Sonja Licht

Nyomtatóbarát változat

A szankciók minden bizonnyal nagyon sok átlagpolgárt ösztönöztek a választáson való részvételre, annak ellenére, hogy az ellenzék a következetes bojkottra szólított fel mindenkit. És az ellenzéknek jó oka volt a bojkottra. Először is: Milosevics oly hirtelen jelentette be a választásokat, hogy még csak elő sem lehetett készíteni a kampányt. Igazi kampányra persze úgysem lett volna lehetőség: a fő médiákat Milosevics pártja kontrollálja.

Az eddigi eredmények szerint több mint hatvan százalék jelent meg a választáson. Merem állítani, hogy a szankciók miatt legalább tíz-tizenöt százalékkal többen mentek el.

Nyugdíjasok, vidékiek

Belgrádban például 51,3 százalék a megjelentek aránya, szóval hajszál híján megbukott a választás. Szerbia többi részében, ahol nem lehet hallani az önálló belgrádi rádióadót, ahol nem lehet nézni a stúdió B-t (amely az egyetlen önálló televízió), ahol sokkal kevesebb az értelmiségi, ott jóval többen mentek ki a választásra. Ezeket az embereket könnyebb is manipulálni. De megijeszteni is könnyebb. És a szankciók irtózatosan megijesztették, és megint Milosevics köré terelték az embereket.

Mi nem azért elleneztük Szerbia izolációját, mert azt hittük: Milosevicset nem kell büntetni, hanem azt vallottuk, hogy a belső izolációt kell elősegíteni, a rezsimet kell izolálni, és az ellenzéknek kell lehetőséget adni. E kérdésben abszolút semmilyen megértésre nem találtunk, sem otthon, sem külföldön. Ennek a választásnak ugyanis van még egy nagyon lényeges mozzanata: a szocialista párt mellett csak a szocialisták neosztalinista és neofasiszta szatellitpártjai vettek részt: az Új Kommunista Párt Jugoszláviáért Mozgalom, Jugoszláv Munkás Párt, Jugoszláv Kommunista Párt, Jugoszláv Koalíció, Jugoszláv Demokrata Szövetség, Szerb Demokraták Szövetsége Szerbiáért, a nem ellenzéki Jugoszláv Szociáldemokrata Párt, amelyek nem is léteznek másképpen, csak ilyen választásokon; valamint a Seselj vezette Szerb Radikális Párt.

Az előzetes eredmények szerint a szocialista párt jelöltjei nyertek. Ami megint nem véletlen: azok, akik még elmennek választani, semmiképpen nem akarnak a nyíltan neosztalinista vagy nyíltan neofasiszta irányzatra szavazni, s még mindig a szocialisták tűnnek számukra leginkább szalonképesnek.

Ha további szociológiai összehasonlításokat végzünk a választáson megjelentek között, észrevehetjük, hogy a vidékiek, falusiak, alacsonyképzettségűek, rosszul informáltak mellett igen sok a nyugdíjas: Milosevics minden választás előtt fölemeli a nyugdíjakat. Az idős szavazók közt is feltűnően magas a nők aránya: a mobilabb s a homogenizáló szándékoknak leginkább ellenálló csoportok (a férfiak és különösképp a fiatal férfiak) a választás előtt azt mondták, hogy eszük ágában sincs választani.

A szankciók meghirdetésekor a külföld, az Európai Közösség nem számolt olyan alapvető szociálpszichológiai tényezőkkel sem, mint például az, hogy kire miként hatnak az utazási korlátozások. Vannak olyan emberek, akiket abszolút nem érdekel, elutazhatnak-e Frankfurtba vagy New Yorkba vagy sem, hiszen életükben nem jöttek el még a fővárosba sem. A külföld mintha nem értené, hogy ilyen típusú megszorításokkal nem fogják elütni Milosevicstől ezt a választótípust, sőt, még inkább föl fogják sorakoztatni őket mögötte.

A választások napján Belgrádban hatalmas részvétdemonstráció volt a boszniai halottakat gyászolták. Ilyen háborúellenes menetet Belgrád még nem látott soha. És sajnos a külföld most sem látta: a BBC World Service egyszerűen „behunyta a szemét” előtte. Egyetlen egyszer sem mutatták meg a 70 ezres tömeget, miközben ugyanazon este legalább három percet szenteltek annak, hogy Hong-Kong-ban ötezren tüntettek a demokráciáért. Ugyanez a BBC World Service akkor sem szólt egy szót sem, amikor másfél hónappal ezelőtt Belgrádban ötvenezres tömeg jelent meg egy segélykoncerten.

