Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

Hallott Ön Lajosról? Lajosról, a művészről. S Fülöpkéről? Fülöpkéről, a Világvágyóról. Egyáltalán, gondolt már a Dózsa-féle parasztfelkelésre egy vadaskert szempontjából? Maga szerint mit érzett a krokodil Budapest ostromakor? Ön szerint a víziló melyik fürdőben nyugtatja a napi robottól megfáradt tagjait? S Nelly, a reumás elefánt Miskolctapolcára, Bükkfürdőre vagy Hévízre kapott-e beutalót? Hány tonna banán fogy egy évben az Állatkertben? Hogyan lehet kicselezni egy szerelmeskedni nem kívánó flamingót? S hogyan vágták át az elefántilag kevéssé tájékozott Ferenc Jóskát minimum 33 évvel, de az is lehet, hogy majdnem százzal? A romantika vagy a szecesszió jellemzi Budapest Állatkertjének építészetét? Mi az az immerziós állat-bemutatótér? Az állatkertekben található emlősök hány százaléka írhatná be anyakönyvi kivonatába, hogy állatkertben született? Gondolt valaha arra, hogy az Állatkerti Nagyszikla valójában egy jól kimódolt vasbetonszerkezeten nyugszik? És hogy a Pálmaház lecsupaszítva egy vaskoszorú? Maga szerint szükség lenne végre egy Csodaszarvas Ligetre? S mit gondol, az Igazságos Mátyás szeretője vagy felesége közelében tartotta egzotikus állatait?

Kezdjük az elején. No nem Lajosnál. Lajos művész. Őt késleltetjük. Volt egyszer egy égerláp. Háborítatlan terület, melyet az emberi faj egyre inkább megpróbált uralni. Először kivadászta állatállományát, hisz ez a terület igen közel volt az évente a Rákos mezején tartandó országgyűléshez, s enni az országelsőknek is kell. Aztán jött Mátyás, a Természetvédő, aki a Városliget környéki kastélyába beköltöztette szeretőjét, Borbálát, s hogy az asszony szűnni nem tudó vágyakozását állatok szemlélésével tölthesse, Mátyás vadasparkot létesített hölgyének. Vadaspark itt, oroszlánok, papagájok a feleségnek, Beatrixnak a Budai Várban, mert Mátyás nemcsak A Természetvédő, de mint tudjuk, Az Igazságos nevet is felvehette. Csak sajnos jött a Dózsa-féle parasztfelkelés, s mint az közismert, enni nemcsak az országelsőknek kell, így szegény vadak a parkból gyomrokba költöztek. Hogy a török pontosan mit evett vagy védett itt, azt nem tudjuk, de Mária Terézia már fásított, s nemsokára a Városerdő szép ligetformát kaphatott. Az Állatkert létesítésének pajkos gondolata már 1840-ben felmerült, de csak később kezdtek igazán foglalkozni a Kerttel. Négy állatimádó hazafi, dr. Szabó József, Gerenday József, dr. Kubinyi Ágoston és Xantus János foglakozott először komolyan a tervvel. „Állatkerti Részvénytársulatot” alapítottak, kijelölték a Városerdő legmegfelelőbb területét, majd jöttek az építészek (Szklanitzky Antal, Koch Henrik) és a parképítők. 1866. augusztus 9-étől a közönség előtt is pompázhatott a Kert.

De nincsen Kert nehézségek nélkül, s az állatoknak is, mint az köztudott: enniük kell, ezért aztán különféle mutatványosokat költöztettek be, nyelték azok a tüzet, lőtték a célt, hogy pl. Deák Ferenc kedvenc Kristóf nevű medvéje sárgarépához juthasson. Persze magát a Kertet is megpróbálták szépíteni, az új Főkapu pl. Miss Kraónak, a „szakállas hölgynek” a mutogatásából volt finanszírozható (kép a könyvben mellékelve, hát, szerelmi lángok aligha lobbannak láttára). Az Állatkert megsegítésére sorsjegyet is lehetett vásárolni, igaz, ez kissé kockázatos volt, mert a segítőkész halandó akár egy édes kis medvét is nyerhetett, aztán a nyeremény hazaszállítása közben eldőlhetett a táplálékláncnak ki az evő, s ki a megevendő karikája. A Millenniumra az Állatkert is készült. Minél több állatfajt akartak bemutatni, ami nem kedvezett az Állatok térigényének, de ezzel akkoriban nemigen törődtek. Fő a vendég, a kétlábú tollatlan, s legfőbb az, hogy a tollatlannak milyen elképzelése van az állatokról. Pl. a Kertbe sokáig azért nem kerülhetett nőstény oroszlán, mert az emberek szemében oroszlán az volt, aki nagy-nagy sörénnyel rendelkezik. Ennyit a korabeli arszlán-emancipációról.

1907-ben az Állatkertet üzemeltető táraság csődbe ment. Ekkor a főváros felvásárolta a Kertet, s igen nagy összegű támogatást nyújtott az átépítéshez, mely 1909–12-ig tartott. Az átépítés építészeti vezetője Neuschloss Kornél volt. Ekkor emelték a műsziklákat, melyeknek belső szerkezetét hatalmas vasbeton-váz adja. Ekkor tervezte a vezető építész az Elefántházat, mely keleties stílusával az állatok származási helyét idézi, s ekkor kérte fel Neuschloss két ifjú tanítványát, Kós Károlyt és Zrumeczky Dezsőt, hogy emeljenek épületeket a Kertbe. Így egy időben a szecesszió kétféle építészeti irányvonala kapott helyet az Állatparkban, a hatalmas, palotaszerű, pazar épületek, mint az Elefántház és Pálmaház, s az egyszerű, kisebb, de a természetbe inkább besimuló, faszerkezetes épületek, mint pl. a Madárház.

1912. május 20-án nyílt meg újra a Kert. Erre az időpontra számos újabb állat érkezett. Kittenberger Kálmán földimalacokat küldött, jöttek zsiráfok, volt jaguár, ocelot, hópárduc, s a jegesmedvéken kívül maláj, örvös, barna, grizzly és ajakos medve. Volt, akinek költöznie kellett, Jónás, a víziló például, akinek fürdővize mellesleg a Széchenyi Fürdő egyik hőforrásából ered, egy elefánt közreműködésével költözött, aki vállalta, hogy a földi utazásra képtelen Jónást átszállítja új szálláshelyére. Elefánt egyébként a századfordulón is érkezett a Kertbe, Ferenc József adományozta, s az adoma szerint már Ferenc Jóska nagylelkűségének idején is igen éltes állat volt. Sziámnak hívták, s volt, aki szerint Napóleonnal is találkozott. Mások szerint ugyan a hódítót nem cipelte, de a sziámi király már majdnem negyven évesen adta a császárnak. Aztán előkerült Sziám ládája, s kiderült, Schönbrunnba valójában egy kölyökfáni érkezett, szegény császárnak nem sok elképzelése lehetett, mekkora egy érett fánt.

Hogy őszinte legyek, sose gondoltam, hogy a II. világháborút mondjuk a „miken ment ekkor keresztül egy oroszlán” szempontjából szemléljem. Pedig ha Mátyás természetvédőként, Dózsa népe vadevőként jelenhet meg, akkor itt azt idő, hogy szembe nézzünk az állatok királyának (és alattvalóinak) háborús szerepével is. Hogy a végével kezdjük, a háború végére 2500 példányból 15 egyed maradt meg. Egyrészt, mert igen nehéz egy hering- vagy déligyümölcs-evő állatot átszoktatni, mondjuk a lóhúsra. Másrészt, mert az Állatkert sajnálatos módon igen közel volt egy háborús célponthoz, jelesül, a vasútvonalhoz, s számos bombatalálat érte az állatházakat. Harmadrészt, mert a frontvonal két teljes napig az Állatkert végében rekedt, s rengeteg találat érte mind az állatokat (hogy az ápolókról, most hiábavaló szempontváltás miatt ne is szóljunk), mind az állatházakat, ekkor találták el pl. a krokodilok házának termálvízvezetékét, s az állatok belefagytak vizükbe. Negyedrészt, mivel bizonyos ragadozók el akartak menekülni, s ez a lakosság életét veszélyeztette (egy oroszlán pl. elinalt, s megbújt a földalatti vasút egyik alagútjában, szegény óvóhelyre igyekvők, csöbörből oroszlánszájba!), ezért agyon kellett őket lőni. Ötödrészt pedig, ami állat még megmaradt, azt a kiéhezett lakosság hordta szét, s bográcsban végezték, legyenek azok hústól duzzadó, mindennapos fajok vagy nagyon ritka, méregdrága, tápértékhíja aranyhalacskák. (A három kívánságot ezúttal elmosta az éhség.)

