Boldizsár Ildikó

Nyomtatóbarát változat

Még az irodalomtudományban jártas szakemberek közül is csak kevesen tudják, hogy saját tudományágukon belül évtizedek óta létezik egy nemzetközileg elismert szakterület – nevezetesen a gyermek- és ifjúsági irodalom. Míg Nyugat-Európában egyetemi tanszékeket és intézeteket tartanak számon a gyermekirodalom első számú műhelyeiként, Magyarországon sajnos nem tartozik az irodalomtudomány elismert, egyenrangú tartományai közé. A frankfurti egyetemen – ahol az egyetemi tanszékként is nyilvántartott Gyermekkönyv-kutató Intézet működik – a kötelező gyermekirodalmi alapképzésen kívül olyan szemináriumokat is hallgathat az irodalomtanár-jelölt, mint a gyermekirodalom elmélete, műfajai, története; összehasonlító gyermekirodalom; irodalmi szocializáció; a gyermekirodalom recepciója; gyermekkönyv- és olvasáskutatás; a képregény és az illusztráció; a gyermekirodalom és a média; a gyermekkönyv-kritika; korunk gyermekszínháza; gyermekirodalom és pedagógia; a lányregények apaképe; kortárs szerzők; vagy a romantika és a biedermeier gyermekirodalma, fantasztikum a gyermekirodalomban, a posztmodern lányirodalom, gyerekeknek szóló irodalmi utópiák, a japán képregény, a Harry Potter-jelenség (a felsorolás csupán egy félév kínálatából származik). Zürichben Gyermekkönyv Intézet, Bécsben Nemzetközi Gyermekirodalmi és Olvasáskutatási Intézet van, s Münchenben található a világ egyetlen könyvtára, amely a nemzetközi gyermek- és ifjúsági irodalmat gyűjti. Nálunk az óvó-, tanító- és tanárképzésben szerepel ugyan a „gyermekirodalom” elnevezésű tantárgy, de intézményenként változó, hogy kik és mit tanítanak e tantárgy ürügyén. Mindenesetre a képzőkből kikerülő hallgatókban ritkán hagy maradandó nyomot mindaz, amit a gyermekirodalomról tanultak.

Ha a gyermekirodalom hazai kutatásának elméleti, történeti kérdéseit összehasonlítjuk a nyugati határainkon túl folyó vizsgálatokkal, legelőször is azt állapíthatjuk meg, hogy a kutatás területén évtizedekben mérhető a lemaradásunk. Nemcsak azért, mert Nyugat-Európában más a gyermekkultúra rangja, helyzete, hanem azért is, mert nálunk csak most vette kezdetét a gyermekirodalom emancipálódásának folyamata.

Az ehhez vezető első lépést Komáromi Gabriella tette meg, akit méltán nevezhetünk a hazai gyermekirodalom-kutatás legnagyobb szaktekintélyének. Komáromi Gabriella az első kutató, akinek történeti, elméleti kutatásai, kritikai írásai nemcsak egy tudományág fejlesztéséhez járultak hozzá, hanem magyar nyelven a megteremtéséhez is. Amikor a nyolcvanas évek elején első tanulmányait írta, e tudományágnak még alig volt szakirodalma magyar nyelven, ma már egy közepes méretű könyvespolc megtelne vele. A május közepén lefolytatott sikeres habilitációja nyomán végre egyetemi rangra emelkedett, mondhatni végre nagykorú lett a gyermek- és ifjúsági irodalom is.

A gyermeki olvasáskultúra félezer éves, a gyermekkönyv háromszáz, az esztétikai mértékkel megítélhető gyermekirodalom alig több mint százötven, a gyermekirodalom-tudomány pedig csupán ötven – foglalta össze a helyzetet Komáromi Gabriella a habilitáción tartott tudományos előadásában. Véleménye szerint a gyermekirodalom-tudomány struktúrája ugyanazt mutatja „kicsiben”, mint az irodalomtudomány „nagyban”, azaz van gyermekirodalom-történet, gyermekirodalom-elmélet, és létezik a gyermekirodalom interpretációja. A gyermekirodalom-kutatás legerőteljesebb interdiszciplináris területe az irodalomszociológia, mely a gyermekirodalomból elsősorban az ifjúsági regény műfaját vizsgálja. Az utóbbi években ezen belül is szinte önállósult a „Mädchenliteraturforschung”, amely elsősorban családképeket vizsgál: a megváltozott anyafigurákat, az apa-fiú ellentét helyébe lépő anya-lány konfliktusokat, a mellékszereplővé vált férfi hősöket, az „ifjú” szülőket és a „felnőtt” gyerekeket stb. Azok a kutatások is fellendültek, amelyek a rasszizmus vagy a tolerancia szerepét vizsgálják a gyermekirodalmi művekben.

Mesék és meseszerű művek szövegvilága a modern gyermekirodalomban címmel tartott másik habilitációs előadásában Komáromi Gabriella olyan történéseket mutatott be, amelyek a posztmodern mesék és meseszerű művek szövegvilágában játszódtak le. Kiemelte a nagy hősök, a nagy célok és a heroizmus hiányát, ugyanakkor rámutatott arra, hogy felerősödtek a mese és különösen a meseszerű művek mitikus, mágikus vonásai, és fontosabbá lettek a szavak mögötti szavak, a parabolikus, többértelmű történetek, és felerősödött a szövegekben a játékosság. Szerinte azt is joggal feltételezhetjük, hogy abban a világban, amelyből eltűntek az abszolút igazságok, az egyértelműség helyett a mesében is teret nyert a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, még a „jó tett helyébe jót várj” morálja is meginog néha, és nincs garantálva a boldog végkifejlet. Nemegyszer eljátsszák a mesehősök, hogy a tradíció szerint mit kellene tenniük. Szuromberek királyfi visszadobja a halacskát a Peripác-tengerbe, a hal mondaná is a sztereotip szöveget: „És mi lesz a három kív…” De a királyfi már nem figyel rá, a hal elmerül.

Korunk meséi többrétegű, többszólamú történetek, tele meglepetésekkel, kiszámíthatatlan fordulatokkal – amit Komáromi Gabriella, a modern magyar meseirodalom vitathatatlanul legnagyobb teljesítményének, a Lázár Ervin-i életműnek az elemzésével, a tündéri és a mindennapi keverésének bemutatásával igazolt. Az ezredforduló gyerekprózájában szerinte újra a meseszerűség a legfontosabb műfajképző elem, a regénymotívumok a mítoszokkal és a mágiával tartanak kapcsolatot. Még a kamaszregények világában is felértékelődött mindaz, ami csodálatos, meseszerű, s a mindennapi életből indító történetekben is megjelenik valami álomszerű, tündéries, transzcendens. Sárkányok, orgok, trollok, elfek, tündék, törpök, koboldok, dzsinnek népesítik be a könyvek lapjait. Ugyanakkor a modern mese elkerülhetetlenül ki van téve a média- és komputerhatásoknak, már a leírt szövegek is számítanak a percepció gyorsaságára. A klipeken, japán animációs filmeken felnőtt nemzedék számára a könyvekben is természetesek a hirtelen vágások. Kamasz körökben talán épp ezért akkora siker a „minden bekezdés egy akció” elvén íródott Harry Potter-sorozat.

A magyar gyermek- és ifjúsági irodalom kutatásának (és egyik szaktekintélyének) tehát immár helye van az irodalomtudományban. Ahogy az egyik opponens fogalmazott: „Legfőbb ideje, hogy a magyar irodalomtudománynak és irodalmi felsőoktatásnak ez a szelete is megkapja megérdemelt rangját a tudományos élet egészében.”

Reménykedhetünk.

• Mi jár a gyerekeknek?