Összetett kérdés

Ez arra vall, hogy a külföld gondolkodásmódjában van egy modell, amibe nem fér bele az, amit a szerbiai ellenzék tesz. Nem fér be az, hogy Szerbiában van egy komoly háborúellenes mozgalom. Nemcsak aktív, szervezett csoportokból áll, hanem a katonai szolgálatmegtagadók tömegéből: ez csak Belgrádban kilencven százalékot tesz ki. És ezt mindenki hajlamos elfelejteni. Miként azt is, hogy e háború az elejétől nagyon komplex jelenség. Az Európai Közösségben és az ENSZ-ben megpróbálják a régi jó játszmát eljátszani: megpróbálják megtalálni azt az egyetlen egy bűnöst, akit meg lehet büntetni, és akkor minden jó lesz.

Vajon feltették-e komolyan a kérdést: mi történik akkor, ha a háború nem marad abba a szankciók hatására sem? Megindítják a katonai intervenciót Belgrád ellen? És lebombázzák az egész Belgrádot? Amerikai analízisek szerint százezer ember életébe fog kerülni a hadművelet. Százezer, persze civil életébe. És mi történik akkor, ha Milosevics ennek ellenére is hatalmon marad, ahogy ez megtörtént Irakban is? Ki fogja vállalni a történelmi felelősséget ezért? Ezt a kérdést mindenképpen fel kell tenni, mégpedig a választásokkal összefüggésben van. Ezek a szankciók ugyanis kifejezetten segítettek Milosevicsnek abban, hogy sikerüljön ez a választás. Még ha ez – ismétlem – nem is volt szándékos. Ma, június 2-án hozták nyilvánosságra, hogy Buthrosz Gáli május 30-i ENSZ-jelentésében arra hivatkozik, hogy mind a két félnek el kell távoznia Boszniából, az úgynevezett Jugoszláv Néphadseregnek és a horvát katonaságnak is. Feltevődik a kérdés: miért mára időzítették ezt a bejelentést? Mért nem a szankciók előtt? Ez mind arra vall, hogy a nemzetközi politika, és azok, akik ezt a politikát irányítják, beleértve a szomszédos országokat is – mert hát Magyarország nagyon aktívan követelte a szankciókat, és nincs kizárva, hogy holnap valami mást is követel. Azt hiszem, ezek a politikusok egyszerűen nem akarják átlátni, hogy mennyire összetett a boszniai helyzet. Nem vonom kétségbe a Boszniában történteket, de történt sok más irtózatos dolog is. Mondjuk Odzsakban: most már több, mint két hete nem tudják, hogy mi történt négy és fél ezer szerbbel, akiket a horvát katonaság tart fogva. Egy másik helyen, Boszniában állítólag ezer néhány ember szerb van bezárva egy alagútba, szintén a horvát katonaság fogságában. Egyet tudunk: Szerbiában ma már több mint háromszázezer a menekült.

Etnikai pártok

Nagyon-nagyon összetett kérdés az is, mi az oka annak, hogy a magyarok mégis csak elmentek a választásra. Én magam jobban szerettem volna, hogyha a magyar és a horvát demokratikus szövetség csatlakozik az ellenzékhez. Ez nem történt meg. Meg tudom érteni: biztosak akartak lenni, hogy helyi szinten és a szövetségi parlamentben egyaránt azok lesznek a képviselők, akiket ők akarnak. De sajnos nem sikerült Vajdaság szinten megszervezni olyan koalíciót, a horvát és a magyar szövetség között. Most a magyar és horvátlakta helyeken nagy többséggel a Vajdasági Magyar Demokratikus Szövetség és a Horvát Demokratikus Szövetség győzött, a szerb lakosság megoszlott, pláne a városokban, és fele nem ment ki választani, fele választott. Nagyon kevés szerb fog bejutni ezekbe a szervekbe. Attól félek, hogy ezt különböző nacionalista elemek nagyon komolyan ki tudják használni. Sajnálom, hogy most Vajdaságban is, Szabadka környékén, nemzeti alapon totálisan megoszlottak a választók. Sokkal boldogabb lettem volna, ha úgy választanak, mint polgárok, és nem úgy, mint magyarok, mint horvátok és mint szerbek. Az ilyen típusú választás és az ilyen típusú megoszlás sajnos nagyon komoly problémákhoz vezet. Bosznia tragédiája akkor kezdődött, mikor a három etnikai párt megnyerte a választásokat. Amikor egyetlen egy igazi polgári párt sem kapott annyi szavazatot sem, hogy tényleg komoly erő lehetett volna a parlamentben. Ez történt az egész Jugoszláviában: a horvát választásokon, a szerb választásokon, utána Boszniában is. Sajnos, hasonló a helyzet a Vajdaság egyes részein is.

• Külföld