S csak a történelem írja az állatokat, az állatok nem írnak történelmet? Dehogynem. Az első pesti zsiráf 1868-ban született, pesti születését Xantus Jánosnak köszönheti, aki midőn Sissy Pesten járt, egy zsiráfért esedezett, kapott is egyet Ferenc Józseftől (szegény Jóska, most sem tudta, valójában mit ad!, biztos se Sissy, se Schratt Katalin nem bírt segíteni!), rögtön kettő lett belőle, s e második nálunk látta meg az Állatkert napvilágát. Leghíresebb elefántjaink, a már említett, szintén Ferenc Jóskától kapott Sziám, aki pénzváltással kereste répáját, egyszóval lejmolt, érzékeny ormányával begyűjtötte a pénzt, s ápolójával beváltatta egy számára kedvesebb jutalomra, egy répára. Másik elefánthírességünk, Nelly, reumáját kezelendő, egyszer Hévízre utazott, hogy az úri társaság mit szólt a fürdőtárshoz, arról nem szól a fáma. Abrunt az állatorvos-állomány vitte sírba, letörött ormányát fogorvosi kezelésben akarták részesíteni, s túlaltatták szegényt.

A túlzó gondoskodás sokáig a jegesmedvebocsokat is fenyegette, mert az ápolók állandó orvosi felügyelet alatt akarták tartani a kicsiket. Szegények azóta maradnak életben, mióta az ápolók felhagytak ezzel a gyakorlattal. Hja, a természet sok mindenről gondoskodott. Igaz, gondoskodott elmeháborodott állatkerti látogatókról is, akik pl. labdát dobtak a Kert egyik kedvencének, Süsünek, a vízilónak, aki ettől megfulladt.

De hagyjuk a szomorú történeteket, beszéljünk a pompázatos szurikátákról, akik igen előnyös fotókkal szerepelnek a könyvben, beszéljünk a flamingókról, akik, ha nincs körülöttük húsz zsémbelő társuk, nem kívánnak házaséletet élni, s az ápolók, hogy mégis szaporodásra biztassák őket, tükörrel veszik körbe őflamingóságukat, ekkor aztán (halmozott nézőszámmal) hajlandóak az aktusra.

S beszéljünk végre Fülöpkéről. Fülöpkéről, a Világvágyóról. Fülöpkéről, mert Fülöpkék nélkül a világ bizony egy tapodtat nem haladna. Fülöpkék totyogtatják bolygónkat, s önmagukat előrébb. Fülöpke ugyanis egy pingvin, az ezredfordulón született, s igen kíváncsi lény volt. Már két hónapos korában vándorútra vágyott, s el is indult, ki a ketrecéből, a pingvinbiztosból. Kicsit császkált a Kertben, de a haladás ellenségei megakadályozták. Ápolója visszatoloncolta, feltételezett kimászóhelyét eltorlaszolta. De Fülöpkét (és a Fülöpkéket) nem olyan fából faragták! Másnap újra indult, és újabb utakra tört. Kicselezvén a portást, megharcolt szabadságáért, s már mint szabad pingvinpolgár nézelődött. Sajnos, megtetszett neki egy troli is, s ez lett a veszte, a sztálinista troli, a haladás örök béklyója. Ugyanis erről épp leszállt ápolója, s bekóterolta. De jön még Fülöpkére szabad világ, s tán még csak álmodozik egy immerziós kifutóról, jégtáblák közt cirógatja a kandi nép!, bízzunk hát!, s eljő majd ez a pingvinvilág is.

Tényleg! Mi is az az immerziós kifutó? Az kérem a kontaktusállatkert eleme. Bemegy a bátor az állatok közé, oszt vagy megeszik, vagy nem. Például ilyen az Állatsimogató. Ott garantáltan megeszik. A kameruni kecske, a butának épp nem mondható szamár elállja a szerencsétlen útját, körbefogják, s kieszik a zsebéből az állatkerti ropit. Könyörtelen tolvajok. Egy szerencse, más nem érdekli őket. Még az órákat se kell beszolgáltatni. De lehet ilyen közeli ismeretséget kötni máshol is a Kertben, pl. a Parasztudvarban, a Mókusmajom-kifutóban, a Kós-madárház röpdéjében vagy a Pálmaház számtalan helyén.

Vannak olyan állatok is, akik szabadon kószálnak. Ilyen a fűnyíró mara, az estelente sétafikáló koronás daru, illetve a prérikutyák. Ha adott időpontban akarunk randevúzni az állatokkal, menjünk el a zoopedagógusok előadásaira, néhány gyanútlan példányt ilyenkor a kezünkbe is foghatunk. Vagy menjünk el egy-egy etetési programra, igaz, ilyenkor nem garantált, hogy mondjuk a tigris édes-szelíden hálás ajkát csókra nyújtja, de ez esetben a „semmit a kéznek” programmal is beérhetjük. Aztán vigasztalódjunk meg az orrszarvúval, őt piszkálhatjuk, az orrát is vakargathatjuk, ketrecen át!, az album tanúsága szerint szereti az ilyesmit.

Kiállítások is vannak az Állatkertben, a Természet ékszerei (pillangókkal, hüllőkkel, madarakkal), az Élet és a halál háza (a szaporodási stratégiák, az ivadékgondozás és az elmúlás bemutatásával) vagy a Vízparti Élet háza (tárgya a hazai folyóvizek állat- és növényvilága).

Az Állatkert a természetvédelem elkötelezett híve. Foglalkozik állatmentéssel és veszélyeztetett fajok megőrzésével, illetve a természetbe való visszatelepítésével is. A Hungária körúton létesítettek egy Természetvédelmi Mentőhelyet is, ide kerülnek a Kertbe bevitt sérült állatok, ide a csempészett állatok, illetve az engedély nélkül tartott egyedek, például ide került 1998-ban egy pestlőrinci házi kedvenc (az emberi találékonyság nem ismert határt, hogyan etessük meg a postást!), egy nőstény oroszlán is! A Mentőhelynek azért kell a falakon kívül elhelyezkednie, hogy egy esetleg fertőzött állat ne betegíthesse meg társait, afféle karanténként szolgál a hely egy ideig. Ezeken felül az Állatkert végső menedéket is jelent kihalófélben levő állatoknak. Van olyan állatfaj, amelyik annak köszönheti létét, hogy a tenyésztők felismerték, ha nem segítenek, ezek az állatok pusztulásra ítéltetnek. Így kezdték pl. Pesten tenyészteni a magyar kutyafajokat, a pulit, a pumit, a komondort, a kuvaszt. A Kert tenyészetéből származik Márai pulija, Csutora is. Mára ezek a fajok biztos tenyészettel rendelkeznek, s így a Kert már csak mutatóban őrzött meg két (igen vihánc) pumicsemetét – a Parasztudvarban találjuk őket, szívesen és odaadóan átadják magukat a simogató tollatlanoknak! Nemzetközi Állatvédő Programokban is részt vesznek állatkertek. Segítségükkel sikerült például megakadályozni a nyugati sarkvidéki gorillák kipusztulását, ebben a programban a pesti Zoo is részt vett, s szépen szaporodnak gorilláink. (Idén is született egy kislány!) Egyébként az állatkertek emlőseinek 90 százaléka állatkerti születésű.

Ha jól látom, a bevezetőben említett kérdések majd mindegyikére kitértem. Lajoska, az megmaradt, de mint említettem, Lajos művész, ezért őt késleltetjük. Neki persze fontos ügy volt a banán, lévén Lajos orangután, de tessenek a Kert táplálékadatainak az albumban utánanézni. Egyébként is, még rengeteg érdekességet találnak az albumban, mért épp a banán?

Aztán van még a Csodaszarvas Liget. Hogy az Állatkert terveiben szerepel, ilyet hoznának létre Gödöllőn. Hát... Most ez vagy vörös farok (az album 2001-es), vagy nem tudom, mért épp Csodaszarvas Ligetre lenne a magyarságnak szüksége ahhoz, hogy Gödöllőn egy szafariparkban megismerhesse az állatokat. Csak reménykedem, hogy előbb még elkészítik a helyi szavannakifutót. Az ember ritkán gondol arra, hogy egy állatnak a természetes tevékenységei közül mire jut kevés helye azzal, hogy kertbe zártuk. Az album tanúsága szerint például a strucc vágtázni szokott. S ha hosszabb lenne a kifutója, újra előállna vágtájával. Meg talán a Nagyszikla rekonstrukciója is meglesz a csodák szarvasainak megalkotása előtt, s összenyitják a medvebarlangokat, s lesz a mackóknak tágas, növényesített, fürdőmedencével fölszerelt kifutójuk.

Különben Önök is bizonyára észrevették, a világ jelenleg egy nagy medveinvázió, mindenki gyűjti a kék plüssmackókat vagy a régi kerekes medvéket, csak medvedalokat és medveénekeket zengünk, ez az album pedig tiszta medverecesszió! Még az Állatkert kisebb kiadványa, Az Életkert csodái is arra int, hogy ne tekintsük a medvéket pajkos játszótársainknak.

Értem a szándékot, helyes arányt teremteni a medveimádat és az állatimádat között, de kérdem én, ha a Haza Bölcsének, Deáknak nem tűnt bölcs méltóságán alulinak Kristófhoz, a barnamedvéhez kijárni, s őt kedvencének tekinteni, hát szegény bumfordi énlátogatóságom mért ne mehetne rögvest a medvékhez!

Lajos már arra kér, ne késleltessük tovább, lévén ő művész. Festő. Orangután, akit csak érett korában csókolt szájon az ihlet Angyala. Hím és borneói. Két év alatt kb. száz képet festett, kettőt ezek közül láthatunk az albumban. Állattársai közül még a gorillák, a csimpánzok és a bonobók (szintén majom) hajlandóak kézzel festeni. Elefánttársa ormányával fest. 1999-ben Pesten rendezték meg az első Nemzetközi Állatművész Kiállítást, ezen Lajos is részt vett. Lajos művei korszakalkotóak, örömmel festett, jutalmat nem kért érte, de ha kapott, nem vetette meg. Mára már az Örök Vadászmezőkre tévedt, de onnan kér, hogy mégis árulnám el azt a banánadatot, hátha jön valami támogató, aki odaadóan rohan emelni az adagot (s ha magának már nem is, de társainak örömfalatokat juttat így Lajos, az önzetlen). Egy évre hét tonna jut. Ennyi a bér. S ennek a kis töredékéért alkotott Lajos. Meg azért, hogy megbámuljuk. Őt is, Fülöpkét, a Világvágyót is, no meg a medvéket, akik majd bizonyára többen és tágasabban lesznek, mert ha olyan bámulatos vágtában és repülésben folytatja a fejlődését az Állatkert, ahogy az utóbbi években elkezdte, biztosra vehetjük, hogy a tágas barlangzatú, új medvepalotákban nemcsak fürdőmedence lesz, de még jacuzzi is.

• Mi jár a gyerekeknek?