Skip to main content

Beszélő évek – 1993


Az 1993-as év egyik fontos bemutatója Kárpáti Péter Akárkije volt a Kamrában. Kevesen vették észre a jelentőségét, viszonylag feltűnés nélkül zajlott a premier, néhány jó és még több unalmasan korrekt kritikát kapott Zsámbéki Gábor nagyszerű rendezése és a színészek kiegyensúlyozott, gazdag alakítása – elsősorban a főszereplő Csákányi Eszteré, de Sinkó László, Varga Zoltán, Máthé Erzsi és Soós Edit szerepformálása is különleges élményt jelentett.

Jeles András: Senkiföldje


Az 1993-as év talán legnagyobb filmes szenzációja Jeles András új filmje volt. Jeles ekkorra már a színházi és filmes élet mitikus alakja lett, nem utolsósorban az Álombrigád betiltása, illetve a Monteverdi Birkózókör nevű színházi csoport körüli politikai botrányok miatt. Ugyanakkor Jelest az addig készített három játékfilmjének, illetve több rövidebb munkájának besorolhatatlan, eredeti stílusa miatt a magyar film egyik nagy reménységeként tartották számon.

Mónus János, Szőke Zsuzsa és Nagy Sándor Rómaifürdőn megépült átriumházáról


A rendszerváltás utáni negyedik esztendőig kellett várni, hogy az első – hazai építészek által tervezett – minden részletében a változás pozitív üzenetét hordozó épület megépüljön Budapesten. Talán nem véletlen, hogy ez a mű egy lakóház, és egy kis létszámú csoport valósította meg.

Mónus és társai keresték a helyüket. Az ismeretlen, átalakuló közegben – úgy érezték – védekezésre szorulnak. „Nem leszünk kiszolgáltatott építészek, ne szóljon bele senki” – mondták, és belevágtak a nagy kísérletbe.



Vélemények a demokratikus intézmények működéséről

Intézmények presztízsének változása 1990 és 1993 között

Ön szerint a következőkben felsorolt intézmények, szervezetek és személyek az elmúlt időszakban mennyire szolgálták az emberek javát?



1993-ban már mindenütt a végét járta a történelem vége. A végét járta az új, egypólusú és a nemzetközi politikai bajokra gyógyírt kínáló világrendet hírnöklő könnyed közbeszéd rövid életű divatja. Pedig voltak bizakodásra okot adó események ebben az évben is: éppen felívelő fázisában volt az izraeli–palesztin békefolyamat, Dél-Afrikában jó úton haladtak az új politikai berendezkedést előkészítő tárgyalások, a polgárháború után dolguk végezetten távozhattak Kambodzsából az ENSZ békefenntartói.


1993 nyarán a Szolidaritás Szakszervezet megbuktatta saját kormányát. Az előrehozott őszi választásokon fényes győzelmet arattak a posztkommunista szociáldemokraták, a jobboldal zöme pedig be sem került a parlamentbe. „Varsó elesett!” – kiáltotta ekkor az Antall-kormány hadügyminisztere. Az 1994-es magyar választási eredmények kínálják a párhuzamot, de ezt hiba lenne eltúlozni.

Az 1993-as választások története 1991 októberében kezdődött.



„Hát hogy jön ahhoz az a pap, hogy megmondja, kinek milyen iskolába kell járni!”

– fakadt ki a telefonkezelő asszony, mielőtt kapcsolta a Dabas-Sári iskola igazgatói irodáját; Dabason akkoriban még nem volt crossbar-telefon. A kisváros Sári nevű településrészén a szeptemberi iskolakezdés botrányba fulladt, és a napok alatt országossá terebélyesedő vihar azokat is felzaklatta, akik általában közönyösen szemlélték a politikai skandalumokat. Az emberek érzékenyebben reagálnak a közéleti összecsapásokra, ha az gyerekeket érint.

Haraszti Miklóssal beszélget Mihancsik Zsófia


A médiaháború szempontjából 1993 egy lényeges dologban különbözött 1992-től: januárban lemondott a két elnök, Gombár Csaba és Hankiss Elemér. Ez mennyiben jelentett új helyzetet számotokra a kulturális bizottságban, és egyáltalán a médiapolitikában?

Sokan elfelejtik ma már, mi volt a korszak feladata: a kétharmados médiatörvényhez össze kellett hozni az ellenzéki egyharmadot, a szocialisták liberalizmusellenessége és a fideszesek pragmatikus ide-oda csapongása ellenére is.


A veinhageni rózsabokrokról, visszatekintve


Darvasi László könyvében a róka nem a mesebeli ravasz állat, nem is a Parti Nagy Lajos-féle rókatárgy (a magyar kilencvenes évek sokértelmű emblémája), hanem bizony hányadék. Olyan gyomortartalom, amelyben előfordul egy bizonyos szederfajta, amely „csak a nagy réten túl terem”. Ennek alapján meg lehet találni egy holttestet az erdőben, és azonosítani lehet a gyilkosság tettesét az én-elbeszélővel, akit a címadó novella elején a kosárfonó fiaként, a vége felé a kopasz hányósként emleget a többi szereplő. De ne vágjunk a dolgok elébe!


Komolyhon novembere mögött még
ott barnállik ugyanennek októbere is
meleg szellőivel, öregasszonyaival,
öt-hat bozontos bástyájával,
erdejével, tanácskozó állatkáival.

Hideg van, leesnek az esők,
a pillantások, az utolsó gyümölcsök
és két fázós kéz is a billentyűkre
idő, azaz karácsony előtt.

    Gondoltál arra már, hogy Komolyhon tartomány
    a mi kamránk? Hogy minden itt van, az
    erdők éppúgy, mint az Advent?













Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon