az előbb, hogy egyugyanazon társaság. Ha kiterjesztjük mindazokra, akikre a Beszélő hatott, akkor szélesebb értelemben a magyar társadalom jó nagy részére kell gondolnunk. E társaságnak sok tagja van most jelen e helyen, és érdemes egy pillanatra arra gondolni, hogy miben állt a tagok összetartozása. Elvekre gondolok. Az egyéni szabadság princípiumára, az alapvető emberi és állampolgári jogok érvényesítésére, az ország függetlenségének megszerzésére és biztosítására és egy működő gazdaság létrehozására. Ezen az utolsó ponton viták is voltak kezdettől fogva, és vannak ma is, ezekre mindjárt visszatérek, de előbb szeretném leszögezni, hogy bizonyos alapvető elvekben egyetértés jött létre, és ez az egyetértés ma is megvan. A napokban jelent meg a Szociológiai Szemle második száma, és ebben Claus Offe cikke a kelet-közép-európai átmenetről. Azt írja Offe, hogy ezekben az országokban nem volt semmiféle elmélet, a felmerülő kérdésekre nem voltak semmiféle válaszok, és most nincs más, csak a megrázkódtatás. Magyar viszonylatban nincs igaza Offénak. Ebben a tekintetben Tamás Gáspár Miklóssal értek egyet, aki azt írja és mondja, hogy a változásokat nagyon komoly elméleti előkészítés előzte meg. Ennek az előkészítésnek ma is van hatása. A magyar átmenetnek annyit hangoztatott békés és emberséges jellege nagyrészt ennek tulajdonítható. Lehet, hogy a Beszélő nem buktatta meg a kommunista rezsimet, de hozzájárult ahhoz, hogy legalább elfogadható legyen az, ami utána jön. És most néhány szót a vitákról. Nagyon sok vita volt, nem lehet mindet felsorolni. A legfontosabb a kapitalizmusra vonatkozik. Már abban is, hogy mennyire és milyen gyorsan legyen kapitalizmus. Még inkább abban, hogy a kapitalizmusra való átmenet során egyesek meggazdagodnak, mások viszont elszegényednek. A vesztesekről folyik a vita, több mint egy évtizede. Nem ebben a vitában akarok most állást foglalni, hanem azt a szomorú tényt akarom regisztrálni, hogy ebben a vitában eredetileg egyetértő emberek elidegenedtek egymástól, és már nem is vitatkoznak egymással. Más vitákban is megtörtént ez. Ez nagyon rossz dolog, és ezen változtatni kellene.

Befejezésül köszöntöm a hajdani, a szamizdat-Beszélő szerkesztőit, kiadóit és terjesztőit, különösen a távol levő Kis Jánost és Demszky Gábort, és mindnyájunk emlékezetébe idézem, hogy már nem lehet köztünk, és nagyon hiányzik Krassó György.

• Befejezetlen múlt