A csonka összetételű belgrádi Államelnökség úgy rendelkezett, hogy a katonaköteles férfiak csak a katonai hatóságok különengedélyével hagyhatják el Jugoszláviát. Ennek ellenére, aki csak teheti, menekül a mozgósítás elől. Egyikük, aki a határtól alig egy órányira lévő községből indult el, három hét alatt ért Budapestre. Lapunk munkatársa már itt beszélgetett vele:

„Községünk tartalékosait az elsők között mozgósították. A rádió óránként bemondta, kinek hol kell jelentkeznie. Tudtam, hogy menni kell, mégsem mentem.

A fater a kapuban állt. „Jól jön egy kis kiegészítés, ami pénzt, itt kapok, azzal is be tudok tömni pár lukat” – mondja. Nem hiszi, hogy alkalmazása rövid lesz, „azt hiszem, a java még hátravan”. Horvátul nem tud, de ráérez a szavakra, és intézkedik.

Vasárnap van, hideg szél fúj, a portásfülke előtt keresek menedéket. Nagy számban jönnek látogatók: a portán leadják az útlevelet, megvizsgálják a csomagokat, aztán találkozhatnak azzal, akihez érkeztek. Este hat óráig el kell hagyniuk a tábor területét. Éjszakára nem maradhat senki.

Ahhoz, hogy megfelelőképp értékelhessük a menekültstátust kérelmezők számának ugrásszerű növekedését, figyelembe kell vennünk, hogy a fejlett európai országokba vezető szokásos bevándorlási utak lezárultak.

Kinek van több joga a biztonsághoz? – kérdeztük néhány héttel ezelőtt közölt „idegenügyi” összeállításunkban (Beszélő, 1991. november 16., Varga Kristóf: Színesen; Neményi László: Gyűlölet és politika; Kolschitzky Gaszton: Ausztria csak az osztrákoké?). Akkor a fogadó (pontosabban: nem fogadó) országokban rohamosan terjedő idegengyűlöletről írtunk, most elsősorban a menedéket keresők helyzetét kívánjuk bemutatni – a nemzetközi jog adta lehetőségek tükrében.

Az ürügy pedig: december 10. – az emberi jogok napja.

A terjedő „ökonokrata” szemlélet visszásságairól írva, Könczöl Csaba a Beszélő június 1-jei számában említést tett – egyebek között – a Szovjetunióban tanuló magyar diákok ezzel összefüggő gondjainak növekedéséről is. Mi a helyzet e téren, ha egy futó utalásnál alaposabban szólunk a kérdésről?

Jelenleg a Szovjetunióban 411 magyar hallgató tanul, tíz városban, ötvenhárom felsőoktatási intézményben.

Ott-tartózkodásom egyik estéjén vendéglátóim színházba invitáltak. Nem tagadom, az épület láttán Herzog Fitzcarraldója ötlött az eszembe. Kívülről akár egy kisvárosi mozi is lehetett volna… ám ez a puritán környezet igazi csodákat rejtegetett. Aznap este valóban profi, technikailag és színészi-rendezői megoldásaiban európai színvonalú előadást láttunk, amely – az elmúlt év őszén Franciaországba emigrált – nemzeti géniusz, Ismail Kadare Ki hozta a Doruntinát?

A városi tanács olyan, mint egy torta

Először azt a címet akartam adni ennek az írásnak, hogy „Példaképeink a németek: hivatalban és civilben”, de aztán elbizonytalanodtam; valaki még azt hihetné, hogy tudományos színezetű tanulmányt fog olvasni. Másrészt pedig példaképeinket követni is szoktuk, ugyebár…

Maradjunk tehát a tényeknél.

Doylestown? Bucks pennsylvaniai megye székhelye, Philadelphiától 45 km-re északra. Kb. 8500 lakosa, négy általános, két „kis-közép” (junior high) iskolája és két gimnáziuma, elképesztően korszerű könyvtára, kórháza, kilenc bankja, négy, egyenként pesti Sugár méretű bevásárlóközpontja, egy borkereskedése és egy sörüzlete van (élelmiszerüzletekben szeszes italokat nem árulnak). A hívők több baptista, katolikus, református, metodista, kvéker, evangélikus, zsidó és adventista templom, illetve imaház közösségéhez tartozhatnak.