Skip to main content

Mi jár a gyerekeknek?

Az Állatkertről és kiadványáról


Hallott Ön Lajosról? Lajosról, a művészről. S Fülöpkéről? Fülöpkéről, a Világvágyóról. Egyáltalán, gondolt már a Dózsa-féle parasztfelkelésre egy vadaskert szempontjából? Maga szerint mit érzett a krokodil Budapest ostromakor? Ön szerint a víziló melyik fürdőben nyugtatja a napi robottól megfáradt tagjait? S Nelly, a reumás elefánt Miskolctapolcára, Bükkfürdőre vagy Hévízre kapott-e beutalót? Hány tonna banán fogy egy évben az Állatkertben? Hogyan lehet kicselezni egy szerelmeskedni nem kívánó flamingót?

Internetes oldalak gyerekeknek


Édes Sünike, felfogtam, Neked van, nekem meg nincs, s vagy kölcsönadod, vagy nem, tertium lehetetlenség, nem kéne ebből ekkora ügyet csinálni. És most nem is akarom előre lejátszani az esetet, non datur és kész. Csak az ötlött a fejembe, bizonyára újfent meghökkensz rajtam majd, hogy füvem nincs, rétem nincs, nem kívánok bérnyesni, akkor mi a fenének nekem az a fűnyíró?

Ennyi a rezümé, ennél többet nem is nagyon fogok tudni mondani, de azért valamelyest kifejtem.


Gyermekműsorok: a közszolgálati televíziózás árvagyerekei


A magyar gyermekműsoroknak valaha rangjuk volt a világban, idehaza pedig generációk nőttek fel Mazsola, Böbe baba, Vízipók, Kukori és Kotkoda, Mekk Elek, Frakk vagy akár a Kockásfülű nyúl (a felsorolás tetszőlegesen folytatható) történetein. Joggal állíthatjuk, hogy ezek a hősök – a gyermekirodalom klasszikus alakjai: Nemecsek Ernő, Alice vagy éppen Micimackó mellett – a magyar gyermekkultúra szerves elemei voltak. Elég, ha a filmek főcímdalának néhány taktusa felcsendül valahol, máris előmasíroznak az emlékeinkből, élükön a már régen felnőttkorba lépett Tévémacival.


„A gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy sokszínű, változatos műsort kapjanak a televízióban, és ha zömmel családi programokat néznek is, igazán a kifejezetten nekik szóló műsorokat élvezik és értékelik” – mondta a közelmúltban a televízió- és rádióműsorok színvonala felett őrködő Broadcasting Standards Commission elnöke, abból az alkalomból, hogy a testület áttekintette a brit televíziók gyermekműsorait, és megállapította, hogy e műsorokban – tisztelet a kivételnek – drámaian csökkent a dokumentumműsorok, oktatási célú, irodalmi és szórakoztató produkciók aránya, és egyre több a

A vizuális kultúra gyermekszemszögből


Minden kép rejtőzködő. A legegyszerűbb plakáttól Mona Lisa mosolyáig, a videokliptől a művészfilmig minden, de minden egyes képkocka rejtvény vagy feladvány. Mi, felnőttek küzdünk ezek megfejtésével, gyermekeink szabadon asszociálva megfejtik azokat. Mi értelmezéseket keresünk, nekik viszont nyelvük van hozzá. Nyelvük a képes beszéd. Ha kommunikálnak, akkor szinte mindig vizuálisan kommunikálnak. Firkától a rajzi feladatig, képregénytől a graffitiig.

Könnyű nekik – mondjuk mi, felejtő felnőttek –, hisz valaha mi is így beszélgettünk, míg szavaink írásjellé nem váltak.



„Ahhoz, hogy madarat tudjak rajzolni,
magamnak is madárrá kell változnom.”
(Távol-keleti festőtanítás)



Az illusztráció szó hallatán általában mindenféle, szöveget kísérő díszítő motívumok, iniciálék, szakrajzok, természettudományos magyarázó ábrák, fotók jutnak eszünkbe.



Még az irodalomtudományban jártas szakemberek közül is csak kevesen tudják, hogy saját tudományágukon belül évtizedek óta létezik egy nemzetközileg elismert szakterület – nevezetesen a gyermek- és ifjúsági irodalom. Míg Nyugat-Európában egyetemi tanszékeket és intézeteket tartanak számon a gyermekirodalom első számú műhelyeiként, Magyarországon sajnos nem tartozik az irodalomtudomány elismert, egyenrangú tartományai közé.

A gyerekszínház mint a színházi megújulás és a boldogabb felnőtt-gyerek viszony megtapasztalásának igazi terepe


„Annak ellenére, hogy őszintén igyekeznek a demokratikus együttélés megvalósítására, számukra alapjában véve magától értetődő a gyermek diszkriminációja és jogfosztottsága, mert saját gyermekkori tapasztalataik alapján mást voltaképpen el sem tudnak képzelni.


A magyar kultúra nem különösebben gyermekbarát. Nyersebben fogalmazva: szembeszökő, hogy mennyire nem az. Különösen, ha összevetjük más országok hagyományaival, légkörével. Persze „légköröket” nehéz összehasonlítani, sikamlós talaj, aki ilyesmivel kísérletezik, mérget vehet rá, hogy elcsúszik – bármit mond is, ellenpélda mindig akad. Vállalván a fokozott csúszásveszélyt, megkockáztatok néhány (elnagyolt, itt most bővebben nem kifejtendő) kijelentést.

A magyar kultúra alapállása, mely a XIX.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon